Jurinka Zoltán labdarúgó

Jurinka Zoltán DLSZ Tiszteletdíj 2016

Oszd meg másokkal!

A Dunaújvárosi labdarúgó Szövetség most induló portré rovatában, kéthetente bemutatjuk olvasóinknak, a szövetség életében megkerülhetetlen vezetőket, és természetesen a játékosokat is, hiszen nélkülük nem tudna működni a DLSZ. Az első személy, Jurinka Zoltán. A hálóőr több bajnokságban is eredményesen szerepelt a 2015-2016-os évadban. Emellett a szezon végén megkapta a DLSZ tiszteletdíját, amelyet minden évben a szervezethez beérkezett javaslatok alapján osztanak ki.

Nem is olyan régen megkaptad a DLSZ tiszteletdíját! Hogyan értékeled, ezt, mit jelent számodra ez a díj?

Teljesen váratlan volt ez az egész, meglepődtem. Ugyanakkor roppant büszkeség az, hogy ilyen sikereket értem el, azokkal, akikkel bizalmat szavaztak nekem ebben a szezonban.

Ha már a sikereket említetted, hogyan szerepeltél a csapataiddal azokban a bajnokságokban, amelyeken elindultál?

A DLSZ szervezésében több bajnokságban is indultunk. A 2015-16-os szezonban a Campus másodosztályban, a Decathlon Senior Osztályban, azaz a 35 év felettiek bajnokságában, valamint az Old Boysban a 41 év felettiek közt. Szerencsére, mindhárom ligában sikerült az első helyen végeznünk.

Ahogy sorolod, a korosztályokat az kiderül, hogy nem vagy az aktív sportolói korban. Mennyire tartod azt fontosnak, hogy az aktív sportpályafutást lezárását is követően mozogj, példát mutatva ezzel a fiatalabbaknak, vagy akár a kortársaidnak?

Munka mellett azt a kevés szabadidőmet próbálom azért kellemesen úgy eltölteni, azokkal az emberekkel, akik számomra fontosak aktívan eltölteni. emellett fontosnak gondolom azt, hogyha az ember lezárja az aktív a profi pályafutást, akkor is mozogjon, sportoljon, hiszen jótékony hatása van a szervezetre.

Jurinka Zoltán focista

Térjünk vissza a csapatokra, amelyekkel elindultál a 2016-os szezonban! Mondj róluk valamit, mit kell tudni róluk?

Két bajnokságban is a Decathlon Senior illetve a Campus II- osztályokban is szinte ugyanazokkal a srácokkal játszom együtt, már csak a korom, a korunk miatt is. A kérdésre válaszolva, inkább baráti kollektívaként írnám le a csapatot, mert a szabadidőnkben is együtt vagyunk.

Mik ennek a „baráti Kollektívának” a céljai a következő szezonra?

Amíg igazából érzem, hogy bármelyik csapatnak a hasznára leszek, vagy hasznára lehetek, addig számíthatnak rám mindenképpen. Tény, hogy elég magasra tettük a lécet a saját teljesítményünkkel kapcsolatban, mivel ugye 3 bajnokságot is nyertünk, de nyilván szeretném, szeretnénk megismételni ezeket az eredményeket, még ha ez nagyon nehéz lesz a 2016/2017-es kiírásban.

Ebben, elviekben partner a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség, hiszen a bajnokságokat illetve a különböző tornákat továbbra is megrendezik majd. Hogyan értékeled a szervezet munkáját, mit gondolsz róluk?

Szerintem nagyon fontos az ő munkájuk a városi városkörnyéki labdarúgásban, hiszen nagy bázist mozgatnak meg. Nemtől, korosztálytól függetlenül. Emellett a különböző tornák szervezésekor figyelnek a jótékonyságra is, elég csak említenem a Szatmári Ádám példáját, vagy akár a Carissa kupát, amely most már az ország egyik, ha nem a legnagyobb teremtornája. Szerintem ez nagyon fontos, mármint hogy egy szervezet munkája túlmutasson annak tevékenységi körén.