V. Héger Ádám és IV. Ádám Anita Kispályás Labdarúgó Emléktorna

V. Héger Ádám és IV. Ádám Anita Kispályás Labdarúgó Emléktorna

Esemény ideje: 
2017. november 1. szerda 08:30
Oszd meg másokkal!

Emléktorna két fiatal labdarúgóért, Dunaújváros Sportcsarnok, 2017. november 1.

Emelkedett hangulatban, Ádám Anita és Héger Ádám előtt tisztelegve rúgta a labdát több mint 160 amatőr sportoló Mindenszentek napján. Ismét nagyszerű kezdeményezésnek bizonyult, hogy kiváló sporttársainkra, barátainkra a fájdalmasan fiatalon elhunyt Anitára és Ádámra egy időben bonyolított női és férfi versennyel emlékeztünk. 

A reggel nyolc órakor kezdődő 12 csapatos Héger Ádám emléktornán még senki nem tudhatta, hogy a nyitó mérkőzést ugyanaz a két csapat játssza majd (pontosan ugyanazzal a végeredménnyel) mint a záró találkozót, azaz a döntőt. (SikerAblak GSV – Fejó-Therm Kft 1:0) Természetesen ehhez szükség volt arra, hogy késő estig essen közel 130 gól, sikerüljön rengeteg remek csel és bemutassanak több parádés védést a kapusok és mindennek köszönhetően az említett két csapat aztán pályára léphessen az aranymérkőzésen. Mivel mindez megtörtént ezért kijelenthetjük, hogy méltóképpen emlékeztünk Ádámra csakúgy, mint Anitára, hiszen a délben kezdődő női mérkőzések sora, szintén színvonalas küzdelmet hozott.

A lányok közel hat órát töltöttek a pályán és 46 alkalommal voltak eredményesek. A két favorit, a Baracs SE és a megyeszékhelyről érkező Ikarus-Maroshegy kétszer találkozott egymással. A baracsi lányoknak – talán a jobb formaidőzítésnek köszönhetően – mindkét találkozó jobban sikerült, hiszen az első meccset Bozsik Brigitta bombagóljával, míg a második mérkőzést Zumbulisz Martina szemfüles találatával tudták megnyerni és ez elég is volt a IV. Ádám Anita emléktorna megnyeréséhez.

Meglepő és egyben szíveket melengető volt látni, hogy a rendezvényre az ország számos pontjáról (többek között: Bátaszékről, Budapestről, Székesfehérvárról, Dunaföldvárról) érkeztek csapatok, sőt a szerbiai Csantavérről is Dunaújvárosba látogatott Holló Róbert és és nagyszerű legénysége, hogy tisztelegjen az elhunyt fiatal sportolók emléke előtt.

Megemlékezés DLSZ 2017

A labda 13 órakor negyedórára megpihent, ugyanis a csapatok és a hozzátartozók az aulában kialakított emlékhelyen gyertyát gyújtva is megemlékeztek Anitáról és Ádámról. Nagyszerű pillanat volt.

Jövőre ismét találkozunk – emléketeket megőrizzük!

Héger József, Héger Ádám nagybátyja: Nagyon jó érzés az, hogy a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség minden évben megemlékezik Ádámról. Nem lehet szavakkal kifejezni, hogy mit jelent ez nekünk, akiknek csak az emlékezés maradt és hogy ebben a szövetség segít nekünk. Az, hogy most éppen Mindenszentekkor volt megrendezve a torna ez pedig nagyon-nagy dolog. A temetőből jöttünk ide és jóleső érzéssel vettünk részt az eseményen. Az külön öröm, hogy az emléktorna megmozgatja a labdarúgást szerető városi srácokat és a környékbelieket is. Baracs rendszeresen itt van, és Perkátáról, sőt Bátaszékről valamint a határon túli Csantavérről is érkeztek csapatok. Köszönöm a játékosoknak, és minden résztvevőnek, hogy ápolják Ádám emlékét!

Siker Ablak DLSZ2017

Pap István csapatvezető (SikerAblak GSV): Köszönjük a kapott gratulációkat! Egy hosszú, de tartalmas és élvezetes napon vagyunk túl. Szeretjük a kispályás kupákat, de van köztük, amit kiemelten kezelünk! Ezt az emléktornát kiváltképp! Sajnos szomorú apropóból kelt életre, de méltó emléket állít Ádámnak, akinek - hozzánk hasonlón - élete volt futball.... Büszke vagyok a Csapatra! És nem csak azért, mert immár harmadik alkalommal sikerült megnyernünk ezt a tornát kemény ellenfelekkel szemben, hanem mert megint jó hangulatban, a másikat bíztatva és sportszerűen “zrikálva”, hangos szó nélkül telt a  nap! Köszönjük a gördülékeny szervezést! Továbbá szeretnénk megköszönni állandó támogatónknak a “SikerAblak”-nak és személy szerint Szakács Ervinnek a segítséget, így nekünk ma is csak focizni kellet! Hajrá SikerAblak! Hajrá foci!

DLSZ legjobbak 2017

Katona Milán (SZP-Asztalos SE), a torna legjobb kapusa: Magas színvonalú tornán vehettünk részt, melyen méltóképpen emlékeztünk Ádámra. Nagy öröm számomra hogy a harmadik helyet sikerült megszereznünk ennyi jó csapat között. Azt pedig külön köszönöm, hogy a mai napon engem láttak a legjobbnak és ezzel én lehettem a torna kapusa.

Nagy Márk (Fejó-Therm Kft.) a torna legjobb játékosa: Nagyszerű élménnyel gazdagodhatott mindenki, aki eljött erre a tornára mivel sok remek csapat volt, kiváló mérkőzéseket játszottunk és közösen tisztelegtünk Ádám emléke előtt. Köszönjük a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek, hogy ezt a tornát ismét ilyen kiválóan megszervezte. Köszönöm a különdíjat is, remek mezőnyben értem el és ez emeli az értékét. Természetesen gratulálok a csapatomnak, a végére egész jól összeszedte magát a brigád.

Bíró Levente csapatvezető (Zöld Ház – Bátaszék): Először is köszönöm a szervezőknek, hogy ismételten itt lehettünk – immár második alkalommal – ezen a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség által szervezett színvonalas kupán. Csapatommal mindig szívesen veszünk részt hasonló emléktornákon. Erre is elsőre „igent” mondtunk, hiszen nagyszerű rendezvény, mindig szívélyes vendéglátásban van részünk és nagyon jól érezzük magunkat Dunaújvárosban. A szervezés pedig mindig magas színvonalú, nívós csapatok mérkőznek meg egymással. Jobb eredményt szerettünk volna elérni, de azért meg vagyok elégedve a csapatom teljesítményével. Ezúton is szeretnék gratulálni minden csapatnak és a különdíjasoknak. Remélem a legközelebbi tornán is találkozunk.

Héger Ádám emléktorna 2017 DLSZ

Molnár Zoltán, aki 395 NBI-es mérkőzésen szerepelt a magyar élvonalban: Mindig jó visszatérni Dunaújvárosba és nagyszerű érzés, amikor meghívnak egy sporteseményre, hiszen rengeteg élmény és siker köt a városhoz. A mostani emléktorna egy nagyon szép gesztus a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség részéről, hiszen egykori kiváló játékosokról emlékeznek meg ezzel a kispályás focikupával. A szervezés gördülékeny és profi volt, ami a díjátadón és a csapatok elégedettségén is látszott. Örülök, hogy ilyen mozgalmas sportélet van Dunaújvárosban az amatőr kispályás labdarúgás tekintetében. Azt pedig külön köszönöm, hogy meghívást kaptam a januárban megrendezésre kerülő nemzetközi kispályás labdarúgó tornára, a Carissa Kupára. Ígérem, hogy jövök és legyőzzük a gárdistákat!

V. HÉGER ÁDÁM LABDARÚGÓ KUPA DÍJAZOTTJAI
DÍJAZOTTAK
1. HELY  SIKER ABLAK GSV
2. HELY  FEJÓ-THERM KFT.
3. HELY  SZP-ASZTALOS SE
KÜLÖNDÍJAZOTTAK
JÁTÉKOS  NAGY MÁRK (FEJÓ-THERM KFT.)
KAPUS  KATONA MILÁN (SZP-ASZTALOS SE)
GÓLKIRÁLY  IVACS GÁBOR 3 GÓL (SIKER ABLAK GSV)

Baracs SE DLSZ 2017

Fehérvári József sportvezető (Baracs SE elnök): Köszönettel tartozunk a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek, hogy a két kiváló labdarúgó emlékére ismét megrendezték ezt a szép tornát. Nagyon erős mezőny jött össze idén , minden mérkőzésen nagyon jó focit láthattak a kilátogatók  sajnos a döntőben egy szerencsétlen góllal alulmaradtunk , de szerintem az ezüst érem is szépen mutat a játékosaim nyakában ,ezt a második helyünket  Ádám emlékének ajánljuk bízunk benne hogy ő is együtt örült velünk. A női csapatok tornájára a Baracs SE-vel címvédőként érkeztünk, lányaink egy kicsi kisiklást kivéve magabiztosan igazi csapatként küzdöttek, egy vereséggel és öt győzelemmel védték meg a torna elsőségüket. Úgy ahogy a fiúk a lányok is nagyon színvonalas mérkőzéseket játszottak, sok szép akciónak tapsoltak a szép számban kilátogató szurkolók. Csapataink tagjai játékukkal adóztak a két kiváló sporttársuk emlékére. 

Mihalkó Erika csapatkapitány (Ikarus-Maroshegy): Köszönjük szépen a meghívást az emléktornára. Minden évben megtiszteltetés részt venni a rendezvényen. Méltó módon emlékeztünk elhunyt sporttársunkra ezúttal is. A szervezés most is gördülékenyen zajlott és barátságos, jó hangulatú meccseket játszhattunk. Biztos vagyok benne, hogy jövőre is itt leszünk.

Homoki Tamás csapatvezető (Holler UNFC): A mai napon négy remek női csapat mérkőzhetett meg egymással. A jó iramú kiélezett találkozókon szebbnél-szebb gólok születek. Csapatunk kihozta magából a maximumot, izgalmas fordulatos meccseket játszottunk. Köszönjük a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek a szervezést, és a játékvezetők munkáját. A kupa méltó megemlékezés volt Anitára.

Legjobbak DLSZ

Renyák Anita (Ikarus-Maroshegy), a torna legjobb kapusa: Köszönöm a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek, hogy ebben az évben is megszervezték Héger Ádám és Ádám Anita elhunyt sporttársaink tiszteletére ezt a nagyszerű labdarúgó tornát. Nagy öröm számomra, hogy ennyire sportszerű és színvonalas tornán fejezhettem ki részvétemet a családtagok számára. Külön köszönet az Ikarus-Maroshegy játékosainak és szurkolóinak, akik nagyban hozzájárultak a különdíjamhoz. Gratulálok a Baracs győzelméhez és a többi csapatnak is a mutatott játékhoz.

Bozsik Brigitta (Baracs SE), a torna gólkirálynője: Nagyon örülünk neki, hogy immár negyedik alkalommal is megrendezésre került ez a torna. Nagyon szép hagyomány, méltó emléket állít Anitának! Reméljük a jövőben még több női csapat vesz majd részt ezen az eseményen. Külön öröm számunkra, hogy az idei tornát nagy küzdelem során sikerült megnyernünk és gólkirálynői címet is a mi csapatunk adta. Köszönjük a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek a színvonalas szervezést és a szép megemlékezést.

Süveges Adrienn (Ikarus-Maroshegy), a torna legjobb játékosa: Az emléktornán harmadik alkalommal veszek részt, de első ízben fordult elő, hogy baracsiként nem a Baracs csapatát erősítettem. Köszönöm a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség valamennyi tagjának azt a remek munkát, amivel idén is hozzájárultak ahhoz, hogy méltó keretek között emlékezhessünk meg elhunyt társainkról, a vélhetően számukra is legkedvesebb módon, szeretett sportjuk által, színvonalas körülmények között egy barátságos torna keretein belül. Külön köszönettel tartozom az Ikarus-Maroshegy játékosainak a rengeteg kihagyhatatlan passzért, labdáért, amiket gólra válthattam, ennek köszönhetően a tornán a második legtöbb gólt érhettem el és ezzel hozzájárulhattam csapatom sikeres szerepléséhez. Minden csapattársam egytől-egyig megérdemelte volna ezt az elismerést, többen is profi szinten űzik közülük a labdarúgást nagypályán és kispályán egyaránt. Jómagam is a csapat érdemeként tekintek a díjra, nem pedig egyéni elismerésként. Természetesen a győztes Baracsnak és a torna valamennyi résztvevőjének gratulálok a sportszerű játékhoz, remek csapatokat és kiváló egyéni teljesítményeket láthattunk. Remélem lesz még alkalmunk a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség által szervezett tornákon máskor is részt venni.

Ádám Anita Emléktorna DLSZ 2017

IV. ÁDÁM ANITA LABDARÚGÓ KUPA DÍJAZOTTJAI
DÍJAZOTTAK
1. HELY  BARACS SE
2. HELY  IKARUS-MAROSHEGY
3. HELY  HOLLER UNFC
KÜLÖNDÍJAZOTTAK
JÁTÉKOS  SÜVEGES ADRIENN (IKARUS-MAROSHEGY) 
KAPUS  RENYÁK ANITA (IKARUS-MAROSHEGY)
GÓLKIRÁLY  BOZSIK BRIGITTA 11 GÓL (BARACS SE)

Képek a Héger Ádám és Ádám Anita Emléktornáról  (katt a képre)

DLSZ Facebook képek

Előzmények, eredmények a kupáról

Héger Ádám és Ádám Anita Emléktorna

November 1-én rendezzük meg az ötödik alakalommal kiírt Héger Ádám Emléktornát, mellyel az egykori nagyszerű játékos, a 4 éve, tragikus körülmények között elhunyt Héger Ádám emléke előtt tisztelgünk. A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség vallja: fontos, hogy értékeinket megőrizzük, emlékeinket ápoljuk. Ezért szervezi meg minden évben az emléktornát. Nívós, csapatok vesznek részt idén is a rendezvényen, ezzel is méltó módon adózunk Ádám emléke előtt. Köszönetet szeretnénk mondani ezúton is, hogy Dunaújváros Megyei Jogú Város az elmúlt évekhez hasonlóan most is támogatja a torna megrendezését. Megtiszteltetés, hogy a család, a hozzátartozók mindig kilátogatnak a tornára és együtt emlékezünk Ádámra, aki előtt leginkább úgy tudunk tisztelegni, ha sportolunk, focizunk, hiszen a labdarúgás állt a legközelebb Ádámhoz, ez töltötte ki mindennapjait.

A felemelő hangulatú, de izgalmakat sem nélkülöző rendezvényre mindenkit szeretettel várunk!

Tóth Imre, a DLSZ Társadalmi Felelősségvállalás Bizottságának elnöke: Megrendülten szervezzük meg ezt a két tornát minden évben két remek sporttársunkra emlékezve. Ugyanakkor pontosan tudjuk, hogy mindaddig itt maradnak köztünk, amíg ilyen sokan eljövünk és közösen gondolunk rájuk újra és újra. Természetesen ez a sportnap ilyenkor segítségnyújtás is a hozzátartozóknak, akikkel osztozunk abban a bánatban, amit remek barátaink elvesztése jelent számukra.

Fehérvári József csapatvezető (Fejó-Therm Kft.): Köszönöm a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek, hogy a két kiváló labdarúgó emlékére ismét megrendezik ezt a szép tornát. Ádámhoz több szállal kötődtem nem csak játékosom, de a barátom is volt, így tragikus halála mélyen megérintett. Csapatunk tagjai is átérzik, hogy Ádám tiszteletére kötelező részt vennünk a tornán. Ádám a Fejó-Therm csapatában több bajnoki mérkőzésen is szerepelt, de kispályás tornákon is rendszeresen védte nagyszerűen a kapunkat – sok győzelmet köszönhetünk az ő játékának. Reméljük, hogy Ádám szellemisége ismét sikerhez segíti csapatunkat.

Pap István csapatvezető (SikerAblak): Fontosak az ilyen rendezvények, ahol a temetőktől távol, de ugyanúgy nagy érzelmi töltettel emlékezhetünk barátinkra, szeretteinkre. A sport ilyenkor is összehozza az embereket! Már a negyedik alkalommal veszünk részt ezen az emléktornán. Háromszor döntőt játszottunk, kétszer nyertünk és most is címvédőként érkezünk – bízva az újabb sikeres szereplésben. 

Holló Róbert csapatvezető (Csantavér): Köszönettel vettük a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség meghívását az emléktornára, melyet az egykori kiváló kapusnak Héger Ádámnak szerveznek. Csantavéri férfi csapattal érkezünk Dunaújvárosba, hogy megemlékezzünk Ádámról és részt vegyünk a kispályás labdarúgó tornán. Természetesen tiszteljük az ellenfeleinket, de ígérem a pályán a Fair Play szabályok betartása mellett mindent megteszünk, hogy a dobogó valamelyik fokára felkerüljünk a nap végén Ádám előtt tisztelegve. Köszönjük a meghívást!

Pasker Renáta csapatvezető (Héger Ádám barátai): Négy éve veszünk rész a tornán, mint Héger Ádám barátai. Nekünk ez a torna leginkább a részvételről szól, hiszen méltóképpen megemlékezhetünk volt csapattársunkról, barátunkról.  Minden résztvevőnek sportszerű játékot kívánunk!

Homoki Tamás csapatvezető (Holler UNFC):  Az idei a harmadik alkalom, hogy részt veszünk az emléktornán. Fontosnak tartjuk, hogy részvételünkkel, játékunkkal megemlékezzünk, tragikus hirtelenséggel elvesztett sporttársunkról, és tovább vigyük a sport iránti szeretetét, elkötelezettségét. Ez a nap nem a mindenáron a győzelemről szól, hanem a méltó megemlékezésről.

Bozsik Brigitta csapatvezető (Baracs SE): Köszönjük a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek, hogy idén is megrendezi az V. Héger Ádám és IV. Ádám Anita Emléktornát, ezzel lehetőséget adva arra, hogy megemlékezzünk a két remek sportemberről. Minden évben – így idén is – természetesen részt veszünk ezen a nagyon szép rendezvényen, próbálunk osztozni családjuk fájdalmában. Személyükben nagyon fontos sporttársainkat veszítettük el. A torna számunkra elsősorban a megemlékezést jelenti, de természetesen a pályán is jó teljesítményt szeretnénk nyújtani. Emléküket szívünkben őrizzük!

Gaszler Ferenc technikai vezető (Perkáta SE): Perkáta először vesz részt a Héger Ádám Emléktornán és ezzel együtt az első olyan rendezvényen, amit a Dunaújvárosi labdarúgó Szövetség rendez. A jövőben rendszeresen szeretnénk jelen lenni a dunaújvárosi kispályás eseményeken, mert nagyon sok pozitívumot hallottunk a DLSZ-tornákról, valamint meg szeretnénk mutatni, hogy Perkátán 2017-ben egy nagy volumenű fejlődés indult el a labdarúgás terén. Fontos információ, hogy a nevezés csak az ürlap kitöltésével és a nevezési díj befizetésével együtt érvényes vagyis a jelentkezés nem jelenti a nevezést a kupára! Akkor válik hivatalossá a nevezés, a ha a nevezési díj beérkezik a szövetséghez!

V. Héger Ádám Emléktorna
Dunaújváros, 2017. november 1. – Dunaújváros Sportcsarnok

A NAGY ÉRDEKLŐDÉSRE VALÓ TEKINTETTEL 12 FÉRFI CSAPAT NEVEZÉSÉT FOGADJUK EL

V. HÉGER ÁDÁM EMLÉKTORNA "VELÜNK VAGYTOK"
 JELENTKEZETT FÉRFI CSAPATOK
CSAPAT JELENTKEZETT NEVEZETT
1. CSANTAVÉR IGEN IGEN
2. FEJÓ THERM KFT. IGEN IGEN
3. PERKÁTAI SE IGEN IGEN
4. STEELWORKERS IGEN IGEN
 5.PERKÁTAI SE II. IGEN IGEN
6. STEELERS IGEN IGEN
7. ZÉRÓ TOLERANCIA IGEN IGEN
8. HÉGER ÁDÁM BARÁTAI IGEN IGEN
9. SZP ASZTALOS SE IGEN IGEN
 10. ASZTALOS GUMISZERVIZ IGEN IGEN
11. SIKER ABLAK GSV IGEN IGEN
12. ZÖLD HÁZ IGEN IGEN
SZTSZ IGEN  
ELIT ALAKULAT IGEN  

Pirossal jelöljük a nevezett csapatokat! Fontos információ, hogy a nevezés csak az ürlap kitöltésével és a nevezési díj befizetésével együtt érvényes!

IV. ÁDÁM ANITA EMLÉKTORNA
 JELENTKEZETT NŐI CSAPATOK
"VELÜNK VAGYTOK"
1.  BARACS SE 3.   VÁROSGAZDA U. AKADÉMIA
2.  IKARUS MAROSHEGY 4.  HOLLER UNFC
 V. HÉGER ÁDÁM EMLÉKTORNA - CSOPORTBEOSZTÁS
A CSOPORT B CSOPORT
 1.    SIKER ABLAK GSV 1.  PERU 
2.   FEJÓ-THERM KFT 2.  HÉGER ÁDÁM BARÁTAI
3.   ZÉRÓ TOLERANCIA 3.  ASZTALOS GUMISZERVIZ
4.   SZP ASZTALOS SE 4.  ZÖLD HÁZ
5.  PERKÁTA SE 5.  CSANTAVÉR
6.  STEELERS 6.  STEELWORKERS
AZ A CSOPORT MÉRKŐZÉSEI
DUNAÚJVÁROS, 2017. NOVEMBER 01. SZERDA
08.00 (N) SIKER ABLAK GSV  1 - 0  FEJÓ-THERM KFT
08.20 (N) ZÉRÓ TOLERANCIA  0 - 2  SZP ASZTALOS SE
08.40 (N) PERKÁTA SE  4 - 1  STEELERS
09.00 (N) SIKER ABLAK GSV  3 - 2  ZÉRÓ TOLERANCIA
09.20 (N) FEJÓ-THERM KFT  1 - 1  PERKÁTA SE
09.40 (N) SZP ASZTALOS SE  3 - 3  STEELERS
10.00 (N) SIKER ABLAK GSV  3 - 1  PERKÁTA SE
10.20 (N) ZÉRÓ TOLERANCIA  2 - 0  STEELERS
10.40 (N) FEJÓ-THERM KFT  2 - 2  SZP ASZTALOS SE
11.00 (N) ZÉRÓ TOLERANCIA  1 - 4  PERKÁTA SE
11.20 (N) SIKER ABLAK GSV  4 - 2  SZP ASZTALOS SE
11.40 (N) FEJÓ-THERM KFT  5 - 1  STEELERS
12.00 (K) SZP ASZTALOS SE  3 - 1  PERKÁTA SE
12.20 (K) FEJÓ-THERM KFT  3 - 0  ZÉRÓ TOLERANCIA
12.40 (K) SIKER ABLAK GSV  5 - 4  STEELERS
B CSOPORT MÉRKŐZÉSEI
DUNAÚJVÁROS, 2017. NOVEMBER 01. SZERDA
12.00 (N) PERU  3 - 1  HÉGER ÁDÁM BARÁTAI
12.20 (N) ASZTALOS GUMISZERVIZ  0 - 1  ZÖLD HÁZ
12.40 (N) CSANTAVÉR  2 - 1  STEELWORKERS
 13.00 (N) PERU  2 - 1  ASZTALOS GUMISZERVIZ
13.20 (N) HÉGER ÁDÁM BARÁTAI  1 - 1  CSANTAVÉR
13.40 MEGEMLÉKEZÉS
13.50 (N) ZÖLD HÁZ  1 - 0  STEELWORKERS
14.10 (N) PERU  3 - 1  CSANTAVÉR
14.30 (N) ASZTALOS GUMISZERVIZ  1 - 3  STEELWORKERS
14.50 (N) HÉGER ÁDÁM BARÁTAI  3 - 1  ZÖLD HÁZ
15.10 (N) ASZTALOS GUMISZERVIZ  2 - 1  CSANTAVÉR
15.30 (N) PERU  1 - 1  ZÖLD HÁZ
15.50 (N) HÉGER ÁDÁM BARÁTAI  1 - 2  STEELWORKERS
16.10 (N) ZÖLD HÁZ  3 - 1  CSANTAVÉR
16.30 (N) HÉGER ÁDÁM BARÁTAI  1 - 0  ASZTALOS GUMISZERVIZ
16.50 (N) PERU  1 - 2  STEELWORKERS
A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
H  CSAPAT M GY D V RG-KG P
1. SIKER ABLAK GSV 5 5 0 0 16 - 9 15
2. FEJÓ-THERM KFT 5 2 2 1 11 - 5 8
3. SZP ASZTLOS SE 5 2 2 1 12 - 10 8
4. PERKÁTA SE 5 2 1 2 11 - 9 7
5. ZÉRÓ TOLERANCIA 5 1 0 4 5 - 12 3
6. STEELERS 5 0 1 4 9 - 19 1
B CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
H  CSAPAT M GY D V RG-KG P
1. PERU 5 3 1 1 10 - 6 10
2. ZÖLD HÁZ 5 3 1 1 7 - 5 10
3. STEELWORKERS 5 3 0 2 8 - 5 9
4. HÉGER ÁDÁM BARÁTAI 5 2 1 2 7 - 7 7
5. CSANTAVÉR 5 1 1 3 6 - 10 4
6. ASZTALOS GUMISZERVIZ 5 1 0 4 4 - 8 3
EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
NÉGY KÖZÉ JUTÁSÉRT
17.10 (1) SIKER ABLAK GSV  3 - 2  HÉGER ÁDÁM BARÁTAI
17.30 (2) FEJÓ THERM KFT.  4 - 1  STEELWORKERS
17.50 (3) SZP ASZTALOS  3 - 0  ZÖLD HÁZ
18.10 (4) PERKÁTA SE  0(2)-(3)0  PERU
DÖNTŐBE JUTÁSÉRT
18.30 (5) SIKER ABLAK GSV  3 - 2  SZP ASZTALOS SE
18.50 (6) FEJÓ THERM KFT.  3 - 0  PERU 
BRONZMÉRKŐZÉS
19.10 SZP ASZTALOS SE  1(4)-(3)1  PERU
ARANYMÉRKŐZÉS
19.30 SIKER ABLAK GSV  1 - 0  FEJÓ THERM KFT. 
19.50 EREDMÉNYHÍRDETÉS
IV. ÁDÁM ANITA EMLÉKTORNA MÉRKŐZÉSEI
DUNAÚJVÁROS, 2017. NOVEMBER 01. SZERDA
13.00 (K) BARACS SE  5 - 1  VÁROSGAZDA U. A.
13.30 (K) HOLLER UNFC  0 - 3  IKARUS-MAROSHEGY
14.00 (K) BARACS SE  1 - 2  HOLLER UNFC
14.30 (K) VÁROSGAZDA U. A.   0 - 7  IKARUS MAROSHEGY
15.00 (K) HOLLER UNFC 1 - 1  VÁROSGAZDA U. A.
15.30 (K) BARACS SE  1 - 0  IKARUS-MAROSHEGY
16.00 (K) VÁROSGAZDA U. A.  2 - 6  BARACS SE
16.30 (K) IKARUS-MAROSHEGY  4 - 0  HOLLER UNFC
17.00 (K) HOLLER UNFC  0 - 2  BARACS SE
17.30 (K) IKARUS-MAROSHEGY  6 - 0  VÁROSGAZDA U. A.
18.00 (K) VÁROSGAZDA U. A.  1 - 2  HOLLER UNFC
18.30 (K) IKARUS MAROSHEGY  0 - 1  BARACS SE
19.50 EREDMÉNYHÍRDETÉS
IV. ÁDÁM ANITA EMLÉKTORNA VÉGEREDMÉNYE
H  CSAPAT M GY D V RG-KG P
1. BARACS SE 6 5 0 1 16 - 5 15
2. IKARUS MAROSHEGY 6 4 0 2 20 - 2 12
3. HOLLER UNFC 6 2 1 3 5 - 12 7
4. VÁROSGAZDA U. AKADÉMIA 6 0 1 5 5 - 27 1
V. HÉGER ÁDÁM LABDARÚGÓ KUPA DÍJAZOTTJAI
DÍJAZOTTAK
1. HELY  SIKER ABLAK GSV
2. HELY  FEJÓ THERM KFT.
3. HELY  SZP ASZTALOS SE
KÜLÖNDÍJAZOTTAK
JÁTÉKOS  NAGY MÁRK (FEJÓ THERM KFT.)
KAPUS  KATONA MILÁN (SZP ASZTALOS SE)
GÓLKIRÁLY  IVACS GÁBOR 3 GÓL(SIKER ABLAK GSV)
IV. ÁDÁM ANITA LABDARÚGÓ KUPA DÍJAZOTTJAI
DÍJAZOTTAK
1. HELY  BARACS SE
2. HELY  IKARUSZ MAROSHEGY
3. HELY  HOLLER UNFC
KÜLÖNDÍJAZOTTAK
JÁTÉKOS  SÜVEGES ADRIENN (IKARUSZ MAROSHEGY) 
KAPUS  RENYÁK ANITA (IKARUSZ MAROSHEGY)
GÓLKIRÁLY  BOZSIK BRIGITTA 11 GÓL (BARACSSE)