FEHÉR ZSOLT DUNAÚJVÁROSBAN

Futsal: Fehér Zsolt az új edző

Oszd meg másokkal!

A Futsal NB I első edzőcseréjéről kaptunk hírt Dunaújvárosból, a Renalpin csapatától. Baranyai Pál helyére érkezett Fehér Zsolt, aki az előző szezonban a Rába ETO pályaedzőjeként dolgozott. Fehér Zsolt ezt megelőzően a Dunakeszinél, korábban a Ferencvárosnál dolgozott vezetőedzőként sikeresen, többek között az év edzője is volt az NB I-ben. „Másodállásban” az MLSZ U21-es válogatottjának az edzője, valamint Sito Rivera pályaedzője is.

Honlapunk kérdezte a klubváltás hátteréről az edzőt.

Úgy gondolom jó döntést hoztam azzal, hogy elfogadtam a dunaújvárosi futsal csapat ajánlatát! Nem volt ismeretlen számomra a közeg, hiszen másfél évvel ezelőtt már segítettem a csapatot az nb2-es küzdelmeik alatt. Most egy komolyabb tervvel álltak elő a vezetők, amit örömmel fogadtam és mondhatni rövid időn belül egymás kézébe is csaptunk!

Mit szóltak az ETO-nál a döntéséhez?

Köszönettel tartozom az elmúlt esztendőért az ETO-nak! Bajnokságot, Magyar Kupát, Szuperkupát tudtam nyerni a csapattal! Többen fel is tették a kérdést ki az az edző, aki önszántából távozik egy ilyen klubtól, miért hoztad ezt a döntést? Ráadásul a csapat indul a BL-ben a következő kiírásban! Aki ismer, az tudja, hogy milyen habitusú vagyok, milyen felfogást képviselek! Többre vágyom, mint egy másodedzői pozíció. El kell mondjam jót tett, hogy picit a háttérből tudtam szemlélni a dolgokat! Sokat profitáltam ebből! Sok sikert kívánok az ETO-nak, mind a következő bajnoki szezonhoz, mind pedig a BL-hez! A jövőben szeretném, ha a Dunaújváros minél több utánpótlás csapatot tudna szerepeltetni a honi Futsal bajnokságokban, ehhez fontos lesz, hogy a felnőtt NB1-es csapat is jól szerepeljen! Úgy, mint azt tette idén is! Baranyai Pál elődöm jó munkát végzet, hiszen behozta a csapatot a felsőházi rájátszásra. Ezúton is szeretnék sok sikert kívánni Palinak edzői pályafutásához! Ezt az eredményt szeretnénk a jövőben is elérni és titkon reménykedünk egy jobb helyezés elérésében!

Hajrá Magyar futsal!

Forrás: http://futsalhungary.hu/