Kupa

III. Alcufer Kupa – Dunaferr ezüstérem
 

Dunaferr Vasas 2014

Nagyszerűen szerepelt az ISD Dunaferr csapata a harmadik alkalommal megrendezett vállalati futballtornán – az Alcufer Kupán – Győr-Gyirmóton, szeptember 27-én, szombaton.

Mivel 32 csapat jelezte a részvételi szándékát a rangos eseményen, ezért a szervezőbizottság úgy döntött, hogy a labdarúgó világbajnokságok mintájára bonyolítja a rendezvényt. A résztvevő csapatokat a helyszínen 4-es csoportokba sorsolták, ahonnan az első kettő juthatott tovább. Az ISD Dunaferr gárdája a kiemelt csapatok közé került, hiszen az első Alcufer Kupát megnyerte, a második alkalommal pedig ezüstérmes volt.

Csapatunk ellenfelei a sorsolást követően, a Roto Elzett Certa Kft., a NAV Bevetési Főigazgatósága és a MAL Zrt. labdarúgói lettek.

A csoportmeccseinket meglehetősen rosszul kezdtük, ugyanis a ROTO csapata ellen, már a 4. percben hátrányba kerültünk és csak a mérkőzés második félidejében tudtunk kiegyenlíteni. A győzelmet egyik alakulatnak sem sikerült megszereznie, de a Roto játékosai nagy sikernek könyvelték el a döntetlent, mi pedig tudtuk, hogy javulnunk kell, ha ismét a döntőig akarunk menetelni. Ez a későbbiekben sikerült is, hiszen a folytatásban már magabiztos győzelmeket arattunk.

Csoportmérkőzéseink eredményei („F” csoport):
 

ISD Dunaferr Zrt. - Roto Elzett Certa Kft 1 - 1

ISD Dunaferr Zrt. - NAV Bevetési Főigazgatósága 6 - 1

ISD Dunaferr Zrt. - MAL Zrt. 5 - 1

A csoportmérkőzéseket követően a továbbjutó 16 csapat 8-ad döntőket játszott, ahol az Észak-dunántúli MÉH Zrt. együttesével találkoztunk. Őket egyre magabiztosabbá váló játékunkkal, nagyszerű helyzetkihasználásunknak köszönhetően fölényesen győztük le.

ISD Dunaferr Zrt. - Észak-dunántúli MÉH Zrt. 8 - 0

ISD Dunaferr Zrt. Alcufer kupa 2014

A negyeddöntőben a rendkívül komoly játékerőt képviselő (az olaszországi Udinéből érkező) ABS S.p.A. gárdája várt ránk. Szikrázóan kemény mérkőzésen (egy labda a mérkőzés hevében szét is durrant) sikerült őket két vállra fektetnünk, így bejutottunk a legjobb négy csapat közé.

ISD Dunaferr Zrt. - ABS S.p.A. (Olaszország) 3 - 0

Az elődöntőben a házigazda következett, de szerencsére nem „billent fel” a pálya és korrekt játékvezetés mellett sportszerű, de kemény mérkőzésen, magabiztosan győztük le az Alcufer Kft. csapatát és harmadik alkalommal is bejutottunk a döntőbe. Az Alcufer ügyvezető igazgatója, Horváth Ferenc kicsit szomorúan gratulált a mérkőzést követően, de elismerte, hogy a jobbik csapat került a torna döntőjébe. A másik elődöntőben a TDK Epcos Kft, büntetőkkel győzte le a Magyar Suzuki Zrt. legjobbjait, így ők maradtak versenyben az elsőségért.

ISD Dunaferr Zrt. - ALCUFER Kft. 3 - 0

Az aranymérkőzésen tehát ismét a szombathelyi TDK Epcos Kft. legjobbjai vártak ránk, csakúgy, mint 2013-ban. Akkor gól nélküli mérkőzést követően, büntetőkkel maradtunk alul. Idén igyekeztünk már a rendes játékidőben eldönteni a kupa sorsát, de sajnos nem sikerült, pedig lényegesen közelebb álltunk a győzelemhez, amit több nagy Dunaferr-helyzet és kapufák is jeleztek. Mivel gól ez alkalommal sem született, így a szerencsére, vagyis a hétméteres rúgásokra maradt a döntés. A szombathelyiek nem álltak ez alkalommal sem hadilábon a Fortunával, így ismét megnyerték a büntetőpárbajt.

A III. Alcufer Kupa döntője:
 

ISD Dunaferr Zrt. - Epcos Kft. 0 - 0 (1 - 3)

Összességében nagyszerű rendezvényen, izgalmas mérkőzéseken vagyunk túl, ahol a végső győzelmet ugyan nem sikerült megszereznünk, de eredményeink (öt győzelem, két döntetlen – 26 lőtt, és mindössze 3 kapott gól) láttán nincs okunk a panaszra. A gólkirályi címet csapatunk játékosa Somogyi Jenő szerezte meg, akinek ezúton is gratulálunk. A szervezőknek köszönjük a meghívást, támogatóinknak és az ISD Dunaferr Zrt. vezetőinek pedig a lehetőséget, hogy részt vehettünk ezen az országos hírű, népszerű vállalati labdarúgótornán.

Gratulálunk a ISD Dunaferr Zrt. csapatának az elért eredményért! 

Dunaújváros, 2014. október 4. 

Kispályás Teremtorna Dunaújváros 2014

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség a téli időszakban is lehetőséget biztosít a kispályás csapatoknak a versenyzésre. Ezért idén is megrendezésre kerülnek az elmúlt évek népszerű kispályás labdarúgó tornái, melyre folyamatosan lehet jelentkezni.

Fontos információ, hogy a jelentkezett csapatok nevezése akkor válik véglegessé, ha a nevezési díjat befizette! Piros színnel jelőljük a benevezett csapatokat!

II. HÉGER ÁDÁM EMLÉKTORNA "RÁD EMLÉKEZVE"
2014. NOVEMBER 1. DUNAÚJVÁROS SPORTCSARNOK
1. SZP ASZTALOS FANATIC SE 2. GASZISPORTVIDEO.HU
3. ZÉRÓ TOLERANCIA 4. MÉSZI - FRUTH KFT.
5. BIANCA TRADE 6. STEELWORKERS
7. FRANKCITY KÁLVIN 8. LSL
9. DZSÓ KER BF 10. DR INK TEAM
11. HÉGER ÁDÁM BARÁTAI 12. MIRAGE
VII. ÉJSZAKAI MIKULÁS KUPA "FOCI AZ ÉJSZAKÁBAN"
2014. DECEMBER 5. DUNAÚJVÁROS SPORTCSARNOK
1. DZSÓ KER FB 2. LILLAPALOTA
3. STEELWORKERS 4. MÉSZI FRUCHT KFT.
5. RIKI FC 6. FRANKCITY KÁLVIN
7. LA VECCHIA SIGNORA 8. ELIT ALAKULAT
9. WHISKY COLA 10. KISCSÖVESEK
VIII. ZEUS OLD BOYS KUPA "NAGYOK A PÁLYÁN"
2014. DECEMBER 20. DUNAÚJVÁROS SPORTCSARNOK
1. HAVEROK 2. FÜREDI PANZIÓ SENIOR
3. STEELWORKERS 4. AFRICAS
5. BARÁTOK 6. MILLER PUB
7. TÜNDÉREK 8. BARACS SE
9. AKRASZ HOLIDAY 10. DPASE ÖREGFIÚK
11. ÖREG KIRÁLYOK 12. MARTONVÁSÁR
II. SZILVESZTERI KUPA "FOCI, PEZSGŐ, HAVEROK, LIKE"
2014. DECEMBER 27. DUNAÚJVÁROSI FŐISKOLA SPORTCSARNOK
1. ROBISPED 2. MÉSZI FRUCHT KFT.
3. FUTOTTAK MÉG 4. RIKI FC
5. SZP ASZTALOS SE 6. ZÉRÓ TOLERANCIA
7. VAKOK ÉS VILÁGTALANOK 8. GGB KFT.
9. MIRAGE 10. WHISKY COLA
XIII. CARISSA KUPA "AZ ORSZÁG KÖZEPE"
2015. JANUÁR 2. 3. 4. DUNAÚJVÁROS SPORTCSARNOK
1. GBB KFT. 2. MÉSZI FRUCHT KFT
3. PÁLDEÁK KFT. 4. HIDRO SERVICE
5. DUNAFERR VASAS 6. SIKER ABLAK
7. GAL BAU 8. BARNA TEAM
9. MIRAGE 10. KAMINOKUPA.HU
11. DUNABIZTOS MICRO 12. DÖCÖS
13. SZÍNESCERUZA 14. FRANKCITY KÁLVIN ISKOLA
15. HOLLER UFC U21 16. CSÖVESEK
17. HÁROMKIRÁLYOK FC 18. YOUNG BOYS
19. DUSNOK 20. ZÉRÓ TOLERANCIA
21. FEJÓ THERM 22. BPM
23. SÁRÉPSZER 24. HUNGÁRIA
25. KARMACSI AUTÓ FC 26. SHELL DUNAÚJVÁROS
27. MULTISTEEL HANGARY KFT. 28. UNKNOWN SOLDIERS
29. BARACS U21 30. MULTISTEEL HUNGARY KFT.
31. FEHÉRVÁR FUTSAL 32. NO NAME

 

Strandfoci Kupa "A Homok Királyai"

A budapesti Chicago győzelmével ért véget a strandfoci kupa szombaton a Szalki szigeten, mely Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata és a DVG Zrt. támogatásával valósult meg. Igazi nyári idő és szép környezet várta a sportolókat, akik nem csak Dunaújvárosból jöttek, hanem Budapestről és Kunszentmiklósról is érkeztek csapatok, hogy megmutassák tudásukat. Már a csoportmérkőzések is igazi csemegét hoztak a pályára, hiszen a fürdőzők is szívesen nézték végig a mérkőzéseket a pálya mellől. Kora délutánra kialakultak a csoporthelyezések, melyek után az egyenes kieséses szakasz következett. Ahogy szokott lenni, voltak meglepetések és szebbnél szebb cselek, megmozdulások, hatalmas védések és pazar gólok. A harmadik helyért a Gaszisportvideo.hu mérkőzött meg a strandfoci egyik nagy ágyújával a Frankcityvel, aki csak a végén tudta megszerezni a győzelmet. A döntő pedig feltette az I-re a pontot, hiszen megérdemelten a két legjobb csapat találkozott a mindent eldöntő aranymérkőzésen. Fordulatos és igazi nagy mérkőzés volt, hiszen a budapesti Chicago nagy rutinnal és tudással maga mögé utasította a fiatal Ügyetlenek csapatát és lett így idén a A Homok Királya!

STRANDFOCI KUPA "A HOMOK KIRÁLYAI"
VÉGEREDMÉNY
1. HELY CHICAGO
2. HELY ÜGYETLENEK
3. HELY FRANKCITY
STRANDFOCI  KUPA KÜLÖNDÍJASOK
JÁTÉKOS MOLNÁRI ÁDÁM - CHICAGO
KAPUS ÉLIÁS ZSOLT - ÜGYETLENEK
GÓLKIRÁLY IVACS GÁBOR 18 GÓL - RIKI FC 

Mészáros László DVG Zrt képviselője:
A DVG Zrt. üzemelteti a szabad strandot és nagyon örülök, hogy a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetséggel karöltve ilyen nagyszerű sporteseménynek tudtunk helyet biztosítani. Úgy érzem, hogy remekül sikerült megszervezni ezt a kifejezetten jó programot. Komoly lehetőség rejlik abban, hogy a strandon van egy foci- és egy röplabda pályánk. Ezek a nyári rendezvények nagyon népszerűek sok embert ki tudunk velük csalni a szigetre és alkalmanként színesíteni tudjuk a hétvégéket. Kiváló meccseket láttam, több mint 120 játékos lépett pályára, illetve homokra, és nézőkből sem volt hiány – úgyhogy le a kalappal a szervezés előtt. Augusztus 20-án a Szent István Strandfoci Kupára is mindenkit várunk, remélem az ünnepen legalább kétszer ennyien leszünk majd!

Kovács István - Chicago csapatvezetője:
Csapatommal rendszeresen indulunk strandfoci kupákon, így örömmel vettünk részt a mai megmérettetésen is. Nagyon hangulatos volt a torna, jól éreztük magunkat, profi volt a szervezés. Eddig ez volt az első alkalom, hogy Dunaújvárosban játszottunk, de augusztus 20-án újra el fogunk jönni a Szent István Kupára. Bízunk benne, hogy majd akkor is mi emelhetjük a magasba az első helyért járó serleget!

Éliás Zsolt – Ügyetlenek csapatvezetője:
Szeretnénk megköszönni, hogy részt vehettünk ezen a színvonalas és izgalmas csatákat hozó tornán és sporttal, mozgással tölthettük ezt a napot. Már nem először vettem részt strandfoci kupán, nagyon tetszik a labdarúgásnak ez az ága is! Külön öröm számunkra, hogy bejutottunk a legjobbak közé és végül ezüstérmesek lettünk. Jó volt látni, hogy mennyien kijöttek és újra megtelt élettel a szabad strand.

További képek:

Facebook képek

Brazília 2014

Brazília győzelmével ért véget a MINI FOCI VB Dunaújvárosban. A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség a Világbajnokságra hangolva írta ki a kispályás csapatok számára a kupát, melyre nem csak Dunaújvárosból, hanem Kunszentmiklósról és Szalkszentmártonból is érkeztek csapatok. A Duna-sori pályákon délelőtt a ráhangolódó csoportmérkőzések zajlottak. Innen a legjobb 8 csapat jutott tovább, majd az egyenes kieséses szakaszban már igazi parázs csatákat remek gólokat láthattak a kilátogatók. A nézőtéren egyébként is remek foci hangulat uralkodott - ki az Argentinoknak, ki a Braziloknak vagy éppen a Belgáknak szurkolt. A büfében új barátságok köttettek, vagy éppen régiek mélyültek el, hiszen a hideg sörös korsók koccanása ezzel is jár. A döntőbe jutásért a legnagyobb csatát az Argentína - Brazília találkozó hozta, ahol büntető párbajt követően a Brazilok kerültek ki győztesen. A másik ágon az olaszok verték meg a rutinos Belgium csapatát 4:1-re. A bronzmérkőzésen a világbajnokság legjobb játékosa, a „belga" Miklós István, közönség-szórakoztató megmozdulásokkal kápráztatta el a szurkolókat, csapata pedig 3:0-ra legyőzte a nagy esélyes Argentin csapatot. A Brazil-Olasz döntő igazi csemegéje volt a rendezvénynek, hiszen a rendes játékidőben a vesztésre álló olaszok kiegyenlítettek, majd a büntető párbajban háromszor is vezettek, de végül mégis a nagyszerűen teljesítő Brazília emelhette fel a magasba a világbajnoki trófeát!
Összességében remek mérkőzéseket hozó sportnapon vagyunk túl, amely – ha csak egy napra is – Dunaújvárosba varázsolta a Világbajnokság hangulatát, feelingjét. Az eredményhirdetés után folytatódott a büfében a beszélgetés, majd a „világbajnok" a Corso étteremben folytatta az ünneplést, hiszen az étterem a világbajnok számára ingyen frissítőket ajánlott fel. A napot valószínűleg mindenki a brazíliai meccsek megnézésével zárta, de annyival egyszerűbb volt a dunaújvárosi tornán részt vevőknek a dolga, hogy ők már tudták, ki a világbajnok...

Ekler Sándor – csapatvezető (Robisped – Brazília): Nagyon örülünk, hogy részt vehettünk a tornán, ahol ismét nagy küzdelmek és színvonalas mérkőzések voltak. A csapatom nevében is szeretném megköszönni a szervezők munkáját és reméljük, hogy lehetőségünk lesz még összemérni az erőnket a többi együttessel. Brazília csapatát választottuk, mert az ő játékstílusuk tetszik a legjobban és bízunk benne, hogy ők fogják megnyerni a világbajnokságot. A torna főnyereménye, a Zeus mezgarnítúra nagyszerű ajándék, a győztesnek járó sört a Corso Étteremben, pedig gyorsan elfogyasztjuk, mert már nagyon szomjasak vagyunk!

Dunaújváros, 2014. június 15.

MINI FOCI VB KUPA HELYEZÉSEK
1. HELY BRAZÍLIA
2. HELY OLASZORSZÁG 
3. HELY BELGIUM
4. HELY ARGENTINA
MINI FOCI VB KUPA KÜLÖNDÍJASOK
JÁTÉKOS MIKLÓS ISTVÁN (BELGIUM)
KAPUS ELKER SÁNDOR (BRAZÍLIA)
GÓLKIRÁLY MÁTÉ ÁDÁM 5 GÓL (OLASZORSZÁG) 

II. Parázs Kupa Dunaújváros 2014

Ekler Sándor a Slambuc (RobiSped - Kunszentmiklós) csapat vezetője:

Először vettünk részt a Parázs-varázs kupán, és az azt követő fesztiválon is. A kupára a tizenöt fős focicsapatunkkal érkeztünk, majd az éjszakába nyúló fesztiválon – több mint negyvenen – családtagjainkkal és barátainkkal ünnepeltük az aranyérmet. Remek volt, a kiválóan megrendezett Parázs-varázs kupa, ezért egyúttal gratulálunk a fesztivál szervezőinek. Minden korosztály jól érezte magát, beleértve a gyerekeket is. Rendkívüli módon élveztük a kötélhúzó versenyt, még ha lobogtunk is a kötél végén a solti bikák ellen. Sikerült velük barátságot kötni, olyannyira hogy az Augusztus 9-én, Kunszentmiklóson megrendezésre kerülő Robisped kupára meg is hívtuk őket. Természetesen erre a rendezvényünkre dunaújvárosi csapatok jelentkezését is várjuk.

Jövőre is érkeznek a Kunok, de nem csak negyvenen.

Ifjúsági Futsal Kupa 2014

IFJÚSÁGI FUTSAL TORNA "NE MARADJ OTTHON!" 2014

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ) 2014. május 1-én Ifjúsági Futsal Tornát rendezett a társadalmi integrációt segítő és drogprevenciós célú komplex programok megvalósítása Dunaújvárosban a TÁMOP-5.2.5.B-10/2-2010-0023 számú projekt keretében. A felhívásra 12 csapat nevezést tudták elfogadni a szervezők, így több mint 160 sportoló vehette birtokba a Dunaújvárosi Főiskola gyönyörű sportcsarnokát.

Forever Cupa 2014 a döntő legjobb játékosa DLSZ

(Suplicz Mihály, Diego Maradona, Balaskó Iván)

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség és a Zeusport Áruház Dunaújváros közösen támogatja a Forever Cup országos kispályás labdarúgó tornát. A torna döntőjének legjobb játékosának egy 60.000.- forint értékű Zeus Boxot ajánl fel közösen a DLSZ és a Zeus Sportáruház Dunaújváros.
Ennek apropóján a szövetség és a dunaújvárosi televízió a DSTV közös videoklipet forgatott, melynek főszereplője városunk két ikonja Suplicz Mihály, aki 2013-ban elnyerte az Pro Cultura Intercisae-díjat és a Balaskó Iván, aki a labdarúgópályán nyújtott kiemelkedő teljesítményt Dunaújvárosban.

A Forever Cup új klipje hamarosan elkészül, addig is nézzétek meg a forgatáson készült képeket, hiszen Misi, (Maradona) és Iván ismét nagyot alkotott!

A Forever Cup egy újonnan megalakuló foci kupasorozat Magyarországon. Célja egy olyan kispályás labdarúgó torna megszervezése, amilyenre még nem volt példa hazánkban. A Forever Cup mind a résztvevők számában, mind pedig összdíjazásában a legnagyobb torna hazánkban. Célunk egy 320 csapatos kupasorozatot megalkotni.

Az első kupa 2014 áprilisában kezdődik Budapesten. Mivel hétvégi napokon zajlanának így nem csak a pályán küzdő csapatok részvételére számítunk, hanem rokonaikból, barátaikból álló szurkolótáboraikra is. A kupa lebonyolításának sikerét profi és tapasztalt szervezői csapat garantálja, amely jelenleg is a legnagyobb amatőr bajnokságot működteti Magyarországon.

Az első, áprilisban induló tavaszi Forever Cup összdíjazása 4 millió forint lesz, ezen felül minden induló csapat 25000 Ft értékű ajándékban részesül a részletekért kattints ide. Az 5 hétvégén át tartó egy napos selejtezők során, a legjobb csapatok egy nagyszabású 6. hétvégi döntőn mérhetik össze ügyességüket és ekkor derül ki, hogy ki lesz a kupa végső győztese. A torna különlegessége, hogy a győztesek mellett pénzdíjas vigaszágat is lebonyolít, ami egyedülálló kezdeményezés.

Egy mindenkiért, mindenki Ádámért!

Csütörtökön 16.00 órakor sorsoltak a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségben, és kialakult a III. Akarat Ereje Kupa menetrendje. Nagy csatáknak ad otthont a Dunaújvárosi Sportcsarnok, március 22-én, amikor 12 csapat feszül egymásnak, hogy hazavihesse az első helyezettnek járó kupát.

Nagy sürgés forgás volt a DLSZ tárgyalójában, sorakoztak a kis cetlik a csapatok neveivel, minden papír a helyére került az asztalokon, majd megérkezett Szatmári Ádám, édesanyja kíséretében, valamint a szövetség elnöke Kalácska András és megkezdődött a sorsolás. Elsőként Petrás Gábor, a szövetség főtitkára köszöntötte a csapatok tagjait, képviselőit, majd ismertette a fontosabb tudnivalókat a jövő szombati tornával kapcsolatban. „ Sajnos több csapat nevezését már nem tudtuk elfogadni, pedig az előre tervezett létszámnál jóval többen indultak volna a kupán. Nagy öröm ez számunka, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen népszerű eseménnyé nőtte ki magát az Akarat Ereje Kupa". A megmérettetésen 12 csapat néz farkasszemet egymással, A és B csoportba osztották őket, a csoportmeccsek után továbbjutó csapatok az egyenes kieséses rendszerbe kerülnek, majd a helyosztók után kiderül, hogy melyik együttes viheti haza a vándorserleget. A lényeges technikai részletek után Ádám következett, aki a vándorserlegből kihúzta a csapatok nevével ellátott cetliket. A végleges sorrend kialakítása után Ádám szólt a jelenlevőkhöz. Megköszönte, hogy ilyen sokan szeretnének részt venni a kupán, hogy mennyi embert megmozgatott ez az esemény. Eddig minden tornán nagyon jól érezte magát és alig várja jövő heti meccseket!

Ezt követően Ádám édesanyja, Ildikó is megköszönte a támogatóknak, hogy segítik a rendezvényt és nagy öröm számára, hogy a rendezvény igazi családias hangulatban fog zajlani, hisz ezt mutatta a mai megbeszélés is. Később megtudhattuk, hogy meglepetésben is lesz része a nézőknek, de a pontos részleteket még homály fedi. Nincs más teendő, mint március 22-én kilátogatni a sportcsarnokba, eltölteni egy kellemes napot és végigizgulni az izgalmas és színvonalas mérkőzéseket!

Dunaújváros, 2014. március 14. Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség 

Oldalak