Mini VB Foci Dunaújváros 2018

Mini VB Foci

Esemény ideje: 
2018. július 14. szombat 08:00
Oszd meg másokkal!

Világbajnok: Kolumbia!

Azoknak meglepő csak ez a kijelentés, akik nem látták az I. Mini Foci VB mérkőzéseit, július 14-én, szombaton, a Decathlon Dunaújváros Áruház előtti mini foci pályán.  A különleges kezdeményezés, nem csak aktuális volt az épen most Oroszországban zajló Labdarúgó Világbajnokság kapcsán, hanem érdekessé lett téve azzal, hogy kis kapukra, 3 fős csapatok mérkőztek meg egymással. A mezőny rendkívül erős volt, hiszen Argentína, Brazília, vagy éppen Németország – hogy csak néhány alakulatot említsünk – a világ élvonalába tartozik akkor is, ha a mostani VB egyiküknek sem sikerült a legjobban. Dunaújvárosban viszont remekül szerepeltek a fent említett gárdák, annak ellenére, hogy ezen a napon Kolumbia megállíthatatlannak bizonyult. Az egyre népszerűbb Cagball (ketrecfoci) mintájára bonyolították a szervezők (a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség és a Decathlon Áruház) a mérkőzéseket, annyi különbséggel, hogy nem ketrecben játszottak a csapatok, hanem a szokásos partvonalak mentén.

Mini Foci VB Kupa DLSZ 2018

A csoportmeccseken még nem voltak egyértelműek az erőviszonyok. Ekkor még a végső győztes Kolumbia is „botlott” néhányat. A leglátványosabb játékot a fővárosból érkezett „Brazília” mutatta be, ami talán nem is volt meglepő, hiszen a Dunaújvárosban már jól ismert ’Chicago” csapata képviselte a Dél amerikai ötszörös Világbajnokot. Az egyenes kieséses szakasz izgalmai után az elődöntőben még tovább fokozódott a hangulat. Argentína egy góllal nagy csatában legyőzte a remek Belgákat (2:1), míg a másik találkozón a nagy favorit Brazilok némi meglepetésre gól nélküli találkozót követően alulmaradtak Dél amerikai riválisukkal, Kolumbiával szemben.

Mini Foci VB Kupa 2018 DLSZ

A bronzmeccset aztán a kiemelkedően teljesítő Fhamy Ahmed vezérletével magabiztosan lehozták (3:0) Belgium ellen, míg a „Világbajnoki döntőben” Kolumbia ismét büntetőkkel volt sikeres az Argentinokkal szemben. Összességében nagyszerűnek bizonyult ez a kezdeményezés, és ahogy a díjkiosztón el is hangzott, hagyományt kívánnak teremteni ezzel a lebonyolítású tornával az ötletgazdák.

Mini Fcoi Kupa DLSZ 2018

Természetesen gratulálunk valamennyi résztvevőnek és jövőre ismét várjuk a csapatokat az aktuális „Világeseményre”!

Horváth róbert Decathlon Áruház Dunaújváros

Horváth Róbert a dunaújvárosi Decathlon Áruház részlegvezetője: Igazán izgalmas mérkőzéseket láthattunk a mini VB-n, ahol a játékosoknak nemcsak egymással, hanem az óriási hőséggel is meg kellett küzdeniük. Jó volt látni a szemekben a lelkesedést és a küzdeni akarást, nem megfeledkezve a sportszerűségről. Az eseménnyel hagyományt szeretnénk teremteni, látva az érdeklődést úgy gondolom, hogy nem lesz nehéz dolgunk. Külön öröm számomra, hogy még egy lépéssel közelebb kerültünk a város amatőr labdarúgóihoz, ugyanis mi is sokat tudunk fejlődni a felhasználóink visszajelzései alapján. Szeretném megköszönni a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek az együttműködést, jó volt veletek együtt dolgozni, szuper csapatotok van.
Remélem minél több ehhez hasonló eseményt fogunk még együtt lebonyolítani.

Mini Foci VB Kupa 2018 DLSZ

Sarok Norbert csapatvezető (Kolumbia): Büszke vagyok az egész CSAPATRA így nagybetűvel. Tudtam, hogy egyénileg mindegyik csapattársam képzett és passzolnak ebbe az új játék stílusba, az egyetlen kérdés a nap elején az volt számomra, hogy együtt miként működünk ugyanis ilyen formában még nem játszottunk. A csoportmeccsek alatt próbálgattuk hogyan is kellene sikeresen csinálni ezt a játékot, az egyenes kieséses szakaszra egy adag szerencsével fűszerezve összeállt a kép és egyre jobban ment a játék. Az “idegek harcában”, a büntetőknél 2x is jobbnak bizonyultunk. Ez volt ma a siker receptje! szeretném megköszönni a szervezőknek hogy lehetővé tették azt hogy kipróbáljuk magunkat a foci ezen területén és ami még említést érdemel mindenképp,hogy sportszerű mérkőzéseket játszottak a csapatok! Köszönjük!

Mini Foci VB Kupa 2018 DLSZ

„Kokó” Kovács István csapatvezető (Brazília): Nagy örömmel érkeztünk az első dunaújvárosi Mini foci VB kupára. Csapatom, a Chicago több éve játszik a budapesti cageball (ketrecfoci) bajnokságban, ami nagyon hasonlít erre a három-három elleni játékra ezért mi már egy kis rutinnal érkeztünk. Szerintem ez meg is látszott a játékunkon. Ennek ellenére csak a harmadik helyet szereztük meg végül, de veretlenek maradtunk és a torna során mindössze egyetlen (!) gólt kaptunk. Vereséget csak büntetőpárbajban szenvedtünk, rendes játékidőben nem, pedig igen erős csapatok voltak az ellenfeleink! A szervezés megint tökéletes volt minden adott volt ahhoz, hogy élvezzük a meccseket! És a végén megint a rengeteg nagyszerű di jak és ajándékok! Nagyon szeretünk Dunaújvárosba járni a remek szervezés miatt és már nagyon várjuk az augusztus 20-át, a strandfoci kupát, mint címvédő! Köszönjük, hogy részt vehettünk a tornán!

Mini Foci VB Kupa 2018 DLSZ

Petrás Gábor, a DLSZ főtitkára: - Nagyon szuper kezdeményezés volt, egy újabb színfoltja volt ez a szövetség munkájának, ráadásul egy eddig nem ismert játékstílusban tudtuk megmozgatni az amatőr sportolókat, s egy kicsit elhoztuk ezzel a vb-hangulatot Dunaújvárosba is. Remek torna volt ez, kiváló hangulatban, jövőre is szeretnénk megrendezni.

Szűcs Vivien DLSZ Mini Foci VB

Szűcs Vivien rendezvényszervező (DLSZ): Nagyon jó hangulatban eltöltött szombati napon vagyunk túl, hiszen elhoztuk Dunaújvárosba a VB hangulatát. Köszönettel tartozunk Horváth Róbertnek, a Decathlon áruház részlegvezetőjének, aki azon túl, hogy ötletgazdája volt ennek a remek kezdeményezésnek, a helyszínt és a technikai feltételeket is biztosította. A résztvevő csapatoknak pörgős, kiélezett mérkőzéseket játszottak. Láthattunk nagyszerű megoldásokat, a játékosok megmutathatták technikai tudásukat és nem utolsó sorban állóképességüket. Ezúton is gratulálok "Kolumbia" csapatának, remekül dolgoztak együtt, illetve nagyon szép egyéni megoldásokkal jutottak el végső sikerig. Természetesen valamennyi játékos megérdemli az elismerést, hiszen sportszerű mérkőzéseket játszottak. Ígérjük, hogy jövőre is megszervezzük a Világbajnokságot Dunaújvárosban!

I. MINI VB FOCI  KUPA 
VÉGEREDMÉNY
1. HELY  KOLUMIBIA
2. HELY  ARGENTINA
3. HELY  BRAZÍLIA
KÜLÖNDÍJASOK
LEGJOBB JÁTÉKOS  FHAMY AHMED (BRAZÍLIA)
GÓLKIRÁLY  VARGA MILÁN 6 GÓL (KOLUMIBIA)
DLSZ+  FREUD KRISZTIÁN (ARGENTINA)
A NAP PILLANATA  DUDÁS LÁSZLÓ (BRAZÍLIA)

Mini Foci Kupa 2018

Ihász Martin a DLSZ fotósa az Ő általa vélt legszebb pillanat:  Azért választottam ezt a képet, mert szerintem ez tökéletesen bemutatja a játékosok sport iránti szenvedélyét, mikor már a saját testi épségüket kockáztatják a kupa, akár a csapat miatt. Gyerekektől a felnőttekig tapasztaltam ezt, és jó látni, hogy ez a nap felkeltette az emberek érdeklődését, kimozdultak, hogy játszanak egy jót, és mindent beleadva csapatukkal küzdöttek a célig nem volt ellenükre a nagy hőség vagy a pálya méretéből adódó gondok. 

Képek az I. Mini Foci VB Kupáról (katt a képre)

Facebook képak DLSZ

Előzmények, eredmények a kupáról

I. MINI FOCI VB KUPA – Vébé Hangulat
Dunaújváros, 2018. július 14.

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség és a dunaújvárosi Decathlon Sportáruház közös szervezésében kerül első alkalommal megrendezésre a 3x3 Joga Bonito elnevezésű kispályás kupa. A játék lényege, hogy 3 fős csapatok mérkőznek meg egymással, kisméretű pályán kisméretű kapura. Minden mérkőzés maximálisan 12 perces, ha ezután döntetlen az állás, az első gólig tart az összecsapás. Kapus nincs, ha az oldalvonalnál és az alapvonalnál kimegy a labda, berúgással kell játékba hozni – maximum 1 cserejátékos van, akit csak egy gól után lehet becserélni. 

Ez a foci valóban a játék szépségről a technikáról és az állóképességről szól vagyis azoknak kedvez, akik tehetségük alapján akár a Brazil válogatottban is játszhatnának…

A Joga a portugál "Joga Bonito" kifejezésből származik, jelentése "játssz szépen". A szövetség és az áruház a VB-re való tekintettel indította útjára a kupát, melyen minden nevezett csapat egy-egy, az oroszországi világbajnokságon résztvevő együttest fog képviselni. A nevezett csapatok a szövetségtől feliratozott mezpólót az áruháztól pedig ajándéklabdát kapnak a nevezésükkor. A MINI VB FOCI kupa a dunaújvárosi Decathlon Sportáruház melletti pályán kerül megrendezésre 2018. július 14-én, szombaton. Maximum 10 csapat nevezést fogadjuk el, jelentkezési sorrendben. Természetesen az esemény végén igazi VB serleget kap a kupagyőztes csapat, valamint díszoklevelet és egyedi érmeket. Horváth Róbert a csapatsportok részlegvezetője pedig ajándékutalványokkal ismeri el a legjobbakat. A különdíjasok ezúttal is elismerésben részesülnek!

Horváth Róbert (Decathlon Áruház) csapatsportok részlegvezetője: A Decathlon cégfilozófiája, hogy elérhetővé tegyük a sportolás örömét a lehető legtöbb ember számára. A foci vébé a világ egyik legtöbb embert megmozgató sporteseménye és ebből mi sem szerettünk volna kimaradni. Célunk ezzel a nappal, hogy lehetőséget biztosítsunk az amatőr játékosoknak hogy megmérettessék magukat egy igazi vébé hangulatú mini bajnokságban. Ezenkívűl természetesen szeretnénk a saját foci márkánkat, a Kipstát is népszerűsíteni. Izgatottan várjuk a bajnokságot, az áruház nevében előre is szeretnénk sok sikert kívánni a résztvevő csapatoknak és megköszönni a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek a szervezést és a lebonyolítást!

Dudar Katalin (a DLSZ rendezvényszervezője):  A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség és a Decathlon Sportáruház közösen rendezi meg az első amatőr MINI VB-t! Ha te is VB-lázban égsz, jelentkezz, 3 fős (+1 fő csere) csapatoddal válassz egy országot, akit képviselsz és focizz egy jót július 14-én a Decathlon Dunaújváros Áruház előtti téren. Minden csapat ajándék mezt és labdát kap, a dobogós helyezést elért csapatok külön jutalomban is részesülnek. Várunk mindenkit sok szeretettel, de vajon idén ki lesz a Világbajnok Dunaújvárosban! 

Várunk benneteket!

További információ a rendezvényről:

Időpont: 2018. július 14. szombat 09.00 - 19.00 óra
Helyszín: Dunaújvárosi Decathlon Áruház, Sportpálya 
Főtámogató: DMJV Önkormányzata
Támogató:  Dunaújvárosi Decathlon Áruház
Rendező: Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség
Játékrendszer: 3 X3 ellen
Résztvevők: Nincs megkötés 
Jelentkezési díj: 4.800 Ft / csapat
Jelentkezés: www.dlsz.hu
Telefon: +36-70-616-5941

Mini VB Foci kupa ajándéka:

  • Minden nevezett csapat az általa kiválasztott Nemzeti csapat színű és feliratú pólót kap ajándékba a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségtől
  • Minden nevezett csapat 1 darab Kipsta márkájú labdát kap ajándékba a Decathlon Áruháztól

Mini VB Foci kupa díjazása:

1. hely: VB vándorserleg + kupa + díszoklevél + érem + 4 darab 4.000,- forint értékű ajándékutalvány
2. hely: kupa + díszoklevél + érem
3. hely: kupa + díszoklevél + érem
Legjobb játékos: díszserleg + díszoklevél + Decathlon Sportfelszerelés
Gólkirály: díszserleg + díszoklevél + Decathlon Sportfelszerelés
DLSZ+: díszserleg + díszoklevél + Decathlon Sportfelszerelés
A Nap Pillanata: díszserleg + díszoklevél + Decathlon Sportfelszerelés 

Sorsolás és technikai megbeszélés:

Időpont: 2018. júlus 9. hétfő 14.30 óra
Helyszín: Dunaújvárosi Decathlon Áruház

I. MINI VB FOCI - JELENTKEZETT CSAPATOK
CSAPAT JELENTKEZÉS  NEVEZÉS
 1. BRAZÍLIA IGEN IGEN
 2. KOLUMIBIA IGEN IGEN
 3. ARGENTINA IGEN IGEN
 4. SPANYOLORSZÁG IGEN IGEN
 5. PORTUGÁLIA IGEN IGEN
 6. MEXIKÓ IGEN IGEN
 7. IZLAND IGEN IGEN
 8. NÉMETORSZÁG IGEN IGEN
 9. BELGIUM  IGEN IGEN
10. URUGUAY IGEN IGEN
11. PANAMA IGEN -
12. OROSZORSZÁG IGEN -

 

I. MINI VB FOCI  – CSOPORTBEOSZTÁSOK
A CSOPORT B CSOPORT
1.  URUGUAY 1.  SPANYOLORSZÁG
2.  PORTUGÁLIA 2.  MEXIKÓ
3.  KOLUMIBIA 3.  ARGENTINA 
4.  NÉMETORSZÁG 4.  IZLAND
5.  BELGIUM  5.  BRAZÍLIA
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
A CSOPORT
09.00 URUGUAY  4 - 0   PORTUGÁLIA
09.18 KOLUMIBIA  2 - 5  NÉMETORSZÁG
09.36 PORTUGÁLIA 1 - 7  BELGIUM 
09.54 URUGUAY  0 - 6  KOLUMIBIA
10.12 NÉMETORSZÁG  1 - 1  BELGIUM 
10.30 KOLUMIBIA  5 - 1  PORTUGÁLIA
10.48 BELGIUM   4 - 2  URUGUAY
11.06 PORTUGÁLIA 3 - 1  NÉMETORSZÁG
11.24 BELGIUM   3 - 2  KOLUMIBIA
11.42 NÉMETORSZÁG  1 - 1  URUGUAY
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
B CSOPORT
12.00 SPANYOLORSZÁG  2 - 2  MEXIKÓ
12.18 ARGENTINA  3 - 1  IZLAND
12.36 MEXIKÓ  1 - 4  BRAZÍLIA
12.54 SPANYOLORSZÁG  0 - 3  ARGENTINA
13.12  IZLAND 0 - 5  BRAZÍLIA
13.30 ARGENTINA  5 - 1  MEXIKÓ
13.48 BRAZÍLIA 4 - 0  SPANYOLORSZÁG
14.06 MEXIKÓ  3 - 4  IZLAND
14.24 BRAZÍLIA 1 - 0  ARGENTINA
14.42 IZLAND 2 - 6  SPANYOLORSZÁG
A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
HELY CSAPAT M GY D V RG-KG P
1.  BELGIUM 4 3 1 0 15 - 6 10
2.  KOLUMBIA 4 2 0 2 15 - 9 6
3.  NÉMETORSZÁG 4 1 2 1 8 - 7 5
4.  URUGUAY 4 1 1 2 7 - 11 4
5.  PORTUGÁLIA 4 1 0 3 5 - 17 3
B CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
HELY CSAPAT M GY D V RG-KG P
1.  BRAZÍLIA 4 4 0 0 14 - 1 12
2.  ARGENTINA  4 3 0 1 11 - 3 9
3.  SPANYOLORSZÁG  4 1 1 2 8 - 11 4
4.  IZLAND 4 1 0 3 7 - 17 3
5.  MEXIKÓ  4 0 1 3 7 - 15 1
EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
NÉGY KÖZÉ JUTÁSÉRT
15.00 (1) BELGIUM  3 - 0  IZLAND
15.18 (2) KLOUMBIA  4 - 0  SPANYOLORSZÁG
15.36 (2) ARGENTINA  4 - 3  NÉMETORSZÁG
15.54 (4) BRAZÍLIA   2 - 0  PORTUGÁLIA
DÖNTŐBE JUTÁSÉRT
16.12 BELGIUM  1 - 2  ARGENTINA 
16.30 BRAZÍLIA  (1)0-0(2)   KOLUMIBIA
BRONZMÉRKŐZÉS
16.48 BELGIUM  0 - 3  BRAZÍLIA
ARANYMÉRKŐZÉS
17.06 ARGENTINA   (4)3-3(5)   KOLUMIBIA
17.30 EREDMÉNYHÍRDETÉS
I. MINI VB FOCI  KUPA 
VÉGEREDMÉNY
1. HELY  KOLUMIBIA
2. HELY  ARGENTINA
3. HELY  BRAZÍLIA
KÜLÖNDÍJASOK
LEGJOBB JÁTÉKOS  FHAMY AHMED (BRAZÍLIA)
GÓLKIRÁLY  VARGA MILÁN 6 GÓL (KOLUMIBIA)
DLSZ+  FREUD KRISZTIÁN (ARGENTINA)
A NAP PILLANATA  DUDÁS LÁSZLÓ (BRAZÍLIA)