Nőnapi Carissa Virág Kupa 2023
Nőnap alkalmából rendezzük meg a Markó Lajos Kispályás Labdarúgó Bajnokság 2022/2023 év II. fordulójának keretein belül a Nőnapi Carissa Virág Foci Kupát. Hagyományként kezeljük a tornát, hogy minden évben csakis a nőkről szóljon ez a nap. A kupára 7 csapat nevezését fogadjuk el (jelentkezési sorrendben), a helyezések sorrendjét a lányok körmérkőzésekkel döntik majd el. Ezáltal a résztvevő csapatok 6 mérkőzést játszanak, megmérettetve magukat minden együttessel, megküzdve a szebbnél szebb serlegekért, különdíjakért, melyeket a nap végén, a díjátadó ünnepség keretében adunk át. Támogatóinknak köszönhetően ismét rengeteg meglepetéssel ajándékozhatjuk meg a legjobban szereplő csapatokat, játékosokat.
A Carissa Virág Szórád Márton úti és a Római városrészi üzletének jóvoltából minden játékos kap egy szál virágot Nőnap alkalmából!
Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával az első, második és harmadik helyen végzett csapat díszoklevelet, kupát és érmet vehet át, továbbá a szövetség szakemberei a legjobb játékost, a legjobb kapust és a torna gólkirálynőjét egy-egy serleggel díjazzák a nap végén, valamint a DLSZ+ és a Miklós István díjat (vagyis "A Nap Pillanata" díjat) is átadják az arra jogosult személynek vagy csapatnak. A különdíjasok számára az ST Solar és Kovács Dóra, a Coconutoil Cosmetics tulajdonosa készül igazi csajos ajándékokkal, ezzel is elismerve aznapi kiemelkedő teljesítményüket. Továbbá, egy különleges díjjal érkezik a Carissa Sportegyesület, amely igazi meglepetés lesz a női kupa eredményhirdetésén.
További információ a rendezvényről:
Időpont: 2023. március 15. szerda 08:00 - 14:30 óra
Helyszín: Rácalmási Rendezvényközpont és Sportcsarnok (2459 Rácalmás, Sport utca 1.)
A torna engedélyezője: MLSZ Fejér Megyei Igazgatóság
Főtámogató: DMJV Önkormányzata
Támogató: Carissa Virágüzletek Dunaújváros, Decathlon Sportáruház Dunaújváros, Carissa Sportegyesület, Coconutoil Cosmetics, Bumm Pizzéria
Rendező: Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség
Nevezhető csapat: 7 csapat
Nevezhető játékos létszám: 12 fő
Jelentkezés: dmjv.dlsz@gmail.com
Telefon: +36-70-616-5941
Nőnapi Carissa Kupa díjazása:
1. hely: kupa, 12 darab érem, díszoklevél, Kipsta focilabda
2. hely: kupa, 12 darab érem, díszoklevél, Kipsta focilabda
3. hely: kupa, 12 darab érem, díszoklevél, Kipsta focilabda
Legjobb játékos: díszserleg, díszoklevél, ajándékcsomag, ST Solar ajándék, Coconutoil Cosmetics ajándékcsomag
Legjobb kapus: díszserleg, díszoklevél, ajándékcsomag, ST Solar ajándék, Coconutoil Cosmetics ajándékcsomag
Gólkirály: díszserleg, díszoklevél, ajándékcsomag, ST Solar ajándék, Coconutoil Cosmetics ajándékcsomag
DLSZ+: díszserleg, díszoklevél, ajándékcsomag, ST Solar ajándék, Coconutoil Cosmetics ajándékcsomag
Miklós István-díj "A Nap Pillanata": díszserleg, díszoklevél, ajándékcsomag, ST Solar ajándék, Coconutoil Cosmetics ajándékcsomag
Carissa SE díj: díszserleg, díszoklevél, ST Solar ajándék
Minden játékos egy szál virágot kap a Carissa Virágüzletektől Nőnap alkalmából!
Nevezett csapatok: A kupára a nevezés a regisztráció elküldése és a nevezési díj beérkezése után válik hivatalossá!
Résztvevő csapatok száma: maximum 7 csapat
Nagy Gábor, a Baracs SE csapatvezetője: Nagy örömünkre idén ismét Női foci tornával tudjuk ünnepelni a hölgyeket a Nőnap alkalmából, köszönhetően a DLSZ-nek. Ez egyben a Női bajnokság 2. fordulója is, legutóbb Rácalmáson a 3. helyet szereztük meg, így jó emlékekkel térünk vissza, és bízunk benne, hogy hasonló helyezést sikerül elérni. A csaták mellett jó lesz újra látni az azóta sikerekben is gazdag régi riválisainkat, de természetesen üdvözöljük az újonnan csatlakozó csapatokat is! Reméljük maradnak velünk a következő fordulókra is, így bővítve a szűk női csapatok táborát, és a csapatok között kialakult baráti hangulatot.
Mihalkó Erika, a Dunaújváros PASE - Sárkeresztes csapatvezetője: Köszönjük szépen a meghívást a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek! Mindig nagy Örömmel megyünk az általuk szervezett tornákra, hiszen régre visszanyúló barátságokat ápolunk a szervezőkkel és a csapatokkal egyaránt. A Carissa Bajnokság első fordulóján először vettünk részt Dunaújváros PASE - Sárkeresztesként, de már akkor büszke voltam a gárdára, ugyanis nem csak a tornát nyertük meg, hanem a DLSZ +, a Miklós István, a legjobb kapus díj és a gólkirálynői cím is hozzánk került. Az első forduló óta lányaink már többször játszottak együtt, így hasonló elvárásokkal indulunk neki a tornának, bár a csapatokat nézve erős küzdelmekre számíthatunk! Sajnos a csapattal nem tudunk edzeni a futsal bajnokságra, ezért számunkra ezek az események nagyszerű lehetőségek a gyakorlásra. Sok sikert kívánunk minden résztvevő csapatnak ! Találkozunk március 15-én!
Dávid Géza, a Kiskunhalas csapatának vezetője: Tavaly sokakat meglepve sikerült megnyernünk a Nőnapi Kupát, ami akkor óriási lelki töltetet adott a csapatnak. Idén a sűrű bajnoki menetrend miatt egy megfiatalított kerettel érkezünk, egy-két felnőtt játékossal kiegészülve. Fő célunk, hogy az utánpótláskorú játékosaink erős ellenfelek ellen szerezzenek meccsrutint, amire a DLSZ tornái kiváló lehetőséget biztosítanak.
KÖRMÉRKŐZÉSEK | |||
08:00 | ENYING | 2 - 0 | BARACSKA |
08:20 | KECSKEMÉTI LC | 2 - 0 | KISKUNHALAS |
08:40 | DUNAÚJVÁROS PASE - SÁRKERESZTES | 2 - 1 | BARACS SE |
09:00 | ELŐSZÁLLÁSI SE | 0 - 2 | ENYING |
09:20 | BARACSKA | 1 - 4 | KECSKEMÉTI LC |
09:40 | BARACS SE | 2 - 1 | ELŐSZÁLLÁSI SE |
10:00 | KISKUNHALAS | 0 - 3 | DUNAÚJVÁROS PASE - SÁRKERESZTES |
10:20 | ENYING | 0 - 0 | BARACS SE |
10:40 | KECSKEMÉTI LC | 2 - 1 | ELŐSZÁLLÁSI SE |
11:00 | KISKUNHALAS | 2 - 0 | BARACSKA |
11:20 | BARACS SE | 0 - 3 | KECSKEMÉTI LC |
11:40 | ELŐSZÁLLÁSI SE | 0 - 2 | DUNAÚJVÁROS PASE - SÁRKERESZTES |
12:00 | KISKUNHALAS | 0 - 1 | ENYING VSE |
12:20 | DUNAÚJVÁROS PASE - SÁRKERESZTES | 5 - 0 | BARACSKA |
12:40 | KECSKEMÉTI LC | 0 - 0 | ENYING VSE |
13:00 | BARACS SE | 1 - 1 | KISKUNHALAS |
13:20 | BARACSKA | 1 - 2 | ELŐSZÁLLÁSI SE |
13:40 | DUNAÚJVÁROS PASE - SÁRKERESZTES | 0 - 1 | ENYING VSE |
14:00 | BARACSKA | 0 - 1 | BARACS SE |
14:20 | ELŐSZÁLLÁSI SE | 0 - 2 | KISKUNHALAS |
14:40 | KECSKEMÉTI LC | 0 - 0 | DUNAÚJVÁROS PASE - SÁRKERESZTES |
15:00 EREDMÉNYHIRDETÉS |
Petrás Gábor, a DLSZ főtitkára: Talán az egyik legszínvonalasabb nő tornánkon vagyunk túl, közel száz sportolót tudtunk megmozgatni nőnap alkalmából, s tényleg az utolsó gólok, helyzetek döntöttek egy-egy helyezés sorsáról. Nagyon jó volt látni, hogy ennyire komolyan vette minden csapat ezt a viadalt, s egy nagyon magas színvonalú női kispályás labdarúgó tornát tudtunk lebonyolítani, melynek végén rengeteg díjat tudtunk átadni. Köszönjük névadó támogatónknak, a Carissa Virágnak azt, hogy minden résztvevőt virággal tudtunk megajándékozni, s önkormányzatunknak, illetve egyéb támogatóinknak is azt, hogy ennyi ajándékot tudtunk szétosztani az eredményhirdetésen.
Juhász Attila a Kecskeméti LC csapatvezetője (1. hely): Gratulálok a torna szervezőinek a színvonalas lebonyolításhoz. Nagy elismerés a résztvevő csapatok játékosainak és vezetőinek, hogy a Nemzeti Ünnepen részesei lehettünk a Női Labdarúgás Ünnepének. Nagy iramú, színvonalas, olykor küzdelmes mérkőzéseket játszottak a csapatok. Ennek köszönhetően a végső sorrend apró momentumokon múlott. A mai napon játékosaim sokat tettek a győzelemért, és a szervezők által odaítélt különdíjakért. Hazafelé vezető utunk a dunaújvárosi kórház érintésével kicsit hosszúra sikeredett, de szerencsére kapusunk Illés Mónika jól van. Így lehet az örömünk teljes.
Halász Nikolett az Enying VSE csapatvezetője (2. hely):: Szeretnénk megköszönni a lehetőséget, hogy egy profin megszervezett tornán vehettünk részt ismét a Dunaújvárosi Labdarugó Szövetség álltal A környezet, a csapatok, a díjak önmagukért beszéltek!! Nagyon nagy szívvel játszottuk a mérkőzéseinket és a szívünk el is vitt a helyezésig minket!! Szívből gratulálunk minden csapatnak és a különdíjasoknak! Külön köszönet a csodaszép virágokért!! Üdvözlettel Halász Nikolett Enying VSE csapat vezető
Mihalkó Erika a Dunaújváros PASE - Sárkeresztes csapatvezetője (3. hely): Ismét köszönjük a szervezést a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek és Dénes Nikinek, hiszen a már megszokott színvonalon, kiváló helyszínen, nagyszerű csapatokkal megküzdve zajlott a Nőnapi Torna. Jó néhány izgalmas mérkőzésen vagyunk túl, sajnos a kupa végére a lányok elfáradtak, ami az eredményen is meglátszott. Természetesen nem csüggedünk, hiszen még van esélyünk a Carissa Bajnokság megnyerésére is. Ígérem mindent megteszünk, hogy június 3-án az AA Mozgásstúdió tornán a dobogó legfelső fokán végezzünk, ezzel is bebiztosítva az összesített első helyünk! Köszönjük Imrének, Gábornak és a játékvezetőknek, hogy idén is kedveskedtek számunkra virágokkal! Gratulálunk a dobogósoknak és a különdíjasoknak!
Kopácsi Zsanett (Enying VSE), a Miklós István díj tulajdonosa: Köszönöm a csapatomnak, hogy játékukkal hozzásegítettek az elismerés megszerzéséhez! Ismét egy nagyon magas színvonalú torna került megrendezésre, remek csapatokkal és remek szervezéssel, amit külön köszönhetünk a Dunaújváros Labdarúgó Szövetségnek. Nagyon sportszerű, de ugyanakkor harcias, jó iramú mérkőzéseket tekinthettek meg a nézők, akik ellátogattak a rendezvényre! Egy kis szerencse hiányzott, hogy megszerezzük a végső győzelmet, de véleményem szerint egész nap remek teljesítménnyel értük el a második helyet. Hatalmas meglepetés volt számomra, hogy a szervezők nekem ítélték különdíjat, amire egyáltalán nem számítottam, de ez az a díj amire a legbüszkébb vagyok. Rendkívül nagy örömmel tölt el, hálásan köszönöm, hogy a történetek révén egy kiváló labdarúgóról elnevezett díjat vehettem át a Miklós István díj „Nap Pillanata” díjat. Köszönöm a csapatomnak, hogy játékukkal hozzásegítettek az elismerés megszerzéséhez. Ugyan, egy egyéni címről van szó, de első a csapatjáték, és természetesen a csapattársak nélkül, nem képes az ember kimagasló teljesítményre! Nekem van a legjobb csapatom, mert nálunk a szív erősebb, s ez a mai napon is bebizonyosodott! Gratulálok a csapatoknak és a különdíjazottaknak is! Nagyon örülök, hogy sikerült egy ilyen jó hangulatú és színvonalas tornán különdíjat nyernem.
Halász Zsanett (Enying VSE) a torna legjobb kapusa: Nagyon büszke vagyok a csapatomra! Először is, nagyon szépen köszönjük a DLSZ-nek a Nőnapi Carissa Virág Foci Kupa megszervezését. A csapatom mindvégig kitartóan és lelkesen küzdötte végig a mérkőzéseket, így jutottunk el egy nagyon izgalmas második helyre. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, mert igazi csapatmunka volt! ülön köszönöm, hogy engem választottak meg a legjobb kapusnak, hiszen kiváló kapus teljesítményeket és zseniális védéseket láthattunk a kupán, mindig nagy vágyam volt ezt a díjat elnyerni! Köszönöm! Nagyon örültem a díjnak és persze annak is, hogy a dobogó második fokára állhattunk! Fantasztikus szervezés volt, köszönjük!
Viczai Katalin (Dunaújváros PASE - Sárkeresztes), a torna gólkirálynője: Úgy gondolom, hogy egy remek tornán vagyunk túl, ami nagyszerűen szolgálta csapatunk felkészülését a futsal bajnokság folytatására. Ezen a csodálatos helyszínen szép számú közönség előtt zajlottak a mérkőzések látványos helyzetekkel, irigylésre méltó gólokkal. A csapattal erre a tornára is úgy készültünk, hogy felállunk a dobogó valamelyik fokára. Ezt a célt sikerült is elérnünk, de sajnos fáradtsági szintünk meghatározó tényező volt a fényesebb érmek megszerzését tekintve. Azt gondolom így sem vallottunk szégyent, hiszen egy-két parázsmérkőzés után a harmadik hely is elismerés egy ilyen színvonalas tornán. A különdíjat elsősorban köszönöm a csapatomnak, hiszen nélkülük nem sikerült volna ennyi helyzetet érvényesíteni! Köszönjük a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek a szervezést, gratulálok minden díjazottnak!
Dewath Anita (Enying VSE) a DLSZ+ díj tulajdonosa: Remekül éreztem magam a Carissa tornán, nagyszerű volt a szervezés és a helyszín is. Jó iramú, fejlődés szempontjából hasznos mérkőzéseket tudtunk játszani erős csapatok ellen. Örülök neki, hogy sikerült megszerezni a második helyet kapott gól és vereség nélkül. Ezúton is szeretném megköszönni, hogy személyes elismerésként én vehettem át a DLSZ+ különdíjat a szervezőktől.
Papp Lilla (Kecskeméti LC), a Carissa SE díj tulajdonosa: Örülök, hogy részt vehettem a tornán, ráadásul a csapat egyik legfiatalabb játékosaként érhetett ez a megtiszteltetés. Mindezek ellenére azt gondolom, hogy a csapat egysége az, ami hozzásegített a jó teljesítményhez. Bízunk benne, hogy jövőre is lehetőségünk lesz részt venni ezen a rendezvènyen. Köszönjük a szervezők a munkáját!
Dr. Túri Zsófia (Kecskeméti LC) a torna legjobb jàtékosa: Köszönöm az egyéni címet! Ugyanakkor szeretném megköszönni a csapattársaimnak, hogy egységként tudtunk pályára lépni és mindenki kitette szívét-lelkét, büszke vagyok a csapat által elért teljesítményre! Ezúton is gratulálunk a többi csapatnak és köszönjük a színvonalas szervezést!
CARISSA NŐI NŐNAPI AMATŐR KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ TORNA / 2022-2023 ÉVI MARKÓ LAJOS VÁROSI BAJNOKSÁG II. FORDULÓ VÉGEREDMÉNY 2023 | |||||||
HELY | CSAPAT | M | GY | D | V | RG - KG | PONT |
1. | KECSKEMÉTI LC | 6 | 4 | 2 | 0 | 14 - 2 | 14 |
2. | ENYING VSE | 6 | 4 | 2 | 0 | 6 - 0 | 14 |
3. | DUNAÚJVÁROS PASE SÁRKERESZTES | 6 | 4 | 1 | 1 | 12 - 2 | 13 |
4. | BARACS SE | 6 | 2 | 2 | 2 | 5 - 7 | 8 |
5. | KISKUNHALAS | 6 | 2 | 1 | 3 | 5 - 7 | 7 |
6. | ELŐSZÁLLÁSI SE | 6 | 1 | 0 | 5 | 4 - 11 | 3 |
7. | BARACSKA | 6 | 0 | 0 | 6 | 2 - 16 | 0 |
A kupáról készült képek itt találhatóak: Női Kupa Képekben
CARISSA NŐI NŐNAPI AMATŐR KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ TORNA DÍJAZOTTJAI 2023 | |||||
---|---|---|---|---|---|
VÉGEREDMÉNY | |||||
1. HELY | KECSKEMÉTI LC | ||||
2. HELY | ENYING VSE | ||||
3. HELY | DUNAÚJVÁROS PASE SÁRKERESZTES | ||||
CARISSA NŐI NŐNAPI AMATŐR KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ TORNA KÜLÖNDÍJASOK 2023 | |||||
JÁTÉKOS | DR. TÚRI ZSÓFIA (KECSKEMÉTI LC) | ||||
KAPUS | HALÁSZ ZSANETT (ENYING SE) | ||||
GÓLKIRÁLYNŐ | VICZAI KATALIN (DUNAÚJVÁROS PASE SÁRKERESZTES) | ||||
DLSZ+ DÍJ | DEWALTH ANNA NÓRA (ENYING SE) | ||||
MIKLÓS ISTVÁN DÍJ | KOPÁCSI ZSANETT (ENYING SE) | ||||
CARISSA SE DÍJ | PAPP LILLA (KECSKEMÉTI LC) |