Két középpályással erősödtünk

Oszd meg másokkal!

Két új játékossal erősítette meg keretét a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata a nyári átigazolási időszak hajrájában. Együttesünk ma délelőtti sajtótájékoztatóján több változásról is beszámolt a klubvezetés, s körvonalazódik már az első hazai bajnoki időpontja is.

Dobos Barna Dunaújváros Sportigazgató

(Dobos Barna Dunaújváros Sportigazgató)

Ma délelőtt tartotta szokásos heti sajtótájékoztatóját a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata. Az együttes vezetése több fontos változásról is értesítette a megjelenteket, így megtudhattuk, hogy az átigazolási időszak utolsó másodperceiben több játékos távozott, illetve érkezett is a csapathoz, s ezen kívül szó esett a Győr elleni találkozóról, valamint arról is, hogy két mérkőzésének pályaválasztói jogát is felcserélte a DPASE, mely várhatóan október derekán játszhatja első hazai bajnokiját.

Javítani a hibákat

A sajtótájékoztató elején Dobos Barna sportigazgató elemezte a Győr elleni vasárnapi bajnokit, kiemelve, hogy csapatához hasonlóan a játékvezető is követett el hibákat a 4-3-as győri sikerrel véget ért összecsapáson.

Sajnos nem sikerült elérnünk a célunkat, hiszen 4-3-as vereséget szenvedtünk, így ezúttal szerzett pont nélkül kellett elhagynunk a pályát. Ennek több összetevője is volt, hiszen a második felvonásban több olyan védekezési, helyezkedési hibát is elkövettünk, melyből gólokat adtunk ellenfelünknek. Ez még akkor is nagy luxus, ha tíz emberrel játszottunk, s ezen mindenképpen javítanunk kell a jövőben ahhoz, hogy egy Győr szintű csapat otthonából is ponttal tudjunk hazatérni. Vissza kell térnem azonban arra is, hogy miért játszottunk a mérkőzés nagy részében emberhátrányban, hiszen véleményem szerint, hozzánk hasonlóan több alkalommal hibázott a játékvezető is, hiszen Rowen Muscat kiállítása, s az ezt követő tizenegyes is komoly tévedés volt. Tudom, hogy ez benne van a játékban, de nagyon remélem, hogy a jövőben elkerülnek minket ezek a tévedések.

S, ha már a tévedésről volt szó, az elmúlt napokban több alkalommal is téma volt már, hogy a közelmúltban igazolt Józsi György úgy lépett pályára a Ferencváros elleni elhalasztott mérkőzésen, hogy a találkozó eredeti időpontjában nem volt a DPASE igazolt játékosa. Ez a versenyszabályzat alapján sajnos szabálytalan, s pontlevonás is járhat érte együttesünk számára, ám mint azt Dobos Barna elmondta, elképzelhető, hogy hibáztak, ám részletesen kommentálni csak az esetleges bizottsági döntés után fogják majd az esetet. Együttesünk szakmai vezetője ezt követően rátért a holnap délután kettő órakor kezdődő MTK elleni fővárosi Ligakupa találkozóra is, melytől elmondta, hogy természetesen ezt a sorozatot is igyekeznek komolyan venni, ám ezen a mérkőzésen várhatóan azok kapnak majd szerepet, akik a közelmúltban kevesebb lehetőséghez jutottak.

Változások itt is, ott is

A folytatásban az együttessel kapcsolatos személyi változások kerültek napirendre, s mint azt megtudtuk, az átigazolási véghajrában öt játékos távozott a DPASE gárdájától, mely tegnap két új labdarúgóval erősítette meg keretét. A szakvezetés tájékoztatása szerint Kocsis Gábor, Tóth Tibor, Hajdók Gábor, valamint Galambos Ádám is alacsonyabb osztályban, kölcsönben folytatja a játékot, s mint azt Dobos Barna elmondta, remélik, hogy a fiatal labdarúgók rendszeres játéklehetőséget jutnak majd csapataikban, s úgy térhetnek majd vissza csapatunkhoz, hogy a jövőben ők is komoly segítséget jelentsenek az egyesületnek. Rajtuk kívül távozott a DPASE gárdájától Urbin Péter is, akinek közös megegyezéssel bontották fel szerződését, s az NB II-ben tavaly 22 gólt szerző támadó a Szolnok csapatában folytatja a pályafutását.

Timotej Dodlek

(Timotej Dodlek az új igazolás)

A DPASE vezetése ezzel együtt két új játékos igazolását is bejelentette, akik a középpályán segíthetnek együttesünknek céljai elérésében. Csapatunk két középpályással erősítette meg keretét, ugyanis a Diósgyőr együttesétől kölcsönbe érkező Nikházi Márk, valamint a szlovén Timotej Dodlek is Dunaújvárosban folytatja a játékot. Mint azt utóbbi játékos elmondta, több játékost ismer a magyar bajnokságból, s tudja, hogy kemény harc vár a csapatra, illetve rá is, de mindent el fog követni azért, hogy jó játékkal segítsen a DPASE gárdájának abban, hogy megtartsa élvonalbeli tagságát.

A sajtótájékoztató végén megtudtuk azt is, hogy két bajnoki mérkőzésének pályaválasztói jogát is felcserélte együttesünk, így a Nyíregyháza ellen szeptember 16-án, este fél héttől, míg a Puskás Akadémia ellen szeptember 27-én, szintén fél héttől, idegenben lép majd pályára Dobos Barna csapata. A csapatvezetés tájékoztatása alapján körvonalazódik már az első hazai találkozó időpontja is, hiszen a jelenlegi állás szerint a stadionvilágítás kivitelezéséért felelős cég október derekára ígéri a munkálatok befejezését, így október 17-én, a Haladás elleni bajnokin már a Dunaújvárosi Stadionban léphet pályára együttesünk.

Forrás: www.dunaujvaros.com    Kép: dpase