Sikeres alapszakasz, felsőházi rájátszás

Oszd meg másokkal!

(DF reen Pet Futsal FC)

Véget ért a futsal NB2 bajnoki küzdelmeinek alapszakasza. Ez a dunaújvárosi csapat számára szeptember elejétől ez idáig összesen 22 mérkőzést jelentett. A 22 mérkőzés során 18 győzelmet arattunk és mindössze négy alkalommal kapitulált a DF Green Pet FC együttese és hazai pályán mindössze egy alkalommal szenvedtünk vereséget.

A bajnokság a versenykiírás alapján, március közepétől a rájátszás küzdelmivel folytatódik. Csapatunk az elért eredményei alapján a rájátszás felsőházában folytatja a küzdelmeket. A bajnokság kezdete előtt megfogalmazott céljainkhoz képest ezt mindenképpen óriási sikernek könyvelhetjük el, hiszen mi akkor úgy gondoltuk, hogy a realitás a középmezőny. Ehhez képest úgy tűnik, hogy már az első szezonunkban lehetőségünk nyílik az NB1-be való feljutásra. Nem szabad szó nélkül elmennünk amellett a tény mellett sem, hogy bajnokság 35 csapatából a mi alakulatunk mindenképpen az 1-6 helyek valamelyikét szerzi meg a rájátszás végeztével.

A rájátszás sorsolása március 4-én lesz, de azt már ma is látjuk, hogy a közeljövőben olyan patinás klubok futsal csapatai látogatnak városunkba, mint a Ferencváros, a Vasas, a Vác és a Békéscsaba. Ezek a csapatok az elmúlt évtizedekben Magyarország futballtérképén igen előkelő helyet foglaltak el. A lebonyolítás szerint a 3 csoport első két helyezettje, így összesen hat csapat jut a felsőházba, ahol oda-visszavágós rendszerben egy mini bajnokság keretein belül dől el a végleges sorrend. Az első két helyezett automatikusan feljut az NB1-be, a 3-4 helyezettek pedig osztályozót játszanak az NB1 9-10. helyezett együttesével.

Zemankó Zoltán Zemankó Zoltán DF GREEN PET FUTSAL FC Szakosztályvezető: Csapatunk tagjai közül egyedül csak edzőnk Nagy Attila rendelkezett valós futsalos múlttal, szinte minden játékosunk most tanulja és ismerkedik a labdarúgás ezen szakágával. Azt gondolom az elért eredmény így még értékesebb. Folyamatosan lépkedtünk előre, mind a játékban mind pedig a szervezésben. Hosszú út áll még előttünk, tisztában vagyunk a korlátainkkal, de ígérjük mindent megteszünk a rájátszásban is a siker érdekében. Ennek tükrében az elmúlt napokban meghívtuk Fehér Zsoltot a nemzeti válogatott edzőjét, hogy tanácsaival, tapasztalatával segítse a felkészülésünket és segítse Buzás Attila valamint Nagy Attila munkáját. Ezt elfogadva már több tréninget is tartott a játékosoknak, hisszük, hogy igazi segítséget jelentve a Srácoknak. Érezzük, hogy a támogatóink mellettünk állnak. Nélkülük nem juthattunk volna idáig. Köszönjük Nekik és Dunaújváros MJV önkormányzatának, hogy megteremtették a feltételeket és lehetőséget kapott a csapat a sikeres szereplésre. Úgy érezzük nem okoztunk csalódást az eddigi eredményeinkkel és valóban megszolgáltuk a belénk vetett bizalmat.

Nagy Attila Futsal 

(Nagy Attila csapatkapitány)

Nagy Attila DF Green Pet Futsal FC csapatkapitány: Május környékén célkitűzéseink között szerepelt, hogy egy javarészt újvárosi fiatalokból álló, mind erőnlétben, mind elszántságban erős futsal csapattal indulhassunk a bajnokságban. A felkészülés és a bajnokság során igyekeztünk taktikailag egyre többet fejlődni. Úgy gondolom az eredmények igazolják is a csapat elhivatottságát. Az első célkitűzésünk az volt, hogy egy jó középcsapattá váljunk, személy szerint bizakodtam az 5. hely elérésében. Az alapszakasz vége felé haladva, miután több mérkőzésen is túl voltunk már, taktikailag egyre többet fejlődtünk, és az eredményeink a vártnál jobban alakultak, a vezetőség módosította a bajnokság elei célkitűzéseit és megcélozta a rájátszásba való bejutást.

Egy fordulóval az alapszakasz vége előtt már abszolváltuk magunkat a rájátszásba, ezzel teljesítve a vezetőség céljait. A felsőházi rájátszásban szeretnénk az első 4 csapat közé bejutni, akik lehetőséget kapnak az NB1-be feljutásra. Ehhez azonban a továbbiakban is kemény munkára, kitartó hozzáállásra és a szurkolók töretlen biztatására van szükségünk. Bízom a csapat eredményességében és a jó csapatmunkában, ami elengedhetetlen céljaink elérésében.
Hajrá DF Green Pet FC!

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség gratulál a DF Green Pet Futsal csapatának és a szakmai vezetésnek az elért sikerért és kívánja, hogy a rájátszásban is elérje célját!