
Fát a Bölcsődéknek, Fát az Óvodáknak, Fát a Gyermekeknek!
Fát a Bölcsődéknek, Fát az Óvodáknak, Fát a Gyermekeknek!
Csatlakozz
"Fát a Bölcsődéknek, Fát az Óvodáknak, Fát a Gyermekeknek!"
Ezzel a hívószóval várjuk azon tàmogatók jelentkezését, akik szívesen részt vennének kezdeményezésünkben. Keress bennünket a Jót, Szívből - Dunaújvárosért oldalunkon, ha te is szeretnél támogatásoddal hozzájárulni ahhoz, hogy minél több árnyékot adó fát telepíthessünk a dunaújvárosi bölcsődék és óvodák udvaraira. Akciónk keretén belül adományládák kerülnek kihelyezésre a kezdeményezésben résztvevőknél, melyek teljes bevételét a fák ültetésére fordítjuk. Természetesen várjuk azon magánszemélyeket is, aki szeretnének támogatást nyújtani a kezdeményezésünkhőz!
A gyerekek nevében is köszönjük a felajánlásokat!
"Fát a Bölcsődéknek, Fát az Óvodáknak, Fát a Gyermekeknek!" Fát ültetni jó! Fát, fákat ültetni óvodákban, bölcsődékben, gyermekek környezetében pedig még jobb, hiszen így elkezdenek kötődni a fákhoz, a lakóhelyükhöz és már korai gyermekkorban egy kicsit tudatosodik bennük a természet szeretete, miközben a faültetési program hatására szinte észrevétlenül erősödnek az apró közösségek.
„Ha néhány gyerek ültet egy-két fát, az talán nem sok mindenen változtat, de ha a Föld gyermekei összefognak, akkor megváltoztathatják a világot.” (Felix Finkbeiner).
Természetesen a „Jót Szívből Dunaújvárosért!” csapata fel kívánja hívni a figyelmet a kedvezőtlen klímaváltozás hatásaira is. A fák megkötik a szén-dioxidot, javítják a talaj és a levegő minőségét, az egyre forróbb nyarakban pedig árnyékot nyújtanak. Programunk sikeréhez szükséges a támogató környezet.
Nagyon örültünk, hogy az óvodák és a bölcsődék azonnal pozitívan álltak a kezdeményezéshez és igaz, hogy az akció a gyermekek főszereplésével szerveződik, de nem jöhetne létre a támogató felnőttek nélkül. Nagyon bízunk a pedagógusok és a szülők segítségében, akár az ültetés, vagy éppen az utógondozás tekintetében. Szakértőket is bevonunk, akik a talajt elemzik, összetételét, vízellátását megvizsgálják, mielőtt a faültetéshez hozzáfognának.
Fát ültetni viszont nem csak alulról szerveződő kezdeményezések keretében lehetséges. Ezzel a megmozdulással igyekszünk felhívni a figyelmet arra is, hogy legyen több faültetési program, hiszen „Fát ültetni jó…” Hogy mindez megvalósulhasson, az erkölcsi támogatás mellett anyagi segítségre lesz szükségünk.
Adományládákban, direkt segítségben bízunk. Amennyiben van lehetőség Önöknél egy gyűjtődoboz kihelyezésére, akkor kérjük, járuljon hozzá. Vagy keressen bennünket!
Segítségeteket előre is köszönjük!
Az adományládák az alábbi helyszíneken találhatóak meg:
- Balance Vital Masszázs - (Dunaújváros, Október 23. tér 12.)
- Bronz Kávézó és Lottózó - (Dunaújváros Béke krt. 1. Interspar)
- Carissa Virágüzlet - (Dunaújváros, Római krt.1)
- Carissa Virágüzlet - (Dunaújváros, Szórád Márton út 32)
- Csillag Szolárium - (Dunaújváros, Dózsa György út 11)
- Desszertsziget Kft. cukrászda - (Dunaújváros, Március 15. tér 10.)
- Dunaújváros Bölcsődék - (vándor láda a bölcsödékben)
- Dunaújvárosi️ Óvodák - (vándor láda az óvodákban)
- Édes Pizzéria - (Dunaújváros, Thököly Imre u. 1/c)
- Édes Presszó és Bumm Pizzéria - (Dunaújváros, Bercsényi Miklós u. 4)
- Flamó Glutén-, tej, és hozzáadott cukormentes étterem - (Nagyvenyim, Fő út 8/2)
- Fleron Virág - (Dunaújváros, Temető utca 60.)
- Gurubi szalon - (Dunaújváros, Balogh Ádám utca 10.)
- Helen Doron - (Dunaújváros, Kodály Zoltán utca 2.)
- Jakó Cukrászda - (Dunaújváros, Vasmű út 5.)
- KGYD Autószerviz - (Dunaújváros, Hosszú sor 71.)
- KisZseni Mentális Aritmetikai Iskola Zsenikuckó - (Dunaújváros, Római krt. 32.)
- Mé - Szi Frucht Kft. - (Dunaújváros, Március 15 tér 4.)
- Nagy Tanya Családi Gazdság - (Dunaújváros Piac)
- Pilseni Presszó - (Dunaújváros, Lobogó út 1-2.)
- Sunlight Szolárium Stúdió - (Dunaújváros, Szabadság út 2/A)
- Széchényi Pékség - (Dunaújváros, Dózsa György út 1/A)
- Széchényi Pékség - (Dunaújváros, Magyar út 51.)
- Szivárvány Stúdió - (Dunaújváros, Dózsa György út 17)
- Tomi Vegyesbolt (Piactéri) - (Dunaújváros, Béke tér 3.)
- Zara's Kutyakozmetika - (Dunaújváros, Mátyás király út 4.)
FANTASZTIKUS EREDMÉNY 1.362.670,-
2023. szeptember 06-án szerdán a Városháza dísztermében a Jót, Szívből- Dunaújvárosért akciócsoport tagjai kinyitották az összegyűjtött 26 darab adományládát és Dr. Eszenyi Zoltán Közjegyző Úr részvételével számolták össze a felajánlott adományokat, valamint a támogatók által befizettett / adományozott összegeket!
A feljegyzésben szerepelnek az adományládákban összegyűlt összegek, valamint a támogatói befizetések is. A kézi számlálást követően a pénteki napon az összeszámolt összeget önkénteseink elvitték a Raiffeisen bankba, ahol Takács Eszter a bankfiók vezetője segítségünkre volt.
Az érme- és bankjegy számláló segítségével megerősítést kaptunk a ládák tartalmával kapcsolatosan, és így összesen a 1.362.670,- Forintgyűlt össze a Fát a Bölcsődéknek, Fát az Óvodáknak, Fát a Gyermekeknek! -akció keretében.
A számlálást követően az adományt elhelyeztük a Jót, Szívből -Dunaújvárosért alszámláján, amit maradéktalanul a bölcsődék és óvodák parkosítására és árnyékosítására fordítunk.
Ezúton is szeretnénk hálánkat kifejezni minden segítséget nyújtó partnerünknek, támogatónknak és lelkes adományozónknak, akik hozzájárultak jótékonysági akciónkhoz!
A fák ültetése / telepítése az októberi hónap közepén várható!