"Nincs rossz állapotban a társaság" - Jakab Elek Edző

Oszd meg másokkal!

Mint arról a DPASE weblapja is beszámolt, a szombati nap folyamán két felkészülési mérkőzésre is sor került, amit gyakorlatilag két különböző összeállítású csapat játszott le, hiszen Jakab Elek a még bő keretet két részre osztotta.

Jakab Elek DPASE dunaújvárosi foci vezetőedzőA délelőtt folyamán a Bölcske ellen főleg az utánpótlás korú fiatal játékosok, valamint próbajátékosok kaptak lehetőséget, míg délután az Üllői úton a keret rutinosabb játékosai - akik majd a végleges keret gerincét alkotják - léptek pályára a Ferencváros alakulata ellen. A két eltérő színvonalú mérkőzés végül egy vereséget és egy győzelmet hozott.

Hogyan ítéli meg a csapat jelenlegi felkészültségi szintjét?

Felkészültségről még nem nagyon beszélhetünk, eddig egy hetet dolgoztunk közösen, illetve ezt megelőzően volt a játékosoknak személyre szabott, önálló felkészülési programjuk is. Gyakorlatilag tehát három hét edzés van a lábakban. Azt gondolom, főleg a Ferencváros elleni mérkőzésből kiindulva, nincs rossz állapotban a társaság.

Hogyan értékeli a délelőtti mérkőzést?

Körülbelül azt kaptak, amit vártam. A fiatal 17-18 éves játékosainkat kezdjük egyre inkább bedobni a mélyvízbe. Úgy gondolom, egy NB III-as felnőtt futball csapat ellen játszani nem egyszerű feladat ilyen fiatal labdarúgóknak. Az első félidővel viszonylag elégedett voltam, voltak jó mozzanataink az akadozó csapatjáték ellenére, ami lehetett volna sokkal folyamatosabb is.

A második félidőben már kevésbé volt kiegyensúlyozott a játékunk, a Bölcske fölénk kerekedett és főleg a gólhelyzetek kihasználásában volt jobb nálunk. Én a délelőtti és a délutáni csapatnak is azt mondtam, ne az eredményből induljunk ki, hanem a játék tartalmából, abból hogy amit mi akartunk játszani azt milyen színvonalon játszottuk.

Milyen következtetéseket vont le magának a felkészülés hátralévő időszakára?

Azt a folyamatot szeretném végigvinni, amely során a csapat játéka kialakul és támadó jellegűvé válik. Ez a csapat, amelyik a Ferencvárost legyőzte, nagyobb feladatokra is alkalmas, éppen ezért úgy gondolom, van arra lehetőségünk, hogy nagyon komoly edzésmunkát végezve, begyakoroljunk egy olyan rendszerű játékot, ami illeszkedik a játékoskeret adottságaihoz.

A hátralevő időszakban erre fogunk koncentrálni. Természetesen a támadó játék mellett a védekezést is szeretnénk tökéletesíteni.

Forrás: DPASE