Strandfoci Kupa "A Homok Királyai"

Strandfoci Kupa "A Homok Királyai"

Oszd meg másokkal!

A budapesti Chicago győzelmével ért véget a strandfoci kupa szombaton a Szalki szigeten, mely Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata és a DVG Zrt. támogatásával valósult meg. Igazi nyári idő és szép környezet várta a sportolókat, akik nem csak Dunaújvárosból jöttek, hanem Budapestről és Kunszentmiklósról is érkeztek csapatok, hogy megmutassák tudásukat. Már a csoportmérkőzések is igazi csemegét hoztak a pályára, hiszen a fürdőzők is szívesen nézték végig a mérkőzéseket a pálya mellől. Kora délutánra kialakultak a csoporthelyezések, melyek után az egyenes kieséses szakasz következett. Ahogy szokott lenni, voltak meglepetések és szebbnél szebb cselek, megmozdulások, hatalmas védések és pazar gólok. A harmadik helyért a Gaszisportvideo.hu mérkőzött meg a strandfoci egyik nagy ágyújával a Frankcityvel, aki csak a végén tudta megszerezni a győzelmet. A döntő pedig feltette az I-re a pontot, hiszen megérdemelten a két legjobb csapat találkozott a mindent eldöntő aranymérkőzésen. Fordulatos és igazi nagy mérkőzés volt, hiszen a budapesti Chicago nagy rutinnal és tudással maga mögé utasította a fiatal Ügyetlenek csapatát és lett így idén a A Homok Királya!

STRANDFOCI KUPA "A HOMOK KIRÁLYAI"
VÉGEREDMÉNY
1. HELY CHICAGO
2. HELY ÜGYETLENEK
3. HELY FRANKCITY
STRANDFOCI  KUPA KÜLÖNDÍJASOK
JÁTÉKOS MOLNÁRI ÁDÁM - CHICAGO
KAPUS ÉLIÁS ZSOLT - ÜGYETLENEK
GÓLKIRÁLY IVACS GÁBOR 18 GÓL - RIKI FC 

Mészáros László DVG Zrt képviselője:
A DVG Zrt. üzemelteti a szabad strandot és nagyon örülök, hogy a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetséggel karöltve ilyen nagyszerű sporteseménynek tudtunk helyet biztosítani. Úgy érzem, hogy remekül sikerült megszervezni ezt a kifejezetten jó programot. Komoly lehetőség rejlik abban, hogy a strandon van egy foci- és egy röplabda pályánk. Ezek a nyári rendezvények nagyon népszerűek sok embert ki tudunk velük csalni a szigetre és alkalmanként színesíteni tudjuk a hétvégéket. Kiváló meccseket láttam, több mint 120 játékos lépett pályára, illetve homokra, és nézőkből sem volt hiány – úgyhogy le a kalappal a szervezés előtt. Augusztus 20-án a Szent István Strandfoci Kupára is mindenkit várunk, remélem az ünnepen legalább kétszer ennyien leszünk majd!

Kovács István - Chicago csapatvezetője:
Csapatommal rendszeresen indulunk strandfoci kupákon, így örömmel vettünk részt a mai megmérettetésen is. Nagyon hangulatos volt a torna, jól éreztük magunkat, profi volt a szervezés. Eddig ez volt az első alkalom, hogy Dunaújvárosban játszottunk, de augusztus 20-án újra el fogunk jönni a Szent István Kupára. Bízunk benne, hogy majd akkor is mi emelhetjük a magasba az első helyért járó serleget!

Éliás Zsolt – Ügyetlenek csapatvezetője:
Szeretnénk megköszönni, hogy részt vehettünk ezen a színvonalas és izgalmas csatákat hozó tornán és sporttal, mozgással tölthettük ezt a napot. Már nem először vettem részt strandfoci kupán, nagyon tetszik a labdarúgásnak ez az ága is! Külön öröm számunkra, hogy bejutottunk a legjobbak közé és végül ezüstérmesek lettünk. Jó volt látni, hogy mennyien kijöttek és újra megtelt élettel a szabad strand.

További képek:

Facebook képek

 Strandfoci kupa 2014 dlsz

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata és a DVG Zrt. támogatásával kerül megrendezésre a Stradnfoci Kupa 2014. július 5.-én szombaton a Szalki - sziget homokos strandfocipályáján!

A tornára 8 csapat nevezését fogadjuk el, melyek két négyes csoportba kerülnek besorolásra. Idén is az első három csapatot kupa, érem és oklevél díjazásban részesítjük. Továbbá díjazzuk a legjobb játékost, a legjobb kapust és a strandfoci gólkirályát is.

Sorsolás és technikai megbeszélés:

2014. július 1. kedd 16.00 óra
Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség tárgyaló VII. emelet

STRANDFOCI KUPA "A HOMOK KIRÁLYAI" 2014
A CSOPORT B CSOPORT
1. MÉSZI - FRUCHT KFT. 1. MAPET POWER
2. RIKI FC  2. GASZISPORTVIDEO.HU
3. FRANKCITY 3. THE VB TEAM
4. CHICAGO 4. ÜGYETLENEK
A - B CSOPORT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
09.00 MÉSZI - FRUCHT KFT. 6 - 6 RIKI FC 
09.25 FRANKCITY 4 - 4 CHICAGO
09.50 MAPET POWER 0 - 3 GASZISPORTVIDEO.HU
10.15 THE VB TEAM 3 - 6 ÜGYETLENEK
10.40 MÉSZI - FRUCHT KFT. 5 - 6 FRANKCITY
11.05 RIKI FC  4 - 5 CHICAGO
11.30 MAPET POWER 3 - 5 THE VB TEAM
11.55 GASZISPORTVIDEO.HU 2 - 5 ÜGYETLENEK
12.20 MÉSZI - FRUCHT KFT. 3 - 6 CHICAGO
12.45 RIKI FC  6 - 9 FRANKCITY
13.10 MAPET POWER 1 - 11 ÜGYETLENEK
13.35 GASZISPORTVIDEO.HU 3 - 1 THE VB TEAM
STRANDFOCI KUPA DUNAÚJVÁROS 2014
A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE B CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1.  CHICAGO 7 PONT 1. ÜGYETLENEK 9 PONT
2. FRANKCITY 7 PONT  2. GASZISPORTVIDEO.HU 6 PONT
3. RIKI FC 1 PONT 3. THE VB TEAM 3 PONT
4. MÉSZI FRUCHT KFT. 1 PONT 4. MAPET POWER 0 PONT
STRANDFOCI KUPA DUNAÚJVÁROS 2014
7. HELYÉRT
14.00 MÉSZI FRUCHT KFT. 6 - 8 MAPET POWER
DÖNTŐBE JUTÁSÉRT
14.25 CHICAGO 7 - 2 GASZISPORTVIDEO.HU
14.50 ÜGYETLENEK 5 - 1 FRANKCITY
5. HELYÉRT
15.15 RIKI FC 8 - 6 THE VB TEAM
BRONZ MÉRKŐZÉS
15.40 FRANKCITY 5 - 2 GASZISPORTVIDEO.HU
ARANY MÉRKŐZÉS
16.05  CHICAGO 3 - 2 ÜGYETLENEK
16.35 EREDMÉNYHIRDETÉS
STRANDFOCI KUPA "A HOMOK KIRÁLYAI"
VÉGEREDMÉNY
1. HELY CHICAGO
2. HELY ÜGYETLENEK
3. HELY FRANKCITY
STRANDFOCI  KUPA KÜLÖNDÍJASOK
JÁTÉKOS MOLNÁRI ÁDÁM - CHICAGO
KAPUS ÉLIÁS ZSOLT - ÜGYETLENEK
GÓLKIRÁLY IVACS GÁBOR 18 GÓL - RIKI FC