Dunaferr DUE Renelpin Futsal Club

A döntőt is sikerrel vették a fiatalok a futsal bajnokságban

Oszd meg másokkal!

A DFDSE együttese nyerte meg a harmadik alkalommal megrendezett városi futsal bajnokságot, miután a hétfő esti fináléban 3-1-re legyőzte a Dunabiztos Micro csapatát.

Rendhagyó módon nem a Dunaferr DUE Renelpin FC csapatának bajnoki mérkőzése előtt, hanem azt követően rendezték meg hétfőn este a városi futsal bajnokság fináléját, melyen a rájátszást első helyen záró Dunabiztos Micro, valamint a harmadik, de az elődöntőt sikerrel megvívó DFDSE gárdája küzdött meg az aranyéremért. A két csapat az alapszakaszban már találkozott egymással, ám azt a meccs nem hozott túl nagy csatát, mert a Dunabiztos simán, 6-2-re nyerni tudott, ám a dunaújvárosi futsal utánpótlás legjobbjaival felálló DFDSE nagyon fogadkozott, hogy visszavág a novemberben elszenvedett vereségért.

A mérkőzés első félideje hatalmas csatát hozott, melyben egyik csapat sem tudott tartós fölényt kiharcolni, s mivel a nyitó felvonásban még a gólok is hiányoztak, így 0-0-s állással vonultak pihenőre a felek. A fordulás után sem lehetett panasz az iramra, de ekkor már a gólok is megérkeztek, s éppen úgy, ahogy azt a DFDSE játékosai eltervezték. A futsalos fiatalok 2-0-ra, majd 3-1-re léptek meg a Dunabiztostól, mely a hajrában büntetőt is hibázott, így végül a DFDSE 3-1-es sikerével ért véget a szuperdöntő.

Érthetően elégedetten nyilatkozott a hétfőn véget ért sorozatról a főszervező Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség versenybizottságának elnöke, valamint a DLSZ főtitkára is, akik szerint maximálisan elérte célját a harmadik akalommalmegre4ndezett amatőr futsal bajnokság.

Futsal bajnokság döntő

Mészáros István (DLSZ Versenybizottság elnök)

A futsal bajnokság kiírásával a labdarúgás újabb szakága nyert teret a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség szervezésében. A III. Futsal Bajnokság befejeződése után kijelenthetjük, hogy évről évre népszerűbb a sorozat, idén már 16 csapat vett részt a küzdelmekben. A versenykiírás megalkotásakor próbáltuk figyelembe venni a csapatok játékereje közötti különbségeket, a felsőház és alsóház létrehozásával biztosítani, hogy mindvégig kiélezett küzdelem jellemezze a sorozatot. A csapatok egyre jobban alkalmazkodnak a hagyományos kispályás focitól eltérő szabályokhoz, labdához, így a bajnokság színvonala is egyre magasabb. A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség a rendelkezésre álló teremkapacitás függvényében igyekszik megadni minél több csapatnak, játékosnak a lehetőséget, hogy futsalban is megmérethesse magát. Tovább növeli a sorozat népszerűségét, hogy a DLSZ - kihasználva a kínálkozó lehetőségeket - páratlan anyagi kondíciókat tud kínálni a csapatoknak. Gratulálok a végső győztes Dunaferr DUE Renalpin FC U20-as csapatának, a további helyezetteknek és minden résztvevőnek, ősz végén újra találkozunk a IV. Futsal Bajnokság nyitányán.

Dunaújvárosi futsal

Petrás Gábor (DLSZ főtitkár)

Nagyszerű versenysorozat volt a III. Amatőr Futsal bajnokság, hiszen a téli szezonban 16 csapatot, összesen 242 játékost mozgattunk meg négy teljes hónapon keresztül. A felsőházi és az alsóházi rájátszás nagyon jó ötletnek bizonyult, hiszen az alapszakaszban elért pontok alapján kerültek a csapatok a két csoportba. A playoff és a döntő mérkőzés pedig feltette az i-re a pontot, hiszen mindkét mérkőzés látványos és szórakoztató volt a közönség számára. Az idei viadal a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség és a Fejér Megyei Labdarúgó Szövetség Igazgatóságának közös rendezése volt, ahol a csapatok az MLSZ által nyújtott támogatásnak is köszönhetően tudtak pályára lépni. Természetesen köszönetet kell mondani a Dunaferr DUE Renalpin FC vezetőségének, hiszen végig kísérték a bajnokságot és támogatták a díjátadást is. Külön gratulálok a dobogós csapatoknak és az egyéni díjazottaknak is, akik a közeljövőben, az egyik hazai NB I-es futsal mérkőzés szünetében vehetik át a megérdemelt serlegeket, érmeket és különdíjakat.

Forrás: Dunaújváros Online
Szerző: Spigott

Tomi Hruby a Dunabiztos Micro kapusa

Számunkra a III. Dunaújvárosi Futsal bajnokság nagyon jól kezdődött hiszen, a Dunaújvárosi Futsal U20-as csapatát egy nagyszerű játékkal 6:2-re legyőztük rögtön az első meccsünkön. Ezután kiegyensúlyozott játékot mutattunk az egész bajnokságban és fokozatosan átszoktunk a futsal játékrendszerére. Akadtak olyan meccsek ahol a felépített csapatjáték akadozott, de minden csapatnál történt ilyen megingás.

Nagyon egyenlő és nehéz bajnokság volt az idei. Ez abban is megmutatkozik, hogy a döntőbe jutásra 4-5 csapatnak is reális esélye volt az utolsó fordulók előtt és több nagy rangadót is láthattak az Aranyba kilátogató nézők. A pontok alapján mi végeztünk az első helyen, melyhez szeretnék gratulálni a csapatomnak. A hétfő esti szuperdöntőben nem vallottunk szégyent, az első félidő véleményem szerint sokkal izgalmasabb volt a 0-0-val, mint a második félidő ami 4 gólt hozott. Az utánpótlás csapata szépen játszotta a játékát, mi pedig nagyszerűen védekeztünk. Mindkét csapat sok kontratámadást vezetett a kapukra. A második félidőben egy ilyen kontrából kaptuk az első gólt, amire válaszolhattunk volna de sajnos ezen az estén nem volt szerencsénk. Egy remek döntőben maradtunk alul, egy folyamatosan fejlődő erős csapat ellen, akiknek ezúton is szeretnék gratulálni.

A futsal bajnokság ismét egy nagyon jó lehetőségnek bizonyult minden csapat számára, hogy a téli időszakban se maradjanak/maradjunk foci nélkül. A Dunabiztos Micro csapat nevében mondhatom, hogy a következő bajnokságon is biztos részt veszünk és mindent megteszünk azért, hogy meg is nyerjük.

Facskó József a Dunaferr DUE Utánpótlás 20 csapat vezetőedzője

Köszönjük a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek, hogy lehetővé tette, hogy egy futsal tornán pallérozódjanak a fiataljaink és gyakorolhassanak! Gratulálok minden egyes csapatnak aki elindult a tornán, és hétköznap este hódoltak a sportnak a futsalnak! Külön szeretném megköszönni, és gratulálni a döntőbeli ellenfelünknek a DunaBiztos Micro csapatának a sorozatban elért első helyéhez és a döntőben nyújtott teljesítményhez! Férfias küzdelem volt.

Nagy utat jártunk be a csapatommal, és örülök neki, hogy az előző év felejthető teljesítménye után teljesen más hozzáállást mutattak a srácok. A tavalyi torna is sokat adott nekünk gyakorlási lehetőségben, idén viszont olyat adott ami remélem elindítja a gyerekeket egy hosszú és sikeres úton. Megtanította őket nyerni!
A sorozat előrehaladtával egyre jobb formát mutatott a társaság amivel meg is érdemelte a döntőbe jutást. Sajnos két kulcsjátékos a hétvégén sérülést szenvedett, akik végig a vállukon vitték a csapatot, értük is küzdött a csapat, ami plusz motivációt jelentett.

Azt hiszem, hogy az elődöntő és a döntő bizonyította, hogy elindult valami Dunaújvárosban az utánpótlás terén, ezt azok akik kilátogattak látták is. Dolgozunk tovább, hogy ezek a fiatalok sok örömet okozzanak, és sikert hozzanak a városnak és maguknak!

Fehér Zsolt a Dunaferr DUE Renalpin FC és a Magyar U21 válogatott edzője

Nagyon örültem neki amikor hallottam,hogy újra megrendezésre kerül a városi futsal bajnokság! Nagyon jó hírvivője ez a futsalnak,sokan megismerkednek a játékkal a szabályokkal,illetve több sráccal is beszélgettem akik elmondták,hogy jó játéknak tartják,sokat érnek a labdához,nagyobb területek vannak és nagyon pörgős! Több mérkőzést is láttam,ahol sok tehetséges srácot is láttam!

A döntő mérkőzés nagyon tetszett,tényleg a két legjobb csapat került a finaleba! Nagyon hajtós taktikus csata volt ahol a futsalos fiatalok tudtak diadalmaskodni,aminek személy szerint én nagyon örültem! Remélem folytatódik ez a jó sorozat és egyre több fiatal kap rá a futsalra!