A Dunaújváros PASE figyel az utánpótlás-nevelésre

Oszd meg másokkal!
Dunaújváros - A Dunaújváros PASE a 2012/2013. évi bajnoki szezonban minden utánpótlás korosztályban elindította csapatait a különbözö bajnokságokban.

Dunaújváros PASE Hírek

Az U13-as együttes a másodosztály Közép-Nyugati csoportjában szerepel. A csapat edzője Bakos Zsolt.

  • Húsz fős kerettel dolgozunk. A keret fele új játékosokból áll, akik két, három hónapja érkeztek egyesületünkhöz. Ebben a korosztályban a legfontosabb feladat a technikai fejlődés felgyorsítása. Emellet csapatot kell formálni a társaságból. Játékosaink egy évvel fiatalabbak, így reálisan nézve csak két, három csapatot tudunk majd megelőzni a tabellán. Két vereséggel kezdtünk, talán a két legerősebb csapat ellen.

 Az  U14-es gárda Szilágyi Péter irányításával az U15-ös  másodosztály Dél-Nyugati csoportjában indult.

  •  Tizennyolc fővel vágtunk neki a szezonnak.  Az első mérkőzésünkön  3-0-ra győztünk a Kaposvári Akadémia ellen. Célunk, hogy a keretben szereplő gyerekek mindegyike  játéklehetőséget kapjon, és ezáltal állandó versenyhelyzetben legyenek. Ebben a korban  kiemelt jelentőséggel bír a tökéletes technika elsajátítása.

 
Az  U15-ösök edzője  Balogh Zsolt. Ez a garnitúra a másodosztály Közép-Nyugati csoportjában állt rajthoz.

  • Tizennyolc játékos tagja a keretünknek. Célunk a játékosok minél jobb minőségű képzése, ha ez együtt jár az eredményességgel, az nagyon jó. A mi csapatunk hetven százaléka 1999-es születésű, míg ellenfeleinknél a bajnokság kiírásának megfelelően nagyrészt egy évvel idősebb  gyerekek szerepelnek. Az egy év különbség még sokat számít ebben a korban, de szeretnénk minél előrébb végezni, és sok ügyes, technikás gyereket adni később a nagyobb korosztályokba.


 Az  U17-es csapatot a másodosztály Közép B csoportjába sorolták. Az edzéseket Gyalus Zoltán  vezényli.

  • Huszonhárom fő szerepel a keretben, akiknek körülbelül a fele 1996-os születésű, míg a másik fele egy évvel fiatalabb. Egy győzelemmel, és egy idegenbeli döntetlennel kezdtük a bajnokságot.  Céljaink között szerepel, hogy a régebben nálunk szereplő, illetve a DVSI-től átvett fiatalabb labdarúgók játékismerete, technikai- taktikai tudása minél jobb legyen, fizikai erőállapotuk pedig egyre jobbá váljon.  Szeretnénk minél jobban  szerepelni a bajnokságban, de ezt nem kimondottan a helyezésen mérjük  le, hanem a labdarúgók játékbeli fejlődésén, tudásuk mind teljesebbé válásában.


Az  U19-es garnitúra Bita László vezetésével a másodosztály  Közép B csoportjában állt rajthoz.

  • Huszonöt labdarúgó látogatja az edzéseket. Egy győzelemmel és egy vereséggel kezdtük a szezont.  Célunk, hogy a tavaly bronzérmes U17-es csapat magja - amely most tizennyolc évesen az U19-ben szerepel -  kiegészülve a tizenkilenc évesekkel, a bajnokság élvonalában végezzen, és ha lehet, már az idén, de legkésőbb a következő idényben, a kiemelt bajnokságba jutásért küzdjön. A másik fontos cél, hogy ebből a csapatból olyan játékosok kerüljenek ki, akik a felnőtt csapat kapuját döngethetik. Növelve a saját nevelésű játékosok számát.


Forrás: www.dh-online.hu

Szerző: Gróf András / Dunaújvárosi Hírlap