I. Nemzeti Foci Kupa Dunaújvárosban

I. Nemzeti Foci Kupa - A futball egységet teremt

Esemény ideje: 
2015. március 15. vasárnap 08:00

Sokféleképpen lehet tisztelegni a szabadságharc hősei előtt, az I. Nemzeti Kupa szervezői szerint akár sportolással is. Szerencsére sokan osztották ezt a véleményt, és közel 200 amatőr sportoló, nagyszerű kispályás labdarúgó tornával ünnepelte meg a jeles napot. A kupa nemzeti jellegét az is növelte, hogy az ország több pontjáról is érkeztek csapatok, többek között Monorról, Kálról, Bácsbokodról és Lajosmizséről, de természetesen a megyeszékhely is képviseltette magát egy nagyszerű gárdával. A négycsapatos csoportok a 24 csoportmérkőzést kora délutánra tudták le. Ezt követően jöhettek az egyenes kieséses szakasz találkozói, ahol kiderült, hogy a legjobb nyolc csapat között csak minimális tudásbeli különbség van, ugyanis a négy találkozó közül három végződött döntetlenre (ezeken a meccseken hétméteresekkel dőlt el a továbbjutás) egy mérkőzés pedig egygólos győzelemmel ért véget. Érdekessége volt a tornának, hogy a 9-16 helyért helyosztókat játszottak a csapatok és ezek a találkozók is komoly, nagy csatákat hoztak – két alkalommal ebben a sorozatban is büntetők döntöttek. Az elődöntők után a bronzmérkőzésen a Mirage diadalmaskodott a Naposparty ellen (2:1), majd a döntőben a nap végére nagyon belelendülő Rutin-Mix fektette két vállra a székesfehérvári Link Team gárdáját. Összességében 144 gólt, 5 büntetőpárbajt és nagyszerű ünnepi hangulatot hozott az I. Nemzeti Kupa, aminek a rendezők szerint lesz folytatása, vagyis jövőre veletek ugyanitt!

Rigó Viktória csapatvezető (Rutin-Mix):

Amikor a DLSZ meghirdette az I. Nemzeti Kupát, akkor egy pillanatig sem volt kérdés, hogy elindulunk-e? Imádunk focizni, annak pedig külön örültünk, hogy több vidéki csapat is eljött erre a tornára, hiszen így nem csak a városi riválisokkal kellett megküzdenünk, hanem ismeretlen gárdák ellen is kipróbálhattuk magunkat. A vidéki csapatok színvonalasabbá tették a rendezvényt, nagyon sok ügyes és tehetséges fiatal focistát láthattunk. A szervezéssel teljes mértékben elégedettek voltunk. Köszönjük, hogy részt vehettünk a kupán és gratulálunk minden résztvevőnek.

Csuti Zoltán csapatvezető (Elit Alakulat):

Köszönjük a tegnapi remek kupát, a szervezés és a játékvezetés kiváló volt! Örülünk hogy ezen a neves napon, Március 15-én megrendezésre kerülő tornán, részt vehettünk két csapattal is! Nagyon jó ötlet volt a helyosztó rendszerű vigaszág is, mert így még többet tudtunk sportolni. Reméljük, hogy sok ehhez hasonló DLSZ által rendezett kupán tudunk indulni idén is!

Kovács Martin csapatvezető (Link Team – Székesfehérvár):

Azért indultunk a tornán, mert nagyon jó szórakozásnak tűnt, de aztán amikor odaértünk már nem szórakozás volt, hanem kemény verseny a többi csapattal. A torna előtt 1-2 nappal sokan megbetegedtek nálunk, ami egy kis nehézséget okozott. Nagyon jó eredményt értünk el, szerintem erőn felül teljesítettünk, főképp úgy, hogy az említett okok miatt csak egy cserénk volt és a döntőre már elfáradtunk. Büszke vagyok a csapatra - nagyot harcoltunk. A tornán a szervezés igen profi volt semmi panaszunk nem lehetett. A következő rendezvényre is jelentkezni fogunk, de akkor már a nagyobb serleget hozzuk el!

I. Nemzeti Foci Kupa Dunaújvárosban

I. NEMZETI KUPA "A FUTBALL EGYSÉGET TEREMT"
VÉGEREDMÉNY
1. HELY  RUTIN MIX
2. HELY  LINK TEAM
3. HELY  MIRAGE
KÜLÖN DÍJAZOTTAK
JÁTÉKOS  ANDRÓCZI KRISZTÓFER (LINK TEAM)
KAPUS  JURINKA ZOLTÁN (RUTIN MX)
GÓLKIRÁLY  SZILI ZOLTÁN (RUTIN MIX)
VIGASZÁG 
1. HELY  ELIT ALAKULAT
2. HELY  RUFORM FC
3. HELY  PAPA SE
KÜLÖN DÍJAZOTT
GÓLKIRÁLY  VIDA KRISZTIÁN (RUFORM FC)
 
I. Nemzeti Foci Kupa Dunaújvárosban

Nem mindennapi kispályás labdarúgó viadalra készülődhetnek a sportág szerelmesei, ugyanis a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség első alkalommal hirdeti meg – hagyományteremtő szándékkal – a Nemzeti Kupát, ami minden évben március 15-én kerülne megrendezésre. A szövetség célja az, hogy ezen a jeles ünnepen a sport, a labdarúgás erejével összehozza a közösségeket, de nagy hangsúlyt kívánnak arra is fektetni, hogy az ünnep ideje alatt se maradjanak futball nélkül az amatőr labdarúgók, ráadásul az együtt töltött ünnep örömteli élményt hagy gyermekben, felnőttben egyaránt. Szerencsére gyorsan partnerekre talált a DLSZ, hiszen máris többen jelezték részvételi szándékukat, így remélik, hogy sikeres lesz az első kupa, melyre 16 csapat nevezhet.

Technaikai információ:
  • I. Nemzeti Kupa
  • 2015. március 15. vasárnap
  • Dunaújváros Sportcsarnok / 2 pálya
  • MAX 16 csapat
  • Nincs megkötés
  • Vigaszág
  • 11.000, - Forint / csapat
  • Információ: +3670-616-5941
  • sorsolás: 2015. március 9. hétfő 18.00 óra DLSZ iroda 

Fontos információ, hogy a jelentkezett csapatok nevezése akkor válik véglegessé, ha a nevezési díjat befizette! Piros színnel jelöljük a benevezett csapatokat!

NINCS TÖBB HELY!
I. NEMZETI KUPA "A FUTBALL EGYSÉGET TEREMT!"
NEVEZETT CSAPATOK
1.  ELIT ALAKULAT 2.  ZÉRÓ TOLERANCIA
3.  KULCS UTÁNPÓTLÁS (KULCS) 4.  DRINK TEAM (KAPOSVÁR)
5.  PAPA SE 6.  LINK TEAM (SZÉKESFEHÉRVÁR)
7.  MIRAGE 8.  GUZMICS FC (KÁL)
9.  TOP GUN 10.  NAPOSPARTY
11.  ÁGYÚSOK (LAJOSMIZSE) 12.  KISCSÖVESEK
13.  RUTIN MIX 14.  RUFORM (BÁCSBOKOD)
15.  MADARAK (MONOR) 16.  BIANCA TRADE
CSOPORTBEOSZTÁS
A CSOPORT B CSOPORT
1.  LINK TEAM 1. KISCSÖVESEK
2. PAPA SE 2. TOP GUN
3. NAPOSPARTY 3. ZÉRÓ TOLERANCIA
4. ELIT ALAKULAT 4. ÁGYÚSOK
C CSOPORT D CSOPORT
1. DRINK TEAM 1. MADARAK
2. RUTIN MIX 2. MIRAGE
3. KULCS UTÁNPÓTLÁS 3. RUFORM FC
4. BIANCA TRADE 4. GUZMICS FC
A - B - C - D CSOPORT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
DUNAÚJVÁROS, 2015. MÁRCIUS 15. VASÁRNAP
08.00 (N) LINK TEAM  2 - 0  PAPA SE
08.00 (K) KISCSÖVESEK  0 - 1  TOP GUN
08.24 (N) NAPOSPARTY  1 - 1  ELIT ALAKULAT
08.24 (K) ZÉRÓ TOLERANCIA  0 - 5  ÁGYÚSOK
08.48 (N) KISCSÖVESEK  2- 1  ÁGYÚSOK
08.48 (K) LINK TEAM  1- 2  NAPOSPARTY
09.12 (N) TOP GUN  5 - 1  ZÉRÓ TOLERANCIA
09.12 (K) PAPA SE  3 - 4  ELIT ALAKULAT
09.36 (N) LINK TEAM  3 - 0  ELIT ALAKULAT
10.00 (N) PAPA SE  3 - 1  NAPOSPARTY
10.24 (N) KISCSÖVESEK  4 - 0  ZÉRÓ TOLERANCIA
10.48 (N) ÁGYÚSOK  0 - 0  TOP GUN
11.12 (N) DRINK TEAM  1 - 3  RUTIN MIX
11.12 (K) MADARAK  2 - 1  MIRAGE
11.36 (N) KULCS UTÁNPÓTLÁS  0 - 3  BIANCA TRADE
11.36 (K) RUFORM FC  0 - 0  GUZMICS FC
12.00 (N) MADARAK  5 - 0  GUZMICS FC
12.00 (K) DRINK TEAM  3 - 1  KULCS UTÁNPÓTLÁS 
12.24 (N) MIRAGE  5 - 2  RUFORM FC
12.24 (K) RUTIN MIX  0 - 2  BIANCA TRADE
12.48 (N) DRINK TEAM  0 - 2  BIANCA TRADE
13.12 (N) RUTIN MIX  4 - 1  KULCS UTÁNPÓTLÁS 
13.36 (N) MADARAK  1 - 1  RUFORM FC
14.00 (N) GUZMICS FC  3 - 3  MIRAGE
CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
A CSOPORT B CSOPORT
1. LINK TEAM 6 pont 1. TOP GUN 7 pont
2. NAPOSPARTY 4 pont 2. KISCSÖVESEK 6 pont
3. ELIT ALAKULAT        4 pont 3. ÁGYÚSOK 4 pont
4. PAPA SE                    3 pont 4. ZÉRÓ TOLERANCIA 0 pont
C CSOPORT D CSOPORT
1. BIANCA TRADE        9 pont 1. MADARAK 7 pont
2. RUTIN MIX                6 pont 2. MIRAGE 4 pont
3. DRINK TEAM            3 pont 3. RUFORM 2 pont (gk)
4. KULCS UP                0 pont 4.GUZMICS FC 2 pont 
 NEGYEDDÖNTŐK
14.24 (1) LINK TEAM  1(2)-(1)1  KISCSÖVESEK
14.48 (2) TOP GUN  3(1)-(2)3  NAPOSPARTY
15.12 (3) BIANCA TRADE  1 - 2   MIRAGE
16.36 (4)  MADARAK  1(1)-(3) RUTIN MIX
ELŐDÖNTŐK
16.00 (A) LINK TEAM 2 - 1   MIRAGE
16.24 (B) NAPOSPARTY 1 - 4   RUTIN MIX
 BRONZMÉRKŐZÉS
16.48 MIRAGE 3 - 2   NAPOSPARTY
ARANY MÉRKŐZÉS
17.12 LINK TEAM 0 - 2   RUTIN MIX
17.45 EREDMÉNYHIRDETÉS
 VÍGASZÁG 9-16. HELYÉRT
14.24 (5) ELIT ALAKULAT A3 5 - 0   B4 ZÉRÓ TOLERANCIA
14.48 (6) ÁGYÚSOK B3 3 - 4  A4 PAPA SE
15.12 (7) DRINK TEAM C3 1 - 2  D4 GUZMICS FC
15.36 (8)  RUFORM D3

1 - 1

(3 - 2) 

 C4 KULCS UP
9-12. HELYÉRT
16.00 (C) ELIT ALAKULAT 4 - 2   GUZMICS FC
16.24 (D) PAPA SE 1 - 2  RUFORM
11. HELYÉRT
16.48 GUZMICS FC 0 - 3   PAPA SE
9. HELYÉRT
17.12 ELIT ALAKULAT

2 - 2

(3 - 2) 

 RUFORM
17.45 EREDMÉNYHIRDETÉS

Jelenlegi hely