III. Futsal Bajnokság Dunaújváros

III. Futsal Bajnokság Dunaújváros

Esemény ideje: 
2016. november 21. hétfő 18:00
Oszd meg másokkal!

Immáron harmadik alkalommal kerül megrendezésre az amatőr csapatok részére a városi futsal bajnokság a téli időszakban, melyre idén tizenhárom csapat részvételével írtuk ki a bajnokságot. A városi futsal bajnokságot idén is a Magyar Labdarúgó Szövetséggel közösen szervezzük meg Dunaújvárosban. A futsal bajnokság célja, hogy Dunaújváros és a körnénykbeli amatőr csapatok a téli időszakban is egy szervezett formában sportolhssanak, valamint a futsalt csapatsportot népszerűsítsük a fiatalok körében. A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség az igényfelmérés után úgy döntőtt, hogy 16 csapat részvételével fogja megszervezni a bajnokságot, akiket két nyolcas csoportba fogja besorolni erősorrend alapján. A versenykiírás szerint a csoportokban egy teljes fordulót rendezünk meg, vagyis minden csapatra hét-hét találkozó vár első körben. Az alapszakasz végén a csoportok első négy helyezettje a felsőházban, míg a második két négyes az alsóházban folytatja a küzdelmeket, ahová viszik magukkal az addig megszerzett pontjaikat, ugyanakkor a második körben már csak azokkal az együttesekkel játszanak, amelyekkel az első körben nem találkoztak így egy igen izgalmas bajnoskág elé néznek a csapatok.

Az előző évek kiíráshoz hasonlóan ezúttal sem a felsőház első helyezettje nyeri meg a futsal bajnokság idei kiírását, hanem az első két helyezett egy úgynevezett szuperdöntőben méri majd össze erejét, s ennek győztese állhat majd a dobogó legfelső fokára. A szuperdöntőre egy később meghatározott időpontban fogjuk megrendezni, melyhez nagy köszönet a Dunaferr DUE Renalpin FC vezetőségének, hiszen az egyik tavaszi NB I-es bajnoki mérkőzés előtt kerül megrendezésre a döntő és az azt követő eredményhirdetés. Az alapszakasz első fordulójára november 21-én hétfőn kerül majd sor, a mérkőzéseknek az Arany iskola tornaterme ad otthont, ám a bajnokságban résztvevő dunaújvárosi futsal utánpótlás az egyetemi sportcsarnokban fogadja ellenfeleit az esti órákban.

Petrás Gábor a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Főtitkára: Nagy öröm számunkra, hogy a téli holtszezonban ismét meg tudjuk rendezni immár 3. alkalommal az amatőr futsal bajnokságot a dunaújvárosi fialok részére. Szövetségünk egyértelmű célja, hogy minél több dunaújvárosi és környékbeli amatőr sportolót mozgassunk meg, versenyeztessünk és elismerjük tehetségüket. Fontos megemlíteni, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség Fejér Megyei Igazgatóságával immáron második alakommal rendezzük közösen a bajnokságot és az MLSZ nyújtotta lehetőséggel költséghatékonyságot érünk el , hiszen a TAO által nyújtott támogatással kedvezményesen sportolhatnak az amatőr sportolók Dunaújvárosban. Ez a kapocs is jól tükrözi az MLSZ Fejér Megyei Igazgatóság kispályás bizottságának törekvését, hogy egyesíteni kell az amatőr 5 +1 játékrendszert Magyarországon, hogy a játékosok egy nagy szervezet alá kerüljenek.

Zemankó Zoltán Dunaferr DUE Renalpin FC Operatív vezető: Ma már a dunaújvárosi sport szerves része a futsal. Négy éve szinte az ismeretlenségből indult útjára a labda a város tornatermeiben. Az azóta eltelt időszakban Dunaújváros adta a magyar bajnokság és magyar kupa ezüstérmes csapatát. Megerősödött az utánpótlás bázis és egyre többen követik figyelemmel a futsalt. Küldetésünknek tekintjük, hogy a "profi" csapat mellett az "amatőr" bázis felé is nyissunk. E gondolat mentén évek óta megszervezzük a városi középiskolások kupáját, a rendészeti szervek kupáját és országos utánpótlás tornákat. Számunkra is példaértékű a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség áldozatos munkája és örömmel láttuk, hogy az 5+1 mellett nyitottak a futsal sport felé is, és lassan már-már hagyománnyá válik a téli futsal bajnokság. U20-as korosztályunkat az idei évben is beneveztük, mert úgy gondoljuk ez remek lehetőség a fiataljaink számára, hogy hétről-hétre mérkőzéseket játszanak.
Köszönjük Dunaújváros MJV önkormányzatának, hogy megteremti a lehetőségét a bajnokság megvalósulásának.

III. FUTSAL BAJNOKSÁG "CSAK STÍLUSOSAN"
 CSAPAT JELENTKEZÉS  NEVEZÉSI DÍJ
1. ZÉRÓ TOLERANCIA  IGEN BEFIZETVE
2. STEELWORKERS  IGEN  BEFIZETVE
3. KULCS SE  IGEN BEFIZETVE
4. MÉ-SZI FRUCHT KFT IGEN BEFIZETVE
5. KAN-ÁSZOK IGEN BEFIZETVE
6. ASZTALOS GUMISZERVIZ IGEN BEFIZETVE
7. KEMI-KER MIRAGE  IGEN BEFIZETVE
8. DUNABIZTOS MICRO IGEN BEFIZETVE
9. DFDSE IGEN BEFIZETVE
10. SZÉCHENYI PÉKSÉG IGEN BEFIZETVE
11. RIVER PLATE IGEN BEFIZETVE
12. ECHTEFRONTIN IGEN BEFIZETVE
13. SIKER ABLAK GSV IGEN BEFIZETVE
14. PAPA SE IGEN BEFIZETVE
15. BLACK & WHITE IGEN BEFIZETVE
16. RUTIN - MIX IGEN BEFIZETVE

A III. Futsal bajnokságba a nevezés a nevezési díj befizetésével válik véglegessé. A nevezési díjat legkorábban befizető 16 csapat nevezését fogadjuk el.

 

III. FUTSAL BAJNOKSÁG - RÁJÁTSZÁS - ELŐDÖNTŐ

2017. FEBRUÁR 27. HÉTFŐ - DUNAÚJVÁROS SPORTCSARNOK 17.15

STEELWORKERS 

3 - 5

 DUNAÚJVÁROSI EGYETEM DIÁK SPORTEGYESÜLET

RABIÁSZ DÁVID, HORVÁTH DÁNIEL, FARKAS ERIK  GÓLSZERZŐK  CSÁNYI DÁVID (3), MOLNÁR TAMÁS (2)

III. Futsal bajnokság felsőház állása

H  CSAPAT M GY D V RG-KG P
1. DUNABIZTOS MICRO 7 5 1 1 54 - 16 16
2. STEELWORKERS 7 5 0 2 76 - 43 15
3. DFDSE 7 5 0 2 65 - 36 15
4. BLACK AND WHITE 7 3 1 3 50 - 63 10
5. MÉ-SZI FRUCHT KFT 7 2 2 3 40 - 68 8
6. RUTIN MIX 7 2 1 4 45 - 53 7
7. KEMI-KER MIRAGE 7 2 1 4 53 - 67 7
8. ECHTEFRONTIN 7 1 0 6 24 - 43 3

III. Futsal bajnokság alsóház állása

H  CSAPAT M GY D V RG-KG P
1. SZÉCHENYI PÉKSÉG 7 6 1 0 73 - 31 17
2. SIKER ABLAK GSV 7 5 0 2 46 - 33 15
3. KULCSI SE 7 3 1 3 68 - 37 10
4. RIVER PLATE 7 3 2 2 33 - 47 9
5. ASZTALOS GUMISZERVIZ 7 3 2 2 34 - 50 9
6. ZÉRÓ TOLERANCIA 7 2 0 5 26 - 38 6
7. KAN-ÁSZOK 7 1 2 4 30 - 39 5
8. PAPA SE 7 1 1 5 21 - 56 2

III. Futsal bajnokság alapszakasz végeredménye - A csoport

H  CSAPAT M GY D V RG-KG P
1. MÉ-SZI FRUCHT KFT 7 6 1 0 68 - 40 19
2. BLACK AND WHITE 7 5 1 1 59 - 39 16
3. KEMI-KER MIRAGE 7 4 1 2 57 - 42 13
4. ECHTEFRONTIN 7 4 0 3 42 - 35 12
5. SZÉCHENYI PÉKSÉG 7 2 1 4 43 - 50 7
6. KAN-ÁSZOK 7 1 2 4 37 - 63 5
7. SIKER ABLAK GSV 7 2 0 5 29 - 38 4
8. PAPA SE 7 1 0 6 26 - 62 3

III. Futsal bajnokság alapszakasz végeredménye - B csoport

H  CSAPAT M GY D V RG-KG P
1. STEELWORKERS 7 5 0 2 80 - 39 15
2. DUNABIZTOS MICRO 7 5 0 2 52 - 37 15
3. RUTIN MIX 7 4 1 2 55 - 42 13
4. DFDSE 7 3 1 3 52 - 33 10
5. RIVER PLATE 7 3 1 3 40 - 67 10
6. KULCSI SE 7 3 0 4 58 - 53 9
7. ASZTALOS GUMISZERVIZ 7 2 2 3 29 - 54 8
8. ZÉRÓ TOLERANCIA 7 0 1 6 26 - 67 1

 

Letölthető dokumentum: 
CsatolmányMéret
PDF ikon Futsal Játékszabály 2016 DLSZ1.2 MB