IV. Akarat Ereje Kupa 2015 DLSZ

IV. Akarat Ereje Kupa 2015

Oszd meg másokkal!
Pünkösdi Hangulat – A IV. Akarat Ereje Kupán

Szokatlan időpontban, Pünkösdhétfőn lett megrendezve a IV. Akarat Ereje Kupa, de mint később kiderült jó választás volt az ünnepnap, hiszen rengetegen kilátogattak az Alsó Duna-partra, hogy részt vegyenek a sportnapon. Pedig a borongós reggeli és délelőtti időjárás kicsit ráijesztett a résztvevőkre és a szervezőkre, de a labdarúgótorna főszereplője, Szatmári Ádám is aggódva kémlelte az eget, hiszen szinte folyamatosan szitált az eső, megnehezítve a sportolók és a rendezők dolgát. Szerencsére délutánra kisütött a nap és igazi majális hangulat bontakozott ki. Ez köszönhető volt az egyre több kilátogatónak, az izgalmas mérkőzéseknek és a nagyszerű programoknak, látnivalóknak. Természetesen a középpontban a foci volt, de az időközben felfújt hőlégballon gigantikus mérete és látványa, a karate-bemutató, a rajzverseny, az ügyességi játékok mind-mind remek szórakozást nyújtottak.

A labdarúgók két pályán vívták késő délutánig tartó küzdelmeiket, azonban ezúttal nem csak az urak, hanem a hölgyek is futballcipőt húztak és már nem először mutatták meg, hogy remekül helyt tudnak állni a labdarúgó pályán is. A 12 csapatos férfi mezőny és a nyolccsapatos női szekció legizgalmasabb találkozóit ebéd után játszották. Az ebéd egyébként paprikás krumpli volt, amiből mindenkinek (nézőknek, játékosoknak, közreműködőknek) bőven jutott, így jóllakottan várták a délutáni folytatást. Izgalmakban aztán nem is volt hiány, hiszen a férfiaknál a nyolc legjobb csapat egyenes kieséses rendszerben döntött arról, hogy melyik négy gárda játssza majd az elődöntőket, míg a hölgyeknél a csoportmérkőzéseket követő helyosztók hoztak nagy csatákat. A férfiaknál a címvédő Kunszentmiklós csak komoly nehézségek árán jutott a legjobb négy közé, míg a másik három gárda, előzőleg esélyesebbnek ítélt csapatokat legyőzve került a final fourba. Az elődöntők, valamint a bronz és az arany mérkőzések során, férfias, komoly küzdelmekben alakult ki a végeredmény. Végül a negyedik helyen a Steelworkers csapata végzett, miután vereséget szenvedtek (2:1) a Bianca Trade gárdájától. A döntőben két vidéki csapat, a címvédő Kunszentmiklós, valamint a szabadszállási MAPET együttese találkozott, ahol a Kunszentmiklósi-fiúk magabiztos 5:2-es győzelemmel védték meg elsőségüket és vihették haza ismét a vándorkupát. A nők mezőnyében a hazai lányok mellett, több vidéki fellegvár is bemutathatta tudását, így többek között a Dabas-Gyón, az Ercsi, valamint a Székesfehérvárról érkező Köfémes-lányok is szépen termelték a gólokat. A Kupa azonban itthon maradt, mivel a DPASE II. csapata nagyszerű játékkal elhódította a serleget, a döntőben épp a KÖFÉM gárdáját győzték le 1:1-es döntetlen után, büntetőkkel 2:1 arányban. Ezeket a találkozókat már a rendezvény sztárvendége, Bogdán Ádám, a Magyar Labdarúgó Válogatott és a Bolton Wanderers FC kapusa is láthatta, hiszen testvérével egyetemben megérkeztek a délután közepén. A remek hálóőr nagy népszerűségnek örvendhetett, hiszen rengeteg közös kép készült, valamint sok-sok kérdésre is válaszolnia kellett, amit feltettek neki a kíváncsiskodók, de a sajtó munkatársai is meginterjúvolták a közel két méter magas fiút. Ádám annak ellenére, hogy már a világ legjobb játékosai ellen is pályára lépett, szerencsére megmaradt közvetlen, barátságos legénynek, akinek mindenkihez volt néhány kedves szava és nagy örömmel vett részt a különböző versenyek díjainak kiosztásán, majd a sportnap végén a labdarúgó torna legjobbjainak jutalmazásában is szerepet vállalt, a díjazottak legnagyobb örömére. A díjkiosztó hangulata pedig egyszerűen nem visszaadható írásban. Minden egyes jutalmazottat hangos ováció és ünneplés fogadott, de a legnagyobb ünneplést mégis Szatmári Ádám, a kis hős kapta, aki születésnapi tortának is örülhetett, ami egy középen elhelyezett nagyméretű marcipán labdából és nyolc darab körbe rakott kisebb marcipán labdából állt. Ádám elérzékenyült, és jelezte, hogy mindenkinek szeretne adni egy szelet tortát, aki részt vett ezen a csodálatos napon. A megható pillanatok után elkezdődött a díjak átadása. A hölgyek mezőnyének legjobb kapusát, a DPASE portását, Kovács Gábornét, aki mindösszesen egy gólt kapott és büntetőt is hárított, Bogdán Ádám is megtapsolta, de nagy sikere volt a gólkirálynő (6 gól – KÖFÉM) Farádi Szabó Edinának és a legjobb játékosnak választott Szatmári Magdolnának (DPASE) is. Itt jegyezzük meg, hogy nagyszerűen játszott a tornán a mindössze 13 (!) esztendős Ambach Dézi (Ercsi), akit a szervezők a legtehetségesebb játékos címmel jutalmaztak. A női csapatok eredményhirdetése, pedig igazi fieszta hangulatban zajlott. A fiúk díjkiosztóján, ha lehet még hangosabb volt az ünneplés. A különdíjasok közül Ciráki Tamás (6 gól – Kunszentmiklós) gólkirályi címéhez semmi kétség nem fért, de a legjobb kapusnak választott Csorba Gábor (MAPET) jutalmazása sem okozott meglepetést, Kuti András (Bianca Trade) pedig egyértelműen a legjobb teljesítményt nyújtotta ezen a napon – így ő lett a legjobb játékos cím birtokosa.

Csodálatos pillanatok, nagyszerű élmények kerültek mindannyiunk lelki emlékkönyvébe és rengetegen jelezték, hogy már most várják a folytatást, vagyis az V. Akarat Ereje Kupát! Rajtunk és Ádámon nem fog múlni! Találkozzunk Jövőre is!

Bogdán Ádám a magyar válogatott és a Bolton Wanderers csapatának kiváló hálóőrét: Számunkra már közel három hete véget ért a bajnokság, s mivel a válogatott felkészülése csak jövő héten hétfőn kezdődik, így van tulajdonképpen négy hét szünetem. Ebben az időszakban igyekszem persze karban tartani magam, edzek, de jut időm a kikapcsolódásra is, így örömmel mondtam igent a szervezők felkérésének, különösen úgy, hogy egy jótékonysági rendezvényről van szó. Nagyon nagy örömmel tölt el, hogy ennyi embert megmozgatott ez a torna, látom, hogy mindenki nagyon akarja a győzelmet, s nagyon élvezik a futballt. Jó ezt látni, különösen úgy, hogy Dunaújvárosban rendkívül népszerű a labdarúgás, ha jól tudom 1500-nál is több igazolt játékosa van a helyi labdarúgó szövetségnek, ami döbbenetes szám, s mutatja az erejét a dunaújvárosi sportnak, a labdarúgásnak.

Kovács Gáborné a DPASE II. kapusa, a torna legjobb kapuvédője: Köszönjük szépen a meghívást a IV. Akarat Ereje Kupára! Szívesen segítettem a női kupa megszervezésében a csapatok meghívásában. Színvonalas nagyon jó hangulatú meccsek voltak, nagyon örültem, hogy minden meghívott csapat eljött és részt vett Ádám szülinapi kupáján. Nagy csaták voltak a döntőbe jutásért, miden csapat teljes erőbedobással küzdött. Végül a 3-4. helyért az Ercsi-Dabas Gyón csapata játszott és Ercsi győzelem született, a döntőt pedig mi vívtuk a DPASE II. csapata, a KÖFÉM ellen. A vége 1-1 lett így hétméteresek döntöttek és most a szerencse mellettünk volt! Úgy alakult, hogy az utolsót sikerült megfognom, így ezt a kupát most mi nyertük meg. Minden csapat elégedett volt a szervezéssel, a vendéglátással. Köszönjük szépen, hogy itt lehettünk.

Ekler Sándor Kunszentmiklós csapat csapatvezetője: Köszönjük szépen a lehetőséget, és hogy ismét itt lehettünk! Nagyon örültünk a részvételnek, és annak hogy sikerült megszereznünk az első helyet! Megvédtük az Akarat Ereje Kupát, ismét elvisszük egy évre a Vándorkupát! Hisz’ ezért jöttünk! Ez volt a célunk! Csapatunk egy igazi, összetartó baráti társaság, és büszkeséggel tölt el hogy a pályán is mindenki kivétel nélkül a másikat, és a Csapatot segítette, szolgálta! Örülünk, hogy sikerült Ádámot egy kicsit támogatni, és örömet szerezni neki! Jövőre egészen biztos, hogy ismét itt leszünk! Köszönet a DLSZ-nek a szervezésért, az edzőnknek, Kelemen Lászlónak a munkájáért! És köszönet Gergő Zsoltnak, aki támogatja Kunszentmiklós csapatát!

Szatmári Ádám a torna főszervezője, ünnepeltje: Mint mindig, most is nagyon jól éreztem magam az Akarat Ereje kupán. Mint minden évben, most is jöttek új fiúcsapatok, de vannak akik, már 4 éve minden kupán ott vannak. A lányoknak is nagyon örültem, mert most először láttam női meccseket, és nagyon tetszettek. Sajnos délelőtt esett az eső, eléggé csúszós volt a pálya, de délutánra már javult az idő, és így a karate, és az ugráló kötél bemutató sem maradt el. Sok szép ajándékot kaptam, amit szeretnék megköszönni mindenkinek, de a legnagyobb ajándék az volt, hogy  rengetegen eljöttek, és részt vettek a kupán. Nagyon örültem annak is, hogy Bogdán Ádám is itt volt, és találkozhattam vele. Amikor az eredményhirdetés volt, és megláttam a sok labda-tortát, nagyon tetszett. Mindenkinek jutott, és nagyon finom volt! Nagyon jól éreztem magam, köszönöm szépen a szervezőknek, és minden résztvevőnek ezt a napot!

Szatmári Ádám

Ádám ajándékai, amit a csapatoktól kapott:
  1. Barcelona törölköző
  2. Barcelona zászló
  3. Barcelona pénztárca
  4. Barcelona zselés toll
  5. Barcelona golyóstoll
  6. Barcelona fekete tornazsák
  7. Barcelona bordó tornazsák
  8. Barcelona válltáska
  9. Barcelona fekete füzet, mappa
  10. Barcelona szines füzet, mappa
  11. Barcelona naptár
  12. Barcelona mez
  13. Aranyérem
  14. Kupa
  15. Dunaújváros PASE ll aláírt mez
  16. Bogdán Ádám kapusmez
  17. Bogdán Ádám aláírt kép
  18. Ugralóköteles egyesületi póló
  19. Édességek

Tóth Imre főszervező, a DLSZ Társadalmi Felelősségvállalás Bizottságának elnöke: Nagyon örültem, hogy a nap végén többen is mondták: az utóbbi évek egyik legjobb rendezvénye volt a IV. Akarat Ereje Kupa. Ennél nagyobb elismerés már csak az volt, amikor Szatmári Ádit vidámnak láttam. Amikor megkapta a gyönyörű tortáját nagyon meghatódott és elérzékenyült. Boldogabb pillanat nekem nem kell.

IV. AKARAT EREJE KUPA "KINT A SZABADBAN"
FÉRFI KUPA - VÉGEREDMÉNY
1. HELY KUNSZENTMIKLÓS
2. HELY MAPET
3. HELY BIANCA TRADE
KÜLÖN DÍJAZOTTAK
JÁTÉKOS KUTI ANDRÁS (BIANCA TRADE)
KAPUS CSORBA GÁBOR (MAPET)
GÓLKIRÁLY CIRÁKI TAMÁS - 6 GÓL (KUNSZENTMIKLÓS)
NŐI KUPA - VÉGEREDMÉNY
1. HELY DUNAÚJVÁROS PASE II.  
2. HELY KÖFÉM
3. HELY ERCSI
KÜLÖN DÍJAZOTT
JÁTÉKOS SZATMÁRI MAGDOLNA (DPASE II)
KAPUS KOVÁCS GÁBORNÉ (DPASE II)
GÓLKIRÁLY FARÁDI SZABÓ EDINA - 6 GÓL (KÖFÉM)
LEGTEHETSÉGESEBB JÁTÉKOS AMBACH DÉZI (ERCSI)
IV. Akarat Ereje Kupa "Kint a Szabadban"

Ismét eltelt egy év, és újra megrendezésre kerül a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség szervezésében Szatmári Ádám kupája az Akarat Ereje Kupa.

A négy évvel ezelőtt elindított rendezvény már meghatározó sorozata a versenynaptárunknak, és szívet melengető érzés visszagondolni az előző három kupára, melyet Ádámnak és a sportolóknak rendeztünk meg.

Ahogy felelevenítjük a kupákat, láthatjuk, hogy mindegyiknek más és más volt a célja, de mindig volt valami közös, mégpedig a szeretet és az összefogás. Ezek a fogalmak szorosan egybeesnek a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség hitvallásával és közösségépítő törekvéseivel.

Az első Akarat Ereje Kupa célja a segítség nyújtásról szólt, melyben Ádám osztálytársai is megmutatták tánc és énektudásukat.

A második torna már igazi, családias hangulatban zajlott és élménygazdag volt, hiszen megtisztelte a rendezvényt a Dunaferr Vasas néptáncegyüttes, illetve megemlíthetjük Dunaújváros legnagyobb focipálya tortáját, amit a Jakó Cukrászda ajánlott fel, ezen felül minden csapat egy-egy ajándékkal is meglepte a házigazdát: Ádámot.

A tavalyi Akarat Ereje kupán pedig Ádám viszonozta mindezt és Ő maga adott mindenkinek egy személyes ajándékot, a sportnapot aztán egy nagyszerű közös videózással és süteményezéssel zártuk.

...hogy idén mi lesz? Minden, ami kell egy jó hangulatú rendezvényhez! Soroljuk csak: hőlégballon függesztés, ugrálóvár, rajzverseny, női és férfi focikupa és SZTÁR vendég egyenesen Angliából. Eláruljuk: a vendég nem más, mint a magyar válogatott kapusa Bogdán Ádám az FC Bolton hálóőre!

Ádám ebéddel várja a vendégeket és persze a döntős csapatoknak ajándékot fog átadni a döntő mérkőzés előtt!

Szatmári Ádám DLSZSzatmári Ádám: "Mint minden évben, most is nagyon várom már az Akarat Ereje Kupát! Ez teljesen más lesz, mint eddig, mert kint leszünk a szabadban, és nagyon sok program lesz gyerekeknek, és felnőtteknek is egyaránt. Nagyon kíváncsi vagyok a női focira is, mert ilyen meccsen még sosem voltam. Remélem jó idő lesz aznap, hogy az eltervezett programok megvalósulhassanak. Sok szeretettel várok mindenkit Pünkösd hétfőjén az Alsó Duna parton!!"

Kovács Gáborné DPASEKovács Dia Dunaújváros PASE: Köszönjük a lehetőséget, hogy részt vehetünk a IV. Akarat Ereje kupán. Női csapatok most indulnak először, és reméljük Ádámnak sok szép percet fogunk okozni. Nagyon örülök neki, hogy ennyi csapat elfogadta a felkérést és megméreti magát. Bízunk benne, hogy az időjárás kedvezni fog a résztvevőknek. Minden csapatnak sok sikert kívánok és jó szórakozást. Találkozunk május 25.-én az Alsó Duna parton :)

Tóth Imre DLSZTóth Imre (DLSZ – Társadalmi Felelősségvállalás Bizottsága): Nagyon örülök annak, hogy évről-évre rangosabb és látványosan fejlődő sportesemény az Akarat Ereje Kupa. Most rendezzük meg negyedik alkalommal és először visszük ki szabadtérre a rendezvényt. Természetesen ez olyan plusz programokat is lehetővé tesz, mint az ugráló vár, vagy mint - a városunkban ritkaságszámba menő látványosság - a hőlégballon. Ismét jönnek vidéki csapatok, (Dabasról, Kunszentmiklósról, Ercsiből – hogy csak néhányat említsek) és végre hölgy labdarúgókat is láthatunk, hiszen ezúttal a női mezőny is képviselteti magát, méghozzá komoly (8 csapat) létszámmal. A nagyszerűnek ígérkező eseményre sztárvendéget is várunk Bogdán Ádám személyében, aki a Magyar Labdarúgó Válogatott kapuját, valamint Angliában, a Bolton Wanderers FC. hálóját is őrzi. Szeretettel várunk mindenkit május 25-én az Alsó Duna partra!

Legfontosabb információk!
  1. Hol lesz a rendezvény? Dunaújváros, Alsó Dunapart füves terület
  2. Mikor? 2015. május 25. hétfő (munkaszüneti nap)
  3. Kiknek? kis és nagycsaládosoknak, sportolóknak, gyerekeknek, mindenkinek, aki egy remek programon akar részt venni
  4. Hogyan? természetesen ingyenesen látogatható a rendezvény
  5. Ki a szervező? Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség
  6. Kik a támogatók? DMJV Önkormányzata, Jakó Cukrászda, Zeus Sportáruház, Szendvics.com, Magyar Mentőszolgálat Alapítvány 
  7. Érdeklődni? +36 70 616 59 41

Sok szeretettel várunk mindenkit a IV. Akarat Ereje kupán!

Technikai információ:
  • Időpont: 2015. május 25. hétfő
  • Helyszín: Alsó Dunapart Okatatási központ
  • Résztvevők: 10 - 12 amatőr férfi csapat és 6 - 8 amatőr női csapat
  • Nevezési díj: Férfiak: 12.500.- Ft; Nők: 4.000.- Ft
  • Nevezési határidő: 2015. május 18. hétfő, 18 óra
  • Jelentkezés: +36 70 616 59 41 telefonszámom lehet
  • Főtámogató: Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata
  • Rendező: Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség
Sorsolás, regisztráció és technikai megbeszélés:
  • Dunaújváros, Városháza tér 1. VII. emelet DLSZ tárgyalóterem
  • 2015. május 19. kedd 16.00 óra

Dunaújváros. 2014. május 10.

IV. AKARAT EREJE KUPA - JELENTKEZETT CSAPATOK - FIÚK
2015. MÁJUS 25. OKTATÁSI KÖZPONT SZABADIDŐPARK
1.  NEKTEK LŐTTEK 2.  MIRAGE
3.  BIANCA TRADE 4.  MAPET
5.  KUNSZENTMIKLÓS 6.  MAJOR HÁZÉPÍTŐ KFT.
7.  ZÉRÓ TOLERANCIA 8.  STEELWORKERS
9.  DZSÓ ÉS A HAVEROK 10.  MÉSZI FRUCHT KFT.
11.  RUFORM FC 12.  SCHNEIDR FC
IV. AKARAT EREJE KUPA - JELENTKEZETT CSAPATOK - LÁNYOK
2015. MÁJUS 25. OKATATÁSI KÖZPONT SZABADIDŐPARK
1.  DUNAÚJVÁROS PASE 2.  DABAS - GYÓN
3.  BARACS SE 4.  DUNAFERR ISKOLA
5.  NÁDASDLADÁNY 6.  ERCSI
7.  KÖFÉM 8.  DUNAÚJVÁROS PASE II.
CSOPORTBEOSZTÁS - FIÚK
A CSOPORT B CSOPORT
1. STEELWORKERS 1. MIRAGE
2. DZSÓ ÉS A HAVEROK 2. BIANCA TRADE
3. MAPET 3. MAJOR HÁZÉPÍTŐ KFT
4. KUNSZENTMIKLÓS 4. MÉSZI - FRUCHT KFT
5. ZÉRÓ TOLERANCIA 5. SCHNIEDR
6. RUFORM 6. NEKTEK LŐTTEK
CSOPORTBEOSZTÁS - LÁNYOK
A CSOPORT B CSOPORT
1. DUNAÚJVÁROS PASE II. 1. DABAS - GYÓN
2. DDSE DUNAFERR ISKOLA 2. NÁDASDLADÁNY
3. BARACS SE 3. DUNAÚJVÁROS PASE
4. ERCSI 4. KÖFÉM
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK - FIÚK - A CSOPORT 
8.00 (B) STEELWORKERS 0 - 2 DZSÓ ÉS A HAVEROK
8.20 (B) MAPET 0 - 2 KUNSZENTMIKLÓS
8.40 (B) ZÉRÓ TOLERANCIA 2 - 1 RUFORM
9.00 (B) STEELWORKERS 2 - 1 MAPET
9.20 (B) DZSÓ ÉS A HAVEROK 0 - 2 ZÉRÓ TOLERANCIA
9.40 (B) KUNSZENTMIKLÓS 3 - 0 RUFORM
10.00 (B) STEELWORKERS 1 - 0 ZÉRÓ TOLERANCIA
10.20 (B) DZSÓ ÉS A HAVEROK 0 - 2 KUNSZENTMIKLÓS
10.40 (B) MAPET 1 - 2 RUFORM
11.00 (K) STEELWORKERS 2 - 1 KUNSZENTMIKLÓS
11.20 (K) DZSÓ ÉS A HAVEROK 1 - 5 RUFORM
11.40 (K) MAPET 3 - 0 ZÉRÓ TOLERANCIA
12.00 (K) STEELWORKERS 2 - 3 RUFORM
12.20 (K) DZSÓ ÉS A HAVEROK 2 - 5 MAPET
12.40 (K) KUNSZENTMIKLÓS 3 - 2 ZÉRÓ TOLERANCIA
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK - FIÚK - B CSOPORT
8.00 (K) MIRAGE 1 - 3 BIANCA TRADE
8.20 (K) MAJOR HÁZÉPÍTŐ KFT 2 - 2 MÉSZI - FRUCHT KFT
8.40 (K) SCHNEIDR 3 - 0 NEKTEK LŐTTEK
9.00 (K) MIRAGE 0 - 3 MAJOR HÁZÉPÍTŐ KFT
9.20 (K) BIANCA TRADE 2 - 4 SCHNEIDR
9.40 (K) MÉSZI - FRUCHT KFT 2 - 0 NEKTEK LŐTTEK
10.00 (K) MIRAGE 3 - 1 SCHNEIDR
10.20 (K) BIANCA TRADE 3 - 1 MÉSZI - FRUCHT KFT
10.40 (K) MAJOR HÁZÉPÍTŐ KFT 4 - 0 NEKTEK LŐTTEK
11.00 (B) MIRAGE 1 - 0 MÉSZI - FRUCHT KFT
11.20 (B) BIANCA TRADE 2 - 0 NEKTEK LŐTTEK
11.40 (B) MAJOR HÁZÉPÍTŐ KFT 0 - 2 SCHNEIDR
12.00 (B) MIRAGE 4 - 0 NEKTEK LŐTTEK
12.20 (B) BIANCA TRADE 1 - 2 MAJOR HÁZÉPÍTŐ KFT
12.40 (B) MÉSZI - FRUCHT KFT 2 - 2 SCHNEIDR
CSOPORTOK VÉGEREDMÉNYE
 A CSOPORT  B CSOPORT
1. HELY KUNSZENTMIKLÓS  12 PONT 1. HELY SCHNEIDR 10 PONT
2. HELY RUFORM  9 PONT 2. HELY MAJOR HÁZÉPÍTŐ KFT  10 PONT
3. HELY STEELWORKERS  9 PONT  3. HELY BIANCA TRADE  9 PONT
4. HELY MAPET 6 PONT  4. HELY MIRAGE  9 PONT
5. HELY ZÉRÓ TOLERANCIA  6 PONT 5. HELY MÉSZI FRUCHT KFT  5 PONT
6. HELY DZSÓ ÉS A HAVEROK  3 PONT 6. HELY NEKTEK LŐTTEK  0 PONT
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK - LÁNYOK - A CSOPORT
13.00 (B) DUNAÚJVÁROS PASE II 6 - 0 DDSE DUNAFERR ISKOLA
13.00 (K) BARACS SE 0 - 1 ERCSI
13.40 (B) DUNAÚJVÁROS PASE II 2 - 0 ERCSI
13.40 (K) DDSE DUNAFERR ISKOLA 0 - 5 BARACS SE
14.20 (B) DUNAÚJVÁROS PASE II 0 - 0 BARACS SE
14.20 (K) DDSE DUNAFERR ISKOLA 1 - 6 ERCSI
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK - LÁNYOK - B CSOPORT
13.20 (B) DABAS - GYÓN 5 - 0 NÁDASDLADÁNY
13.20 (K) DUNAÚJVÁROS PASE 1 - 2 KÖFÉM
14.00 (B) DABAS - GYÓN 0 - 2 KÖFÉM
14.00 (K) NÁDASDLADÁNY 0 - 2 DUNAÚJVÁROS PASE
14.40 (B) DABAS - GYÓN 1 - 0 DUNAÚJVÁROS PASE
14.40 (K) NÁDASDLADÁNY 0 - 3 KÖFÉM
CSOPORTOK VÉGEREDMÉNYE
 A CSOPORT  B CSOPORT
1. HELY DUNAÚJVÁROS PASE II  6 PONT 1. HELY KÖFÉM 9 PONT
2. HELY ERCSI  6 PONT 2. HELY DABAS - GYÓN  6 PONT
3. HELY BARACS  4 PONT  3. HELY DUNAÚJVÁROS PASE  3 PONT
4. HELY DDSE DUNAFERR ISK. 0 PONT  4. HELY NÁDASDLADÁNY  0 PONT
IV. AKARAT EREJE KUPA - KIESÉSES SZAKASZ
FIÚ NEGYEDDÖNTŐK
 15.00 (B) KUNSZENTMIKLÓS 2 - 1 MIRAGE
 15.00 (K) STEELWORKERS 1 - 0 MAJOR HÁZÉPÍTŐ KFT
15.20 (B) RUFORM 0 - 2 BIANCA TRADE
 15.20 (K) MAPET 0 - 0
( 2 - 1 )
SCHNEIDR
LÁNY HELYOSZTÓK
VII. HELYÉRT
15.40 (K) DUNAFERR ISKOLA 0 - 0
( 0 - 2 )
NÁDASDLADÁNY
V. HELYÉRT
15.40 (B) BARACS SE 0 - 1 DUNAÚJVÁROS PASE
16.00 MAKITA HIKARO DOJO BEMUTATÓ
LÁNY ELŐDÖNTŐK
16.00 (B) DUNAÚJVÁROS PASE II. 1 - 0 DABAS-GYÓN
16.00 (K) ERCSI 0 - 2 KÖFÉM
FIÚ ELŐDÖNTŐK
16.20 (B) KUNSZENTMIKLÓS 1 - 1
( 2 - 0 )
STEELWORKERS
16.20 (K) BIANCA TRADE 0 - 1 MAPET
LÁNY BRONZ MÉRKŐZÉS
16.40 (B) DABAS-GYÓN 0 - 1 ERCSI
17.00 UGRÁLÓKÖTÉL - BMUTATÓ
FIÚ BRONZ MÉRKŐZÉS
17.00 (B) BIANCA TRADE 2 - 1 STEELWORKERS
LÁNY DÖNTŐ
17.20 (B) DUNAÚJVÁROS PASE II. 1 - 1
( 2 - 1 )
KÖFÉM
FIÚ DÖNTŐ
17.40 (B) KUNSZENTMIKLÓS 5 - 2 MAPET