FOCIZZ VELÜNK! DUNAÚJVÁROS 2014

Tele élettel: Focizz Velünk!

Oszd meg másokkal!

Focizz Velünk!

Dunaújváros, Felső Duna-part – 2014. Május 10.

Ünnepélyes pályaavatóra és egész napos sportprogramra készültek Dunaújváros sportolni, mozogni vágyó lakói, május 10-én, szombaton a felső Duna-parti új multi funkciós sportpályán és környékén. Szerencsére az időjárás is úgy gondolta, hogy ezt a napot kegyeibe fogadja és már reggel 8 órakor hétágra sütött a nap. A 10.00 órakor kezdődő rendezvényt a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ) és a Dunaújváros PASE szervezte meg „A Városháza és környezetének funkcióbővítő revitalizációja" városrehabilitációs projekt a Focizz Velünk keretében. Előtte pedig DV N Zrt. szervezésében, rendezésében átadták az új multi funkciós sportpályát a városlakók számára. A rendezvényt Cserna Gábor nyitotta meg, köszöntve a megjelenteket, majd beszédében a sport fontosságát hangsúlyozta. Az ünnepi szavakat követően Cserna Gábor Polgármester, Dorkota Lajos a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Elnöke, Galambos Dénes a régió országgyűlési képviselője, Gombos István Dunaújváros alpolgármestere, Sztankovics László és Lőrinczi Konrád önkormányzati képviselők, Kalácska András a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség elnöke, valamint a Dunaújváros PASE részéről Sztanó Miklós Ügyvezető és Dobos Barna Szakmai igazgató a gyerekekkel közösen vágták át az avatószalagot, hogy átadják a létesítményt a sportnak, a játéknak. A hangulatot tovább fokozta, hogy piros, fehér és zöld lufikat engedtek az ég felé kisdiákok, a Széchenyi Gimnázium diákjai pedig elénekelték a „Magyarország" című dalt.

FOCIZZ VELÜNK! DUNAÚJVÁROS 2014

(DV N Zrt. szervezte az ünnepélyes átadót)

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség elnöke megnyitotta a Focizz velünk elnevezésű programot (KDOP-3.1.1/SOFT-7 projektkódú rendezvényüket) ami a „Városháza és környezetének funkcióbővítő revitalizációja pályázat keretében valósult meg. Az ünnepélyes megnyitó után aztán ellepték az iskolások a küzdőteret és izgalmas sorversenyek vették kezdetüket, Lengyel László tanár úr irányításával. A pálya körül felépített sátrak gyorsan megteltek, hiszen mindegyiknek funkciója volt. Az egyik sátorban üdítők és gyümölcsök várták a (nagyszerűen összeállított) sport-TOTÓ-t jól kitöltőket, az egészségügyi sátorban pedig informálódhattunk fittségünkről, vérnyomásunkról. A legnépszerűbb az előadások sátra volt, ahol folyamatosan nagy létszámú hallgatóság előtt tartottak előadásokat, élménybeszámolókat edzők, és neves sportolók. A pályán 10 órától az utánpótlás korú labdarúgó palánták mutatták be, hogy milyen szép játék a foci. Akik látták Szellák Sándor apró játékosait azonnal az „őszinte" és a „tiszta" szavakat kezdték ízlelgetni, hiszen a 8-9 éves futballisták játéka még szerencsére ezekkel a jelzőkkel párosíthatók leginkább.

FOCIZZ VELÜNK! DUNAÚJVÁROS 2014

Az eseményekről, történésekről a rendezvény egész ideje alatt folyamatosan kaptak azok is, információkat, akik éppen az ugráló vár, az élő-csocsó vagy éppen a gumiasztal környékén tartózkodtak, hiszen Szárszó Lajos és Szirmai György kihangosítva tudósított mindenkit az éppen aktuális mérkőzésről, versenyről, díjkiosztóról.

10.30-tól a szebbik nem képviselői is kipróbálhatták az új játékteret, ugyanis ekkor vette kezdetét a női villámtorna, ahol a Dunaújváros PASE, a DDSE Dunaferr Iskola, a Baracs SE valamint a Hild Kollégium csinos lányai feszültek egymásnak a nagyon szép trófeáért és az érmekért.

Végül a DPASE egy nagyon izgalmas döntő után büntetőkkel fektette két vállra a hildes hölgyeket, míg a DDSE a bronzérmet gyűjtötte be. A legjobb játékos címet a szervezők Gulyás Zsanettnek ítélték.

FOCIZZ VELÜNK! DUNAÚJVÁROS 2014

A program délutáni szakasza a küzdőtéren egy nagyon érdekesnek ígérkező találkozóval kezdődött. A bíró sípszavára kezdetét vette ugyanis a Dunaújvárosi Kohász – Dunaújváros PASE öregfiúk mérkőzés. A kisméretű pálya cseppet sem zavarta az old boyokat, hiszen a nagypályához szokott öregfiúk remek megoldások sorát mutatták be itt is csakúgy, mint a legendás időkben.

FOCIZZ VELÜNK! DUNAÚJVÁROS 2014

Végül a DPASE legénysége 7:5 arányban megnyerte a találkozót, de a kohászos fiúk sem szomorkodtak. A történeti hűség kedvéért álljon itt a két csapat összeállítása:

Dunaújvárosi Kohász: Holló István – Gróf András, Kuti László, Halász Péter, Miskovicz Bálint, Boldóczki Sándor. Csapatvezető Labáth Sándor és Földi Ferenc.

DPASE: Gál György – Sztanó Miklós, Bita László, Barna Gábor, Miklós István, Polánszki Ferenc, Lendvai András.

Eközben a legnagyobb sátorban óriási sikerrel – nagy érdeklődés mellett – folytak az előadások, élménybeszámolók. Lieszkovszky József a dunaújvárosi labdarúgás történetéről tartott remek, archív fotókkal színesített előadást, majd veterán labdarúgók történeteit hallgatták az érdeklődők. A vendégeket Szárszó Lajos nagyszerű kérdésekkel faggatta az elmúlt időkről, vagy éppen a jövő labdarúgásáról. Gróf András, Boldóczki Sándor, Furják László, Tóth István, Salamon Miklós, Bita László vagy éppen az egykori fehérvári kedvenc Csongrádi Ferenc, ideális beszélgetőpartner volt csakúgy, mint az 50-szeres válogatott egykori kiváló labdarúgó Bognár György.

A délután hátralévő részében hat igen erős férfi csapat vette birtokba a pályát, tesztelve egymást és a küzdőteret, de természetesen elsősorban a focit, a játékot előtérbe helyezve igyekeztek eldönteni, hogy melyik alakulat van jobb formában ezen a szép délutánon. Az zgalmas, nagyszerű mérkőzéseken túljutva, végül a Mirage csapata emelhette magasba a győztesnek járó serleget, miután a döntőben 4:0 arányban legyőzte a River Plate gárdáját. A bronzérmet a Bianca-Trade szerezte meg, az Elit Alakulat, a Riki FC és a Dzsó-ker legénységei előtt. A legjobb játékos címet teljesítményével Kéring Zsolt érdemelte ki.

FOCIZZ VELÜNK! DUNAÚJVÁROS 2014

A nap végén még a DPASE ifjúsági korú játékosai tartottak egy kis örömfocit, vidáman, jó hangulatban.

Új létesítménnyel gazdagodott Dunaújváros és természetesen felsorolni is nehéz lenne, hogy a nagyszerű rendezvények mellett mi minden várta még ezen a napon a felső Duna parton a rengeteg kilátogatót. A FITTPONT fitnesz gépei, eszközei, a SEA-WATCH „égbe emelő" berendezése, vagy a rengeteg színes lufi, ami mágnesként vonzotta a legkisebbeket, mind azt jelezte, hogy sportok, impulzusok, nem kioltják, hanem kiegészítik egymást, hovatovább egymásba fonódnak, ha mi is úgy akarjuk...

FOCIZZ VELÜNK! DUNAÚJVÁROS 2014

Összegségben több mint 220-an sportoltak és rajtuk kívül sok száz érdeklődő volt részese az egész napos rendezvénynek. Elmondható, hogy hamar benépesült az új sportpálya. A szervezők gyümölccsel, frissítővel, ajándékcsomagokkal, pólókkal is kedveskedtek a résztvevőknek, a kispályás tornák győztesei, kupákkal, érmekkel, különdíjakkal gazdagodtak, a város pedig egy olyan létesítménnyel, mely remélhetőleg sokakat fog elcsalni a számítógépek és a tévékészülékek elől.

FOCIZZ VELÜNK! DUNAÚJVÁROS 2014

Dunaújváros, 2014. május 11.

Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség