VI. Decathlon Nyári Kispályás Foci

VI. Decathlon Nyári Kispályás Foci Bajnokság

Esemény ideje: 
2017. július 3. hétfő 12:002017. augusztus 11. péntek 20:00
Oszd meg másokkal!

DECATHLON NYÁRI BAJNOKSÁG – hatodszor

Talán országos szinten is egyedülálló ötlet volt néhány évvel ezelőtt útjára indítani egy bajnokságot az év legforróbb időszakában. Uborkaszezon – mondják – hiszen nyáron a labda pihen, a játékos nyaral. De nem nálunk. Dunaújvárosban gondoltak egy nagyot és nyári bajnokságot szerveztek és szerveznek idén immár hatodik alkalommal. A bátor ötletnek bátor követői is akadtak – igazolva azt a tételt, hogy a jó kezdeményezésnek működnie kell. A DECATHLON Dunaújváros Áruház a kezdetektől támogatja a nyári pontvadászatot és a szervezők is jól kalkuláltak, hiszen nagyszerű csapatok lépnek pályára a nagy melegben évről-évre. Ezen a nyáron a 10 csapat közül kiemelkedett a Steelworkers gárdája, hiszen veretlenül, pontveszteség nélkül abszolválta a sorozatot. Kovács József csapatvezető játékosai láthatóan jó erőben várják az I. osztályt, ugyanis a „DECATHLON-bajnok” újoncként fog szerepelni a legmagasabb osztályban ősszel. Természetesen a többi gárda felkészülését az új szezonra jól segítette a mérkőzés-sorozat. Több mint 300 alkalommal találtak a kapukba a játékosok és új csapat név is felbukkant a mezőnyben – ami előrevetíti a pozitív változásokat a 2017/2018-as bajnoki idényre. Gratulálunk a résztvevő csapatoknak – a támogatóknak pedig köszönjük a segítséget! Folytatás jövő nyáron a VII. DECATHLON bajnokságban!

Decathlon  Nyári Felkészülési Bajnokság DLSZ

Az idei Decathlon Nyári Felkészülési Bajnokág végén minden díjat bezsebelt a STEELWORKERS...

Tóth Imre, a Társadalmi Felelősségvállalás Bizottságának elnöke: Természetesen minden olyan rendezvény ahol focizni, mozogni, sportolni lehet az örömteli és azon vagyunk, hogy a szövetség sok olyan bajnokságot és kupát tudjon szervezni, ahol ez a törekvés megvalósul. A nyári bajnokság egy kicsit kockázatos kezdeményezés évről évre, hiszen a nyárral, a nyaralással és a nagy meleggel kell felvennünk a versenyt. Ennek ellenére immár hatodik éve tudunk sikerről beszámolni, ugyanis a legforróbb időszakban is több mint száz amatőr játékos cseréli rendszeresen a strandpapucsot futball-cipőre, hogy egy jót focizzon. A Decathlon Áruház Takács István Igazgató úr vezetésével pedig olyan nagyszerű partnerséget vállal az amatőr sportban városunkban, amiről csak köszönettel és elismeréssel beszélhetünk. Minden csapatnak, csapatvezetőnek, támogatónak köszönjük, hogy részt vett a bajnokságban, a győzteseknek és a díjazottaknak, pedig külön is gratulálok!  További kellemes nyaralást, a hamarosan induló bajnokságokban pedig eredményes szereplést kívánok mindenkinek!

DECATHLON NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI BAJNOKÁG  2017 DLSZ

Takács István, a dunaújvárosi Decathlon Áruház Igazgatója: A Decathlon Nyári Bajnokág egy olyan hiánypótló rendezvény, ahol a nyári "uborkaszezonban" is lehetősége nyílik az embereknek a mozgásra. Nekünk a legfontosabb, hogy mindenki sportolhasson, így boldogan támogatjuk ezt az eseményt már több éve. A torna ideje alatt ugyanakkor felmerült néhány nehézség a csapatoknál, ami minden bizonnyal könnyedén orvosolható a következő években. Véleményem szerint a DLSZ munkatársai és jómagam is arra törekszünk, hogy a lehető legjobb élményt adjuk a játékosoknak, illetve vásárlóinknak egyaránt. Ismerve a DLSZ dolgozóinak elhivatottságát azt gondolom, hogy a jövőben is a visszajelzéseket figyelembe véve alakítják a bajnokságot. Gratulálok a díjazottaknak és szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki bármilyen formában hozzájárult a rendezvény sikeréhez! 

VI. DECATHLON NYÁRI AMATŐR FELKÉSZÜLÉSI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG
VÉGEREDMÉNY
1. HELY  STEELWORKERS
2. HELY  DUNABIZTOS MICRO
3. HELY  HANGOVER
4. HELY  KEMI-KER KFT
KÜLÖN DÍJAZOTTAK
CSAPATVEZETŐ  KOVÁCS JÓZSEF - STEELWORKERS -
GÓLKIRÁLY  DOROGI VIKTOR - STEELWORKERS - 21 GÓL

Kovács József (csapatvezető) Steelworkers:  A Decathlon Nyári Bajnokságra azért neveztünk, hogy a hosszú holtidőben is tudjunk tétmeccseket játszani. Mivel első osztályú csapatok is indultak a bajnokságban, megnézhettük azt is, hogy hol tartunk, mit kell még tennünk az I. osztályú bajnokság rajtjáig. Két nehezebb meccsünk volt, a többit viszonylag simán nyertünk, amit elsősorban annak köszönhetünk, hogy a csapatom rendszerint 10 vagy annál több fővel jelent meg minden mérkőzésen. A gólkirályi címért sokáig Horváth Dániel és Dorogi Viktor volt versenyben, végül Viktor 21 góllal diadalmaskodott, de elismerési illeti Danit is, aki 15 góllal végül a 3. helyen zárt a góllövő listán. Mind a 14 mezőnyjátékosunk szerzett legalább 1 gólt, míg két kapusunk felváltva parádézott a gólvonal előtt, hiszen a legkevesebb gólt is mi kaptuk, így kijelenthető, hogy bajnoki címünket csapatom tagjainak példamutató hozzáállása mellett, a kiváló teljesítményeknek is köszönhetjük. Köszönöm, hogy én lehettem a legjobb csapatvezető, nagy megtiszteltetés számomra, hogy minden csapatvezető rám szavazott, igyekszem a továbbiakban is jól végezni a dolgomat. Csapatom nevében köszönöm a Decathlon Áruháznak a sok szép ajándékot, nagyon örültünk, hogy a versenykiírásban szereplő díjakon felül mezeket, labdát és egyéb sportszereket is kaptunk. Idén komoly sikereket értünk el a csapatommal, köszönöm mindenkinek, aki hozzásegített bennünket ezekhez a szép eredményekhez.

DLSZ Decathlon Dunaújváros 2017

Schön Róbert (Dunabiztos-Micro):  Ezúton is szeretnénk megköszönni a DLSZ-nek az ismét remekül megszervezett nyári bajnokságot, a Decathlonnak pedig a támogatást! Nagyon örültünk, hogy az ez évi kiírás lehetővé tette számunkra is, hogy elinduljunk a nyári Decathlon bajnokságon, mely kitűnő alkalom volt arra, hogy szervezett keretek között mozogjunk a nyár során, illetve készüljünk a következő szezonra. Persze ha már elindultunk szerettük volna megnyerni, de a második hellyel is teljesen elégedettek vagyunk, hisz a mozgás volt a lényeg! Egyúttal természetesen gratulálunk a Steelworkers csapatának, akik megérdemelten lettek veretlenül bajnokok! Jövőre újra ugyanitt!

Dorogi Viktor DLSZ 2017

Dorogi Viktor (Steelworkers) a torna gólkirálya: Szeretném megköszönni a DLSZ-nek a szervezést, a Decathlon Áruháznak pedig a támogatást. Nagyon jó dolognak tartom a Nyári Bajnokságot és külön kiemelném, hogy remek dolog az is, hogy sportszereket kaptak a legjobbak. A gólkirályi címért csapattársammal, Horváth Danival fej-fej mellett küzdöttünk 15-15 góllal vezettük a góllövő listát két fordulóval a vége előtt. Ekkor egy új verseny indult: ki tud több gólpasszt adni a másiknak. Azonban Dani sajnos már nem tudott részt venni a hátralévő meccseken, nekem pedig sikerült még 6 gólt szereznem, így megnyertem a párharcot. Szeretném megköszönni a Steelworkers csapatának a meghívást, és igaz ugyan, hogy vendégjátékosként vettem részt a Nyári Ligában, de már szinte hazajárok hozzájuk. 2014-ben léptem pályára először az akkor még IV. osztályban vitézkedő Steel színeiben, azóta figyelemmel kísérem a szereplésüket, ha meghívnak, szívesen csatlakozom hozzájuk. Évről évre erősödnek, lépegetnek előre és idén már a legmagasabb osztályban is bemutatkozhatnak, ahol remélem sok sikerben lesz részük.

DLSZ Decathlon 2017

Nagy Norbert (Hangover): Először is köszönetet szeretnék mondani a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek, és a Dechatlon Áruháznak, hogy lehetőséget biztosítottak nyári időszakban, bajnoki keretek közötti felkészülésre a következő szezonra. Színvonalas bajnokságon -tornán vagyunk túl, harmad osztályú csapatként 3. helyen végeztünk, messzemenően túlteljesítettük az elvárásokat, büszke vagyok a csapatomra. Előttünk csak I. osztályú csapatok végeztek és magunk mögött tudhatunk egy I. osztályú és kettő II. osztályú csapatot, mondhatjuk mi voltunk a bajnokság meglepetés csapata. Jó meccseket játszottunk, fejlődtünk, megerősödött a pozitív hozzáállásunk a következő szezonhoz, sikeresen építettük be új játékosainkat, csapategységünk tovább erősödött. Mégegyszer köszönöm a szervezőknek, és gratulálok minden résztvevőnek!

Tábi Gergő (Steelworkers), a torna tippjátékának győztese: Úgy gondolom nagyon frappáns ötlet volt a tippjáték, hiszen sokan tippeltek a győztes befutóra a bajnokság elején. Végül hárman tippeltünk jól, és én voltam az a szerencsés, aki megnyerte Pizza felajánlást a Diablo Pizzéria jóvoltából. A nyereményemet felajánlanám jótékony célból egy DLSZ által rendezett tornára! Továbbá gratulálok csapatom nevében az összes induló gárdának, külön gratulálok csapatomnak a bajnokság megnyeréséhez, Dorogi Viktornak a gólkirályi címhez és a mi „Mourinhonknak” Kovács Józsefnek, a legjobb csapatvezető címért, valamint a szövetségnek a bajnokság megszervezését. Köszönjük, hogy részt vehettünk a Decathlon Nyári Bajnokságon, jövőre is indulunk! Mindenkinek sikeres szereplést kívánok a hamarosan induló bajnokságokban!

Decathlon DLSZ 2017

Kontár Csaba Attila, a nap képének készítője: Számomra abszolút a fenti kép lehetne az album nyitóképe, mert rajta van a végső cél, ami jellemezte a Decathlon Nyári Felkészülési bajnokságot, vagyis a serleg és a sport. A sportáruház, aki nem csak egy egyszerű áruházlánc, hanem mecénása is az amatőr sportnak, hiszen népszerűsíti és támogatja a sportot. A képen benne van a sportban rejlő versenyszellem és a verseny eredménye, az elismerés és a megnyerhető serleg is, és szinte érezhető, amit a DLSZ is zászlajára tűzött ki, vagyis az, hogy mindenki győztes, aki Focizik!

Decathlon DLSZ Dunaújváros 2017

 

Idén is megszervezzük a nyári felkészülési bajnokságot a dunaújvárosi Decathlon Áruház támogatásával 2017. július 3-a és augusztus 11-e között!

A nyári időszakban is a focipályára hívjuk az amatőr városi labdarúgó csapatokat, hogy lehetőségük legyen a csapatépítésre, új játékosok beépítésére a következő idényre. Az idei Decathlon bajnokságra maximum 10 csapat nevezését fogadjuk el, akik bajnoki rendszerben küzdenek meg a helyezésekért. A mérkőzések hétfőn, kedden, valamint csütörtökön és pénteken az esti órákban lesznek a Lorántffy Sportpályán, ahová várjuk a kilátogatókat, szurkolókat. A bajnokságban idén a tavalyi versenykiírást hagytuk jóvá, hiszen a tavalyi bajnokság végén pozitív lecsengése volt, hogy csapatonként 5 fő próbajátékossal nevezhettek a Decathlon bajnokságra a csapatok, ezért idén is lesz alkalmuk kipróbálni és beépíteni az új játékosokat a nevezett csapatok. Ahogyan megszokhatták a szövetség a bajnokság végén a legjobbakat díjazásban részesít, hogy elismerjük eredményüket, tehetségüket, melyet a dunaújvárosi Decathlon Áruház is támogat, valamint a Diablo pizzéria!

Takács István a dunaújvárosi Decathlon Áruház Igazgatója: A Decathlon Nyári Bajnokság legfőbb célja, hogy a közösségek, a bajnokság végeztével is lehetőséget kapjanak a sportolásra. Mindemellett remek alkalom is a csapatoknak, a szezon felkészülésre. Személyes tapasztalatom, hogy a résztvevők nagyon jó hangulatban és a fair play szellemiségében mérkőznek meg egymással, ebben a sorozatban. Itt valóban a részvétel a legfontosabb és nem a győzelem. Köszönöm,hogy a DLSZ ismét megrendezi ezt a bajnokságot, és elérhetővé teszi a labdarúgás örömét a nevezett csapatok számára! Sok sikert és kellemes nyarat kívánok a résztvevő csapatoknak és szurkolóiknak!

Szakács László (Széchenyi Pékség) csapatvezető: A DLSZ-nél nincs leállás. Alig, hogy véget ér a kispályás szezon már indul is a következő sorozat. Évek óta részt veszünk a Decathlon Nyári Bajnokságon és rend szerint az élmezőnyben végzünk. Idén jó szezonnal a hátunk mögött érkezünk a bajnokságba, de az eredmény most mellékes lesz. Elsődleges célunk, hogy megerősítsük keretünket a következő szezonra, melyen már a másodosztályban indulunk. Egy biztos, idén is színvonalas sorozat előtt állunk. Sok sikert kívánunk a csapatoknak!

Tapaszi József csapatvezető (Asztalos Gumiszerviz): Nagyszerű. hogy ismét elindul a Decathlon Nyári Liga. A nyári liga, amely a felkészülést segíti a következő idényre. Mivel a csapatom évről-évre változik, így nekünk ez egy remek alkalom arra, hogy az újonnan érkező játékosokkal összeszokjunk. Ezért álmodtuk meg ezt bajnokságot anno Rácz Feri barátommal, amikor is még salakon kezdtük el ezt a sorozatot „Liga Kupa” néven, 2010-ben. Az, hogy felfigyelt erre a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség és később át is vette a megszervezését, az számomra azt bizonyítja, hogy nem volt ez egy rossz ötlet, sőt nagy igény van rá. Az pedig, hogy az ország legnagyobb sportáruháza patronálja ezt a bajnokságot, nos az talán a legkomolyabb visszajelzés arra, hogy ez a fajta nyári tevékenység még fontosabb is annál, mint ahogy mi elképzeltük ezt hét esztendeje. Külön köszönet ezért a Decathlon áruház vezetőjének! Szeretném még megköszönni Petrás Gábornak, hogy segített kiterjeszteni kis álmomat és egy remek tornát hozott össze! Büszke vagyok rá, hogy egy kicsit én is részese voltam annak, hogy ez a nyári bajnokság létre jöhessen. Idén két csapattal is indulok a kupában, hiszen a következő évben dobogós helyre áhítozó Asztalos Gumiszerviz csapatát, mint csapatvezető, a B.T. Team csapatát, mint játékos próbálom segíteni. Köszönöm az Asztalos Gumiszerviz támogatását, hiszen nélkülük nem sikerült volna ilyen remek eredményeket elérnünk az idén és köszönet azért, hogy a következő idényben is segítenek bennünket a még jobb eredmények elérésében! Sok sikert minden induló csapatnak, remélem mindenkinek sikerül jól felkészülnie a következő bajnoki idényre!

Fontos információ, hogy a nevezés csak az ürlap kitöltésével és a nevezési díj befizetésével együtt érvényes!

VI. DECATHLON NYÁRI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG
 JELENTKEZETT CSAPATOK
1.  HANGOVER (BEFIZETVE!) (JV: OK) 6.  STEELWORKERS (BEFIZETVE!)  (JV: OK)
2.  GASZISPORTVIDEO  (BEFIZETVE!) (JV: OK) 7.  GYALOG GALOPP -
3.  SZÉCHÉNYI PÉKSÉG (BEFIZETVE!) (JV: NINCS) 8.  ASZTALOS GUMISZERVÍZ (BEFIZETVE!) (JV: OK)
4.  KEMI KER KFT. (BEFIZETVE!) (JV: OK) 9.  DUNABIZTOS MICRO (BEFIZETVE!) (JV: OK)
5.  ZÉRÓ TOLERANCIA (BEFIZETVE!) (JV: OK) 10.  B.T. MIRAGE (BEFIZETVE!)  (JV: OK)
Vi. DECATHLON NYÁRI LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG 2017.
H  CSAPAT M GY D V RG-KG P
1. STEELWORKERS 7 7 0 0 77 - 18 21
2. DUNABIZTOS MICRO 7 5 1 1 53 - 26 16
3. HANGOVER 7 4 1 2 38 - 30 13
4. KEMI-KER KFT 7 4 1 2 39 - 40 13
5. ASZTALOS GUMISZERVIZ 7 3 0 4 42 - 45 9
6. ZÉRÓ TOLERANCIA 7 1 0 6 18 - 59 3
7. GASZISPORTVIDEO 7 1 1 5 25 - 47 2
8. B.T. MIRAGE 7 0 2 5 29 - 56 2
9. SZÉCHENYI PÉKSÉG VISSZALÉPETT
10. GYALOG GALOPP VISSZALÉPETT

A Gaszisportvideo csapatától 2 büntetőpont levonva (A Hangover elleni mérkőzésre nem tudtak kiállni) 

VI. DECATHLON NYÁRI  FELKÉSZÜLÉSI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG GÓLLÖVŐK
LEGJOBB ÖT GÓLLÖVŐ (frissítve 08.10. 23:00)
1. DOROGI VIKTOR (STEELWORKERS) 21 GÓL
2. JUHÁSZ JÁNOS (KEMI-KER KFT) 16 GÓL
3. HORVÁTH DÁNIEL (STEELWORKERS) 15 GÓL
  MOLNÁR TAMÁS (DUNABIZTOS MICRO) 15 GÓL
 5.  DEIMEL DÁVID (ASZTALOS GUMISZERVIZ) 14 GÓL
 
1. FORDULÓ
2017. JÚLIUS 3. HÉTFŐ
18.00 ZÉRÓ TOLERANCIA  1 - 16  STEELWORKERS
19.00  SZÉCHENYI PÉKSÉG  2 - 15  ASZTALOS GUMISZERVÍZ
20.00 HANGOVER  3 - 2  B.T. MIRAGE
2017. JÚLIUS 4. KEDD
19.00 GASZISPORTVIDEO  3 - 10  DUNABIZTOS MICRO
2. FORDULÓ
2017. JÚLIUS 6. CSÜTÖRTÖK
19.00 ZÉRÓ TOLERANCIA 1 - 9 ASZTALOS GUMISZRVIZ
20.00 SZÉCHENYI PÉKSÉG 3 - 5 HANGOVER
2017. JÚLIUS 7. PÉNTEK
19.00 B.T. MIRAGE 5 - 5 GASZISPORTVIDEO (H)
20.00 KEMI-KER KFT 3 - 12 DUNABIZTOS MICRO
3. FORDULÓ
2017. JÚLIUS 10. HÉTFŐ
19.00 SZÉCHENYI PÉKSÉG 1 - 4 B.T. MIRAGE
20.00 ZÉRÓ TOLERANCIA 1 - 8 HANGOVER
2017. JÚLIUS 11. KEDD
18.00 STEELWORKERS 2 - 1 DUNABIZTOS MICRO
19.00 KEMI-KER KFT 9 - 3 GASZISPORTVIDEO
4. FORDULÓ
2017. JÚLIUS 13. CSÜTÖRTÖK
18.00 ZÉRÓ TOLERANCIA - SZÉCHENYI PÉKSÉG (V)
2017. JÚLIUS 14. PÉNTEK
18.00 STEELWORKERS 7 - 4 GASZISPORTVIDEO
19.00 (H) ASZTALOS GUMISZERVIZ 3 - 8 DUNABIZTOS MICRO
20.00 B.T. MIRAGE 5 - 5 KEMI-KER KFT
5. FORDULÓ
2017. JÚLIUS 17. HÉTFŐ
18.00 STEELWORKERS 8 - 3 KEMI-KER KFT
20.00 DUNABIZTOS MICRO 8 - 8 HANGOVER
2017. JÚLIUS 18. KEDD
19.00 ASZTALOS GUMISZERVIZ 6 - 0 GASZISPORTVIDEO
20.00 ZÉRÓ TOLERANCIA 5 - 3 B.T. MIRAGE (H)
6. FORDULÓ
2017. JÚLIUS 20. CSÜTÖRTÖK
19.00 B.T. MIRAGE 2 - 18 STEELWORKERS
20.00 DUNABIZTOS MICRO - SZÉCHENYI PÉKSÉG (V)
2017. JÚLIUS 21. PÉNTEK
19.00 ASZTALOS GUMISZERVIZ 5 - 6 KEMI-KER KFT (H)
20.00 HANGOVER 5 - 0 GASZISPORTVIDEO (E)
7. FORDULÓ
2017. JÚLIUS 24. HÉTFŐ
19.00 ASZTALOS GUMISZERVIZ 4 - 16 STEELWORKERS
20.00 DUNABIZTOS MICRO 7 - 4 ZÉRÓ TOLERANCIA
2017. JÚLIUS 27. CSÜTÖRTÖK
18.00 GASZISPORTVIDEO - SZÉCHENYI PÉKSÉG (V)
20.00 HANGOVER 6 - 7 KEMI-KER KFT
8. FORDULÓ
2017. JÚLIUS 31. HÉTFŐ
20.00 B.T. MIRAGE 9 - 13 ASZTALOS GUMISZERVIZ
2017. AUGUSZTUS 03. CSÜTÖRTÖK
18.00 GASZISPORTVIDEO 10 - 5 ZÉRÓ TOLERANCIA
19.00 (V) SZÉCHENYI PÉKSÉG - KEMI-KER KFT
20.00 HANGOVER 3 - 10 STEELWORKERS
9. FORDULÓ
2017. AUGUSZTUS 07. HÉTFŐ
19.00 (V) SZÉCHENYI PÉKSÉG - STEELWORKERS
20.00 DUNABIZTOS MICRO 7 - 3 B.T. MIRAGE
2017. AUGUSZTUS 10. CSÜTÖRTÖK
19.00 KEMI-KER KFT 6 - 1 ZÉRÓ TOLERANCIA
20.00 HANGOVER 5 - 2 ASZTALOS GUMISZERVIZ
VI. DECATHLON NYÁRI AMATŐR FELKÉSZÜLÉSI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG
VÉGEREDMÉNY
1. HELY  STEELWORKERS
2. HELY  DUNABIZTOS MICRO
3. HELY  HANGOVER
4. HELY  KEMI-KER KFT
KÜLÖN DÍJAZOTTAK
CSAPATVEZETŐ  KOVÁCS JÓZSEF - STEELWORKERS -
GÓLKIRÁLY  DOROGI VIKTOR - STEELWORKERS - 21 GÓL

 

Letölthető dokumentum: 
CsatolmányMéret
PDF ikon VI. Decathlon Nyári Kispályás Bajnokság Versenykiírás604.61 KB