2012. év

Mint arról a DPASE weblapja is beszámolt, a szombati nap folyamán két felkészülési mérkőzésre is sor került, amit gyakorlatilag két különböző összeállítású csapat játszott le, hiszen Jakab Elek a még bő keretet két részre osztotta.

Jakab Elek DPASE dunaújvárosi foci vezetőedzőA délelőtt folyamán a Bölcske ellen főleg az utánpótlás korú fiatal játékosok, valamint próbajátékosok kaptak lehetőséget, míg délután az Üllői úton a keret rutinosabb játékosai - akik majd a végleges keret gerincét alkotják - léptek pályára a Ferencváros alakulata ellen. A két eltérő színvonalú mérkőzés végül egy vereséget és egy győzelmet hozott.

A hétfői nappal nálunk is megkezdődött a felkészülés az előttünk álló szezonra. Délután négy órakor találkoztak a stadionnál a régi és az új játékosok, rövid ismerkedés után mindenki az öltözőben ment, ahol a klubvezetés értékelte az eddigi eredményeket és ismertette a jövőbeni célokat. Ezután kezdetét vette az idény első edzése, amelyet Jakab Elek vezetőedző és Horváth Csaba másodedző tartott a nagy létszámú csapatnak, ugyanis az élő szerződésű játékosok mellett utánpótlás labdarúgók, és próbajátékosok is részt vettek a tréningen.

Dunaújvárosi Labdarúgás DPASE edzés 2012. július

Az első gyakorlásban sok futás, passzolgatás és nyújtás szerepelt, amelyet a végén egymás elleni játék zárt. A felkészülési mérkőzések is kezdenek körvonalazódni, a tervek szerint egészen az augusztus 11-i Magyar Kupa szereplésig játszik majd csapatunk különböző ellenfelek ellen. Ami már biztos: szombaton, július 14-én az Albert Stadionban kezdünk a Ferencváros első csapata ellen, de a folytatásban több másod-, és harmadosztályú csapattal is megküzdünk.

A DUNAÚJVÁROSI LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG KÜLDETÉSNYILATKOZATA

Dunaújváros I. Szalki Strandfoci Kupa 2012

Tisztelt Csapatvezetők!

Először is engedjétek meg, hogy köszönetet mondjunk a z I. Szalki Strandfoci kupa főtámogatóinak Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának, a Hunép Uniszol Zrt. -nek és a dunaújvárosi Aquantis Wellnes és Gyógyászati Központnak és a lebonyolításért pedig a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek, hogy megrendezésre kerülhetett a foci kupa, melyen 8 csapat közel 100 játékosa mutathatta meg tudását és a legjobbakat díjazásban tudtuk részesíteni a támogatók segítségével.

A nevezett 8 csapatot két négyes csoportba sorsoltuk ki. Szombat délelőtt a felújított homokos pályán remek hangulatban játszották a csapatok a csoportmérkőzéseket, melyre sokan voltak kíváncsiak és szurkoltak csapatuknak, játékosaiknak. Kora délutánra a csoportmérkőzések eredménye után kialakultak a csoporthelyezések, majd ezt követte a helyezések eldöntése. A 3. helyért és a döntő mérkőzésre a pálya mellett rengeteg néző gyűlt össze, hogy megtudják ki is lesz az I. Szalki strandfoci királya. A döntő mérkőzést az Ügyetlenek csapata és a Csudarugdalók játszotta, ami igazi csemege volt a nézők számára, hisz mindkét oldalon remek strandfoci játékosok voltak.

A félidő 1 - 1 -es döntetlennel zárult, majd a második félidőre az Ügyetlenek csapata duplázta meg az előnyét, amire Miklós István válaszolt és hozta fel csapatát egy gólos hátrányba. Nem sokáig csillant fel a lehetőség a Csudarugdalók számára, hisz Szili Zoltán negyedik találatával ismét két gólos vezetésben volt az Ügyetlenek csapata. A végére az elfáradt, rutinos , és idősebb Csudarugdaló csapat megkapta sz 5. gólját, amivel az Ügyetlenek csapata végleg megszerezte az I. Szalki Strandfoci királya címét.

Összegzésben

A Szalki - sziget szép környezetében és a jól kiépített strandfoci pályán egy igazán jó hangulatú strandfoci kupát sikerült megrendezni, melynek célja a Szalki - sziget népszerűsítése és a dunaújvárosi fiatalok mozgás igényének kielégítése és a legjobbak díjazása volt. A kellemes időnek és a jó mérkőzéseknek köszönhetően rengetegen végig nézték a mérkőzéseket és a döntőre igazi foci hangulatot teremtettek a szurkolók. Az üzemeltető Hunép Uniszolg Zrt. munkatársa Pikó Petra a sikeres strandfoci eredményhirdetésén ígéretet tett, hogy Dunaújvárosban hagyományt teremtve jövőre is megrendezésre kerül a Szalki starndfoci kupát.

Szili Szabolcs Ügyetlenek csapatvezető

Szili Szabolcs Ügyetlenek csapatvezetőNagyon jó kezdeményezésnek tartom, hogy megrendezésre került az I. Szalki Strandfoci kupa. Nagyon jó volt a színvonal , és nagyon jó időben és szép környezetben zajlott a torna. A sorsolás után láttuk, hogy erős csoportba kerültünk, de Szili Zoltán játékosunk remek játékával sikerült megszereznünk a csoport első helyét, és így egy kicsivel könnyebb ellenfelet kaptunk a döntőbejutásért, amit könnyedén meg is nyertünk (7 - 1)! A döntő esélyesei nem mi voltunk, hisz Miklós István jól összeállította csapatát, de a győzni akarásunkkal és Szili Zoltán remek játékával (4 gól a döntőben) elhoztuk a Szalki starndfoci kupát, melyre nagyon büszkék vagyunk.

Ahogyan az eredményhirdetésen elhangzott a szervezőktől, hogy hagyományt szeretnének teremteni, úgy mi is megígérjük, hogy jövőre is itt a helyünk a Szalki Strandfoci kupán. Ügyetlenek csapat tagjai: Szili Szabolcs,Szili Zoltán , Szili Gábor ,Kuti András , Erdélyi Dominik, Rigó László, Kaszala Tamás , Kaszala Attila , Szegedi Norbert

I. SZALKI STRANDFOCI KUPA VÉGEREDMÉNY
1. HELY ÜGYETLENEK
2. HELY CSÚDARUGDALÓK
3. HELY HOOLIGAN'S
4. HELY FRANKCITY
I. SZALKI STRANDFOCI KUPA LEGJOBBJAI
JÁTÉKOS MIKLÓS ISTVÁN / CSÚDARUGDALÓK
KAPUS RIGÓ LÁSZLÓ / ÜGYETLENEK
GÓLKIRÁLY NUNKOVICS NORBERT 10 GÓL / HOOLIGAN'S

Európa Bajnokság 2012 Kijev Ukrajna 2 - 1 Svédország
IDŐPONT CSAPAT GÓL CSAPAT
2012. június 11. Ukrajna Ukrajna 2 - 1 Svédország Svédország

A szerződéshosszabbítások után ezúttal két új játékos érkezett csapatunkba. A 23 éves Villám Balázs (a kép bal oldalán) korábban a Vasasban, Kalocsán illetve Baján játszott, míg a nála négy évvel idősebb Szauter István (a kép jobb oldalán) dunaújvárosi nevelésű játékos, eddigi pályafutásának állomásai Velence, Érd és Baja voltak.

DPASE új játékosai - Villám Balázs és Szauter István

2012. május 17. csütörtök 18.00 órára kiírt Dr Ink Team - Dunafin D osztály bajnoki mérkőzésen a hazai csapat nem jelent meg a kiírt időpontban, ezért a DLSZ Kispályás Bizottsága a DLSZ Markó Lajos Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokság 2011/2012. évi versenykiírás 12.

Oldalak