Labdarúgás Dunaújvárosban

dunaújvárosi Sztálin Vasmű Építők
Fejes Laci bácsira emlékezünk...

Fejes László DunaújvárosA dunaújvárosi labdarúgás évtizedekig meghatározó labdarúgója Fejes László "Mindenki Laci bácsija" 2013. április 15-én, 89 éves korában elhunyt. Laci bácsi 1924. március 13.-án született Szombathelyen, ahol pályafutását is kezdte. A szombathelyi Haladásban nevelkedett, és vált az első csapat meghatározó tagjává. Többször volt vasutas válogatott. Futball karrierje alatt kilencszer szerepelt az akkor még rangot jelentő ,,B" válogatottban. 24 éves korában nagyobb csapatok is szerették volna, ha náluk érvényesíti tudását (pl: Ferencváros), azonban Ő edzőjével az Újpesti Dózsát választotta. 4 éven keresztül futballozott lila színekben, de több ok miatt is klubot szeretett volna váltani, ezért érkezett az akkori Dunapentelére, hogy letelepedjen feleségével, családjával. Először csak pár évre tervezte dunaújvárosi karrierjét, de végül a dunaújvárosi futball egyik meghatározó alakjává vált, igazi Ikon lett belőle Dunaújvárosban.
1952. márciusában került az újonnan megalakult dunaújvárosi Sztálin Vasmű Építők egyesületéhez, a bemutatkozó mérkőzésén Laci bácsi 3 gólt rúgott a VM Egyetértés ellen. A csapat ekkor az NB II Közép bajnokságban szerepelt, amelyet ebben az évben meg is nyert.
Dunaújvárosi színekben 1952-59 között összesen 170 mérkőzésen szerepelt az első illetve másodosztályban, és e mérkőzések alatt összesen 101 gólt rúgott, amellyel jelenleg is második helyen áll a dunaújvárosi klub örök góllövő listáján.
A dunaújvárosi klubban 1959-ben hagyta abba a futballozást, de továbbra sem maradt távol a focitól.
Pályafutása befejeztével azonnal edzősködni kezdett, abban az időben az ifi és a tartalék csapatot bízták rá. Az 1970-71-es idényben az első csapat edzőjévé kérték fel, amelyet tiszteletből vállalt el. 19 meccs alatt irányította az NB I-es gárdát, majd ismét visszatért az utánpótlás-neveléshez. Munkája elismeréseként az akkor már Dunaferr Sportegyesület elnöksége 1994-ben a klub örökös tagja címet adományozta neki, valamint a Dunaújváros Sportjáért kitüntetést is átvehette Fejes László.
Laci bácsi 56 évet töltött el a magyar labdarúgásban, mint játékos és, mint edző. Dunaújvárosban 42 évet töltött el a labdarúgásban, ahol sok sikert és rengeteg tehetséges gyereket nevelt fel és tanította meg a tiszteletre és a labdarúgás alapjaira!
Tiszteletére minden év márciusában emléktornát rendezünk a kispályás csapatok számára, hogy örökre emlékünkben éljen Laci bácsi. Az ötletet és kezdeményezést felesége és lánya is támogatja!

Fejes László Emléktorna (minden év márciusában a DLSZ és Laci bácsi családja közös szervezésében)
Nyugodj Békében Laci bácsi, emléked örökké a szívünkben él!

 

Dunaújváros, 2013. április 22. Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség

 

Dunaújváros - A napokban tartotta hagyományos évzáró ünnepségét a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség, ahol értékelték az idei évben elvégzett feladatokat.

A 2012. esztendő történéseit, újdonságait a városi szövetség főtitkára, Petrás Gábor foglalta össze.

- Szervezetünk megújulásának egyik fontos mérföldköve volt az új arculati elemek kialakítása. A stílus, a logó és a színvilág kidolgozása. Ezt követe a szövetség küldetésének, hitvallásának, céljainak megfogalmazása. Ezeket folyamatosan építettük fel, amit nyomon lehetett követni az általunk készített és üzemeltetett honlapon, amelyről sokan elismerően nyilatkoztak. Emellett a Wikipédián is megtalálható már a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség.

Év értékelés a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnél 2012

Petrás Gábor (kis képen) beszámolója szerint tavaly összesen háromszázharminckét mérkőzést rendeztek

(Fotó: Vohlmann György)

Miként fogadták a csapatok a honlapot?

  • Ezt az új kommunikációs csatornát előszeretettel használják a városi kispályás csapatok vezetői és játékosai egyaránt, hiszen a gyorsaságán kívül a rendezett információk befogadására, az interaktivitásban is fontos a szervezet számára.

Milyen változások történtek még az elmúlt évben?

  • Két bizottságunkban is vezető váltás történt. A Játékvezető Bizottság elnöke Viszókai László lett, míg a Fegyelmi Bizottság élére Márton László került. Büszkék vagyunk arra, hogy elindítottuk a női Baronesz bajnokságot. A senior Decathlon bajnokságban pedig rekordszámú csapat nevezett. Jó ötletnek bizonyult az Energott Teremliga másodosztályának beindítása is.

Milyen tervekkel készülnek a következő esztendőre?

  • A ISD Dunaferr-rel közösen szeretnénk beindítani a nagy válallatok kispályás labdarúgó tornáját. Emellett tervezzünk a negyven év feletti labdarúgók számára egy új bajnoki osztály kialakítását. Céljaink között szerepel az elnökségi tagok létszámának bővítését is. Fontos feladatunk a Magyar Labdarúgó Szövetséggel való együttműködés fejlesztése.

ÉVES ELNÖKSÉGI ÜLÉS

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség 2012. november 30-án, pénteken 16 órakor tartja elnökségi ülését, melyen az elnök Kalácska András és az elnökségi tagok vesznek részt.

Az ülés helye: Campus Étterem, 2400 Dunaújváros, Dózsa György út 33.

Napirendi pontok:

  1. Az elnökség beszámolója a szövetség 2012. évi munkájáról
    Előadó: Kalácska András elnök, Petrás Gábor főtitkár
  2. A 2013.-as év feladatainak megtárgyalása; költségvetési tervezet
    Előadó: Kalácska András elnök, Petrás Gábor főtitkár
  3. Tagság felvétele
  4. Egyéb

 

Dunaújváros, 2012. november 28.  DLSZ vezetőség

 

Játékvezetői Tanfolyamot indít az MLSZ Dunaújvárosban!

Játékvezetői Tanfolyam

Legyél te is játékvezető!

Próbáld ki magad ezen a területen is, megmutathatod, hogy te jobban tudnád csinálni!
Talán te vagy a következő Kassai Viktor! De ez csak akkor derülhet ki, ha elvégzed a decembertől februárig tartó játékvezetői tanfolyamot, amely kellő számú jelentkező (min. 10 fő) esetén Dunaújvárosban is elindul.
Várunk, jelentkezz!

Diákoknak további kedvezményt biztosít a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség!

Viszokai László: + 36 30 937 77 46 Mészáros István: +36 30 247 16 87

 

 Magyar Kupa 8 közé jutás

 Csapatunk miután nagy küzdelemben és szép játékkal legyőzte az NBI-es Kaposvári Rákóczi FC-t hazai pályán, bekerültünk a Magyar Kupa 16 legjobb csapata közé. A fordulót követően a Sport TV Harmadik Félidő című műsorában kisorsolták a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőinek párosítását, ahol már oda-és visszavágón mérkőznek meg egymással a csapatok. A sorsoláson csapatunkat a FGSZ Siófok NBI-es csapattal párosították össze. Az első összecsapást itthon játsszuk 2012. november 21. szerdán 13.00 órakor a Dunaújváros Stadionban. A vezetőség kéri a szurkolókat, hogy segítsék a csapatot és minél többen jöjjenek el a mérkőzésre szurkolni, hisz csak közös erővel lehet jó eredményt elérni a siófoki csapat ellen.

Ezért szurkoljunk a város csapatának, hogy hasonló eredményt érjünk el, mint a Kaposvári Rákóczi ellen.

A vezetőség tájékoztatja a csapat szurkolóit, szimpatizánsait, hogy a mérkőzés megtekintése INGYENES lesz!!!!

Dunaújváros PASE - FGSZ Siófók

Dunaújváros Stadion, 2012. november 21. 13.00 óra

Hajrá Dunaújváros, hajrá Dunaújváros PASE!


Dunaferr Hetek 2012 DPASE
Dunaferr hetek a Dunaújváros PASE csapatával:

Remek hangulatú suli-focin vettünk részt ma délelőtt a Dunaferr Szakközépiskolában megrendezett 'Dunaferr hét' keretén belül. Mint már beszámoltunk róla az iskola igazgatóhelyettesének Zemankó Zoltánnak a meghívására látogattunk el az intézménybe, ahol a tornateremben megtartott kis ünnepségen a Dunaújváros PASE vezetőség részéről Dobos Barna sportigazgató, Sztanó Miklós ügyvezető és Prinz Attila ügyvezető, valamint vezetőedzőnk Jakab Elek és nyolc játékosunk vett részt. A szokásos bemelegítő beszélgetést követően átadásra került egy a csapatunk játékosai és vezetői által dedikált labda, valamint néhány tiszteletjegy a hétvégi mérkőzésünkre. Az ismerkedés után jöhetett a jókedvű focizás az iskola udvarán, vegyes diák-focista csapatok között. Játékosainkat, vezetőinket azzal búcsúztatták, hogy alkalom adtán ismét szeretnék őket vendégül látni az iskolában. Sőt Zemenkó Zoltán igazgató úr egy vitrint is felajánlott az egyesület számára, melyben a csapat különböző „dedikált" tárgyait fogja tartani, ezzel is elősegítve egy új kapcsolta kibontakozását.

Dunaújváros - A Dunaújváros PASE a 2012/2013. évi bajnoki szezonban minden utánpótlás korosztályban elindította csapatait a különbözö bajnokságokban.

Dunaújváros PASE Hírek

Az U13-as együttes a másodosztály Közép-Nyugati csoportjában szerepel. A csapat edzője Bakos Zsolt.

  • Húsz fős kerettel dolgozunk. A keret fele új játékosokból áll, akik két, három hónapja érkeztek egyesületünkhöz. Ebben a korosztályban a legfontosabb feladat a technikai fejlődés felgyorsítása. Emellet csapatot kell formálni a társaságból. Játékosaink egy évvel fiatalabbak, így reálisan nézve csak két, három csapatot tudunk majd megelőzni a tabellán. Két vereséggel kezdtünk, talán a két legerősebb csapat ellen.

 Az  U14-es gárda Szilágyi Péter irányításával az U15-ös  másodosztály Dél-Nyugati csoportjában indult.

  •  Tizennyolc fővel vágtunk neki a szezonnak.  Az első mérkőzésünkön  3-0-ra győztünk a Kaposvári Akadémia ellen. Célunk, hogy a keretben szereplő gyerekek mindegyike  játéklehetőséget kapjon, és ezáltal állandó versenyhelyzetben legyenek. Ebben a korban  kiemelt jelentőséggel bír a tökéletes technika elsajátítása.
Dunaújváros PASE elnökségi beszéd
A cél: a dunaújvárosi labdarúgás visszakerüljön a futball térképére

Újjáalakul, átszerveződik a dunaújvárosi labdarúgás. A tavalyi szezonban a másodosztálytól búcsúzó labdarúgócsapatnál már a tél végén megkezdődött egy folyamat, amely a nyáron új fázisába lépett. A változásokról Dobos Barna sportigazgatóval és Karmacsi Tamás ügyvezető-helyettessel beszélgettem.

Mindenképpen szeretnénk népszerűsíteni a helyi labdarúgást, illetve egészen pontosan az a célunk, hogy régi fényében ragyogjon a dunaújvárosi foci. — mondja Karmacsi Tamás. — Éppen ezért most egy új akcióval igyekszünk a labdarúgó-stadionba csábítani a sportág szerelmeseit. Egyfajta támogatásként, ajándékként megcélozzuk a nagyfoglalkoztatókat és az iskolákat, és ingyen belépőjegyet kínálunk a részükre. Elsőként — Várkonyi Zsolt PR-főosztályvezetővel történt eredményes együttműködés jóvoltából — az ISD Dunaferr Zrt. munkavállalóinak juttatunk száz darab belépőjegyet, amelyet Csapó Tamástól, a Dunaferr Ifjúsági Szervezet elnökétől igényelhetnek az érdeklődők. Ezzel lehetővé szeretnénk tenni, hogy akár egyedül, akár családostól látogassanak ki a dolgozók a mérkőzéseinkre, és hasznosan, kellemesen töltsék el szabadidejüket, miközben a városi csapatnak szurkolnak.

DLSZ Markó Lajos Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokság 2012/2013 Nevezési Határidők:

Zeus és Campus osztály 2012/2013. évi Markó Lajos Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokság nevezésének határideje:

  • 2012. augusztus 09. csütörtök 17.00 DLSZ iroda Városháza tér 1. VII. emelet
  • 2012. augusztus 10. péntek 17.00 DLSZ iroda Városháza tér 1. VII. emelet

Senior "Decathlon" és a Női "Baronesz" osztály 2012/2013. évi Markó Lajos Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokság nevezésének határideje:

  • 2012. augusztus 16. csütörtök 17.00 - 18.00 DLSZ iroda Városháza tér 1. VII. emelet
  • 2012. augusztus 17. péntek 17.00 - 18.00 DLSZ iroda Városháza tér 1. VII. emelet

C és D osztály 2012/2013. évi Markó Lajos Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokság nevezésének határideje:

  • 2012. augusztus 23. csütörtök 17.00 - 18.00 DLSZ iroda Városháza tér 1. VII. emelet
  • 2012. augusztus 24. péntek 17.00 - 18.00 DLSZ iroda Városháza tér 1. VII. emelet

További információ:

A nevezési lapot csatolva küldjük, melyre két csapatvezető elérhetőségét kell ráírni, illetve, hogy milyen névre, címre legyen kiállítva a számla!

A szövetség irodájában személyesen kell leadni a nevezési lapot a fent megadott időpontokban!

Dunaújváros, 2012. augusztus 03.

DLSZ vezetőség 

Oldalak