
VIII. Zeus Old Boys Foci Kupa

(Miller Pub - 1. hely)
A VIII. ZEUS Old Boys Kupa jó hangulatú kispályás labdarúgó mérkőzésein 12 együttes képviseltette magát. A Dunaújváros Sportcsarnokban szombaton reggel fél kilenckor indult útjára a labda, hogy 11 órányi küzdelem után, este fél nyolc tájban megtudjuk, hogy ki is a legjobb az öregfiúk mezőnyében. A nagyszerű csoportmérkőzéseket követően az állva maradt 8 alakulat kieséses rendszerben döntött az elődöntők párosításáról. Akik a csoportmérkőzésen nem jutottak tovább, azoknak sem volt okuk elkeseredni, hiszen nekik is folytatódtak a küzdelmek a Corso Kupán (vigaszág).
Az Öregkirályok-Martonvásár (1:0) mérkőzés akár döntőnek is beillett volna, de a final fourban még ennél is jobb találkozók következtek. A rendkívül jó négyes kiegyenlített erőviszonyait mi sem jelezte jobban, mint az, hogy mindkét elődöntőn a rendes játékidőben elért egált követően hétméteresek döntöttek a győztes kilétéről. A büntetők rúgása az Öregkirályoknak és a Konkoly Zsolt vezette Miller Pubnak ment jobban, így ők kerültek a döntőbe. A bronzmérkőzésen az egész nap remekül teljesítő Baracs SE 3:1 arányban legyőzte az ugyancsak jó napot kifogó, de a torna végére egy kicsit elfáradó Akrasz-Holiday csapatát, míg a döntőben nagy izgalmak mellett a tatabányai Miller Pub diadalmaskodott a helyi kedvenc, Öregkirályok csapata ellenében. (2:0) A vigaszágon az Africas-fiúk örülhettek az elsőségnek.
Az eredményhirdetést követően a VIII. Zeus Old Boys Kupát a Miller Pub részéről a csapat vezetője, Konkoly Zsolt értékelte: „Többször voltunk már Dunaújvárosban, a Carissa kupán. Ahol mindig nagyon jól éreztük magunkat. A Zeus Old Boys kupán idén játszottunk először. A szervezésben, a hangulatban itt sem kellett csalódnunk. A csapatok, bátran kijelenthetem, hogy nem csak az öreg fiúk tornákon érnének el jó helyezéseket. Nagyon boldogok voltunk, hogy mi vehettük át az első helyért járó serleget! Köszönjük, hogy részt vehettünk ezen a jó hangulatú tornán. Remélem jövőre is itt lehetünk!”
Az első három helyezett csapat oklevelet és kupát kapott, de egyéni díjak is kiosztásra kerültek.
Mit is lehetne mást mondani a torna végén: Békés, boldog ünnepeket kívánunk és találkozzunk jövőre a IX. Zeus Old Boys Kupán!
| VIII. ZEUS OLD BOYS KUPA "NAGYOK A PÁLYÁN" | |||||
| VÉGEREDMÉNYE | |||||
| 1. HELYEZETT | MILLER PUB | ||||
| 2. HELYEZETT | ÖREG KIRÁLYOK | ||||
| 3. HELYEZETT | BARACS SE | ||||
| CORSO KUPA | |||||
| 1. HELYEZETT | AFRICAS | ||||
| KÜLÖN DÍJAZOTTAK | |||||
| JÁTÉKOS | MATLÁRI ZOLTÁN (MILLER PUB) | ||||
| KAPUS | STRAUSZ TAMÁS (ÖREGKIRÁLYOK) | ||||
| GÓLKIRÁLY | PRÁVICS KRISZTIÁN (BARACS SE) | ||||
| SENIOR | ÚJVÁRI JÓZSEF (DUNAÚJVÁROS PASE ÖREGFIÚK) | ||||
| EZDŐ | KONKOLY ZSOLT (MILLER PUB) | ||||
Tisztelt Csapatvezetők, játékosok és szurkolók!
2007-ben úgy gondoltuk, hogy az idősebb korosztály számára elindítjuk a Zeus Old Boys kupát, mely mára már az egyik legszínvonalasabb rendezvényünk lett. Idén nyolcadik alkalommal írjuk ki a 35 év feletti sportolók számára ezt a hagyományőrző rendezvényünket. Azt, hogy mekkora presztízse lett a tornának, mi sem bizonyítja jobban, hogy olyan egykori élvonalbeli játékosok léptek pályára az elmúlt években, mint Búzás Attila, Salamon Miklós vagy Sztanó Miklós, akiket a dunaújvárosi közönségnek nem igen kell bemutatni. Ezért is tartjuk fontosnak, hogy minden évben Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával megvalosuljon december közepén a Zeus Old Boys kupa a Dunaújváros Sportcsarnokban. Idén is várjuk visszatérő csapatainkat, akik Budapestről, Székesfehérvárról, Baracsról, vagy éppen Paksról érkeznek hozzánk, hogy újra megmutassák tudásukat a nagyközönségnek. A torna reggel 8.00 órakor kezdődik a Dunaújváros Sportcsarnok parkettás pályáján. A 12 csapatot 3 négyes csoportba sorsoljuk ki, ahol az első két helyezetten kívül a két legjobb harmadik csapat is továbbjut. Az így kialakult 8 csapat egyenes kieséses rendszerben folytatja tovább a küzdelmeket a vándorserlegért és az értékes díjakért. Idén is a kiesett csapatoknak Vigaszág kupát rendezünk a Corso étterem jóvoltából, hogy tovább színesítsük a rendezvényt, melynek fődíja egy csapatvacsora a torna végezetével. Természetesen az eredményhirdetésen a legjobbakat díjazzuk oklevéllel, kupával, éremmel, valamint a bajnok csapat egy hatalmas vándorserleget vihet haza, amit egy teljes évig magánál tarthat. A helyezetteken kívül a legjobb kapust, játékost és gólkirályt is meglepjük egy-egy szép emlékplakettel. Érdekesség a VIII. Zeus Old Boys Kupán, hogy a Seniorok seniora, azaz a legidősebb játékos egy ajándék csomaggal lesz gazdagabb!
Ahogyan azt megszokhattàk a kupára a belépés természetesen ingyenes, és az esemény a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség szervezésében valósul meg. Érdemes kilátogatni a rendezvényre, hiszen a fiúk évek óta remek hangulatot teremtenek és megoldásaik, góljaik visszaidézik a régi idők felejthetetlen fociját, amit mindannyian nagyon szerettünk, főleg így karácsony előtt pár nappal!
A sorsolás és a technikai megbeszélés:
2014. december 10.-én szerdán 17.00 órakor a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség nagy tárgyalójában lesz, ahová várjuk a csapatvezetőket!
Petrás Gábor a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Főtitkára:
Tisztelt Sportbarátok, Old Boyok! A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség nevében nyugodtan mondhatom, hogy az egyik legszínvonalasabb és legimpozánsabb rendezvényünk a Zeus Old Boys kupa, hiszen már nyolcadik éve rendezzük meg számotokra a 35. év felettiek kupáját. Ez a nyolc év a barátságról, a közös élményekről, sikerekről és nem utolsó sorban a labdarúgásról szólt. Vannak csapatok, akik már az első kupán is részt vettek és minden évben itt vannak nálunk, megemlíteném a vidéki baracsi csapatot, vagy éppen a fővárosi csapatokat, akik szinten visszajáró vendégek városunkban. Ezek az apró jelek is mutatják, hogy a labdarúgás milyen hatással van a mai társadalomra, hiszen a mozgással az egészségünket őrizzük meg, valamint közösségi szerepe sem elhanyagolható, hiszen a mérkőzések, vagy a kupa utáni beszélgetések közelebb hozzák az embereket egymáshoz és igazi barátságok alakulnak ki. A mai nap is egy ilyen nap lesz, ahol a pályán nagy csaták, remek megmozdulások, pazar gólok, vagy szenzációs védések lesznek láthatóak. Természetesen a végén a legjobbakat is díjazzuk, de ahogyan a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség szlogenje is mondja Mindenki győztes aki focizik!
Ezúton kívánunk mindenkinek kellemes időtöltést, jó szórakozást és kellemes Karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag boldog újévet!
| VIII. ZEUS OLD BOYS KUPA "NAGYOK A PÁLYÁN" | |||
| 2014. DECEMBER 20. DUNAÚJVÁROS SPORTCSARNOK | |||
| 1. | HAVEROK | 2. | FÜREDI PANZIÓ SENIOR |
| 3. | STEELWORKERS | 4. | AFRICAS |
| 5. | BARÁTOK | 6. | MILLER PUB |
| 7. | TÜNDÉREK | 8. | BARACS SE |
| 9. | AKRASZ HOLIDAY | 10. | DPASE ÖREGFIÚK |
| 11. | ÖREG KIRÁLYOK | 12. | MARTONVÁSÁR |
| CSOPORTBEOSZTÁS | ||
| A CSOPORT | B CSOPORT | C CSOPORT |
| 1. AKRASZ HOLIDAY | 1. MARTONVÁSÁR | 1. FÜREDI PANZIÓ SENIOR |
| 2. STEELWORKERS | 2. AFRICAS | 2. DPASE ÖREGFIÚK |
| 3. ÖREG KIRÁLYOK | 3. MILLER PUB | 3. BARACS SE |
| 4. BARÁTOK | 4. TÜNDÉREK | 4. HAVEROK |
| VIII. ZEUS OLD BOYS KUPA "NAGYOK A PÁLYÁN" | |||
| CSOPORTMÉRKŐZÉSEK | |||
| 08.30 | AKRASZ HOLIDAY | 3 - 0 | STEELWORKERS |
| 08.55 | ÖREG KIRÁLYOK | 5 - 0 | BARÁTOK |
| 09.20 | MARTONVÁSÁR | 3 - 2 | AFRICAS |
| 09.45 | MILLER PUB | 1 - 0 | TÜNDÉREK |
| 10.10 | AKRASZ HOLIDAY | 0 - 0 | ÖREG KIRÁLYOK |
| 10.35 | STEELWORKERS | 7 - 1 | BARÁTOK |
| 11.00 | MARTONVÁSÁR | 1 - 3 | MILLER PUB |
| 11.25 | AFRICAS | 0 - 3 | TÜNDÉREK |
| 11.50 | FÜREDI PANZIÓ SENIOR | 1 - 1 | DPASE ÖREGFIÚK |
| 12.15 | BARACS SE | 2 - 1 | HAVEROK |
| 12.40 | AKRASZ HOLIDAY | 3 - 0 | BARÁTOK |
| 13.05 | STEELWORKERS | 1 - 2 | ÖREG KIRÁLYOK |
| 13.30 | FÜREDI PANZIÓ SENIOR | 1 - 2 | BARACS SE |
| 13.55 | DPASE ÖREGFIÚK | 1 - 3 | HAVEROK |
| 14.20 | MARTONVÁSÁR | 1 - 3 | TÜNDÉREK |
| 14.45 | AFRICAS | 0 - 1 | MILLER PUB |
| 15.10 | FÜREDI PANZIÓ SENIOR | 1 - 2 | HAVEROK |
| 15.35 | DPASE ÖREGFIÚK | 0 - 2 | BARACS SE |
| ÚT A DÖNTŐIG | |||
| NEGYEDDÖNTŐ | |||
| 16.00 (1) | ÖREGKIRÁLYOK | 1 - 0 | MARTONVÁSÁR |
| 16.25 (2) | MILLER PUB | 6 - 1 | STEELWORKERS |
| 16.50 (3) | BARACS SE | 3 - 1 | TÜNDÉREK |
| 17.15 (4) | HAVEROK | 1 - 2 | AKRASZ HOLIDAY |
| ELŐDÖNTŐ | |||
| 17.40 | ÖREGKIRÁLYOK | 0(3)-(2)0 | BARACS SE |
| 18.05 | MILLER PUB | 1(2)-(1)1 | AKRASZ HOLIDAY |
| BRONZ MÉRKŐZÉS | |||
| 18.40 | BARACS SE | 3 - 1 | AKRASZ HOLIDAY |
| ARANY MÉRKŐZÉS | |||
| 19.05 | ÖREGKIRÁLYOK | 0 - 2 | MILLER PUB |
| 19.30 EREDMÉNYHIRDETÉS | |||
| VIGASZÁG - CORSO KUPA | |||
| MÉRKŐZÉSEK | |||
| 16.00 | AFRICAS | 1 - 1 | FÜREDI PANZIÓ SENIOR |
| 16.25 | FÜREDI PANZIÓ SENIOR | 2(2)-(3)2 | BARÁTOK |
| 16.50 | BARÁTOK | 0 - 5 | AFRICAS |
| VIII. ZEUS OLD BOYS KUPA "NAGYOK A PÁLYÁN" | |||||
| VÉGEREDMÉNYE | |||||
| 1. HELYEZETT | MILLER PUB | ||||
| 2. HELYEZETT | ÖREG KIRÁLYOK | ||||
| 3. HELYEZETT | BARACS SE | ||||
| CORSO KUPA | |||||
| 1. HELYEZETT | AFRICAS | ||||
| KÜLÖN DÍJAZOTTAK | |||||
| JÁTÉKOS | MATLÁRI ZOLTÁN (MILLER PUB) | ||||
| KAPUS | STRAUSZ TAMÁS (ÖREGKIRÁLYOK) | ||||
| GÓLKIRÁLY | PRÁVICS KRISZTIÁN (BARACS SE) | ||||
| SENIOR | ÚJVÁRI JÓZSEF (DUNAÚJVÁROS PASE ÖREGFIÚK) | ||||
| EZDŐ | KONKOLY ZSOLT (MILLER PUB) | ||||
| ZEUS OLD BOYS KUPA | |
| BAJNOKOK | |
| 2014. ÉV | MILLER PUB /TATABÁNYA/ |
| 2013. ÉV | DUNAFERR VASAS /DUNAÚJVÁROS/ |
| 2012. ÉV | GARI TRANS /DUNAÚJVÁROS/ |
| 2011. ÉV | ÖRKI PAPA KFT. /SZÉKESFEHÉRVÁR/ |
| 2010. ÉV | GARI TRANS /DUNAÚJVÁROS/ |
| 2009. ÉV | CARISSA VIRÁG /DUNAÚJVÁROS/ |
| 2008. ÉV | ÖRKI PAPA KFT. /SZÉKESFEHÉRVÁR/ |
| 2007. ÉV | GARI TRANS /DUNAÚJVÁROS/ |