DPASE Hírek

Dunaújváros Pálhalma Agrospeciál Sportegyesület
A Dunaújváros Pálhalma Agrospeciál Sportegyesület (Dunaújváros PASE röviden) nagypályás labdarúgással kapcsolatos híreit találja meg a látogató az oldalon összegyűjtve.

Szigetszentmiklós - Dunaújváros PASE

2014. május 3-án, szombaton 17.30-kor a DPASE idegenben, a Szigetszentmiklós ellen folytatja az NBII-es küzdelmet. Az előző bajnoki fordulóban a Dunaújváros hazai pályán nyert 1-0-ra, míg az SZTK gólnélküli döntetlent követően Ajkáról rabolt egy pontot. Az NBII-ben eddig megszerzett pontokat összehasonlítva azt láthatjuk, hogy nekünk jelen pillanatban 22-vel van több. A lőtt gólok számában jelentős a különbség, hiszen a DPASE 37-szer, míg a Szigetszentmiklós 24-szer talált be ellenfelei kapujába. A védelmünk is sokkal stabilabb, hiszen 10 góllal kaptunk kevesebbet következő ellenfelünknél. A két csapat az őszi szezon 11. fordulójában találkozott egymással, ahol 2-0-ás dunaújvárosi győzelem született. Érdemes még megnéznünk azt, hogy a tavaszi fordulókban a Dunaújváros négyszer nyert, háromszor játszott döntetlent, és kétszer szenvedett vereséget, ezzel 15 pontot szerzett. A Szigetszentmiklós kétszer győzött, négyszer játszott döntetlent, és háromszor kapott ki, ezzel 10 pontot gyűjtött. Az elmúlt hat évben a két csapat ötször találkozott egymással, melyekből kettő dunaújvárosi és három szigetszentmiklósi győzelem született, tehát döntetlen eredmény nem volt. Mit vártok a találkozótól?

Dobos Barna DPASE 2014

(Dobos Barna Dunaújváros PASE sportigazgató)

Dobos Barna: A bajnokság eredményeiből is lehet látni, hogy minden meccs milyen kiélezett. Az első dolog, amivel meg kell barátkoznunk, hogy egy műfüves pályán lesz majd a találkozó. Ez nem megszokott tényező, hiszen hiába tudunk a mi műfüves pályánkon készülni, ez teljesen más, jóval jobb minőségű, valamint újabb is, mint a szigetszentmiklósi. A másik, amire oda kell figyelnünk, az az, hogy az SZTK hazai pályán a tavaszi szezonban még senkitől nem szenvedett vereséget, pedig játszottak a Gyirmóttal és a Siófokkal is. Nagyon fel kell készülnünk, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy továbbra is sikeresek legyünk. Az utóbbi mérkőzéseken kevesebb gólt rúgunk, mivel a beállt védelmeket nehezebb feltörni. Ami érdekes, hogy jóval kevesebbet is kapunk. Ezt a védőmunkát megpróbáljuk megtartani. Azon azonban dolgoznunk kell, hogy minél több gólt tudjunk szerezni. Ahhoz, hogy pontszámban eredményesek legyünk idegenben is, gólt, vagy gólokat kell rúgnunk.

Dániel Csaba: Minden héten maximális erőbedobással készülök, hogy számíthasson rám a szakmai stáb. Az ő döntésük, hogy mikor ki kezd. Árpi egy nagyon jó és nálam jóval tapasztaltabb kapus. Majd meglátjuk, hogy ki véd. Ha megkapom a lehetőséget, akkor élek vele, de ha nem, akkor sem csüggedek el, hiszen nagyon jól érzem magam Dunaújvárosban. A kevés kapott gól azért lehetséges, mert nagyon jó a védelmünk, és a védekező középpályásaink is jól teljesítenek, mint azt a mostani hétvégén is lehetett látni.

Urbán Gábor: Szigetszentmiklóson mindenképpen győzelmet várok, hiszen a mi csapatunknak mindenhol a győzelemre kell játszania. Csak ezt tartom elfogadható eredménynek. Azt, hogy a keretben ott leszek-e, azt a mester dönti majd el.

- Barna. Vannak-e olyan játékosok, akikre az ismert sérülteken kívül (Szalai és Burucz) nem számíthatsz?

Dobos Barna: Szerencsére újabb komoly sérültünk nincs, és az előző fordulóban eltiltottakra is számíthatok.

A Szigetszentmiklós elleni összecsapásra 2014. május 3-án, 17.30-kor kerül sor.

FGSZ Siófok - Dunaújváros PASE

2014. április 19-én, szombaton 1700-kor kerül sor a DPASE siófoki vendégjátékára. A rangadónak kikiáltott találkozón az dőlhet el, hogy csapatunk lépéselőnybe kerül-e az NBII hajrája előtt a vendéglátónkkal szemben, vagy a megszerzett pontelőny a minimálisra csökken. Többen úgy gondolják, hogy itt talán eldőlhet a bajnokság második helyének sorsa is, de azért ezt így nem szabad kimondani, hiszen még sok minden előfordulhat a folytatásban. Az biztos, hogy érdekes találkozó lesz a „hatpontosnak" is kikiáltható meccs. Az NBII-ben eddig megszerzett pontokat összehasonlítva azt láthatjuk, hogy nekünk jelen pillanatban néggyel van több, míg a lőtt gólok számából kiderül, hogy abban is jobban állunk. A DPASE 36-szor, míg a Siófok 32-szer talált be ellenfelei kapujába. A mi védelmünk valamivel stabilabbnak tűnik a számok alapján, hiszen kettő góllal kaptunk kevesebbet ellenfelünknél. Ez azonban elenyésző különbség csupán. A két csapat az őszi szezon 9. fordulójában találkozott legutóbb, ahol egygólos dunaújvárosi győzelem született.

Böőr Zoltán és Dobos Barna DPASE

(Böőr Zoltán és Dobos Barna sportigazgató)

Dobos Barna: Egy igazi rangadó lesz, hiszen a jelenlegi második és harmadik helyezett találkozik majd, ahol a második hely megszerzése a cél. Főként a Siófok számára lesz igazán jelentősége a meccsnek, ha abból a szempontból nézzük, hogy nekik megmaradjanak az esélyeik a második hely megszerzésére, ahhoz eredményt kell produkálniuk. Mi kedvezőbb helyzetben vagyunk, hiszen bármi is lesz Siófokon, akkor is a második helyen maradunk majd. Számunkra az a tét, hogy el tudunk-e lépni az üldözőnk elől, amivel nagyon komoly előnyre tennénk szert, vagy megmarad ez a távolság, ami megint csak komolynak mondható. A végelszámolásnál nagy jelentősége lesz a győztes mérkőzések számának, és ebben pillanatnyilag, de ez mérkőzésről mérkőzésre változhat, mi állunk jobban. Nem ez a mérkőzés fogja eldönteni számunkra, hogy belépünk-e az álmok kapuján, de egyértelműen jelentősége van.

Böőr Zoltán: A csapaton nincs teher, hiszen jó pár olyan játékos van a keretben, akik játszottunk az NBI-ben. Szerintem mi vagyunk ilyen szempontból a legrutinosabbak ebben a mezőnyben. Teher legyen a Siófokon, hiszen ők vannak győzelmi kényszerben. Egyértelműen győzni megyünk Siófokra. Mindenki kihegyezte erre a mérkőzésre az egész tavaszi szezont, de láthatjuk, hogy mindenki képes sikert elérni, de botlani is. Minden mérkőzésnek jelentősége van, de számunkra a lényeg most a győzelem megszerzése lesz, mert a klub NBI-es akar lenni. Nekünk az a feladatunk, hogy a klubot oda is juttassuk.

Csehi Tamás: Szeretném, ha azok a célok, amelyekért visszaigazoltam Dunaújvárosba, teljesülnének, hiszen ismét szeretnék - ezzel a csapattal - NBI-ben szerepelni. Azért jöttem ide, mert a klub is és én is komoly terveket szőttem, és most ehhez én is hozzáteszem a magamét. Újra át szeretném élni azt, amit Pakson, NBI-es játékosként. Ezért mindent megteszek a továbbiakban is.

A Siófok elleni összecsapásra 2014. április 19-én, szombaton, 1700-kor kerül sor, melyre két szurkolói buszt indít a vezetőség. Hajrá Dunaújváros PASE!

Dunaújváros PASE - Szolnoki MÁV

DUNAÚJÁROS PASE - SZOLNOKI MÁV

DUNAÚJÁROS STADION, 2014. ÁPRILIS 11. PÉNTEK 15.30 ÓRA

2014. április 11-én, pénteken 15.30-kor a Szolnok csapatát fogadja városunk csapata a Dunaújváros PASE csapat. Csapatunk a tabella második helyén, míg a vendégek a tizenegyedik helyen állnak. Mint minden találkozón, fontos lenne a győzelem megszerzése, hiszen számunkra ez azt jelentené, hogy továbbra is megőrizzük helyünket a tabellán. A megszerzett pontokat összehasonlítva azt láthatjuk, hogy nekünk hússzal van több, a lőtt gólok számából pedig az derül ki, hogy mindkét csapat támadó jellegű játékot játszik, hiszen a DPASE 36-szor, míg a Szolnok 31-szer talált be ellenfelei kapujába. A mi védelmünk stabilabbnak tűnik a számok alapján, hiszen tizenegy góllal kevesebbet kaptunk ellenfelünknél.

A két csapat az őszi szezon 8. fordulójában találkozott legutóbb, ahol szolnoki győzelem született. A végeredmény 3-2 volt.

Őszi mérkőzés eredménye:

NBII. mérkőzés, 2013. október 4. 2013/2014 szezon, 8. forduló

Szolnoki MÁV - Dunaújváros PASE 3-2 (2-2)

Góllövők: Grúz Tamás (18'), Máté János (25'), B. Tóth Balázs (85'), ill. Egejuru Godslove (7'), Burucz Barna (45')

Az elmúlt fél évben a Dunaújváros kétszer nyert hazai pályán és egyszer kapott ki. Az elmúlt fél év mérlege szerint a Szolnoki MÁV egyszer sem nyert idegenben, kétszer játszott döntetlent és háromszor kapott ki. Ebben az összehasonlításban csapatunk sikeresebb volt a közelmúltban. Ha az elmúlt egy évben, az NB II. mérkőzésein nyújtott hazai teljesítményt nézzük, a Dunaújváros 5 győzelmet, 1 döntetlent és 1 vereséget könyvelhetett el. A vendég csapat, a Szolnoki MÁV pedig idegenben kétszer nyert, egyszer játszott döntetlent és négyszer kapott ki. Tehát ebben az összevetésben is jobban szerepelt a Dunaújváros.

Gyertek minél többen, és zúgjon a: Hajrá Dunaújváros!

Dunaújváros PASE - Balmaz Kamilla

2014. március 29-én, szombaton 15:00-kor hazai pályán folytatja az NBII-es bajnoki küzdelmet a Dunaújváros PASE. A Balmazújváros érkezik hozzánk. Több okból is érdekes lesz a találkozó, hiszen a mieink a tabella második, míg a vendégek a negyedik helyen állnak. Mindkét csapat számára fontos tehát a győzelem megszerzése, így izgalmas mérkőzésre számíthatunk a remélhetően sok nézőt vonzó mérkőzésen. A vendég együttes Urbin Péter elmondása szerint, aki egyébként ősszel még őket erősítette, hasonló, támadó jellegű játékot játszik, mint a mienk, így a kapuk mindkét oldalon veszélyben lehetnek.

Urbin Péter Dunaújváros 2014

(Urbin Péter 19 gólnál jár az idei szezonban)

Ha az elmúlt egy évben nyújtott hazai teljesítményeket nézzük, akkor azt látjuk, hogy a mieink 5 győzelmet, 1 döntetlent és 1 vereséget könyvelhetnek el. A vendégek idegenben háromszor tudtak nyerni, kétszer játszottak döntetlent és kétszer kaptak ki. Ebben az összevetésben a Dunaújváros jobban szerepelt. Az is összehasonlíthatjuk, hogy az elmúlt egy évben melyik csapat milyen erősségű ellenfeleket tudott legyőzni. A DPASE hazai pályán legyőzte például a Paks, a Gyirmót, vagy a Siófok csapatát, míg a Balmazújváros olyan csapatokat vert idegenben, mint a Nyíregyháza, a Békéscsaba, vagy a Cegléd. A fentiekből is látható, hogy a mieink erősebb ellenfeleket tudtak legyőzni. Csapatunkban sajnos az előző, soproni mérkőzésen súlyos térdsérülést szenvedett Burucz Barna, akire a műtétet követően hosszú, több hónapos kihagyás vár, így Dobos Barnának ezen a poszton változtatnia kell az előző fordulókhoz képest. Az azonban kedvező előjelnek tűnik, hogy támadóink és védőink is eredményesebbek voltak a vendégekhez képest, hiszen nekünk +15, míg a Balmazújvárosnak +6 a gólaránya. Amennyiben még lennének kérdéseink, azokra a választ csak szombaton este, a meccs után kapjuk meg. Ehhez azonban még hozzátesszük, hogy hajrá Dunaújváros PASE!

Korábbi eredmények a két csapat között:

2013. szeptember 22. Az NBII 6. fordulója

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Dunaújváros 2:3

Góllövők: Urbin Péter (75′), Kónya Márk (95′), ill. Papp Máté (57′), Thiago (77′), Godslove (82′)

Mindösszesen 1 meccs, melyből a mieink jöttek ki győztesen.

Dunaújváros PASE - Nyíregyháza FC

Dunaújváros Közéleti Lap 

Dunaújváros PASE – Nyíregyháza Spartacus FC KFT 0–1 (0 - 0)

Dunaújváros PASE: Milinte – Villám, Burucz, Farkas, Csehi, Böőr, Sárközi, Petneházi, Thiago, Godslove, Urbin.

Csere: Ato, Jakab. Szakmai igazgató: Dobos Barna

Nyíregyháza Spartacus FC: Balogh – Szokol, Csordás, Rubus, Gengeliczki, Ulvicki, Sándor, Kákonyi, Törtei, Rezes, Bajzát.

Csere: Huszák, Szilágyi.

Gólszerző: Bajzát (58.)

A labdarúgó NBII tavaszi fordulójának második mérkőzésén a Dunaújváros PASE a listavezető Nyíregyházát fogadta. A hosszúra nyúlt téli szünetet követően a labdarúgó NBII csúcsrangadóján a listavezető Nyíregyháza várt a Dunaújvárosra. A hazai csapatnak volt törleszteni valója, hiszen az ősz folyamán a nyírségi gárda 4-0-ra nyert a hibás játékvezetői döntésektől hemzsegő meccsen. A kilátogatott szép számú közönség nem is csalódott a hazaiak kezdésében, hiszen a Dobos tanítványok azonnal a kapujuk elé szegezték Ulvickiéket. A kapu azonban nem került veszélybe, hiszen a találkozót megelőző eső miatt a pálya talaja olyan mély lett, hogy rövid idő elteltével már a két lábon maradás is nehézséget okozott. Az első igazi gólveszély egy hazai, Petneházi szögletet követő Böőr fejes után alakult ki, de a labda centikkel szállt Balogh kapuja fölé. A folytatásban az „anti focit" játszó vendégek csak azzal törődtek, hogy védekezésükkel széttördeljék a Dunaújváros játékát. Ez azonban annyira sikerült nekik, hogy a 16-oson belülre nagyon ritkán került a labda. A félidő közepén Böőr előtt kecsegtető helyzetben csúszott el a labda, majd a hazai szurkolótábor Petneházi szabadrúgásakor csapta össze a tenyerét. A kontrára játszó Nyíregyháza taktikája ekkor már jól látszott, akik a megszerzett labdákat azonnal próbálták Bajzát elé tenni.

Dunaújváros PASE - Nyíregyháza FC

A gól nélküli első félidőt követően Milintének is akadt dolga, egy csúsztatott fejest hatástalanított. A Dunaújváros megpróbálta gyorsítani játékát, de ez sem hozott helyzeteket. Az 58. percben jött a hidegzuhany, amikor a vendégek egy jól irányzott passzal találták meg Bajzátot, aki egy kisebb versenyfutást követően lerázta védőjét, és a kapujából kifutó, tehetetlen Milinte mellett mértani pontossággal kilőtte a hosszú alsó sarkot (0-1). A semmiből jött gólt követően mindent megtett a hazai csapat az egyenlítés érdekében, de az ellenfél védelmét sehogy sem sikerült megtörni. Dobos edző megpróbálta cserékkel frissíteni alakulatát, de most ez sem segített. A végén így a Nyíregyháza örülhetett, akik győzelmükkel megerősítették vezető helyüket a bajnoki tabellán, míg a DPASE továbbra is a második helyen áll. A Dunaújváros a következő fordulóban, március 8-án Zalaegerszegen javíthat. 

Dunaújváros PASE - Nyíregyháza FCDobos Barna Dunaújváros PASE szakmai igazgató: Igazi rangadó mérkőzés volt. Sajnálom, hogy ilyen talajú pályán kellett fogadnunk a listavezetőt, akiknek a játéka nem lepett meg minket, hiszen azt a védekező felfogást mutatták ma is, amit az egész eddigi szezonban csináltak. Így nekünk sokkal nehezebb volt eljutni a kapu elé, nem is tudtuk áttörni a védelmüket. Sajnos nem tudtuk azt a játékot nyújtani, amit szoktunk. A Nyíregyháza egy célfutballt játszott. Mi nem ezt az utat tűztük ki magunk elé. Mi nem fogunk minden játékosunkkal bekkelni, és egy ember fejére ívelgetni előre a labdákat. Sajnos volt egy hibánk, azt Bajzát kihasználta. A győzelem nem érdemre megy, de véleményem szerint nem érdemeltünk vereséget. Megyünk tovább azon az úton, abban a felfogásban, ami eddig a sikereket hozta, legyen az ellenfél a Nyíregyháza, vagy bárki más.

Lucsánszky Tamás Nyíregyháza FCLucsánszky Tamás Nyíregyháza vezetőedző: A biztonságosabb játékot választottuk, ami nem mondom, hogy szemre tetszetős. Ezen a mérkőzésen a védekezésünk jól teljesített, hiszen a hazaiak lehetőségig sem jutottak. Nekünk sem volt sok, de egy kiugratás után sz erzett Bajzát góllal tudtunk nyerni. Egy helyzet, egy gól, ez Péter egyéniségét mutatja.


 Forrás: Dunaújváros Közéleti Hetilap Fotó: Kis Péter DPASE

Dobos Barna sajtótájékoztató 2014

(Dobos Barna  - Dunaújváros PASE sportigazgató)

Az előzetes várakozásokat messze meghaladó őszi teljesítmény és az elmúlt hetek felkészülése nyomán a feljutást célozza a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata, hangzott el az együttes Corso Étteremben rendezett kedd délutáni tájékoztatóján. Sok szó esett a pénteki rangadóról is – győzni kell, fiúk!

A csapat vezetése mellett két új játékos, Petneházi Márk és a gólkirályi címre is esélyes Urbin Péter részvételével tartott szurkolói ankéttal körített "tavaszköszöntő" tájékoztatót a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata a Corso Étterem különtermében ma délután.

Elsőként Sztanó Miklós ügyvezető számolt be arról, hogy komoly kihívások várnak a gárdára és a szurkolókra is a következő időszakban – a focisták az ősszel megszokott harcos és hatékony játékkal, a csapatvezetés változatlan jegy- és bérletárakkal csalogatja a drukkereket a lelátókra. Kiemelt helyen szerepel a csapat menetrendjében a péntek délutáni, Nyíregyháza elleni rangadó, emelte ki az ügyvezető: Sztanó Miklós egy különleges iskolai drukkertoborzó akcióról is beszámolt – az intézményeknek küldött e-mail szerint minimum tíz fős diákcsoportok előzetes jelentkezés alapján térítésmentesen vehetnek részt az évad meccsének tételezett rangadón! (Jelentkezni a csapathonlapon megadott telefonszámokon lehet!)
"Jól ütemezett, a kihívásoknak is megfelelő felkészülés, elszántság és kiemelkedő csapatszellem" – e tényezőkkel jellemezte együttesét Dobos Barna sportigazgató, aki a tájékoztatón kiemelte: az őszi bajnoki rajt előtt megfogalmazott, a bennmaradás kitűző cél menet közben még távlatosabb tervvé változott; bár nagyon komoly és roppant kemény kihívások sora vár tavasszal az együttesre, végül odaérhet a feljutást jelentő első két hely valamelyikére a DPASE.
Három év kemény és céltudatos munkája érett be ősszel, s a támogatások révén jó esély mutatkozik a folytatásra is, nyomatékosította az önkormányzat képviseletében Hingyi László. A városatya hozzátette: az elmúlt hónapok igazolták, hogy újra egymásra találhat a csapat és a közönség – erre az első jelentős alkalomnak a képviselő is a péntek délután fél háromkor kezdődő rangadót tartja.

Urbin Péter DPASE 2014

(Urbin Péter - Dunaújváros PASE új igazolása)

A tájékoztatón szót kaptak a friss igazolások is: Petneházi Márk és Urbin Péter egyaránt a jó közösséget és az együttes elszántságát, valamint a céltudatos szakmai munkát hangsúlyozta a DPASE erényeként, míg Böőr Zoltán csapatkapitány az alakulat egységét tartja az akár feljutást is eredményező teljesítmény legfontosabb alappillérének. Urbin újságírói kérdésre később elárulta: ha választania kéne a gólkirályi trófea és a bajnoki cím között, habozás nélkül az utóbbit kérné: "Gólkirály már voltam, bajnok még nem!"
A fokozott várakozás indokolt, nagyon jó lenne győzelemmel kezdeni a tavaszi szezont, fogalmazott újságírói kérdésre Dobos Barna, ugyanakkor kiemelte: a pénteki rangadó kimenetelétől függetlenül a szisztematikus építkezés híve – prognózisa szerint a csapat előtt álló sorozat 14 meccséből 9 győzelem esetén már jó esély mutatkozik a feljutást jelentő két hely valamelyikén végezni.
Szép lenne ezek közül az elsőt pénteken délután behúzni – és ennél most nem tudunk tökéletesebb végszót.

Bérlet DPASE 2014 tavasz

Hétfőtől megkezdődik a 2014-es tavaszi bajnoki szezonra a bérletek árusítása a Dunaújváros Stadionnál a klub székházában. Klubunk vezetősége engedményes áron fogja árusítani a nyugdíjas, -diák-, és felnőtt bérleteket szurkolóink számára. Azok, akik a tavaszi szezonra bérletet szándékoznak váltani hétköznapon délelőtt 10.00 - 11.00 óráig, míg délután 14.00 - 15.00 -óráig megtehetik klubunk székházában.

A nyugdíjas,- diák bérlet 1.900,- forintba a felnőtt bérlet 3.500,- forintba kerül.

Tavaszi bérlet vásárlásával kedvezményesebb áron nézheti meg a hazai mérkőzéseket és szurkolhat csapatunknak, valamint gyorsabban, könnyebben juthat be a stadionba, hiszen nem kell sorba állnia a jegypénztárnál a mérkőzés előtt.

Fontos információk:
A bérleteket hétköznap 10.00 - 11.00 és 14.00 - 15.00 óráig lehet megvásárolni a klub 307-es irodájában (Dunaújváros, Eszperantó u. 2. - 4. Sportszálló 2. emelet)
Bérletvásárlással kapcsolatos információt a +36 30 580 94 65 számon Nagy Beatrixtól és a +36 70 942 11 90 számon Bita Lászlótól kérhetnek!

Dunaújváros, 2014. február 14.

 

Magyar Kupa sorsolás
MAGYAR KUPA 4. FORDULÓ SORSOLÁSA

2013. október 3-án, csütörtökön sorsolták ki a Magyar Kupa 4. forduló párosítását, amelybe már csatlakoztak a tavalyi NB I-es osztályú csapatok is.

A csapatokat két kalapból sorolták ki, az egyik kalapban a tavalyi élvonalbeli, a másik kalapban pedig az alacsonyabb osztályú csapatok kerültek bele. Minden párosításban az alacsonyabb osztályú csapatok a pályaválasztók. Abban az esteben amikor két azonos osztálybeli csapatot sortsoltak ki, úgy további sorsolással választották ki a pályaválasztó csapatot.

A versenykiírás értelmében a továbbjutásról egy mérkőzés fog dönteni, amelyek várhatóan 2013. október 30-án lesznek lejátszva.

A pályaválasztó csapatok: Dunaújváros PASE (NBII), ESMTK (NB III), Nyíregyháza Spartacus (NB II), Csákvári TK (NB III), Bajai LSE (NB III), Gyirmót FC Győr (NB II), Kemecse SE (Megyei I. o.), Kisvárda (NB II), VSE Biatorbágy (Megyei I. o.), Szeged 2011 (NB III), Cigánd SE (NB III), FC Ajka (NB II), Békéscsaba 1912 Előre (NB II), Puskás Akadémia FC (NBI), Mezőkövesd-Zsóry (NBI), Szekszárd UFC (NBIII)

Tavalyi NB I-es csapatok: DVSC-Teva, Ferencváros, Diósgyőri VTK, Lombard Pápa FC, MVM Paks, Haladás, Pécsi MFC, Győri ETO, Újpest FC, Budapest Honvéd, Kecskeméti TE, MTK Budapest, Kaposvári Rákóczi, FGSZ Siófok, Egri FC, Videoton FC

A sorsoláson az MLSZ részéről Király Gábor, a versenyszervezési osztály tagja vett részt. A csapatokat Zombori Sándor és Hegyi Iván húzta ki. A sorsoláson segítkezett még Faragó Richárd, a Sport TV műsorvezetője.

A Magyar Kupa 4. fordulójának időpontja 2013. október 30. szerda 15.00 órai kezdés

A legjobb 32 párosításai:

Dunaújváros PASE - MVM Paksi FC

ESMTK - DVSC-Teva

Békéscsaba 1912 Előre - Videoton FC

Kisvárda-Pápa

Szeged - MTK

Bajai LSE - Újpest FC

Gyirmót FC Győr - Győri ETO FC

Viadukt SE Biatorbágy - FGSZ Siófok

Szekszárd - FTC

Egri FC - Nyíregyháza Spartacus

Cigánd SE - DVTK

PMFC-Matias - Mezőkövesd Zsóry

FC Ajka - Kaposvári Rákóczi

Puskás Akadémia - KTE-Phoenix Mecano

Kemecse - Budapest Honvéd

Aqvital Publo-Csákvári TK - Szombathelyi Haladás

 

Dobos Barna Dunaújváros PASE Sportigazgató

 A Kozármisleny elleni találkozó szerdán 16.30 órakor kezdődik a Dunaújváros Stadionban. A klub vezetői úgy döntöttek, hogy a szerdai Ligakupa mérkőzés megtekintése a szurkolók részére ingyenes lesz. A szurkolók számára a keleti oldalon két szektort, míg a nyugati oldalon egy szektort lesz megnyitva.

A múlt heti Ligakupa mérkőzésen a Videoton FC otthonában vereséget szenvedett a Dunaújváros PASE csapata úgy, hogy a kapott gyors gól után felébredtek és sokáig tartották az eredményt, de az első osztályú csapat végülis 3 - 0 -as győzelmet aratott az első fordulóban. A Dunaújváros PASE mai ellenfele a Kozármisleny FC csapata lesz, akik a múlt héten a Paksi FC ellen léptek pályára és szenvedtek 4 - 2 -es vereséget. Ezért is fontos a mai találkozó, hiszen a Duanújváros PASE szeretné megszerezni első gólját és győzelmét a Ligakupában, hogy előrébb lépjenek az E csoportban.

A klub sportigazgatóját Dobos Barnát kérdeztük, hogy miként várja a szerdai mérkőzést és mit vár a klub vezetése a Ligakupa sorozattól?
Klubunk számára minden sorozat fontos, így a Ligakupát is komoly erőpróbának és megmérettetésnek vesszük. Természetesen győzelemmel szeretnénk elhagyni a pályát a szerdai mérkőzésen és mindenképpen a lehető legeredményesebben szeretnénk szerepelni a Ligakupában, ezért is lesz fontos a szerdai mérkőzés kimenetele.

Ligakupa 2. forduló:
Paksi FC - Videoton FC 3 - 3
Dunaújváros PASE - Kozármisleny

Hajrá Dunaújváros, hajrás Dunaújváros PASE!

 

Oldalak