Dunaújvárosi Ovi Foci Kupa 2018 - III. Forduló
Tizennégy óvodás csapat részvételével kezdődött meg a Margaréta tagóvoda udvarán ma délelőtt az ovi foci bajnokság harmadik fordulója.
Tizennégy ovis csapat gyülekezett a Margaréta tagóvoda udvarán ma reggel, a zenés torna után kezdetét vette a focibajnokság, de emellett játékos, ügyességi versenyeken is bizonyíthattak a gyermekek. Horváth Attila, a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség nemrégiben alakult gyermek- és ifjúsági bizottságának elnökségi tagja elmondta, a felnőtt kispályás labdarúgókon kívül az óvodás korú gyermekeknek is szerveznek focikupákat. Az a céljuk, hogy a fiatalok körében is népszerűsítsék a labdarúgást, a sport és a játék örömét, hogy megismertethessék velük a szabályrendszert. Éppen ezért a Magyar Labdarúgó Szövetség hivatalos játékvezetője irányítja az ovisoknak szervezett bajnokságot is.
Mint azt Petrás Gábor, a DLSZ főtitkára, a bizottság elnöke vázolta, az ovi-foci bajnokság részeként volt már májusban, júniusban is egy-egy forduló, ez a harmadik, az utolsóra pedig decemberben kerül sor. A négy program során a legtöbb pontot gyűjtő csapat óvodája egy garnitúra Acerbis mezt kap ajándékba. Minden egyes fordulóban érmekkel és kupákkal jutalmazzák a csapatokat, a támogatóknak köszönhetően pedig gyümölccsel, üdítővel és pizzával is várják a gyerekeket. A mostani versenyen hét állomást állítottak össze az ovisoknak, amelyen volt többek között ugrálóvár (a Carissa SE jóvoltából), célbadobás, barkácsolás és persze foci a multifunkcionális sportpályán. A dunaújvárosi tagóvodák csapatain kívül Kulcsról és Apostagról is érkeztek apróságok a versenyre, amelyet végül a kulcsiak nyertek meg.
Papp Sándor edző (Kulcs): Nagyon szépen köszönjük, hogy a harmadik alkalommal megrendezett Ovifoci Kupára is kaptunk meghívást! Nagyon jól érezték magukat a gyerekek, hiszen rengeteg jó program várta őket ezen a délelőttön. A mi ovisaink boldogsága pedig akkor volt a legnagyobb, amikor kiderült, hogy a mai napon ők lettek az elsők! Nagyon szépen köszönjük még egyszer a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek, a DLSZ Gyermek- és ifjúsági bizottságának, hogy már a legkisebbeknek is szervezett és tartalmas kupákat szerveznek, melynek célja a közössé építésen kivül a mozgás megszeretettése és a szabályok megismertetése.
Gyenes Éva alelnök (Gyeremk, - és Ifjúsági bizottság) és intézményvezető (Dunaújvárosi Óvodák): A mai napon megrendezésre került immár a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Gyermek- és Ifjúsági Bizottság égisze alatt a 3. ovis foci bajnokság. A fogadó óvoda a Margaréta Tagóvoda volt, akik az alkalomhoz illően feldíszítették az óvoda udvarát. Nemcsak foci bajnokság zajlott a délelőtt folyamán, hanem igazi ovis napot hoztak össze a szervezők a gyermekek szórakoztatására. Ugráló vár, arcfestés, barkácsolási lehetőségek, mászókázás tarkította a programot. Még a szép őszi idő is kedvezett a kicsiknek. A zenés bemelegítés után a megnyító következett, ahol köszöntöttük a dunaújvárosi, az apostagi, és a kulcsi ovisokat, majd Kiss Albertné a Margaréta Tagóvoda helyettes vezetője ismertette a programot. Igazán jól megszervezett, vidám délelőttöt tölthettek el a gyerekek. Az eredményhirdetés után nem maradt el az ajándékeső sem, éremmel, kupával, gyümölcskosarakkal, labdákkal tért haza minden óvoda. Támogatóink jóvoltából, pedig limonádét, rostos üdítőt és pizzát kaptak a kisfocisták.
MARKÓ LAJOS VÁROSI OVI KUPA III. FORDULÓ - DUNAÚJVÁROS | |
VÉGEREDMÉNY | |
1. HELY | KULCSI ÓVODA |
2. HELY | NAPSUGÁR ÓVODA, ESZTERLÁNC ÓVODA |
3. HELY | BÓBITA ÓVODA |
4. HELY | CSILLAGVIRÁG, APOSTAG, RÓMAI, KATICA, MARGARÉTA, ARANYALMA, SZÁZSZORSZÉP, KINCSKERESŐ, APRÓK HÁZA, DUNA PARTI |
Képek a kupáról - katt a Facebook képre
Előzmények, eredmények a kupáról
Ovi Foci Kupa - III. forduló Markó Lajos Városi Bajnokság, Dunaújváros - 2018. szeptember 20. csütörtök
A Dunaújvárosi Óvoda 7 db műfüves multifunkciós focipályával rendelkezik, amely országos viszonylatban kimagasló példával jár elől. A pálya több sportág megismerésére, művelésére ad lehetőséget. Eszközei – melyeket a pálya telepítésekor az óvodák rendelkezésére bocsátottak -, kielégíti az ovis gyermek sokoldalú mozgásigényét, fejleszti harmonikus mozgását, felkelti érdeklődését nemcsak a foci, hanem más sportágak iránt is. A mozgás jelen van az óvodás gyermekek életében. A sokoldalú mozgás, a kivárás, a türelem, a küzdőszellem kialakulása, az alkalmazkodás, a megfelelő izomzat fejlődése szükséges ahhoz, hogy a gyermek bárhol, bármiben megállja a helyét, megfelelő teljesítményt nyújtson majd az élet minden területén. Ezért nagy öröm számunkra, hogy a gyermekeink kulturált körülmények között sportolhatnak, mozoghatnak. A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Gyermek – és Ifjúsági Bizottsága programjában kiemelt helyen szerepel az óvodások sportolási igényeinek kialakítása. Évi négy alkalommal labdarúgó bajnokságot hirdetett meg az ovisok számára, amely szeptember 20-án a harmadik fordulóhoz ér. Izgalmak, hatalmas küzdés várható, hiszen hamarosan eldől, hogy melyik óvoda nyerheti meg a teljes garnitúra foci mezt. Szponzoraink segítenek, hogy a gyermekek számára hatalmas élmény legyen ez a nap is.
Gyenes Éva dunaújvárosi Óvda Intézményigazgató:és a DLSZ Gyermek,- és ifjúsági bizottság alenöke: 2018. szeptember 20-án megrendezésre kerül a Dunaújvárosi Óvoda tagóvodái illetve a kulcsi és apostagi ovisok között a harmadik foci bajnokság, immár a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Gyermek – és Ifjúsági Bizottsága égisze alatt. A Dunaújvárosi Óvoda 7 műfüves, multifunkciós sportpályával rendelkezik, amely lehetőséget biztosít, hogy gyermekeink játékos keretek között megmérettessék magukat. A szervezők kiemelten figyelnek az óvodás gyermekek mozgás és sportolási igényére, a korosztályi sajátosságokra.
A délelőtt színes programokban bővelkedik, a körmérkőzések között ugráló vár, játszóházak, ügyességi vetélkedők biztosítják a gyermekek önfeledt szórakozását. Természetesen a jutalom sem marad el, szponzoraink gondoskodnak, hogy minden résztvevő kupával, éremmel térhessen haza. Hagyományainkhoz híven megvendégeljük a gyermekeket pizzával, müzli szelettel, gyümölccsel és teával a mérkőzések végén.
Reméljük, hogy ezzel az eseménysorozattal mélyítjük a sport iránti szeretetüket, fogékonnyá tesszük őket a társas sportok iránt.
További információ a rendezvényről:
Időpont: 2018. augusztus 20. csütörtök 08.30 - 12.00
Helyszín: Margaréta Tagóvoda, Dunaújváros, Lilla köz
Főtámogató: DMJV Önkormányzata
Támogató: Diablo Pizzéria Dunaújváros
Rendező: Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség - Ifjúsági és Gyermekbizottság
Résztvevők: 12 dunaújvárosi, 1 apostagi és 1 kulcsi tagóvoda
Minden csapat: kupa és érem díjazásban részesül
Minden játékos: 1 szelet pizzát kap ajándékba
Jelentkezés: www.dlsz.hu
Telefon: +36-70-616-5941
MARKÓ LAJOS VÁROSI OVI KUPA III. FORDULÓ - DUNAÚJVÁROS | ||
CSAPAT | EREDMÉNY | CSAPAT |
CSILLAGVIRÁG | 0 - 10 | NAPSUGÁR |
APOSTAG | 7 - 1 | RÓMAI |
ESZTERLÁNC | 10 - 0 | KATICA |
MARGARÉTA | 0 - 8 | SZÁZSZORSZÉP |
KULCS | 11 - 0 | ARANYALMA BÓBITA |
KINCSKERESŐ | 5 - 1 | APRÓK HÁZA |
BÓBITA | 9 - 1 | DUNA PARTI |
TÁMOGATÓK | ||
Dunaújváros MJV Önkormányzata |