Komlói SK - Dunaújváros PASE 2 - 2
Szép számú hazai közönség előtt játszhatott a komlói csapat, hiszen a baranyai városban ezekben a napokban rendezték meg a Komlói Napokat, amely rendezvény keretében a Komló-Dunaújváros labdarúgó mérkőzés ingyenesen látogatható volt. A mérkőzésről elmondható, hogy hiába alakítottunk ki sokkal több helyzetet, hiába voltunk fölényben, sajnos a sok pontatlanság, és a fegyelmezetlenség megint megbosszulta magát. A helyzeteink sokasága ellenére (csak!) 2-2-es döntetlent játszottunk a lelkes - a hazai közönség által feltüzelt - komlói együttes ellen.
Jakab Elek a korábbiakhoz képest változtatott a taktikai felállásunkon, mivel két védekezőközéppályással, valamint egy csatárral játszottunk. Jó hír, hogy Micskó újra játékra jelentkezett, a szünetben pályára is lépett. A középpályánkon is volt némi változás, hiszen Szauter kisebb sérülése miatt nem játszhatott ma, viszont Samuel Ato játékengedélye megérkezett, aki a kezdőben, a középpályánk jobb szélén kapott lehetőséget.
NB III. Dráva csoport – 3. forduló
Komlói Bányász SK 2-2 (0-0) Dunaújváros PASE
Komló, Bányász Stadion, 800 néző
Játékvezető: Mód István (Deák Tibor, Mohai József)
Komlói Bányász SK:
Herbert - Takács, Halasi, Kelemen (Kovács Z. 48'), Puskar - Kalmár G. - Keresztes, Bárkányi, Iván (Nagy G. 74'), Kalmár B. - Piti (Czonev 60') Vezetőedző: Horváth Lajos
Dunaújváros PASE:
Milinte – Villám, Farkas, Salamon, Köntös – Kocsis, Böőr – Samuel Ato (Sóron 57'), Godslove (Márki 81'), Perovic – Sitku (Micskó 46') Vezetőedző: Jakab Elek
Gólszerzők: Kocsis Gábor (66'), Köntös Dániel (82'), ill. Kalmár Bence (47'), Czonev Márk (86')
Játékvezető: Mód István (Deák Tibor, Mohai József)
Sárga lapok: Kocsis Gábor (38'), Sóron Tibor (65')
I. Félidő:
Bár az első félidő komlói helyzettel indult Kalmár Bence fejelt a kapunk fölé rögtön az első percben, de a későbbiekben nem igen jutottak a kapunkig. Mi viszont hiába, mivel az utolsó passzok rendre pontatlannak bizonyultak. A hazaiak pedig jól betömörültek a kapujuk elé. Az első nagy helyzetünk a 6. percben egy szöglet után adódott Böőr rúgott oldalhálóba. Majd Böőr szabadrúgásából Salamon fejelt a bal kapufa mellé. A 13. percben szép akciót vezettünk Böőr passzolt Godslove-nak, aki a bal szélen üresen érkező Perovic-nak adta be a játékszert, előle azonban szerelni tudtak az utolsó pillanatban. A 22. percben Kocsis kapáslövésből nem sokkal tüzelt a keresztléc fölé. Ígéretes helyzet maradt ki a 26. percben, amikor Ato a jobb szélen átcselezve magát néhány védőn Godslove-ot játszotta meg, de ő sajnos a bal alsó mellé helyezte a labdát. A 34. percben Köntös szögletrúgását Sitku emelte nem sokkal fölé. A végén szintén Siku előtt volt nagy lehetőség, a 100%-os ziccerben azonban túl sokáig várt a lövéssel, végül szerelni tudtak előle. Az első játékrész tehát helyzetek sokaságát hozta nekünk, mi viszont nem tudtunk élni ezekkel, így maradt a 0-0.
II. Félidő:
A szünetben Sitku helyére Micskót cseréltük be, Kocsis pedig előre került a center posztra. A második félidő megint komlói helyzettel indult, a 47. percben egy kontrából Takács vitte fel a labdát a jobb szélen, majd a középre ívelt beadását Kalmár gurította Milinte mellett a jobb alsóba, vezetéshez juttatva ezzel a hazai gárdát (1-0). A figyelmetlenségből kapott gól után átvettük a kezdeményezést, a társaság nem ilyet meg, hanem küzdött, hajtott az egyenlítésért. Jó cserének bizonyult a fiatal támadó Sóron Tibor, aki által sokkal hatékonyabbak lettünk a jobb oldalon. A 66. percben gólpasszt adott Kocsisnak, aki szép fejesgóllal egyenlített (1-1). A 70. percben megint Sóron került főszerepbe, amikor is büntetőt harcolt ki. A tizenegyest Kocsis lőtte, lövése azonban a felső lécről kivágodott. Két perccel később Kocsis éles szögből tüzelt kapura, de a rutinos Herbert védeni tudta lövését. Végül a 82. percben sikerült megszereznünk a vezetést is Micskó sorfalban elakadó szabadrúgása után a kipattanó labdát Köntös a bal felsőbe vágta (1-2). Sajnos nem tudtuk megtartani egy gólos előnyünket, mivel a 87. percben Nagy szabadrúgása után Czonev fejesével kiegyenlítettek a hazaiak, beállítva ezzel a 2-2-s végeredményt.
MESTERMÉRLEG
Horváth Lajos Komló Bányász SK vezetőedző:
Felkészültünk a Dunaújvárosból, tudtuk, hogy a bajnokságban a legerősebb csapatok közé tartozik, ezért a labdabirtoklásban biztosan fölénk fognak kerekedni, ebből kifolyólag egyértelműen az egy pont megszerzését tűztük ki célul. A védőinknek hellyel közzel sikerült megoldani Sitku és Godslove hatástalanítását. Bár több lehetőség volt a vendégek előtt, de a mérkőzés összképe alapján talán a döntetlen megfelel a realitásnak.
Jakab Elek Dunaújváros PASE vezetőedző:
Szomorú vagyok, hogy nem sikerült győznünk. Mentálisan sokkal erősebbnek kellene lennünk. Rengeteg helyzetünk volt, csapatjátékban megvoltak a lehetőségeink, de a befejezések nem sikerültek. A játékosok felkészültsége között van egyfajta átmenet, talán ezért lehet, hogy nem teljesen egységes a társaság. Tisztességgel, becsülettel küzdöttünk, ugyanakkor a koncentrálással és a minőségi játékkal még mindig adósak vagyunk. Minden csapat életében vannak hullámvölgyek, ilyenkor kell a legnagyobb erőt mozgósítani, hogy minél előbb kijöjjünk belőle.
Forrás: www.dpase.hu