Dunaújváros Futsal

Hétfőn rajtol a magyar Futsal bajnokság

Esemény ideje: 
2016. szeptember 19. hétfő 18:45
Oszd meg másokkal!

Véget ért a nyári felkészülési időszak, hétfőn Veszprémben kezdi meg az idei szezon küzdelmeit a Dunaferr DUE Renalpin Futsal Club.

Csapatunk Fehér Zsolt irányításával július végén kezdte meg a felkészülést az előttünk álló szezonra. Ezüstérmes együttesünk magját sikerült egyben tartanunk, sőt a nyári igazolásaink reményeink szerint további erősítést jelentenek számunkra. Németh Péter tapasztalata valamint Józsa Tomi lendületes játéka bővítette a taktikai lehetőségeinket.

Örömünkre szolgál, hogy utánpótlás csapatainkból több dunaújvárosi fiatalt is sikerült beépítenünk, akik hatalmas elszántsággal és alázattal vetették magukat a munkába.

A felkészülési időszakban heti 5-6 foglalkozással és edzőmérkőzésekkel készültünk, melyek elérték legfontosabb céljukat. Friss igazolásaink beépítése jól sikerült, taktikai elemek gyakorlására pedig bőségesen akadt lehetőség.

Sajnos több apró sérülés is nehezítette az elmúlt időszkban életünket, de örömteli hír mindannyiunk számára, hogy Horváth Szabi rehabilitációja az utóbbi időszakban, jó ütemben halad.

Számunkra a bajnokság szeptember 12-én rajtol, a Veszprém vendégeként kezdjük meg a szereplést. Az első hazai mérkőzésünkre szeptember 19-én kerül sor, akkor a budaörsi Aramis együttese látogat városunkba.

Az előttünk álló futsal szezon egy kiegyensúlyozott bajnokság képét vetíti elénk. Természetesen a riválisaink sem tétlenkedtek a nyári időszakban és komoly erősítésekkel készülnek ők is a bajnokságra. A lebonyolítási rend hasonló lesz, mint a múlt évi. A tíz csapat oda-visszavágós alapszakasz után a rájátszásban folytatja tavasszal a küzdelmeket és ennek eredményeként alakul ki a bajnokság végeredménye.

Hazai mérkőzéseinket továbbra is a Dunaújvárosi Városi Sportcsarnokban játsza a Dunaferr Dunaújvárosi Egyetem Renalpin Futsal Club, 19 órai kezdéssel, melyekre a belépőjegy egységesen 300 Ft-ba fog kerülni.

A futsal mérkőzések alatt továbbra is meglepetésekkel készülünk, szurkolói játékaink az idei évben sem maradnak el.

Futsal Játékoskeret

Reveland Zoltán (K), Rigó László (K), Varsányi Áron (K), Horváth Norbert, Horváth Szabolcs, Klacsák Bence, Hosszú Ádám, Németh Péter, Schrancz Balázs, Fridrich Dávid, Józsa Tamás, Varga Csaba, Fekete Róbert, Csányi Dávid, Farkas Erik, Nagy Tibor

Vezetőedző

Fehér Zsolt

Hajrá Újváros, hajrá Dunaferr Renalpin Futsal Club!

Forrás: Dunaújváros Futsal