Coronitas

I. Majális Kupa Nagyvenyim 2013

Oszd meg másokkal!

A Búgócsiga Egyesület és a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség ezúton is szeretne köszönetet mondani minden, a rendezvényen bármilyen formában megjelent és magát képviselő csapatnak, szurkolónak! A sorsolásnál is már látható jó hangulatot sikerült megőriznetek az utolsó meccsig, illetve a díjátadóig. A játékosokat dicséri, hogy zavartalanul, kisebb-nagyobb nézeteltérésekkel ugyan, de komolyabb konfliktusok nélkül sikerült a játékvezetőknek végig vezetniük a meccseket. Játékotokkal és izgalmas mérkőzéseitekkel egy igen színvonalas szabadtéri kupát sikerült összehozni, ahol a visszajelzéseitek alapján jól is éreztétek magatokat. Ennek nagyon örülünk.

Érdekes fordulatokat tapasztalhattunk, annak ellenére, hogy már a legelső mérkőzéseken látszott kik fognak tovább jutni. Okoztak igazán érdekes fordulatokat a mérkőzések. Gondolok itt a River Plate eredményére, mely nem feltétlenül rajtuk múlott, illetve a Mirage csapat igen jó kezdésénél látható töretlen lendületre, majd az azt követő sajnálatos visszaesésre. Kiemelhetném a Coronitas csapatot, hiszen nagyon lelkesen indultak, s lelkesedésüket a kupa végéig tartani is tudták. A Bőrszalonna, a vicces nevük ellenére komoly ellenfél volt mindenki számára, mely az eredményükön is jól látszik. Az esélytelenebb csapatok között is izgalmas mérkőzések voltak. Riki FC jogosan foglalhatta el az 5. helyet, kicsivel maradt csak le a legjobb csapatok mögött. A Dzsó és a Haverok, többségében szaladni alig tudó, pocakos, ízületes, lihegő, de kitartó és játszani szerető tagokból összeállt rögtönzött csapat is megérdemli a tiszteletet. A Bongó csapat dicséretet érdemel küzdeni akarásukért, hiszen egyes csapattagok kéz és lábsérülései ellenére, továbbá csere nélkül küzdötte végig a mérkőzéseket. A Yaffaszünet, az idei eredménye ellenére sem vesztesként, sokkal inkább a kupa egyik ígéretes csapataként végzett. Többen mondták, hogy ennél többre is képesek a srácok. Reméljük jövőre is indulnak és megmutatják, hogy veszélyesek lehetnek az idei dobogósokra.

Visszajelzéseitekből azt tapasztaltuk, hogy az ebéd és az italjegy jól bevált. Annyit tudunk ígérni, hogy jövőre is minimum ilyen feltételeket fogunk biztosítani a nevezett csapatok számára. Ez a kupa a majálisról, a sportolásról, a családról és a szórakozásról és egy kicsit a lazításról, a haverokról és a sörözésről is szólt!

Kívánunk minden csapatnak további sikeres kupákat, mérkőzéseket és kitartást a nehéz pillanatokban!

Köszönettel:

Búgócsiga Egyesület és a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség

Tisztelt Sporttársak, Foci Rajongók!

Először is szeretnék köszönetet mondani minden csapatnak, aki jelentkezett az I. Majális Kispályás Labdarúgó Kupára. Remélem, hogy kellemesen fogjátok eltölteni majd ezt a pár órát!

A kupára 8 csapat nevezését fogadtuk el. A kupa megszervezését az invitálta, hogy a „Nagyvenyimi Majális" immáron 3. éve kerül megrendezésre, és minden évben nagy hangsúlyt fektetett a gyermek, családi és sportprogramokra. Idén az I. Majális Kispályás Labdarúgó Kupa – Nagyvenyim programmal szeretnénk emelni a színvonalat, lehetőséget adni egy újabb megmérettetésre a foci kedvelőinek, a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség jóvoltából.

A sportolás már gyerekkortól fontos és meghatározó szerepet tölt be az ember életében. Fontos azért, mert a jellemet formálja, és a testet karbantartja. Meghatározó azért, mert minden olyan ember, aki egyszer sportolt, megtapasztalhatja a sportban rejlő örömöt. Megtanít a küzdeni akarásra, fegyelmet követel, megtanít a tiszteletre és a győzelem viselésére, a sportszerűségre.

Ne hagyd otthon a családodat!

Igyekeztünk egy családi hangulatú kupát szervezni, ahová nyugodt szívvel hozhatod el a családodat. Lesznek a gyermekek és anyukájuk részére ingyenes vetélkedők, a részvételért jutalom csokikkal és ajándékokkal. Kedvezményes áron lehet használni a légvárakat és a mini Quad-ot. Ingyenes kreatív játszóházunkban ügyeskedhetnek az anyukák és gyermekeik, amíg apu focizik. Ülj le, készítsd el és vidd haza! Az alapanyagot mi biztosítjuk!

A programokat színesíti egy sörsátor, ahol akár a focisták is benevezhetnek egy sörivó versenyre. A színpadon is lesz pár szerény program. Délután lesz egy kutyás bemutató, ahol lövöldöznek, csibészelnek és fegyelmeznek kutyakiképzők.

A nevezett nyolc csapatot két négyes csoportba sorsoljuk ki 2013. május 1-én reggel 08:00 órakor a helyszínen. A helyszín, a Nagyvenyim Sportpálya. 08:30-kor kezdődik az első meccs. Ezt követően 12:00-13:00 között érnek véget a csoportmérkőzések. Majd következnek a helyezetekért zajló küzdelmek. 15:00 órakor a tervek szerint lezajlik az utolsó meccs is, majd a rendezvény színpadán, a díjátadó követi az eseményt.

A nevezett csapatok alapján úgy látjuk, hogy nagy csatáknak nézünk elébe. Reméljük minden csapat a végsőkig fog küzdeni a győzelemért és fantasztikus játékokkal szórakoztatnak majd minket, nézőket!

Az első három dobogós csapat részére, a Decathlon áruház ajándékoz csapattagonkét, egy 20%-os vásárlási kedvezmény kártyát. Lesz legjobb kapus, legjobb csatár és gólkirály díjazás is.

Reméljük, hogy a sok szép mérkőzést követően kicsit mindenki győztesnek érzi majd magát!

Előre is köszönjük, a kupára be nem nevezett csapatoknak, illetve minden focirajongónak, ha jelenlétükkel és szurkolásukkal megtisztelik sporttársaikat!

Jó sportolást, izgalmas mérkőzéseket és kitartó küzdelmet kívánunk minden csapatnak! Szeretettel várunk minden benevezett csapatot, 2013. május 1-én reggel 08:00 órakor a Nagyvenyimi Sportpályán.

I. MAJÁLIS KUPA NAGYVENYIM 2013
A CSOPORT B CSOPORT
1. MIRAGE 1. DZSÓ ÉS A HAVEROK
2. RIVER PLATE  2. BŐRSZALONNA 
3. RIKI FC  3. CORONITAS 
4. BONGÓ  4. YAFFASZÜNET 
A - B CSOPORT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
08.30 MIRAGE 5 - 0 RIVER PLATE 
08.50  RIKI FC 5 - 1 BONGÓ 
09.10 DZSÓ ÉS A HAVEROK  1 - 4 BŐRSZALONNA 
09.30 CORONITAS  9 - 0 YAFFASZÜNET 
09.50 MIRAGE  4 - 1 RIKI FC 
10.10 RIVER PLATE  7 - 1 BONGÓ 
10.30 DZSÓ ÉS A HAVEROK  1 - 3 CORONITAS 
10.50 BŐRSZALONNA  4 - 2 AYFFASZÜNET 
11.10 MIRAGE  7 - 0 BONGÓ 
11.30 RIVER PLATE  5 - 1 RIKI FC 
11.50 DZSÓ ÉS A HAVEROK  4 - 3 YAFFASZÜNET 
12.10 BŐRSZALONNA 2 - 1 CORONITAS
I. MAJÁLIS KUPA NAGYVENYIM 2013
A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE B CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1.  MIRAGE 9 PONT 1. BŐRSZALONNA 9 PONT
2. RIVER PLATE 6 PONT 2. CORONITAS 6 PONT
3. RIKI FC 3 PONT  3. DZSÓ ÉS A HAVEROK 3 PONT
4. BONGÓ 0 PONT 4. YAFFASZÜNET 0 PONT
I. MAJÁLIS KUPA NAGYVENYIM 2013
7. helyért
12.30 BONGÓ  3 - 2 YAFFASZÜNET 
DÖNTŐBE JUTÁSÉRT
12.55 MIRAGE  0 - 3 CORONITAS
13.20 BŐRSZALONNA (2) 0-0 (3) RIVER PLATE
5. HELYÉRT
13.45 RIKI FC 6 - 1 DZSÓ ÉS A HAVEROK
BRONZ MÉRKŐZÉS
14.10 BŐRSZALONNA 3 - 2 MIRAGE 
ARANY MÉRKŐZÉS
14.35 CORONITAS 3 (1)-(1) 2 RIVER PLATE
    15.00 EREDMÉNYHIRDETÉS
I. MAJÁLIS KUPA NAGYVENYIM 2013
1. HELY CORINITAS
2. HELY RIVER PLATE 
3. HELY BŐRSZALONNA
4. HELY MIRAGE
I. MAJÁLIS KUPA NAGYVENYIM 2013
JÁTÉKOS ZEMANKÓ BENNI (CORONITAS)
KAPUS  HRUBY TAMÁS (BŐRSZALONNA)
GÓLKIRÁLY  IFJ. TAPASZI ZOLTÁN 7 GÓL (MIRAGE)