IV. Futsal Bajnokság Dunaújváros

IV. Futsal Bajnokság Dunaújváros

Esemény ideje: 
2017. november 20. hétfő 18:002018. március 8. csütörtök 20:00
Oszd meg másokkal!

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség a téli „holtszezon” idejére is nagyszerű programmal várja a labdarúgás szerelmeseit. November harmadik hetétől indul a negyedikalkalommal kiírt dunaújvárosi futsal bajnokság, ami 2018 tavaszáig, egészen pontosan március 8-ig tart majd, az Arany János Iskola tornacsarnokában. A rendezvény népszerűségéről mindent elárul, hogy 16 csapat, több mint kétszáz amatőr játékosa fogja összemérni tudását, a futsal szabályai szerint, 4+1-es felállásban. 

A bajnoki cím sorsa – ahogy már megszokhattuk az elmúlt években – ezúttal is Aranymérkőzésen fog eldőlni. A IV. Dunaújvárosi Futsal Bajnokság döntőjét, az két csapat vívja majd, amelyik az alapszakasz első és második helyén végzett. Erre a mérkőzésre a futsal NB1-ben remekül szereplő Dunaferr DUE Renalpin FC egyik hazai találkozója előtt kerül majd sor, a Dunaújváros Sportcsarnokban.

A mérkőzésekre és bajnoki döntőre minden sportbarátot szeretettel várunk!

Kalácska András a DLSZ elnöke: Idén negyedik alkalommal írjuk ki a dunaújvárosi és környékbeli amatőr sportolók részére a Futsal bajnokságot a téli időszakra. Ahogy megszoktuk napok alatt elkeltek a szabad helyek, aminek nagyon örülök, hiszen mint a szövetség elnöke fontosnak tartom, hogy minél többen válasszák szabadidejükben az amatőr labdarúgást Dunaújvárosban. Ebben az eseménysorozatban 16 csapat összesen 240 játékost nevezett a bajnokságra. Kíváncsian várom a mérkőzéseket és kérem a csapatokat, játékosokat, hogy a Fair Play szellemével és hozzáállásával menjenek a pályára és így döntsék el a mérkőzéseket. Sok sikert kívánok minden részvevő csapatnak, játékvezetőnek és köszönöm a szövetség munkatársainak külön kiemelve Mészáros Istvánnak és Kovács Józsefnek a munkáját, mellyel tovább tudjuk növelni sportolóink számát!

Petrás Gábor DLSZ főtitkár: Fontos a szövetség számára, hogy a téli időszakban is megmozgassuk az amatőr labdarúgókat, amit közösen valósítunk meg az MLSZ Fejér megyei igazgatóságával. A nevezett 16 csapatot két nyolcas csoportba helyeztük, akik az alapszakasz után felső- és alsóházba  kerülnek az eredményeik alapján. A döntőt pedig a felsőház első két csapata fogja játszani, melyre minden bizonnyal nagy érdeklődés várható. A döntőt a tavalyi NB1-es ezüstérmes Dunaferr Futsal bajnoki mérkőzés előtt szervezzünk meg. Köszönetet kell mondanunk Dunaújváros Megyei Jogú város Önkormányzatnak, hogy lehetőséget biztosít a városi és környékbeli csapatoknak a sportolására, valamint az MLSZ Fejér Megyei Igazgatóság Igazgatójának, Schneider Bélának, aki példaértékűen értékeli munkánkat és segíti az idei Futsal bajnokság lebonyolítását és a DUEDSE Futsal szakosztályának vezetőjének Zemankó Zoltánnak, aki a díjazásban és az infrastruktúrában is segíti a bajnokságot. Sok sikert kívánok a csapatoknak és jó munkát a játékvezetőknek az idei bajnokságra!

Zemankó Zoltán Dunaferr DUE Renalpin FC Operatív vezető:Néhány éve indult útjára a dunaújvárosi téli futsal bajnokság, amelyből a labdarúgást, a sportot szeretők legnagyobb örömére hagyomány lett. Egyesületünk (DUEDSE Futsal szakosztálya) már a kezdetektől támogatta a rendezvényt kisebb díjakkal, ajándékokkal és infrastruktúrával. A DLSZ, mint minden eseménynek, ennek is nagyszerű gazdája.  Munkájuk példaértékű, elismerést érdemlő, tudjuk, hogy ez a rendezvény is jó kezekben van. Szakosztályunk utánpótlás csapata címvédőként érkezik az idei évben a bajnokságra, amely a fiataljaink számára most is remek erőpróbának ígérkezik. Emellett fontos számunkra az is, hogy rendszeres játéklehetőséget biztosít korosztályos futsalosaink számára a következő hetekben. Mi ott leszünk és szakmai szemmel is követni fogjuk a küzdelmeket.

További információ a rendezvényről:

  • Időpont: 2017. november 27 - 2018. március 8.
  • Játéknapok: Hétfő, Szeda, Csütörtök
  • Helyszínek: 
  1. Arany János Általános Iskola Sportcsarnok (hétfői napon: 
  2. Dunaújvárosi Egyetem Sportcsarnok (szerdai napon 20.30)
  • Főtámogató: DMJV Önkormányzat
  • Támogató: Dunaferr DUE Renalpin FC
  • Rendező: Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség, MLSZ Fejér Megyei Igazgatóság
  • Résztvevők: 16 csapat / 15 játékos / 240 játékos
  • Menetrend: http://adatbank.mlsz.hu/match/46/7/17655/1/1299557.html
  • Telefon: +36-70-616-5941

Bajnokság díjazása:

  • 1. hely: vándorserleg + kupa + 15 darab érem + díszoklevél
  • 2. hely: kupa + 15 darab érem + díszoklevél
  • 3. hely: kupa + 15 darab érem + díszoklevél
  • Alsóház 1. helyezett: kupa + díszoklevél
  • Gólkirály: díszserleg + díszoklevél
  • Döntő legjobb játékosa: díszserleg + díszoklevél
  • Fair Plya díj: díszserleg + díszoklevél

A IV. Futsal bajnokságba a nevezés a nevezési díj befizetésével válik véglegessé. A nevezési díjat legkorábban befizető 16 csapat nevezését fogadjuk el.

Köszönjük a Magyar Labdarúgó Szövetségnek és Dunaújváros MJV Önkormányzatának, hogy megteremti a lehetőségét az amatőr futsal bajnokság megrendezésére.

Bajnokság mérkőzései, eredményei:

IV. Futsal bajnokság döntője

Ezúttal a Dunaújvárosi Egyetem Sportcsarnokában rendezik meg a Dunaújvárosi Futsal Bajnokság idei kiírásának fináléját.

Tizenhat együttes részvételével kezdődött meg az elmúlt év novemberében a Dunaújvárosi Futsal Bajnokság küzdelemsorozata, melyben egészen idén márciusig kellett eldöntenie a csapatoknak azt, hogy ki vehet részt a sorozat fináléjában. Az egyfordulós alapszakasz, majd a felsőházi rájátszás is óriási izgalmakat hozott, s egészen az utolsó fordulóig lehetetlen volt még megjósolni is, hogy melyik két gárda jut be a döntőbe. Hiába vezetett egészen a véghajráig a jó erőkből álló Steelworkers gárdája, az Acélmunkások utolsó két mérkőzésüket elveszítették, így némi meglepetésre a Gazdagok és Szépek, valamint a Dunabiztos Micro együttesei is előzni tudtak, s a március 1-jei utolsó fordulót követően eldőlt, hogy ez a két gárda küzdhet meg a bajnoki címért.

Futsal Bajnokság Dunaújváros DLSZ

Az elmúlt években már megszokhattuk, hogy a Dunaújvárosi Futsal Bajnokság döntőjét a Dunaferr DUE Renalpin FC NB I-es futsal csapatának egyik hazai mérkőzése előtt rendezték meg a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, ám idén a városi bajnokság fináléjának ezúttal a Dunaújvárosi Egyetem sportcsarnoka ad majd otthont április 4-én este kilenc órától. A találkozó megtekintése természetesen ingyenes, s a bajnokság szervezői természetesen sok szeretettel várják a sportág helyi kedvelőit is. A két gárda idén egy alkalommal találkozott egymással, s az alapszakaszban lejátszott összecsapáson az öt gólt szerző Kovács Roland remek teljesítményének is köszönhetően a Gazdagok és Szépek együttese örülhetett a 6-4-es győzelemnek, vagyis az előjelek alapján egy komoly izgalmakat ígérő, jó meccs dönthet a bajnoki aranyéremről.

Mészáros István a DLSZ Versenybizottság elnöke: Hússzú út végén, nyolcvannyolc mérkőzést követően kialakult a Futsal Bajnokság döntője, amelyet a Gazdadog és Szépek vív a Dunabiztos Micro ellen. Kiegyensúlyozott bajnokságot követően, csak az utolsó fordulóban dőlt el, hogy melyik két csapat játszhat a bajnoki címért. A döntőben a fiatalos lendület csap össze a rutinnal, kíváncsian várom, melyik lesz április 4-én este a győztes. A Dunabiztos Micro csapata mellett szól, hogy "megtanulta", hogyan kell egy mérkőzést megnyerni, hiszen a hét felsőházi mérkőzéséből ötöt is egy góllal nyert meg. A Gazdadog és Szépek csapata mellett pedig az szól, hogy az ellenfele egyetlen mérkőzést veszített el a bajnokságban, de azt pont ellenük. A döntőtől izgalmas, közönségszórakoztató, de legfőképpen sportszerű mérkőzést várok

Dunabiztos Micro

Balog Bertalan (Dunabiztos Micro) csapatvezető: Ismét egy nagyon jó hangulatú futsal bajnokságon vagyunk túl, már csak a döntő van hátra. Nagyon izgalmas mérkőzésre van kilátás, hiszen azon két csapat közül kerül ki az első helyezett, akik a felsőházas rájátszásban mindegyik mérkőzésüket megnyerték. Szerencsére az egyik csapat a mi csapatunk a Dunabiztos Micro az ellenfelünk a Gazdagok és Szépek, akikkel már az alapszakaszban találkoztunk és ott nem mi nyertünk. Nekünk ez már a második futsal döntőnk, sajnos az elsőt nem tudtuk megnyerni, ezért most nagyon szeretnénk elhódítani az első helyért járó serleget. Izgalmas, gólgazdag mérkőzésre lehet számítani április 4.-én szerdán 21.00 órakor az egyetem sportcentrumában. Hajrá foci, hajrá futsal, hajrá Újváros!

Nebucz Márk (Gazdagok és szépek) játékos: Szinte új csapatként indultunk el itt a dunaújvárosi Futsal ligában. Az első pár fordulóban ismerkedtünk csak a pályával, a labdával és hát a csapattársainkkal is, mivel a nyáron alakultunk. Hála istennek, jó eredménnyel tudtuk zárni ezt a felsőházat! Talán a szerencse is velünk volt, hiszen az utolsó mérkőzésen az addig remek Steelworkert tudtuk legyőzni és ezzel úgy érzem, egy CSAPATTÁ érlelődtünk. 10 meccset játszottunk az Arany Iskola termében és egy meccset az Egyetem termében. A helyszínek kiválóak voltak a mérkőzések lebonyolításához.  Csapatommal már nagyon várjuk a döntő mérkőzést, örülünk,  hogy eddig eljutottunk, hiszen ez egy újonnan alakult csapatnak  hatalmas siker. Az alapszakaszban már találkoztunk a Dunabiztos-Micro csapatával, ahol nekünk jött ki jobban a lépés, megnyertük a mérkőzést. Kíváncsian várjuk a döntőt és remélem ismét egy jó mérkőzés várható, és talán a végső győzelem is a miénk lehet. Köszönjük a szövetségnek, hogy részt vehettünk az idei Futsal ligában, és reméljük, a következőkben is tudunk elérni sikereket a teremben!

Amatőr Futsal Bajnokság

IV. AMATŐR FUTSAL BAJNOKSÁG  - DÖNTŐ
2018. ÁPRILIS 4. SZERDA - DUNAÚJVÁROS EGYETEM 21.00

DUNABIZTOS MICRO 

4 - 3

 GAZDAGOK ÉS SZÉPEK

BALOGH PÉTER (2), BARTÓK S. BARNABÁS, OROSZI KRISZTIÁN   GÓLSZERZŐK  TÓTH NORBERT, HAMAR ERIK, SCHRICK DÁNIEL
DUDÁS PÉTER  JÁTÉKVEZETŐK  SZŰCS ZOLTÁN
IV. AMATŐR FUTSAL BAJNOKSÁG DUNAÚJVÁROS
FELSŐHÁZ VÉGEREDMÉNY
1. HELY  DUNABIZTOS MICRO
2. HELY  GAZDAGOK ÉS SZÉPEK
3. HELY  STEELWORKERS
ALSÓHÁZ VÉGEREDMÉNY
1. HELY  YAFFASZÜNET
KÜLÖN DÍJAZOTTAK
DÖNTŐ JÁTÉKOS  RIGÓ LÁSZLÓ (DUNABIZTOS MICRO)
FELSŐHÁZ GÓLKIRÁLY  DOROGI VIKTOR (STEELWORKERS)
ALSÓHÁZ GÓLKIRÁLY  PUSKÁS ATTILA KRISTÓF (KAN ÁSZOK FC)
FAIR PLAY  PAPA SE

Dunabiztos Micro

Schön Robert (Dunabiztos Micro) csapatvezető: Először is szeretnék gratulálni az ellenfél csapatának az egész bajnokságban elért teljesítményéhez, úgy gondolom a döntőben is megmutatták, hogy nem véletlenül kerültek be a legjobbak közé. A csapatommal nagyon örülünk, hogy idén sikerült megnyernünk a bajnoki címet, hiszen  már a tavalyi évben megszerettük a FUTSAL-t, és a  szeretetünk a sportág iránt az idei évben tovább erősödött. A bajnokság során igazi csapatként néhol keményen küzdve, néhol szép játékkal meneteltünk a mérkőzéseken. Úgy érezzük a döntő első félidejében sikerült olyan játékot mutatnunk, amelynek köszönhetően végül megnyertük a mérkőzést. A második félidőre talán kicsit el is fáradtunk, kicsit küzdelmesebb is lett a mérkőzés, de végül sikerült megőriznünk a vezetést, és megnyernünk a döntőt! Ezúton is köszönjük a DLSZ-nek hogy megszervezte ezt a bajnokságot is,  amellyel játéklehetőséget biztosít a téli szezonban is a csapatoknak!

Gazdagok és Szépek DLSZ

Nebucz Márk (Gazdagok és Szépek) csapatvezető: Hosszas egyeztetés után sikerült csak mindkét csapatnak megfelelő időpontot találni arra, hogy az igazán erős futsal bajnokság döntőjét le tudjuk játszani. Sajnos rossz érzéssel kellett elhagynunk a mérkőzés után a pályát ,hiszen szerettük volna elhódítani a serleget, ami ez alkalommal nem sikerült.  Az első félidőben rosszul kezdtünk, gyenge volt a játékunk és más tényezők is hátráltatták a csapatot, de a második félidőre összeszedettebbek lettünk, és majdnem sikerült egyenlítenünk is. Azonban ezen a napon Dunabiztos Micronak jött ki jobban a lépés., ezúton is Gratulálunk nekik!

Zemankó Zoltán (Dunaferr Renalpin Futsal Club) operatív vezető: Komoly eredménynek gondolom, hogy a néhány éve elindult amatőr városi futsal bajnokság mára hagyománnyá tudott válni Dunaújvárosban a DLSZ munkájának köszönhetően. Így a téli időszakban is lehetősége van a labdarúgást szeretőknek a rendszeres, szervezett keretek között megvalósuló mozgásra. A bajnokság komolyságát jól tükrözi a csapatok létszáma és a küzdelmes, kiélezett mérkőzések. A lebonyolítás rendszerének köszönhető bajnoki döntő pedig azt gondolom, igazolja szavaimat. Gratulálok a győztes csapatnak, ahol több korábbi futsal játékos is játszik, és a díjazottaknak. Dunaújváros Futsal klubja a jövőben is támogatni fogja a rendezvényt és erősíteni szeretné az együttműködést a szövetséggel.

Jónás Anikó, Petrás Gábor, Zemankó zoltán

Jónás Anikó (Papa SE) Fair Play díjas csapat: Csapatunk a Papa SE minden eddig megrendezett Amatőr Futsal bajnokságon részt vett. Örömmel vettük, hogy ez a hagyomány nem törik meg és a 2017/18-as szezonban is megrendezésre kerül e jeles esemény. Fontosnak tartjuk, hogy a városi kispályás bajnokság szünetében is megmaradjon a lendület, és a téli időszakban is jó meccseket játszunk. A csapat ebben a szezonban jutott fel a kispályás bajnokság II. osztályába, lettek új igazolásaink, és emiatt is jó dolog, hogy a tavaszi szezonra összekovácsolódnak a srácok. Nagy megtiszteltetés volt, hogy a Papa SE képviseletében átvehettem a IV. Amatőr Futsal bajnokság Fair play díját. Úgy gondolom, hogy a csapat mindent megtett, hogy méltó legyen erre a kitüntetésre. A fiúk 3 műszak mellett, néha féáradtan, és kisebb sérülésekkel is tisztességesen végig játszották a bajnokságot. Szeretnék mind a magam, mind a csapat nevében köszönetet mondani a DLSZ-nek, hogy nekünk ítélték a díjat."

Szakács László (Yaffaszünet) csapatvezető: Ismèt elmondhatjuk, hogy egy nagyszerű rendezvènyen vagyunk túl, ès ezúton szeretnènk a csapat nevèben köszönetünket kifejezni a DLSZ-nek a szìnvonalas szervezèsèrt, amit nyújtott az Amatőr Futsal bajnokságban. Nagyon erős mezőny jött össze idèn is, az ellenfelek pedig egytől- egyig kivàlò jàtèkosokbòl àlló csapatok voltak. Úgy gondoljuk,hogy szabadidőnkben a sok közös edzès meghozta az eredmènyèt, ès persze a szerencse is mellettünk àllt, ugyanis csapatunk minden egyes tagja rèszt tudott venni a mérkőzéseken, a sportszerű jàtèkoknak köszönhetően sèrülès mentesen zártuk a bajnokságot. Hatalmas öröm szàmunkra, hogy idèn sikerült elnyernünk az alsó ház I.helyét, melyre büszkék vagyunk. Ezúton szeretnènk köszönetet mondani szponzorunknak a dunaújvárosi Szèchenyi Pèksègnek, hogy támogatja sportolási  céljainkat.

Dudás Péter

Dudás Péter a döntő játékvezetője: Mindig nagy élmény jó értelemben vett parázs meccset vezetni. Ha a játékosok komolyan veszik amit csinálnak, játékvezetőként engem is fokozott koncentrációra, higgadt döntésekre ösztönznek, a legnagyobb hangzavarban is. Ez történt az idei Futsal Bajnokság során is, amin valódi kupahangulat uralkodott. Külön köszönöm kollégámnak, Szűcs Zoltánnak, akivel a döntő meccsen végig töretlen összhangban dolgoztunk. Mindenki tudja, hogy játékvezetőnek lenni nem egyszerű. A feladat nehéz, komoly felelőséggel jár, és mindig akad, aki vitatja még a legtisztább döntést is. Köszönöm a szervezőknek, hogy a díjjal felhívták a figyelmet a hiteles játékvezetői munka fontosságára. Volt játékosként is tudom, mennyit számít.

Képek a Futsal Bajnokság eredményhirdetéséről (katt a képre)

Facebook képek DLSZ

Tabellák a bajnokságról

IV. Futsal bajnokság felsőház állása

H  CSAPAT M GY D V RG-KG P
1. GAZDAGOK ÉS SZÉPEK 7 6 0 1 64 - 33 18
2. DUNABIZTOS MICRO 7 6 0 1 46 - 31 18
3. STEELWORKERS 7 5 0 2 58 - 32 15
4. DUNAFERR DUE RENALPIN 7 3 1 3 40 - 27 10
5. KEMI-KER KFT 7 3 0 4 43 - 53 9
6. CITY CAFE 7 2 1 4 31 - 43 7
7. SIKERABLAK GSV 7 1 0 6 31 - 61 3
8. KULCS SE 7 1 0 6 31 - 64 3

IV. Futsal bajnokság alsóház állása

H  CSAPAT M GY D V RG-KG P
1. YAFFASZÜNET 7 6 1 0 58 - 33 19
2. KAN-ÁSZOK 7 5 1 1 56 - 41 16
3. B.T. MIRAGE 7 3 2 2 43 - 44 11
4. PERKÁTAI SE 7 4 0 3 63 - 38 10
5. BLACK & WHITE 7 2 1 4 36 - 50 7
6. PAPA SE 7 2 1 4 30 - 48 7
7. FC FAKABÁT 7 1 2 4 28 - 44 5
8. ZÉRÓ TOLERANCIA 7 0 2 5 37 - 53 2

 

IV. Futsal bajnokság alapszakasz állása - A csoport

H  CSAPAT M GY D V RG-KG P
1.  GAZDAGOK ÉS SZÉPEK 7 6 0 1 79 - 26 18
2.  DUNABIZTOS MICRO 7 6 0 1 71 - 36 18
3.  KEMI-KER KFT 7 5 0 2 72 - 36 15
4.  SIKER ABLAK GSV 7 5 0 2 64 - 33 15
5.  YAFFASZÜNET 7 2 1 4 64 - 70 7
6.  KAN ÁSZOK FC 7 1 1 5 42 - 96 4
7.  B.T. MIRAGE 7 1 0 6 30 - 62 3
8.  ZÉRÓ TOLERANCIA 7 0 2 5 32 - 77 2

IV. Futsal bajnokság alapszakasz állása - B csoport

H  CSAPAT M GY D V RG-KG P
1.  STEELWORKERS 7 7 0 0 86 - 25 21
2.  DUNAFERR DUE RENALPIN 7 5 1 1 53 - 25 16
3.  CITY CAFE 7 5 1 1 43 - 23 16
4.  KULCS SE 7 3 1 3 47 - 40 10
5.  PERKÁTAI SE 7 3 0 4 53 - 38 9
6.  PAPA SE 7 1 1 5 28 - 69 4
7.  BLACK & WHITE 7 1 0 6 31 - 75 3
8.  FC FAKABÁT 7 0 2 5 17 - 63 2

 

IV. FUTSAL BAJNOKSÁG "MINDENKI JÁTSZIK"
 CSAPAT JELENTKEZÉS  NEV EZÉSI DÍJ
 1. KULCS SE IGEN IGEN + 5.000
 2. DUNAFERR DUE RENALPIN FC U20 IGEN IGEN
 3. STEELWORKERS IGEN IGEN + 5.000
 4. KAN ÁSZOK FC IGEN IGEN + 5.000
 5. GAZDAGOK ÉS SZÉPEK IGEN IGEN + 5.000
 6. CITY CAFE IGEN IGEN + 5.000
 7. ZÉRÓ TOLERANCIA IGEN IGEN + 5.000
 8. FC FAKABÁT IGEN IGEN + 5.000
 9. PAPA SE IGEN IGEN + 5.000
 10. DUNABIZTOS MICRO IGEN IGEN + 5.000
 11. BLACK & WHITE IGEN IGEN + 5.000
 12. KEMI-KER KFT IGEN IGEN + 5.000
 13. B.T. MIRAGE IGEN IGEN + 5.000
 14. YAFFASZÜNET IGEN IGEN + 5.000
 15. PERKÁTAI SE IGEN IGEN + 5.000
 16. SIKER ABLAK GSV IGEN IGEN + 5.000
Letölthető dokumentum: 
CsatolmányMéret
PDF ikon Futsal Játékszabály DLSZ 2017/2018979.32 KB
PDF ikon Futsal Versenykiírás DLSZ 2017/2018381.36 KB