Győzelem a Fradi ellen!

Oszd meg másokkal!

(Aradi Csaba -18 - mesterhátmast szerzett a Fradi ellen)

Hétfő este a futsal NB II felsőházi rájátszásának második fordulójában a Ferencváros-Fischer Klíma gárdáját fogadta hazai környezetben a DF Green Pet FC együttese.
 

DF Greeen Pet FC – Ferencváros-Fischer Klíma 7-5 (4-1)

Dunaújváros Sportcsarnok, 300 néző. Vezette: Futó Tamás (Richter, Harmath).

DF Green Pet FC: Lieszkovszky – Szabó G., Ivacs, Huber, Aradi. Csere: Rigó (kapus), Nagy A., Berényi, Márki, Németh T., Rozsos, Facskó, Zemankó B. Szakmai igazgató: Buzás Attila.
Ferencváros-Fischer Klíma: Gremsperger – Bita, Karacs, Bárányos, Nagy G. Csere: Borsi, Pirik, Molnári, Bogár, Boznánszky, Hasenauer, Balogh. Vezetőedző: Bücs Zsolt.

Remekül kezdte a találkozót a dunaújvárosi együttes. A csapatkapitány Szabó Gergely már a negyedik percben megszerezte a vezetést (1 - 0). Ez a találat megnyugtatta a hazaiakat, aminek eredményeként Aradi két perc alatt kétszer is betalált a fővárosiak hálójába (3 - 0). A háromgólos vezetés talán kissé megnyugtatta az újvárosiakat, hiszen a tizedik percben Boznánszky szépített (3 - 1). Nem sokat kellett azonban várni a válaszra. Nagy Attila egy percen belül betalált (4 - 1). A szünetig hátralévő időben újabb gól nemszületett, viszont hatalmas küzdelmet láthattak a nézők. A hajrában Nagy Attila sárga lapja jelentet eseményt.

A fordulást követően Boznánszky újabb találatávalcsökkentette hátrányát a fővárosi együttes (4 - 2). A játékrész közepe azonban ismét a dunaújvárosiaké volt. Ivacs, Lieszkovszky és Aradi góljaival komoly előnyre tettek szert (7 - 2), de Ferencváros nem adta fel, és hajrában mindent egy lapra feltéve támadtak. Az utolsó három percben három gólt is szereztek. Boznánszky, Bognár és a lefújás előtt Bárányos is bevette a hazaiakkapuját (7 - 5), de ez a huszáros hajrá csupán arra volt elegendő, hogy a vereség mértékét csökkentsék. A DF Green Pet FC gárdája ezzel a győzelemmel, a másik két találkozó eredményétől függetlenül továbbra is vezeti a felsőházi rájátszást. Az újvárosiak Ferencváros legyőzésével hatalmas lépést tettek nagy álmuk a feljutást jelent helyek megszerzések felé.

NB II. RÁJÁTSZÁS TABELLA →

 

Forrás: http://duol.hu/ fotó: Ady Gáza