VI. Amatőr Dunaújvárosi Futsal Bajnokság Döntő Mérkőzés 2019/2020

VI. Amatőr Dunaújvárosi Futsal Bajnokság Döntő Mérkőzés 2019/2020

Esemény ideje: 
2020. március 5. csütörtök 19:00
Oszd meg másokkal!

Helyszín: Dunaújvárosi Egyetem Sportcsarnok

Időpont: 2020. március 5. csütörtök 19:00 óra

Csapatok: Solarwelt Dunabiztos – Falábúak

Karf Máté a Falábúak csapatvezetője: Nem egyszerű a jövőről nyilatkozni hiszen 2019 szeptemberében még azt sem tudtuk, hogy Mi egy csapat leszünk és nem is akármilyen. Elindultunk és lassacskán megismertük egymás játékát és meccsek után egymást is. Az ellenfél egy igen régóta együtt játszó sok-sok tornát győztesként zárt csapat, akik folyamatosan aktívak. Sok olyan csoportmeccsünk volt, ahol nem tudtunk teljes játékoskerettel kiállni, de véleményünk szerint tisztes helytállással letudtuk meccseinket. Sok volt a meccs sokat faragták is falábainkat, de még nagyon vastagok és kemények és a döntőben is azok lesznek. Állítólag a faláb nem remeg, de sajnos volt olyan meccsünk is ahol megremegett, viszont ezúttal nem fog megremegni. Teljes szívvel, alázattal és odaadással indulunk a meccsnek és szeretnénk méltóan zárni a tornát, hogy jókedvvel és mosollyal vágjunk bele utána az éjszakába. A Duna Biztos, de mi biztosabbak vagyunk!

Schön Róbert a Solarwelt-Dunabiztos csapatvezetője: Izgalommal várjuk a Futsal döntő mérkőzését, ami zsinórban negyedik lesz. Szeretjük és úgy tűnik fekszik is nekünk a 4+1 felállás. Ebben a szezonban sajnos sok sérülés hátráltatott minket, de az alapszakaszt sikerült jól lehoznunk. A Falábúak csapata ellen nagyon jó mérkőzést játszottunk már a szezonban, ott egy taktikus mérkőzésen nyertünk ellenük. Igaz egy picit hiányosak voltak, biztosak vagyunk benne, hogy a döntőben megfelelő létszámmal szeretnének revansot venni. Nekünk nem lehet más célunk, mint hogy címvédőként -ami az elmúlt két évben sikerült - az idén is megnyerjük a Dunaújvárosi Futsal bajnokságot döntőjét. A nézőket arra biztatjuk, hogy nézzék meg ezt a mérkőzést és a belépőjegy vásárlással támogassanak egy nemes célt.

Petrás Gábor a DLSZ főtiktára: Egy nagyszerű téli amatőr futsal bajnokságon vagyunk túl, aminek csütörtök este lesz a döntője, hiszen a pontvadászat végén az első két helyezett csapat játszik egy szuper-döntőt az Egyetem sportcsarnokában este 19:00 órakor. Balogh Berciék a Solawelt Dunabiztos csapata szinte már házigazdája  a döntőnek, hiszen már zsinórban 4* játszottak döntőt ebben a kiírásban. Ellenfelük csapatvezetője Fazekas Martin pedig egy olyan fiatal társaságot hozott össze a bajnokságra, aminek eredményeképpen megérdemelten játszhatnak a döntőben. Hogy mi lesz a végeredmény azt megjósolni nem tudom, de izgatottan várom jómagam is az összecsapást. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy megköszönjem a Magyar Labdarúgó Szövetségnek és Schneider Béla Úrnak az FMLSZ igazgatójának a lehetőséget, hogy általuk támogatásként tudtuk már 6. alkalommal megrendezni a Futsal Bajnokságot, mellyel a városi amatőr kispályás csapatainkat támogatták meg, valamint Zemankó Zoltánnak a helyi futsal klub operatív vezetőjének, hogy évek óta partnerként állnak a futsal bajnoksághoz, hiszen idén is 200 játékos lépett pályára a téli időszakban hétről, hétre. sok sikert kívánok a csapatoknak és kérném a szurkolókat, kilátogatókat, ha tehetik akkor támogassák a két csapat felhívását vagyis a FÁDA Alapítványt a mérkőzés alatt!

Jótékonysági akció, melyet a két csapat szervez a mérkőzés alatt:

A DLSZ által megrendezett amatőr futsal kupa döntőjén a Falábúak és a Solarwelt-Dunabiztos méri össze erejét, amelyre a Dunaújvárosi Egyetem Tornatermében kerül sor. A döntős csapatok közös megegyezése alapján a belépésért egy jelképes összeget szeretnének elkérni, amely 300 Ft/fő-t jelentene. A jegyekből befolyt összeget a Fáda nevű Alapítványnak ajánlanák fel.
Kérnénk minden kedves látogatót, hogy ezt a kérést tartsák tiszteletben.
Előre is köszönjük!
Hajrá Foci! 

VI. FUTSAL BAJNOKSÁG SZUPERDÖNTŐ
2020. MÁRCIUS 5. CSÜTÖRTÖK 19:00 ÓRA DUNAÚJVÁROS EGYETEM
SOLARWELT DUNABIZTOS  5 - 2  FALÁBÚAK
BALOGH DÁVID (3'), MOLNÁR TAMÁS (8'), MARTIN KRISZTIÁN (16'), BALOGH PÉTER (23'), BARTÓK BARNABÁS (47')  GÓLSZERZŐK  MÁTÉ DÁVID (4'), KISS PATRIK (24')  
NAGY MILÁN  JÁTÉKVEZETŐK  BARABÁS MIHÁLY

Solarwelt Dunabiztos 

 VI. FUTSAL BAJNOKSÁG 2019/2020-ES SZEZON
FELSŐHÁZ VÉGEREDMÉNY
1. HELY  SOLARWELT DUNABIZTOS
2. HELY  FALÁBÚAK
3. HELY  HARDFERR BAU KFT.
KÜLÖN DÍJAZOTTAK
A DÖNTŐ JÁTÉKOSA  
FUTSAL DÍJAZOTT  

Ismét a címvédő örülhetett!

Sorozatban harmadik alkalommal nyerte meg a városi futsal bajnokság küzdelmeit a Solarwelt-Dunabiztos együttese.

Az egyetemi sportcsarnokban rendezték meg csütörtökön este fél nyolctól a városi futsal bajnokság fináléját, melyen idén az alapszakaszt hibátlan teljesítménnyel megnyerő Solarwelt-Dunabiztos, valamint a mindössze egyetlen vereséget elszenvedő Falábúak együttese lépett pályára. Előbbiek már rendszeres résztvevői a sorozat végjátékának, hiszen ez már a negyedik döntőjük volt, ráadásul a legutóbbi kettőt meg is nyerték, így ezúttal is a címvédés reményében várták az összecsapást a fiatal, igen jó csapatot alkotó Falábúak ellen.

A mérkőzést a Dunabiztos kezdte erősebben, s már a második percben meg is szerezte a vezetést, ám nem sokat késett a válasz, mert szinte a középkezdés után azonnal büntetőhöz jutottak a Falábúak, akik nem is hibázták el a ziccert, így kezdődhetett minden elölről (1-1). A folytatás viszont egyértelműen a címvédő fölényét hozta, mely rendkívül hatékonyan játszott ellenfele kapuja előtt, s egymás után három gólt szerezve tett nagy lépést a győzelem felé, s bár a Falábúak az első felvonás utolsó másodperceiben szépíteni tudtak, a szünetre 4-2-es vezetéssel vonulhatott a Dunabiztos.

A térfélcserét követően mindkét gárda előtt több lehetőség adódott az újabb gólokhoz, ám a legnagyobb ziccerekkel sem tudtak élni a felek az egyre keményedő csatában. A csapatok rendkívül komolyan, talán kissé túl komolyan is vették a finálét, így a játékrész derekán egy kisebb kakaskodás, s két piros lap is színesítette a küzdelmet. A kisebb közjáték után újra a játékkal foglalkoztak a felek, de a Dunabiztos újabb gólja végleg eldöntötte a mérkőzést, melyet 5-2-re nyert a címvédő, így sorozatban harmadik alkalommal örülhetett a futsal bajnokság megnyerésének.

Schön Róbert a Solarwelt-Dunabiztos csapatvezetője: Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült megnyernünk a VI. Amatőr Futsal Bajnokságot és, hogy  zsinórban harmadszor diadalmaskodtunk ebben a sorozatban. Készültünk erre a mérkőzésre hiszen a hibátlan alapszakasz után szerettük volna feltenni az i-re a pontot a döntő megnyerésével. Tudtuk, hogy az ellenfél nagyon jó játékosokból álló kis csapat, akik sokat futnak és  technikásak. Biztosak voltunk benne, hogy nagyon készülnek, hogy visszavágjanak az alapszakaszbeli egyetlen vereségük után. Bíztunk benne, hogy a mérkőzésen a saját játékunkat játszva győzedelmeskedni tudunk majd. Végül úgy is alakult, ahogy számítottuk. Jól játszó ellenfelet sikerült egy igazi döntő hangulatú, parázs mérkőzésen legyőzni, és így veretlenül, 100 százalékos teljesítménnyel elnyerni az újabb bajnoki címet. Még egyszer gratulálok az ellenfélnek is, szimpatikus és jó csapatot ismertünk meg bennük, nagyban emelték a futsal bajnokság színvonalát megjelenésükkel. Reméljük jövőre ismét találkozunk majd velük ebben a sorozatban. Kifejezetten örülünk, hogy szép számban látogattak ki a mérkőzésre nézők, reméljük számukra is remek szórakozás volt a meccs, köszönjük a DLSZ-nek a szervezést, rendezést.

Fazekas Martin a Falábúak csapatvezetője: A meccs lezárása után úgy gondoljuk mindenkinek kellett egy kis idő arra hogy megeméssze a történteket. Amit a meccs előtt ígértünk úgy gondolom, hogy tartottuk. Tisztelettel, alázattal és teljes szívvel játszottunk. Sajnos ez az ellenfél játékában véleményünk szerint nem volt elmondható, de ezt mindenki ítélje meg, aki a meccset látta és követte. Mi a feszültséget a meccs lefújásával félretettük és gratulálunk a győztes csapatnak és nagyon reméljük jövőre is összemérhetjük játéktudásunkat!

Kiss András a Dunaújvárosi Egyetem Diák Sportegyesület elnöke: Szenzációs döntőn vagyunk túl! A DLSZ most is hozta azt a szenzációs színvonalat, melyet általuk rendezett tornákon megszoktunk. Gratulálok a páratlan szervezéshez! Hatalmas örömmel tölt el, hogy a futsal is ilyen elterjedt és népszerű a dunaújvárosi kispályás labdarúgók körében. A mérkőzés rangjában, a játékosok kvalitásában és parázs hangulatában is méltó volt egy szuperdöntőhöz. Szeretnék gratulálni mindkét csapatnak ahhoz, hogy szívüket lelküket kitették a pályára és a magas hőfokú küzdelmet, ami a játékukat jellemezte. Személy szerint úgy gondolom, hogy a rutinosabb csapat nyerte a döntőt, viszont le a kalappal a fiatalabb erőkből álló Falábúak előtt is, mert, ahogy mondani szokták, nüanszokon múlott a sikerük! Hajra foci! Hajra DLSZ! Hajra futsal!