IX. Éjszakai Mikulás Kispályás Labdarúgó Kupa

IX. Éjszakai Mikulás Kispályás Labdarúgó Kupa

Esemény ideje: 
2017. december 8. péntek 20:00
Oszd meg másokkal!

Ha éjszaka, akkor FOCI! Dunaújváros, 2017. december 9.

Egész éjszaka pattogott a labda a Dunaújváros Sportcsarnok kis és nagytermében, hiszen újabb sikeres kupát szervezett a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség az amatőr 5+1 kispályás labdarúgó csapatoknak. A torna érdekesség volt, hogy este 21.30 órakor kezdődőd a kupa, ahol 12 csapat két hatos csoportba mérte össze tudását. A csoportmérkőzéseken már látszódtak az erőviszonyok és hajnal három órára már ki is alakultak a párosítások. A két esélyes gárda a Steelworkers és a Multisteel Hungary a legjobb nyolc között könnyen vette az akadályt és magabiztosan kerültek a legjobb négy közé. A másik két mérkőzés – a kieséses szakaszban – igazi csemege volt a nézők számára, és végül az SZP Asztalos és a HOH SC került ki győztesen. Aztán a Steelworkers és az SZP Asztalos döntőnek is beillő találkozóját nézhették meg a szurkolók, akik az alvás helyett a sportcsarnokba töltötték az éjszakát. Fordulatos, parázs mérkőzésen az SZP Asztalost két bombagólja repítette a döntőbe, míg a másik ágon az esélyesebbnek tartott Multisteel Hungary kikapott büntetőkkel a HOH SC csapatától. Itt kell megjegyezni, hogy Kiss Milán a Multisteel Hungary kapusa skorpió mozdulattal vágta ki a labdát kapuból, melyet állva tapsoltak meg a nézők, szurkolók és mindenki, aki a sportcsarnokban volt! A bronzmérkőzésen az erős Steelworkers nem kegyelmezett és sima győzelmet aratott a fáradt Multisteel Hungary csapata ellen. Így a Kovács József által vezetett csapat került a dobogó 3. fokára. A döntőben az esélyesebb SZP Asztalos nem igazán érezte a mérkőzés ritmusát és ezt kihasználva Ürmös Zoltán játékosai 2:0 arányban legyőzték nagyszerű ellenfelüket és megnyerték a Mikulás Kupát.

Éjszakai Mikulás Kupa DLSZ 2017

Összességben egy remek hangulatú tornát sikerült megrendeznünk Dunaújvárosban, melynek legfőbb célja az volt, hogy a péntek esti szórakozás az a labdarúgás a sportolás legyen. A szövetség vezetése nevében köszönjük, hogy eljöttetek a Mikulás kupára és gratulálunk a csapatoknak valamint a különdíjazottaknak!

IX. ÉJSZAKAI MIKLUÁS KUPA "FOCI AZ ÉJSZAKÁBAN"
DÍJAZOTTAK
1. HELY  HOH SC
2. HELY  SZP ASZTALOS SE
3. HELY  STEELWORKERS
KÜLÖNDÍJAZOTTAK
JÁTÉKOS  PÁSZTOR BÁLINT (HOH SC)
KAPUS  KISS MILÁN (MULTISTEEL HUNGARY)
GÓLKIRÁLY  CSÁNYI DÁVID (MULTISTEEL HUNGARY)

HOH SC Dunaújváros DLSZ 2017

Ürmös Zoltán csapatvezető (HOH SC): Köszönjük szépen, hogy részt vehettünk már második alkalommal az Éjszakai Mikulás Kupán. A tavalyi éjszakai tornán állt össze először HOH SC néven ez a brigád, ahol sajnos/nem sajnos 'csak' a harmadik helyre sikerült odaérnünk. Idén azért (is) jelentkeztünk újfent, hogy kiköszörüljük a csorbát, ami sikerült is, hiszen a legfényesebben csillogó éremmel és rengeteg vidám/feszült/örömteli pillanattal gazdagodott ma mindenki, aki részt vett, vagy akár csak kilátogatott a kupára. A torna szervezésére és lebonyolítására azt hiszem, senkinek sem lehet panasza, a csapattársaim és jómagam nevében is kijelenthetem, hogy nagyon jól éreztük magunkat, sportoltunk, nevettünk, bosszankodtunk, de, ami mind közül a legfontosabb, hogy együtt tettük ezt. Ma mindenki egy emberként erre az eseményre fókuszált, minden idegszálával erre összpontosított és a 'nap végére' ismét egy remek közösség kovácsolódott. Köszönjük még egyszer a lehetőséget, gratulálok MINDEN részvevő csapatnak és további sok sikert kívánok!

Kiss Milán, Csányi Dávid, Pásztor Bálint

Csányi Dávid (Multisteel Hungary), a torna gólkirálya: Először is szeretném megköszönni az egyesületemnek a Dunaújváros Futsal Clubnak, hogy megengedték, hogy részt vegyek a Mikulás Kupán, valamint a Multisteel Hungary csapatának, hogy elhívtak magukkal és bíztak bennem. Nagyon színvonalas tornán vettünk részt a csapattal, és ugyan a dobogó nem jött össze, de senki nem volt csalódott az eredmény miatt, hiszen mindent megtettünk, hogy bekerüljünk a legjobbak közé. Köszönöm a többi csapattársamnak a segítséget ehhez a díjhoz, hiszen nélkülük nem nyerhettem volna el a gólkirályi címet. Remélem, még sok ilyen rendezvényen tudok részt venni, melyet a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség rendez Dunaújvárosban.

Kiss Milán (Multisteel Hungary) a torna legjobb kapusa: Nagyon jó torna volt és nagyszerűen éreztük magunkat a IX. Éjszakai Mikulás Kupán! Nagyon jó mérkőzéseket vívtunk kiváló csapatokkal, remek játékosokkal. Sajnos csak a negyedik helyet sikerült megszereznünk, de kárpótol minket az a tudat, hogy a mi csapatunkból került ki a gólkirály Csányi Dávid és, hogy én lehettem ezen az erős tornán a legjobb kapus, amit nagyon köszönök a csapatomnak, a szurkolóknak és a többi játékosoknak! Sikerült játékunkkal szint vinni a pályára és ébren tartani a közönséget, akik végi szurkoltak nekünk. Nagyon nehéz éjszaka sportolni, ezért is volt érdekesebb és plusz erőket követelő ez a torna. Szeretnénk tudatni a többi csapattal is, hogy a Multisteel Hungary csapatával számolni kell a kupákon és  a bajnokságban is egyaránt. Köszönettel tartozunk a főszervezőknek, vagyis a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek, hogy ilyen színvonalas amatőr tornákat rendez, valamint, hogy az éjszaka végén szebbnél szebb kupákat, díjakat osztottak ki a csapatoknak a különdíjazottaknak. Gratulálok a többi csapatnak is! Köszönjük, hogy részt vehettünk a tornán!

Pásztor Bálint (HOH SC), a torna legjobb játékosa: Első alkalommal vettem részt az Éjszakai Mikulás Kupán. Először is szeretném megköszönni a DLSZ-nek ezt az izgalmas, magas színvonalú eseményt. Örülök, hogy ilyen remek eredményeket értünk el a srácokkal. Köszönettel tartozok nekik, hogy a gyengébb csoportmeccseket követően képesek voltak új erőre kapni. Nagyon meglepődtem, amikor nekem kellett kimenni, és átvenni ezt a különdíjat, de felemelő érzés volt. Természetesen ez is az egész csapat érdeme! Köszönöm mindenkinek és gratulálok a csapatoknak!

Éjszakai Mikulás Kupa DLSZ 2017

Zsedrovits Enikő a DLSZ fotósa: Remek volt az idei éjszakai Mikulás kupa, a szervezők fáradhatatlan munkája meghozta gyümölcsét, s azt gondolom, minden résztvevő jól érezte magát. Ez a fotó a kedvencem, mert annak ellenére, hogy hajnal háromnegyed hat környékén készült, a srácokon nem a nyolc órás fáradtság, hanem a játék öröme látszik. Gratulálok minden csapatnak!

Képek a IX. Éjszakai Mikulás kupáról (katt a képre)

Képek a kupáról Facebook képgaléria

Előzmények, eredmények a kupáról

Éjszaka is focizunk! A „rosszalvók” ismét éjszakai focira készülnek Dunaújvárosban. Hagyománnyá és nem véletlenül igen népszerűvé vált városunkban az a sportkülönlegesség, amit minden év decemberében megrendez a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség. A hajnalig tartó focikupa már kilencedik alkalommal kerül lebonyolításra és ezúttal is túljelentkezés volt. 10 csapat villámgyorsan benevezett, de további két csapat szereplését még meg tudták oldani a szervezők, így idén már közel 150 amatőr labdarúgó éjszakázik majd a Dunaújváros Sportcsarnokban. A hangulat garantált, a jó foci szintén. Hiszen tudjátok: Dunaújvárosban éjjel-nappal pattog a labda!

Petrás Gábor a kupafőszervezője (DLSZ): Egy érdekes és izgalmas foci kupa elé nézünk, hiszen a csapatoknak és a játékosoknak nem csak az ellenfelekkel kell megküzdeni, hanem az éjszakával is. Az Éjszakai mikulás kupát a fiatalok számára írtuk ki, hogy a megszokott péntek estét ne szórakozóhelyeken töltsék, hanem a sportpályán mutassák meg tehetségüket. A kupára közel 200 amatőr sportolót várunk, akik nem csak Dunaújvárosból, hanem a város környéki településekről és Budapestről érkeznek. Szövetségünk a díjátadó ünnepségen kupát, érmet és díszoklevelet ad át a dobogós csapatoknak és a torna legjobb kapusát, játékosát, valamint a gólkirályát értékes serleggel díjazza. Minden sportszeretőt várunk december 8-án pénteken, este 21.30 órától a Dunaújváros sportcsarnokba. A csapatoknak pedig a Fair Play szellemével sok sikert kívánunk!

Szűcs Vivien rendezvényszervező (DLSZ): Idén már kilencedik alkalommal rendezzük meg az Éjszakai Mikulás Kupát. A kupára csak 12 csapat nevezését tudtuk elfogadni. A nevezések aztán nagyon gyorsan be is érkeztek – így igen rövid idő alatt kialakult a mezőny. Kifejezetten jó kezdeményezésnek (és immár hagyománynak) tartom – ami egyben a célja is az éjszakai kupának –, hogy minden évben egy sportos éjszaka, a mozgásról, a fociról, az egészséges életmódról szól.

Körmendi Zsolt csapatvezető (SZP Asztalos SE): Csapatunk rendszeres résztvevője a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség által szervezett rendezvényeknek, melyek mindig jó hangulatúak. A tavalyi évben megnyertük a Mikulás Kupát, ezért úgy gondoltuk, hogy címvédőként kötelességünk részt venni az idén is megrendezésre kerülő tornán! Igazából év végi levezetésként, a buli miatt vettünk, veszünk részt az éjszakai kupán. Ilyenkor kiengedjük az egész évben felhalmozódott fáradt "gőzt" és természetesen csapatépítésnek is nagyon jó! Az meg már csak hab a tortán, hogy tavaly felállhattunk a dobogó legmagasabb fokára. Idén ennek fényében, már elvárások is vannak, ezért nagyon komolyan vesszük a kupát! Remélem sikerül megvédenünk a címünket és idén is megkapjuk az "éjszaka királyai" jelzőt! Minden csapatnak sok sikert kívánok!

Bőhm Norbert csapatvezető (Real Concord):  Igyekszünk minél több sportrendezvényen részt venni, viszont a család és a munka mellett nem egyszerű olyat találni, aminek megfelelő az időpontja. A mostani Éjszakai Mikulás Kupa azonban most minden csapattagunknak kedvező napon van. Célunk a tisztes helytállás, szeretnénk megmutatni, hogy nincs nagy különbség egy magasabb osztályban játszó csapat és a mi gárdánk között. Meg kívánjuk izzasztani minden ellenfelünket, illetve bízunk a pontszerzésben is, de a legfontosabb a sportolás és  a kispályás labdarúgás szeretete. Külön öröm, hogy a Dunaújváros Sportcsarnokban játszhatunk, hiszen nagyon hangulatos a csarnok, ami remélem ad nekünk egy kis pluszt és esetleg még kisebb meglepetést is tudunk okozni a kupán. Sok sikert kívánok mindenkinek!

Kiss Milán csapatvezető (Multisteel Hungary): Azért jelentkeztünk az Éjszakai Mikulás Kupára, mert szeretnénk megmérettetni magunkat magasabb osztályú csapatokkal szemben. Emellett tervünk, hogy a téli holt szezonban összeszokjon, egybe maradjon a csapat! Amúgy a dunaújvárosi Markó Lajos Városi Kispályás bajnokság IV. osztályában képviseltetjük magunkat és büszkén mondhatom, hogy őszi bajnokok lettünk! Szeretnénk a jövőben még több DLSZ által meghirdetett tornára menni, mert mindig színvonalas kupákat rendez és a díjak is nagyon elegánsak és mutatósak, mely a szövetség profizmusát dicséri. Természetesen mindent megteszünk – a szabályokat betartva –, hogy a lehető legjobb helyezést érjük el december 8-án. 

Bukovinszki György BVT TEAM csapatvezető: Azért jelentkeztünk erre a dunaújvárosi kupára, mert nagyon szeretjük a kispályás labdarúgást és szeretnénk más csapatokkal is összemérni a tudásunkat és természetesen a legjobbak között végezni az éjszaka végén. Két évvel ezelőtt már jártunk Dunaújvárosban ezen a tornán és nagyon hangulatos kupa volt. Tele volt fordulatokkal és élményekkel. Köszönjük, hogy részt vehetünk a IX. Éjszakai Mikulás kupán.

További információ a rendezvényről:

  • Időpont: 2017. december 8. péntek 21.30 - 05.30
  • Helyszín: Dunaújváros Sportcsarnok kis és nagyterem - Dunaújváros, Eszperantó út 2. - 4.
  • Főtámogató: DMJV Önkormányzata
  • Támogató: Nimrod Energy Drink
  • Rendező: Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség
  • Résztvevők: Nincs megkötés (Maximum 12 csapat).
  • Jelentkezési díj: 10.500 Ft / Csapat
  • Minden játékos: NIMROD Energia Italt kap
  • Jelentkezés: www.dlsz.hu
  • Telefon: +36-70-616-5941

Sorsolás és technikai megbeszélés:

  • Időpont: 2017. november 20. hétfő 15.00 óra
  • Helyszín: DLSZ iroda. Dunaújváros, Városháza tér 1. VIII. emelet 805 iroda

Mikulás kupa díjazása:

  • 1. hely: kupa + 12 darab érem + díszoklevél
  • 2. hely: kupa + 12 darab érem + díszoklevél
  • 3. hely: kupa + 12 darab érem + díszoklevél
  • Legjobb játékos: díszserleg + díszoklevél
  • Legjobb kapus: díszserleg + díszoklevél
  • Gólkirály: díszserleg + díszoklevél
  • DLSZ+: díszserleg + díszoklevél
  • Ajándék: minden játékos 1 darab „Nimrod” energia italt kap.

A IX. Éjszakai Mikulás Kispályás Labdarúgó Kupa részvételi jelentkezése a nevezési díj befizetésével válik véglegessé. A nevezési díjat legkorábban befizető 10 csapat nevezését fogadjuk el.

IX. ÉJSZAKAI MIKULÁS KUPA - FOCI AZ ÉJSZAKÁBAN
 CSAPAT JELENTKEZÉS  NEVEZÉSI DÍJ
 1. SZP ASZTALOS SE IGEN IGEN
 2. ZÉRÓ TOLERANCIA IGEN IGEN
 3. 26 CREEW IGEN IGEN
 4. STEELWORKERS IGEN IGEN
 5. SZÉCHÉNYI PÉKSÉG IGEN IGEN
 6. KALÁCS FC IGEN IGEN
 7. HAMUTIPRÓK IGEN IGEN
 8. REAL CONCORD  IGEN IGEN
 9. STEELERS IGEN IGEN
 10. BV TEAM IGEN IGEN
 11. HOH SC IGEN IGEN
 12. MULTISTEEL HUNGARY IGEN IGEN

 

IX. ÉJSZAKAI MIKLUÁS KUPA "FOCI AZ ÉJSZAKÁBAN"
CSOPORTBEOSZTÁS
A CSOPORT B CSOPORT
1.  STEELWORKERS 1.  HAMUTIPRÓK
2.  BV TEAM 2.  SZÉCHÉNYI PÉKSÉG
3.  HOH SC 3.  STEELERS
4.  26 CREEW 4.  SZP ASZTALOS SE
5.  ZÉRÓ TOLERANCIA 5.  MULTISTEEL HUNGARY
6.  KALÁCS FC 6.  REAL CONCORD
AZ A CSOPORT MÉRKŐZÉSEI
DUNAÚJVÁROS, 2017. DECEMBER 08. PÉNTEK
21.30 (N) STEELWORKERS  7 - 0  BV TEAM
21.50 (N) 26 CREEW  1 - 2  HOH SC
22.10 (N) ZÉRÓ TOLERANCIA  0 - 0  KALÁCS FC
22.30 (N) HOH SC  0 - 1  STEELWORKERS
22.50 (N) BV TEAM  1 - 2  ZÉRÓ TOLERANCIA
23.10 (N) KALÁCS FC  2 - 0  26 CREEW
23.30 (N) STEELWORKERS  3 - 2  ZÉRÓ TOLERANCIA
23.50 (N) KALÁCS FC  2 - 1  HOH SC
00.10 (N) 26 CREEW  1 - 1  BV TEAM
00.30 (K) ZÉRÓ TOLERANCIA  3 - 1  HOH SC
00.50 (K) STEELWORKERS  4 - 1  26 CREEW
01.10 (K) BV TEAM  0 - 2  KALÁCS FC
01.30 (K) 26 CREEW  3 - 2  ZÉRÓ TOLERANCIA
01.50 (K) HOH SC  5 - 1  BV TEAM
02.10 (K) KALÁCS FC  1 - 5  STEELWORKERS
A B CSOPORT MÉRKŐZÉSEI
DUNAÚJVÁROS, 2017. DECEMBER 08. PÉNTEK
22.30 (K) HAMUTIPRÓK  0 - 2  SZÉCHÉNYI PÉKSÉG
22.50 (K) SZP ASZTALOS SE  1 - 1  STEELERS
23.10 (K) MULTISTEEL HUNGARY  4 - 2  REAL CONCORD
23.30 (K) STEELERS  1 - 1  HAMUTIPRÓK
23.50 (K) SZÉCHÉNYI PÉKSÉG  3 - 1  MULTISTEEL HUNGARY
00.10 (K) REAL CONCORD  1 - 4  SZP ASZTALOS SE
00.30 (N) HAMUTIPRÓK  0 - 3  MULTISTEEL HUNGARY
00.50 (N) REAL CONCORD  0 - 1  STEELERS
01.10 (N) SZP ASZTALOS SE  0 - 2  SZÉCHÉNYI PÉKSÉG
01.30 (N) MULTISTEEL HUNGARY  2 - 1  STEELERS
01.50 (N) HAMUTIPRÓK  0 - 1  SZP ASZTALOS SE
02.10 (N) SZÉCHÉNYI PÉKSÉG  1 - 0  REAL CONCORD
02.30 (N) SZP ASZTALOS SE  2 - 1  MULTISTEEL HUNGARY
02.50 (N) STEELERS  3 - 2  SZÉCHÉNYI PÉKSÉG
03.10 (N) REAL CONCORD  3 - 2  HAMUTIPRÓK
A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
HELY  CSAPAT M GY D V RG-KG P
1. STEELWORKERS 5 5 0 0 20 - 4 15
2. KALÁCS FC 5 3 1 1 7 - 6 10
3. ZÉRÓ TOLARENCIA 5 2 1 2 9 - 8 7
4. HOH SC 5 2 0 3 9 - 8 6
5. 26 CREEW 5 1 1 3 6 - 11 4
6. BV TEAM 5 0 1 4 3 - 17 1
B CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
HELY  CSAPAT M GY D V RG-KG P
1. SZÉCHÉNYI PÉKSÉG 5 4 0 1 10 - 4 12
2. SZP ASZTALOS SE 5 3 1 1 8 - 5 10
3. MULTISTEEL HUNGARY 5 3 0 2 11 - 8 9
4. STEELERS 5 2 2 1 7 - 6 8
5. REAL CONCORD 5 1 0 4 6 - 12 3
6. HAMUTIPRÓK 5 0 1 4 3 -10 1
ÚT A DÖNTŐIG
NÉGY KÖZÉ JUTÁS
03.30 (1) STEELWORKERS  4 - 2  STEELERS
03.50 (2) KALÁCS FC  0 - 6  MULTISTEEL HUNGARY
04.10 (3) SZP ASZTALOS SE  0(2)-(0)0  ZÉRÓ TOLARENCIA
04.30 (4) SZÉCHÉNYI PÉKSÉG  1 - 2  HOH SC
DÖNTŐBE JUTÁSÉRT
04.50 (A) STEELWORKERS  1 - 2  SZP ASZTALOS SE
05.10 (B) MULTISTEEL HUNGARY 0(6)-(7)0  HOH SC
BRONZ MÉRKŐZÉS
05.30 STEELWORKERS  6 - 2  MULTISTEEL HUNGARY
ARANY MÉRKŐZÉS
05.50 SZP ASZTALOS SE  0 - 2  HOH SC
06.15 EREDMÉNYHÍRDETÉS
IX. ÉJSZAKAI MIKLUÁS KUPA "FOCI AZ ÉJSZAKÁBAN"
DÍJAZOTTAK
1. HELY  HOH SC
2. HELY  SZP ASZTALOS SE
3. HELY  STEELWORKERS
KÜLÖNDÍJAZOTTAK
JÁTÉKOS  PÁSZTOR BÁLINT (HOH SC)
KAPUS  KISS MILÁN (MULTISTEEL HUNGARY)
GÓLKIRÁLY  CSÁNYI DÁVID (MULTISTEEL HUNGARY)