DLSZ 2014/2015 Bajnokai

DLSZ 2014/2015 Bajnokai

Bajnokság izgalmakkal és változásokkal

A Markó Lajosról elnevezett Dunaújvárosi Kispályás Labdarúgó Bajnokság 2014/2015-ös kiírása nem volt izgalmaktól mentes. Számos nagyszerű mérkőzés, rengeteg gól jelezte, hogy az amatőrök igen komolyan veszik a sportot, a labdarúgást. Ismét bőven 70 felett volt az induló gárdák száma és a szezon előtti – a lebonyolítást érintő – korrekciót is jól kezelték a csapatok, csapatvezetők. A legmagasabb (ZEUS) osztályban címet védett a bajnok Dunaferr, a másodosztályból pedig az első helyen végző Fanatic SE, valamint a Gaszisportvideo.hu csatlakozhat majd ősztől az elit mezőnyhöz, ha az osztályzón összesítésben legyőzi a Dzsó Ker FB csapatát. Az alsóbb régiókban is nagy csaták folytak és még előttünk vannak az osztályozók. Örömteli volt nézni, ahogy a döcögősen induló női mezőny a bajnokság végére belelendült és az első alkalommal kiírt 40 év felettiek bajnoksága is beváltotta a szövetség és a játékosok reményeit. Az így már két kategóriában (35+ és 40+) bonyolított öregfiúk pontvadászat tavaszi mérkőzéseinek egy részét sikerült a Dunaújváros PASE vezetőivel történt egyeztetést követően a (régi vidámpark területére épített) sportközpontba vinni, ami komoly segítség a dunaújvárosi kispályák leterheltségét ismerve. Elképzelhető, hogy a Római Körúton kialakított nagyszerű műfüves sportpályát is birtokba vehetik majd a későbbiekben a városi bajnokság csapatai. A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség idényzáró – díjkiosztó – rendezvényét a Campus étteremben tartja június 10-én, ahol a legjobb csapatokat és játékosokat díjazza majd a szövetség és az elmúlt szezonról, valamint a jövőbeni tervekről is tájékoztatják a labdarúgókat és a csapatvezetőket.

2014/2015. ÉVI MARKÓ LAJOS VÁROSI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG
ZEUSZ OSZTÁLY - BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1.  DUNAFERR VASAS 51 PONT 
2. KARMACSI AUTÓ FC 49 PONT
3. GBB KFT 37 PONT

Dunaferr Vasas Zeus osztály 1. hely

Jenei Ottó, a Dunaferr Vasas csatára: Kitűzött célunk volt a bajnoki cím megvédése, hiszen játékosaink kvalitása mindenképpen erre predesztinált minket. Az elmúlt bajnoki szezonban azzal kellett szembesülnünk, hogy fokozottan készültek az ellenfeleink, mert mindenki az aktuális bajnokot szerette volna elkapni. Kulcsfontosságú meccs volt a bajnokság megnyerése szempontjából, a Karmacsi elleni őszi győzelmünk, melyet megfogyatkozva, csere nélkül, néhány beugró emberrel felállva hoztunk le. Később kiderült, hogy volt olyan beugró, akiből stabil kerettag lett, valamint különböző sérülések miatt is kénytelenek voltunk új játékosokat beépíteni. Jelenleg a Dunaferr Vasas hozza össze csapatunk játékosait, hiszen mindenkit másfelé vitt az élet és a futballkarrier, de szerencsére mi itt hétről hétre bizonyíthatjuk, hogy szeretünk és tudunk is együtt futballozni. Csapatunkat egy baráti mag alkotja, mely olyan kohéziós erőt biztosít, ami a nehéz pillanatokban átlendít minket egy-egy hullámvölgyön, valamint nagy segítséget jelent a pályán, hogy ismerjük egymás gondolatát. A csapat átlagéletkora nem fiatal, de folyamatosan próbálunk helyt állni az újabb kihívásoknak. A címvédést megünnepeltük, de máris előre tekintünk, ami azt jelenti, hogy a következő szezonnak is várakozásokkal telve, megújulva, igazi bajnokként szeretnénk nekivágni.

A csapat tagjai, akik kivívták az első helyet: Ács Gábor, Ughy Márk, Schrancz Balázs, Apatini Márk, Szente Tamás, Jenei Ottó, Baranyai Pál, Bogáti Péter, Farkas Attila, Tokai László, Szabó Szabolcs, Szili Szabolcs, Vaskó József, Nagy Roland, Tóth Sándor, Fröhlich Rajmund, Keutchemi Batal Yannick.

2014/2015. ÉVI MARKÓ LAJOS VÁROSI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG KÜLÖNDÍJAZOTTJAI
ZEUSZ OSZTÁLY - LEGJOBB JÁTÉKOSA
MARKÓ LAJOS DÍJ  VASKÓ JÓZSEF (DUNAFERR VASAS)
ZEUSZ OSZTÁLY - LEGJOBB KAPUSA
TÖRÖK KÁLMÁN DÍJ  ÁCS GÁBOR (DUANFERR VASAS)
ZEUSZ OSZTÁLY - LEGTEHETSÉGESEBB JÁTÉKOSA
FEJES LÁSZLÓ DÍJ  FRIDRICH DÁVID (KARMACSI AUTÓ FC)
ZEUSZ OSZTÁLY - LEGJOBB GÓLLÖVŐI
ARANYCIPŐ DÍJ JENEI OTTÓ  (DUNAFERR VASAS) 32 GÓL
EZÜSTCIPŐ DÍJ RAJNA RÓBERT (GBB KFT), SCHRANCZ BALÁZS (DUNAFERR VASAS) 24-24 GÓL
BRONZCIPŐ SZALÁNCZI GERGŐ (KARMACSI AUTÓ FC) 21 GÓL
2014/2015. ÉVI MARKÓ LAJOS VÁROSI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG
ZEUSZ OSZTÁLY - CSAPATOK GÓLKIRÁLYAI
DUNAFERR VASAS JENEI OTTÓ 32 GÓL
KARMACSI AUTÓ FC SZALÁNCZI GERGŐ 21 GÓL
GBB KFT RAJNA RÓBERT 24 GÓL
DUNABIZTOS MICRO BALOGH PÉTER, HATVANY ATTILA 18-18 GÓL
BIANCA TRADE DEIMEL DÁVID 15 GÓL
FEJÓ-THERM KFT SZURMA PÉTER 13 GÓL
RIVER PLATE MISKOVICZ ROGER 16 GÓL
AKRASZ BAU SEBESTYÉN GERGELY 11 GÓL
FRANKCITY-1995 MAZÁN BALÁZS, VIDA TAMÁS 14-14 GÓL
DZSÓ-KER FB ANTAL TAMÁS 18 GÓL

 

2014/2015. ÉVI MARKÓ LAJOS VÁROSI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG
CAMPUS OSZTÁLY - BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1.  FANATIC SE 59 PONT 
2. GASZISPORTVIDEO.HU 46 PONT
3. B.T. TEAM 44 PONT

Fanatic SE Campus osztály 1. hely

Körmendi Zsolt csapatvezető (Fanatic SE): A bajnokság előtt az első három hely valamelyikét tűztűk ki magunk elé, mint elérhető célt. Ősszel volt néhány olyan mérkőzésünk, ahol sokat hibáztunk, így megnehezítettük saját dolgunkat, de a csapat mellett szólt, hogy ezeken a meccseken is – sokszor hátrányból felállva – sikerült pontot, pontokat szereznünk. A rendkívül szoros és izgalmas őszt, a kicsivel könnyebb tavaszi szezon követte. Ekkor már magabiztosabban játszottunk és a győzelmek nem is maradtak el. Köszönhető volt ez annak is, hogy összeszokottabb lett a társaság – nyugodtan mondhatom, hogy olyanok lettünk, mint egy nagy és erős család. Egyébként nem csak a pályán, hanem azon kívül is sok időt töltünk együtt, amit a játékosoknak és rajtuk kívül a hozzátartozóknak is köszönünk, hiszen nagy szerepük volt nekik is abban, hogy végül megnyertük a bajnokságot! Köszönjük a támogatást Szőke Péternek (SZP-Asztalos Dunaújváros), a budapesti XXL Mechanika Kft-nek és egy nagyszerű embernek Nagyvenyimről, aki a háttérből segíti a csapatot!

A csapat tagjai, akik kivívták az első helyet: Kondor Árpád, Varga László, Sallai Sándor, Katona Milán, Lengyel László, Nemes Tibor, Szőke Péter, Fülöp Attila, Mészáros Attila, Boros Tamás, Vana Dávid, Ivacs Gábor, Rezes János, Volf József, Éliás Zsolt, Nemes Zoltán, Sowunmi Attila, Tóth Levente, Körmendi Zsolt

2014/2015. ÉVI MARKÓ LAJOS VÁROSI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG
III. OSZTÁLY - BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1.  CORNER POLICE FC 38 PONT 
2. GYALOG GALOPP 35 PONT
3. MIRAGE 34 PONT

Corner Police SE III osztály 1. hely

Fekete Mihály csapatvezető (Corner Police FC.): Először is gratulálni szeretnék a csapatomnak, hogy megnyerte III. osztályú bajnokságot. Igen kemény idényen vagyunk túl és igazságos küzdelemben sikerült az élen végezni. Kiegyensúlyozott, magas színvonalú volt a bajnokság és az utolsó fordulóig izgalmas, kiélezett mérkőzéseket vívtak a csapatok. Nem volt kiemelkedő gárda a mezőnyben, amit a szoros végeredmény is tükröz. Úgy gondolom 4-5 csapatnak is volt esélye az első helyre, de ezúttal nekünk sikerült megszereznünk a bajnoki címet! Több olyan csapat is indult ebben az osztályban, amelyik felsőbb szinten is (II. osztály) megállta volna a helyét. Szóval izgalmas, jól szervezett bajnokságon vagyunk túl. Köszönet a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek a bajnokság szervezéséért és lebonyolításáért. Találkozunk a II. osztályban!

A csapat tagjai, akik kivívták az első helyet: Kimiti Zoltán, Németh Miklós (kapusok), Hoksza Tamás, Farkas Dániel, Fekete Mihály, Schelbauer István, Csányi Ádám, Csányi Dávid, Csányi István, Kákonyi László, Nagy József, Knápik Csaba, Felföldi Zsolt, Fridrich Tamás, Bor Gábor, Perge Andor.

  

2014/2015. ÉVI MARKÓ LAJOS VÁROSI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG
IV. OSZTÁLY - BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1.  BLACK & WHITE 46 PONT 
2. TÁNÓ GYROS KFT 42 PONT
3. ELIT ALAKULAT 38 PONT

Black & White IV osztály 1. hely

Huber Gábor csapatvezető (Black & White): Csapatunk első meccse, még 2013 decemberében volt, akkor verődtünk össze egy kis baráti focira a dunaújvárosi Szilveszter kupán. Sajnos kiestünk, de a vigaszágon elértük a harmadik helyet, így egy kupát is elhozhattunk. Akkor döntöttünk úgy, hogy megpróbáljuk a bajnokságban is, hátha sikerül valami maradandót alkotnunk. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a tavaszi szezon előtt az Adu suli csapata nem tudta tovább vállalni a bajnokságot, így átvettük a gárdát a tavaszi szezonra. Fel tudtuk annyira hozni a társaságot, hogy bent maradtunk a "D" osztályban. A 2014-es őszi szezonban már Black & White néven indultunk. A bajnokság első fele nem sikeredett valami fényesre, a 4. helyen zártunk, négy ponttal lemaradva az első helyezettől. A jó formának és a téli igazolásoknak köszönhetően a tavaszi szezont már veretlenül játszottuk végig, így meglett az egész éves "munka" gyümölcse. Mi végeztünk a IV. osztály első helyén és ezzel elértük célunkat, a III. osztályba kerülést.

A csapat tagjai, akik kivívták az első helyet: Farkas János Attila, Kiss Gábor, Fejős Attila, Huber Gábor, Schrick Dániel, Kókai Attila, Kiss Ádám Attila, Zsolnai István, Mátrai Balázs, Mátrai Milán, Bozóki Márk, Joó Bálint, Borostyán Balázs,  

 

2014/2015. ÉVI MARKÓ LAJOS VÁROSI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG
V. OSZTÁLY - BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1.  ROBISPED 68 PONT 
2. FC FAKABÁT 41 PONT
3. BONGÓ 40 PONT

Robisped V osztály 1. hely

Ekler Sándor csapatvezető (Robisped): Először is köszönjük a lehetőséget, hogy elindulhattunk, és részt vehettünk a dunaújvárosi labdarúgás világában. Az V. osztály most már mondhatjuk, hogy a hátunk mögött van, hiszen sikerült megnyernünk a bajnokságot. Azt viszont mindenképp szeretném megjegyezni, hogy nagyon sportszerű, és rugalmas csapatokat tudhattunk ellenfeleinkként. Sok izgalmas meccset játszottunk, és sok kitartó csapattal, és játékossal találkoztunk. Kihívással teli várjuk a következő bajnokság kezdetét, most már egy osztállyal feljebb. További sok sikert kívánunk mindenkinek!

A csapat tagjai, akik kivívták az első helyet: Bebők Norbert, Ekler Sándor, Meleg József, Garai Gábor, Kelemen Adrián, Kelemen Csaba, Boczek Zoltán, Márkus Norbert, Kévés Sándor, Bálint Tibor, Szabó Krisztián, Kovács Milán, Sebestyén István, Bebők Zsolt, Palotai György, Bognár Sándor, Kasza János, Edző: Kelemen László

 

2014/2015. ÉVI MARKÓ LAJOS VÁROSI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG
SENIOR DECATHLON OSZTÁLY - BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1.  AKRASZ HOLIDAY 30 PONT 
2. MACSŐ 22 PONT
3. BARACS FC 19 PONT

Ajrasz Holiday Decathlon osztály 1. hely

Kun Zoltán csapatvezető (Akrasz-Holiday): Az idei bajnokságnak azzal a céllal futottunk neki, hogy szeretnénk fellépni a dobogó valamelyik fokára. Mivel két évvel ezelőtt, a Senior bajnoki osztály indulásakor a tabella második helyén végeztünk, szerettünk volna egyszer a "csúcsra is felérni". Azonban a Senior bajnokságban sok kiváló csapat van, bárki legyőzhet bárkit, amit az előző szezonban elért 5. helyezésünk is igazol. Arra számítottunk, hogy szoros eredmények és körbeverések után alakul ki a végső sorrend. Ebből idén mi jöttünk ki a legjobban. Bajnoki címünk nagyrészt köszönhető annak, hogy a miénk az egyik "legfegyelmezettebb" csapat. A játékosok a programjaikat a bajnoki sorsoláshoz igazítják, így szinte mindig a komplett csapatunkkal tudtunk kiállni. Az idei bajnokság hangulatának sajnos ártott a sok halasztás és az egyik csapat visszalépése. Ettől függetlenül örülünk a győzelemnek és igyekszünk a következő idényre is a legjobb formánkat hozni. Baráti társaság vagyunk, gyakran töltjük együtt a szabadidőnket, a játék is összetart bennünket, és nem utolsó sorban: tudunk egymásért küzdeni! Természetesen nem elhanyagolható a szponzori támogatás sem, amit ezúton is köszönünk Szarka Balázsnak, aki ezen felül még idényenként néhány gólt is termel.

A csapat tagjai, akik kivívták az első helyet: Gyárfás Csaba, Dénes János, Kun Zoltán, Szarka Balázs, Schneider János, Angyal Krisztián, Ritter Tamás, Mészáros István, Demlyén Dusán, Virág László, Szentandrássy Gyula, Palkovics László, Tombor Csaba

 

2014/2015. ÉVI MARKÓ LAJOS VÁROSI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG
OLD BOYS CORSO OSZTÁLY - BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1.  FÜREDI PANZIÓ SENIOR 32 PONT 
2. PENTELEI ASZUK 31 PONT
3. ALBA VOLÁN FC 19 PONT

Mirage Corso osztály 1. hely

Tapaszi József csapatvezető (Füredi Panzió Senior): Nagyon boldogok vagyunk, hogy a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség először kiírt Senior bajnokság küzdelmeit csapatunk nyerte meg. Hatalmas csatákon vagyunk túl. Parázs mérkőzések, nagy küzdelem jellemezte a bajnokságot, amelynek végső sorrendjét az utolsó forduló döntötte el. Aki kilátogatott egy-egy olyan mérkőzésre, ahol a negyven év felettiek játszottak, meglepődhetett az igen komolyan vett, izgalmas játék láttán. Külön köszönet a szövetségnek, hogy gondoltak ránk, akik lassan már csak "levezetni" fogunk és lehetővé tették, hogy versenyszerű körülmények között tehetjük meg ezt! Gratulálok minden csapatnak, hogy lejátszották minden mérkőzésüket és sportszerű játékkal mutatták meg, nem csak a húszéveseké a világ! Remélem jövőre is ilyen szintű csatákat játszhatunk és kérek mindenkit, aki csak teheti, látogasson ki egy-két mérkőzésre, mert sokat lehet tanulni ennek a sportágnak a szeretetéről, az alázatos hozzáállásról, amiket az öregfiúk még  megpróbálnak megmutatni. Jövőre veletek, újra!

A csapat tagjai, akik kivívták az első helyet: Jurinka Zoltán, Menyhárt Zoltán, Tapaszi Zoltán, Tapaszi József, Tapaszi Tibor, Kecskés Kálmán, Somogyi Jenő, Füredi János, Preizler György,  Kis Jenő, Gál Zoltán, Rátkai Tamás, Zellei Attila, Král László, Ulicska Attila, Kákonyi László.

 

2014/2015. ÉVI MARKÓ LAJOS VÁROSI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG
NŐI CARISSA OSZTÁLY - BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1.  DUNAÚJVÁROS PASE 36 PONT 
2. BARACS NŐI FC 24 PONT
3. HILD ISKOLA NŐI 9 PONT

 Dunaújváros PASE Carissa osztály 1. hely

Vigh György edző (Dunaújváros PASE): Kezdetektől, azaz negyedik éve veszünk részt a női csapatok részére kiírt városi kispályás bajnokságban. Az előző évekkel ellentétben a tavalyi bajnokságban nem sikerült megszereznünk az első helyet. Az ideiben arra készültünk, hogy riválisunkkal a Baracs csapatával szemben ismét bajnokságot nyerjünk. Szoros, izgalmas, jó iramú és látványos mérkőzéseket játszottunk egymás ellen, melyekből mind a négy találkozáskor mi jöttünk ki győztesen. Ez döntően befolyásolta a végső helyezést. Első alkalommal értük el, hogy veretlenül lettünk elsők és nyertük meg a bajnokságot. Mérlegünk a következő képen alakult: 12 mérkőzés 12 győzelem, 79 lőtt és 9 kapott gól. Legtöbbet rúgtuk és legkevesebbet kaptuk. Legjobb góllövő is a csapatunkból került ki Zumbulisz Martina személyében, aki 30 góllal járult hozzá a bajnoki címhez. Rajta kívül még négyen értek el több gólt is, Pasker Renáta 12, Horváth Edina 10, Szatmári Magdolna 8, míg Gulyás Zsanett 6 gólt szerzett. Érdekesség, hogy a kapusunkon kívül mindenki szerzett egy vagy több gólt! Hat olyan mérkőzésünk volt, amikor nem találtak be a kapunkba, és egy találkozón kaptunk több, (számszerűen) három gólt aktuális riválisunktól. Mérkőzésenként átlagban hatszor voltunk eredményesek. Négyszer értünk el 10 vagy annál több gólt (14, 13, 11). Összességében kiegyensúlyozott nagyon jó teljesítményt nyújtottunk. Összeszokott, fegyelmezett, egymásért küzdeni tudó csapat alakult ki, amit az eredmények is bizonyítanak. Harmadszor lettünk bajnokok, amiért dicséret illeti a lányokat, nagyszerű dolgot hajtottak végre. A jövőben is azon leszünk, hogy mindig esélyesek legyünk az első hely megszerzésére. Hajrá DPASE!

A csapat tagjai, akik kivívták az első helyet: Kovács Gáborné, Huszta Melánia, Dudás Dóra, Magyar Hajnalka, Lőrincziné Szobácsi Renáta, Horváth Edina, Szatmári Magdolna, Pasker Renáta, Zumbulisz Martina, Nagy Mónika, Rupa Anita, Gulyás Zsanett. Edző: Vigh György. Segítők: Kovács Gábor, Csányi Ádám.

2014/2015. ÉVI MARKÓ LAJOS VÁROSI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG 
NŐI CARISSA OSZTÁLY - LEGJOBB GÓLLÖVŐI
ARANYCIPŐ DÍJ ZUMBULISZ MARTINA (DPASE) 30 GÓL
EZÜSTCIPŐ DÍJ BOZSIK BRIGITTA (FC BARACS) 22 GÓL
BRONZCIPŐ DÍJ PASKER RENÁTA (DPASE), GYÖNGYÖSI ÉVA (FC BARACS) 12 GÓL
2014/2015. ÉVI MARKÓ LAJOS VÁROSI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG 
NŐI CARISSA OSZTÁLY - CSAPATOK GÓLKIRÁLYNŐI
DPASE ZUMBULISZ MARTINA 30 GÓL
FC BARACS BOZSIK BRIGITTA 22 GÓL
DDSE DUNFERR ISKOLA KAPÁS TEKLA 6 GÓL
HILD ISKOLA BERNÁTH KLAUDIA, CSŐSZ KITTI, FARKAS RÉKA, FEKETE EDINA, HALÁSZ ORSOLYA, SZABÓ ALEXANDRA 2-2 GÓL

Jelenlegi hely