Ünnepélyes Díjátadó Ünnepség Dunaújváros DLSZ 2018

Tartalommal megtöltött, sikeres évadot könyvelhettünk el

Hingyi László, az önkormányzat gazdasági és területfejlesztési bizottságának elnöke, az oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottság tagja, valamint a DLSZ és a Fejér Megyei Labdarúgó-szövetség (FMLSZ) elnökségi tagja így értékelte az eseménnyel lezárult kispályás labdarúgóidényt.

– A mögöttünk álló szezon igazolja a DLSZ munkáját, ismét előbbre léptünk. Ez egy hosszú távú program az itteni pályakezdőknek, hiszen egész fiatal koruktól a senior kategóriáig versenylehetőséget kaphatnak. Innen átkerülhetnek a futsalba, vagy a profi nagypályás fociba, majd azután negyvenévesen, vagy fölötte, szinte levezetésként, újra megtalálhatják benne a helyüket. A mi szervezetünk az országban a legjobban végzi ezt a tömegsportmozgalmat. Nem túlzás ezt a meghatározást használni, mert nagyon sok csapat vesz részt az itt indított bajnokságokban. Úgy látom, hogy a megelőző évi teljesítményeinkhez mindig egy picit hozzá tudtunk tenni, és ezért folyamatosan sikeres éveket zárhattunk. Figyelünk a sportszerűség betartására, és ez a büntetőeljárások csökkenését hozta. Családias, barátságos hangulatúvá vált a DLSZ. Kedves nekem az amatőr sport. Én is itt kezdtem tizennégy évesen. A sorszámom a 057-es volt. Ez még az Orion űrhajóról szóló tv-sorozat idején történt, onnan mentettünk át elnevezéseket a magunk számára. Mi a McLane őrnagy csapata lettünk. Az akkori társaim mellett, akik még mindig aktív szerepet vállalnak ebben a szövetségben, megjelentek a fiatalok is. Ezért bízom a megkezdett munkánk sikeres folytatásában – fogalmazott.

Hingyi László önkormányzati képviselő, a DLSZ és az FMLSZ elnökségi tagja (b), Bencsik István (MLSZ Fejér megyei képviselő), Lassingleitner Fruzsina önkormányzati képviselő, Tóth Imre (DLSZ) és Gelencsér Tibor, az MLSZ Fejér megyei kispályás bizottságának tagja Fotók: Balogh Tamás

Petrás Gábor, a DLSZ főtitkára is elégedetten tekintett vissza az elmúlt időszakra: – Nagyon boldog vagyok, mert rengeteg embert mozgattunk meg az elmúlt sikeres szezonunkban. A bajnokságaink négy osztályban felmenő rendszerűek, így az elsőség lehetősége motiválja az ott játszó csapatokat. Mellettük két senior és a női csoportban is zajlanak a mérkőzések. Mi, a szövetség munkatársai nem teszünk közöttük különbséget, mert mindannyian ugyan­olyan fontosak a számunkra. Most a versenysorozat végén természetesen örömmel adjuk át a különböző kategóriák legjobbjainak a díjakat. Úgy látom, hogy ha adunk hozzá lehetőséget, a jövőben még többen fognak sportolni. Fontos, hogy minden utcában és téren legyen (lehetőleg műfüves) kispályás labdarúgópálya, hogy minél több gyerek választhassa a sportjának ezt a játékot. Ez a labdarúgó-válogatott jövőbeli sikerének az alapja. Ennek érdekében előrelépünk a létesítmények dolgában Dunaújvárosban. Hamarosan elkészül a legfontosabb, a Lorántffy-pálya felújítása. A Modern városok program keretén belül a radari sporttelepen is épül egy kis műfüves pálya, és a Fáy utcai szintén a rendelkezésünkre áll.

Gelencsér Tibor, az MLSZ Fejér megyei kispályás bizottságának tagja gyakori vendége a szövetség rendezvényeinek:  Gratulálok a DLSZ-nek és a támogatóinak ehhez a tartalommal megtöltött sikeres évadjukhoz! Dunaújváros mellett Székesfehérváron van egy Alba Liga elnevezésű, hasonló szervezettségű kispályás bázis a megyében. Mellette Sárbogárdon és Móron is találni kisebb kezdeményezéseket. Vannak olyan törekvéseink, hogy a kisebb falvakban is indítsunk bajnokságokat. Ezt az MLSZ az információs rendszerének a kispályás csapatok részére történő megnyitásával is támogatja.
A Dunaújvárosi Labdarúgó-­szövetség 2017/2018-as bajnoki szezonjában az oda igazolt közel hetven csapat több mint ezerkétszáz játékosa mutatta meg a tudását a több mint ezerhatszáz mérkőzésen. A bajnoki versengés mellett huszonnyolc kupasorozattal is várták az ország egész területéről érkező, mintegy ötezer sportolót. A szép számmal megjelent díjazottak közül a teljesség lehetősége nélkül, a következő boldog sikerembereket ajánljuk a figyelmükbe!

Bozsik Brigitta és Sraj Bernadett
Bozsik Brigitta és Sraj Bernadett

A Campus II. osztályban a bajnoki címet a Tapaszi József vezette Asztalos Gumiszerviz csapata szerezte meg. Deimel Dávid, a csapat játékosa így nyilatkozott: – A zárószakaszra már viszonylag nagy pontelőnnyel zártuk a sorozatunkat. Év közben nagyon szoros mérkőzéseket is játszottunk és a riválisaink végig ott voltak a nyomunkban. Nagyon örülünk a bajnoki címünknek, amivel lehetőséget nyertünk arra, hogy a Zeusz osztályban folytassuk a következő szezonban. A játék nem állt le, mivel a DLSZ az idei nyárra is megszervezte a Decathlon Kupát, ami a nyáron, a felkészüléshez illeszthetően zajlik.

Bozsik Brigittát, a Baracs SE aranycipős gólkirálynőjét és Sraj Bernadettet, a csapat egyik hátvédjét is megszólítottuk. – Nagyon boldog vagyok, mert jól sikerült ez a szezon a csapatnak és nekem egyénileg is, de ezt az eredményt csak velük együtt érhettem el. A bajnokságban huszonnyolc találatig jutottam el és ezért kaptam az aranycipőt. Mellette nekem ítélték a legjobb játékos címet, ez az aranylabda-díj. Talán mondanom sem kell, hogy az érmeink színe milyen lett?! Nagyon jó dolog ehhez a csapathoz tartozni! Minden szempontból egymásra találtunk, jól kiegészítjük egymást. A következő szezonban megpróbálom az legutóbbi szintemet hozni – értékelt Brigitta.

– A játékban nem ismerünk lehetetlent, de itt a díjkiosztón szégyenlősek lettünk. Nagy sikert értünk el, és még hozzá kell szoknunk a megéléséhez. Én nagyon kemény hátvéd vagyok, de muszáj is annak lennem, mert sok jó csatárral találkozunk. Egyre színvonalasabbak a mérkőzéseink, és meg kell küzdenünk az ellenfelekkel. Négy éve játszom a baracsi csapatnál, örülök, hogy odakerültem hozzájuk – árulta el Bernadett.

Az Acerbis I. osztály bajnoka a Karmacsi Autó FC, amely ezzel a címmel az országban egyedülálló módon már a 20. bajnoki címet szerezte meg! A csapat képviseletében Kővári László nyilatkozott. – Remek volt a csapategységünk, ezért bizakodtunk a jó eredményben. A fantasztikusan jó szezonunkkal százszázalékosan nyertük a bajnokságot. Nagyon sok díjat kaptunk, amikre büszkék vagyunk, és nem lesz egyszerű, de örömmel visszük azokat magunkkal. Az egyéni díjaim is a csapat érdemének mondhatók, hiszen a góllövők és a legjobb játékosok között is a második helyen végeztem, A csapattársam, Szalánci Gergő a gólkirály, Aradi Csaba pedig a legjobb játékos lett. Nem vágyom másik csapatba, elégedett vagyok ebben is. Az idei szezonban nagyon magasra raktuk a lécet, de jövőre, ha nem is söpréssel, de ismét bajnokok szeretnénk lenni!

Dorogi Benjámin, a Steel­workers reménysége az év felfedezettje elismerés mellé a legtehetségesebb 21 év alatti játékosnak járó Fejes László-­díjat is elnyerte. – Most kezdek a Széchenyi-gimnáziumban. Nagyon jól sikerült ez a szezonom a csapatommal, de a későbbiekben nagypályán is be szeretnék mutatkozni. Érdekes szezon volt a mostani bajnokság, hiszen jóval idősebb és erősebb ellenfelekkel kellett megbirkóznom. Az elején durvának találtam, de a végére már kezdtem hozzászokni. Center poszton találom fel magam a legjobban. Nálunk van egy-két olyan vezéregyéniség, akik a poszttal járó irányítást leveszik a vállamról, így könnyebb lett a dolgom. A focit a DVSI-nél ismertem meg, onnan kerültem a Steel­workersbe. A szünet rövid lesz, mert máris megkezdődött a felkészülés a következő idényre.

A „Dunaújvárosi Labdarúgó-szövetség ProSport díj” kitüntetését az idén adta ki első alkalommal a szövetség. A díjat Pasker Renáta, a Baracs SE játékosa kapta, aki fiatal kora ellenére nagyon sok időt eltöltött már a labdarúgópályákon, és mindig kiemelkedően teljesített, s ezzel együtt rengeteget tesz a női labdarúgás elfogadtatásáért, népszerűsítéséért.

– Három éve vagyok a pályán. Előbb a Gaszisportvideo, majd mellette a Baracs SE játékosa is lettem. Nagy örömöm ez a kitüntetés és a Baraccsal elért első helyezésünk is. Az elmúlt szezonban dupla fordulókkal, nyolc csapattal harcoltunk a bajnoki csoportunkban. Voltak éles csatáink és nagy gólarányú győzelmeink is. Az ősztől biztosan nagy küzdelem vár ránk, mert biztosan el szeretnék venni tőlünk az elsőséget, de mi újra meg fogunk érte harcolni – jelentette ki határozottan.

Forrás: DUOL

Jelenlegi hely