Dunaújvárosi foci tornák és rendezvények 2018-ban

Minden focitorna ugyanolyan fontos

Oszd meg másokkal!

Ahogy az elmúlt években már megszokhattuk, úgy 2018-ban is rengeteg rendezvénnyel kedveskedik a kispályás labdarúgás szerelmeseinek a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség, melynek főtitkára, Petrás Gábor osztotta meg velünk elképzeléseiket az idei versenynaptár összeállításáról.

- A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség alapvető célja, hogy a városi és a város környéki amatőr labdarúgóknak tudjon biztosítani sportolási lehetőséget. Ezt szervezzük már 1971 óta, s minden év végén, december első hetében van egy elnökségi ülésünk, ahol elfogadtatjuk az előző év munkáját, majd ezt követi a következő év versenynaptárának kidolgozása, illetve elfogadása is. Nagyon fontos, hogy ezeket az amatőr sportolókat hiába hívjuk amatőröknek, állandó rendszerességgel sportolnak, ezért nekünk is rendszerben kell gondolkoznunk, s így összeállítani a versenynaptárunkat, hogy a megfelelő kupák és bajnokságok mindenki számára elérhetőek legyenek. 

Carissa Kupa a DLSZ legnagyobb rendezvénye!

A Carissa Kupa a DLSZ legnagyobb rendezvénye!

Melyek lesznek idén a DLSZ legfontosabb tornái?

- Inkább úgy fogalmaznék, hogy számunkra minden torna fontos, a kisebb csapatok számára kiírt viadalok ugyanannyira fontosak, mint például a Carissa Kupa, nyilván utóbbi minősége lényegesen erősebb, és itt már a város hírnevét is erősítjük, de nekünk nagyon fontos az is, hogy az alacsonyabb osztály számára szervezünk akár egy nyolc-tízcsapatos kupát, hiszen az is érték nálunk, ha ők fociznak, s a nap végén a legjobbakat ugyanúgy tudjuk díjazni, mint egy-egy nagyobb torna esetében. Ebből a szempontból tehát nincs fontossági sorrend sőt, mindent igyekszünk elkövetni azért, hogy a kisebb csapatok számára is rendszeres lehetőséget biztosítsunk a különböző tornákon való részvételre, hiszen az a legfontosabb, hogy minél többen sportoljanak és a kispályás labdarúgást válasszák.

Az idei szezonban számíthatnak valami újdonságra a kispályás labdarúgás kedvelői?

- Természetesen idén is vannak terveink az újításra, a versenynaptárunk megálmodása közben mindig vannak új ötletek, hogy mivel lehetne színesíteni a palettákat. Ha végignézzük a naptárat, harminc eseményünk lesz idén, ezek nyolcvan-kilencven százalékát a különböző bajnokságok, kupák teszik ki, de azokról sem szabad elfeledkeznünk, amikor a játékvezetőknek tartunk tanfolyamokat, vagy éppen edzőtáborokat.

Kispályás labdarúgás Dunaújvárosban

Óriási nagy esemény nálunk az év végi eredményhirdetés is, hiszen rengeteg díjazottnak kell megszerveznünk egy-egy ilyen ünnepséget, ahol elismerjük tehetségüket. Amennyiben újdonságról beszélünk, nagyon fontosnak tartom, hogy idén szeretnénk megalakítani az Ifjúsági és gyermekbizottságot, mely egy hiánypótló bizottság lesz a szövetségben, de úgy döntöttünk, hogy idén megpróbáljuk megvalósítani azokat a célokat, amelyeket ennek a bizottságnak kell véghezvinnie. Ez három feladatkörből állna, az óvodás, az általános iskolás, valamint a középiskolás labdarúgást foglalná magába, s nem a különböző egyesületek ellen, hanem azokkal közösen dolgozva szeretnénk a fiatalokat elcsábítani a „kispályás” labdarúgás irányába. A célunk, hogy az intézményeket versenyeztessük meg a gyerekek által. Minden egyes bajnokság legvégén egy-egy garnitúra mezt kap majd az az intézmény, amely a pontlista élén végez. Az óvodásoknak áprilisban, júniusban, szeptemberben és decemberben szerveznénk fordulót, az általános és középiskolásoknak kettő-kettő lenne ősszel és tavasszal. Ennek a bizottságnak én leszek az elnöke, Gyenes Józsefné óvodai intézményigazgató az alelnöke, Dénes Nikoletta pedig a koordinátor szerepét tölti majd be.

Úgy hallani, hogy egy másik bizottság felállításán is ügyködik a szövetség vezetése.

- Valóban, szeretnénk létrehozni egy Etikai bizottságot is, melynek az lenne a feladata, hogy megvédje a sportolóinkat, a DLSZ alá tartozó együtteseket, vezetőket, valamint eltiltsa azokat, akik a sport szellemével összeegyeztethetetlen dolgot tesznek. Ez a fegyelmi bizottság mellett működne, elsősorban olyan esetekkel kapcsolatban, ahol utóbbinak már nincs szerepe, jogosultsága.

Teremfoci a Dunaújváros Sportcsarnokban

Petrás Gábor főtitkár tehát nagyon büszke arra, hogy évről évre sikerül megmozgatniuk Dunaújváros és környékének amatőr sportolóit, ami a 2018-as évre is több mint 5000 sportolót jelent. Az idén pedig egy nagy álom vált valóra, hiszen Dunaújváros önkormányzatával közösen a nagy igénybevételnek kitett Lorántffy Sportpálya pályatestét a bajnokságra kicserélik.

Szerző: Spigott
Forrás: Dunaújváros Online

2018-as Dunaújvárosi Sportrendezvények 

  1. Markó Lajos Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokság 
    (I. II. III. IV. osztály, 35. év felettiek, 42. év felettiek, női osztály)  
    Őszi Szezon (2017. augusztus – november) és Tavaszi  Szezon (2018. március – június)
  2. Carissa Kupa – 2018. január 19-20-21.
  3. Farsang Kupa – 2018. február 11.
  4. Nemzeti Kupa – 2018. március 15.
  5. Senior Kupa 42 év felettiek – 2018. március 15.
  6. Carissa Női Foci Bajnokság 2. forduló – 2018. március
  7. Ovi foci kupa 1. forduló - 2018. április
  8. Mprint Kupa – 2018. május
  9. Parázs Kupa - 2018. május
  10. Akarat Ereje Kupa – 2018. június
  11. Dunaújváros Kupa – június - 2018. július
  12. Carissa Női Foci Bajnokság záró forduló - 2018. június
  13. DLSZ 2018/1 éves elnökségi ülés - 2018. július
  14. Markó Lajos Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokságok Ünnepélyes díjátadó – 2018. július
  15. Játékvezetői edzőtábor - 2018. július
  16. Decathlon Nyári Felkészülési Bajnokság – 2018. július - augusztus
  17. Szent István kupa Strandlabdarúgás - 2018. augusztus 20.
  18. Vitalsport kupa - 2018. szeptember
  19. Szuperkupa - 2018. szeptember
  20. Ovi foci kupa 2. forduló - 2018. szeptember
  21. Diablo Kupa - 2018. október
  22. Szabadság Kupa - 2018. november
  23. Héger Ádám Emléktorna - 2018. november
  24. Ádám Anita Emléktorna Női Bajnokság 1. forduló (2018/19 évi) - 2018. november
  25. Dunaújvárosi Amatőr Futsal Bajnokág – 2018. november - 2019. március
  26. Fejér Megye Bajnoka – 2018. december
  27. Ovi Mikulás Kupa záróforduló díjátadó - 2018. december
  28. Játékvezetői tanfolyam - 2018. december
  29. DLSZ 2018/2 éves elnökségi ülés - 2018. december
  30. Éjszakai Mikulás Kupa - 2018. december
  31. Old Boys (35 év felettiek) Kupa - 2018. december