Energott

Energott Teremliga

A bajnoki szünetben megrendezett III. Energott Liga ismét lehetőséget nyújtott a csapatoknak, hogy a holt szezonban is tétmeccseket játszhassanak. Az I. osztály mérkőzéseit az Arany János Iskola tornacsarnokában bonyolították le. Sajnos a Dunaferr Iskola Villamos tagozatának tornaterme beázások miatt továbbra sem alkalmas versenyszerű sportolásra, így a II. osztály küzdelmei a tavalyi sikeres debütálás után, ezen a télen nem kerültek megrendezésre.

Energott Teremliga

 HELYEZÉS CSAPAT M GY D V RG KG P
1. KARMACSI AUTÓ 10 8 2 0 66 14 26
2. CSÖVESEK 10 8 1 1 67 37 25
3. DUNABIZTOS MICRO 10 7 1 2 37 22 22

A mezőnyt nyolc Zeus „1." osztályú csapat és a Campus „2." osztály négy meghatározó gárdája alkotta. A csapatoknak lehetősége nyílt tétmérkőzéseken szerepeltetni a bajnokságban kevesebbet játszó játékosait – akik itt bizonyíthattak – illetve beépíthették a téli időszakban igazolt új labdarúgókat. Ez legjobban talán a Karmacsi Autók csapatának sikerült. A fiatal, tehetséges játékosokra épülő alakulat veretlenül lett bajnok, mindössze a két dobogós csapatot nem sikerült legyőzniük. A második helyezett Csövesek gárdája több esetben létszámproblémával küzdött, ezért a remek játékoskeretük ellenére meg kellett elégedniük a második hellyel. A Dunabiztos-Micro csapata kihasználta, hogy a ZEUS osztály élcsapatai közül a Dunaferr Vasas és a Háromkirályok gárdája nem nevezett a teremligára, és így meggyőző teljesítménnyel, megérdemelten végzett a dobogón. Várakozások felett szerepelt még a Fejó Therm Kft. csapata, míg a Füredi Panzió '09 együttesének teljesítménye elmaradt a várakozásoktól. A Campus osztályú csapatok közül a Frankcity MÉ-SZI Frucht bizonyította, miért is áll magabiztosan a Campus osztály élén, hiszen a középmezőnyben sikerült végezniük. A másik három másod osztályú csapatnak voltak figyelemre méltó eredményei, de ezzel csak a tabella végére értek oda. Megtapasztalhatták mennyivel gyorsabb játékot játszanak a magasabb osztályban.

Összességében megállapítható, hogy a teremliga elérte célját. A csapatok és játékosok tétmeccseken tarthatták formában magukat, a kilátogató nézők többségében változatos, gólokban gazdag mérkőzéseket láthattak. A további előrelépéshez már csak az szükséges, hogy a benevezett csapatok mindegyike olyan komolyan vegye a mérkőzéseket, mint a bajnokságban, ahogy ezt a többség teszi.

Kispályás Határozat (KH 2013/2014 17.)

2013. december 19. csütörtök 19.00 órára kiírt Hild Kollégium - Varázs Kép III. Energott Teremliga mérkőzésen a vendég csapat nem jelent meg a kiírt időpontban, ezért a DLSZ Kispályás Bizottsága a III. Energott Liga 2013/2014. évi versenykiírás 12. pont első bekezdése alapján jár el.

Dunaújváros, 2013. december 23.
DLSZ Kispályás Bizottság

 

Enegott Teremliga 2013

Tisztelt Csapatvezetők, Csapatok, Játékosok, Érdeklődők!


Ismét megrendezésre kerül az ENERGOTT TEREMLIGA, immár harmadik alkalommal. A küzdelemsorozat 2013. november 18. hétfő és 2014. február 26. csütörtök között lesz lebonyolítva az Arany János általános iskolában. Sajnos idén nem tudtuk a másodosztály számára kiírni a versenyt, hiszen nincs megfelelő terem Dunaújvárosban, ami játékra alkalmas lett volna. Természetesen a III. Energott Teremligára bármelyik osztályból lehet nevezni, de ígérjük jövőre ismét megpróbáljuk az alacsonyabb osztályok számára is megrendezni a ligasorozatot.

Fontos információ, hogy csak a kitöltött, leadott nevezési lap és a nevezési díj befizetésével válik játékjogosulttá egy csapat. A teremliga mérkőzései hétfőn és csütörtökön az esti órákban lesznek megtartva, az Arany János Általános Iskola tornatermében. Ahogyan már megszokhattátok az Energott Teremliga első három helyezettje érmet és kupát kap a díjátadón, valamint a csapatvezetők által legjobbnak vélt játékost, kapust és a gólkirályt különdíjjal jutalmazzuk.

A III. Energott Teremliga fő támogatója a dunaújvárosi ENERGOTT Kft., támogatója pedig Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata.

A III. Energott Ligára 12 csapat nevezését fogadjuk el! 

Dunaújváros, 2013. október 14.
Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Versenybizottság

Energott Liga

Tisztelt Csapatvezetők!

A II. Energott Liga I. és II. osztályának az eredményhirdetése 2013. március 14.-én csütörtökön 17.00 órakor lesz a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség nagy tárgyalótermében (Dunaújváros, Városháza tér 1. VII. emelet).

Megkérjük az első három csapat csapatvezetőjét és játékosait, hogy jelenjenek meg az eredményhirdetésen, valamint mindkét osztály gólkirályát is, hogy a nekik járó különdíjakat át tudjuk adni!

Meghívottak a díjátadásra:

DLSZ Vezetőség
Kalácska András DLSZ elnök
Mészáros István DLSZ Versenybizottság elnök
Futó János DLSZ Kispályás Bizottság elnök
Pulai Ferenc Energott liga főtámogatója

II. Energott Liga I. osztály
Budavári Árpád Háromkirályok Colosseum FC csapatvezető
Pulai Ferenc Csövesek csapatvezető
Tóth Imre Dunaferr Vasas csapatvezető
Nagy Attila I. osztály gólkirály

II. Energott Liga II. osztály
Szakács László Yaffaszünet csapatvezető
Tapaszi József Füredi Senior csapatvezető
Tapaszi Zoltán Mirage csapatvezető
Kápolnási Attila II. osztály gólkirály

Gratulálunk a csapatoknak és a különdíjazottaknak!

Dunaújváros, 2013. március 10. Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség

 

 Energott Terem Liga Dunaújváros

II. ENERGOTT KISPÁLYÁS FOCI TEREMLIGA - VÉGEREDMÉNY
H  CSAPAT M GY D V RG-KG P
1. HÁROMKIRÁLYOK C FC 11 11 0 0 57 - 17 33
2. CSÖVESEK 11 8 2 1 50 - 27 26
3. DUNAFERR VASAS 11 7 3 1 42 - 24 24
II. ENERGOTT KISPÁLYÁS FOCI TEREMLIGA - GÓLKIRÁLYAI
ARANYCIPŐ NAGY ATTILA 16 GÓL (HÁROMKIRÁLYOK COLOSSEUM FC)
EZÜSTCIPŐ BALOGH PÉTER 15 GÓL (DUNABIZTOS MICRO) 
BRONZ CIPŐ IDEI SZABOLCS (AKRASZ BAU) - RAJNA RÓBERT (FÜREDI PANZIÓ 09') 13 GÓL

Háromkirályok Colosseum FC

Zemankó Zoltán Háromkirályok C FC csapatvezető:

Zemankó Zoltán Háromkirályok CFC csapatvezetőRemek kezdeményezésnek tartom az immár második alkalommal kiírt, két "osztályos" Energott ligát is. Hétről-hétre szórakoztató mérkőzéseket láthatott a kilátogató publikum az Arany és Dunaferr iskola tornatermeiben. A küzdelmek komolyságát jelzi, hogy több profi labdarúgó is tiszteletét tette az egyes csapatokban, valamint a csapatok a városi bajnokágban is megismert keretükkel vágtak neki a ligának. Az elmúlt évek presztízs csatái folytatódtak a teremben is. A liga kitűnő mozgáslehetőséget biztosított és egy picit előkészítette a cseppet sem lefutott bajnokság tavaszi idényét is.

Boldog vagyok, hogy a Háromkirályok C. FC. csapata lett a I. osztály bajnoka. A csapat tagjaként elmondhatom, hogy a küzdelmeket végig komolyan vettük és egy emberként mindent megtettünk a siker érdekében. Budavári Árpád csapatvezető a bajnoksághoz hasonlóan itt is maximálisan igyekezett megteremteni a szükséges, nyugodt feltételeket, melyet ezúton is szeretnénk megköszönni.

Remélem ez a siker további erőt ad számunkra és tavasszal a bajnoki serleget is magasba emelhetjük.

 

Energott Teremliga Dunaújváros

II. ENERGOTT KISPÁLYÁS FOCI TEREMLIGA - EREDMÉNYTÁBLA
H  CSAPAT M GY D V RG-KG P
1. YAFFASZÜNET 10 10 0 0 82 - 19 30
2. FÜREDI SENIOR 10 7 1 2 57 - 37 22
3. MIRAGE 10 6 2 2 48 - 32 20
II. ENERGOTT KISPÁLYÁS FOCI TEREMLIGA - GÓLKIRÁLYAI
ARANYCIPŐ KÁPOLNÁSI ATTILA 36 GÓL (YAFFASZÜNET)
EZÜSTCIPŐ LENDVAI ANDRÁS 26 GÓL (FÜREDI SENIOR)
BRONZ CIPŐ KOVÁCS KRISZTIÁN 19 GÓL (YAFFASZÜNET)

Yaffaszünet csapat

László Szakács Yaffaszünet csapatvezető:

Szakács László Yaffaszünet csapatvezetőElőször is szeretném megköszönni a szervezőknek, valamint a csapatoknak, hogy létrejöhetett ez a nagyszerű liga, melyben minden csapat nagyszerűen küzdött és megtettek mindent a győzelemért. Bár néha az időjárás viszontagságaival kellett küzdeni és a terem minősége nem mindig volt megfelelő, de ennek ellenére úgy érzem sikerült remek meccseket játszanunk. Úgy gondolom lehetőséget kaptunk arra, hogy a csapatok még jobban összekovácsolódjanak és bizonyíthassák tudásukat a pályán. Nekünk remek alkalom volt ez arra, hogy lássuk, mire vagyunk képesek és ehhez igazíthatjuk a további célkitűzéseket. Remélem lesz még alkalmunk hasonlóan színvonalas ligában játszunk, szóval előszeretettel várjuk a további szervezéseket. Szeretném meg köszönni, a csapatoknak és csapatvezetőknek, hogy viszonylag sportszerű keretek között tudtuk lejátszani a meccseket és rugalmasak voltak az esetleges időpont változtatásokban. És végül had gratuláljak a másik két csapatnak akik szintén odaértek a dobogó második és harmadik fokára.

 

Az Energott Ligáról néhány mondatban


Véget értek a II. Energott Liga 2012 novembertől, 2013 márciusáig tartó küzdelmei. A tavaly útjára indított terembajnokság népszerűségét jelzi, hogy idén már két csoportban (12-12 csapat részvételével) folytak a csatározások, remek elfoglaltságot, sportolási lehetőséget biztosítva a téli uborkaszezonra a kispályás labdarúgás szerelmeseinek, és kiváló kikapcsolódást nyújtva az érdeklődőknek, szimpatizánsoknak. A mérkőzések az Arany János Iskola tornacsarnokában és a Dunaferr Iskola Villamos tagozatának tornatermében kerültek megrendezésre. Sajnos az időjárási viszonyok még annak ellenére is közbeszóltak, hogy a mérkőzéseket teremben játszották, ugyanis mindkét helyszín tetőszerkezete megadta magát időnként a különböző csapadékoknak (eső, hó) – és beázott. Emiatt néhány mérkőzés elhalasztására is sor kellett, hogy kerüljön. Halasztás egyébként csak a II. osztályban történt, de ott sem zavarta meg számottevően a menetrendet.

Dunaferr Vasas - Csövesek

Az I. osztályban régen nem látott erős mezőny jött össze, ugyanis a városi bajnokság ZEUS "A" csoportjából a most folyó pontvadászat első 10 helyezettje leadta a nevezését. A 11. helyezett B.T.Team helyett bejelentkezett a Campus "B" csoport favoritja a Major Házépítő Kft. csapata. A 12. helyen álló, de a bajnokságtól visszalépő Young Boys alakulatának helyére pedig az igen jó erőkből álló Varázs-Kép nevű formáció kvalifikálta magát, szintén a Campus csoportból. Nem véletlen a kvalifikáció kifejezés, hiszen a nevezéseket erősorrend (a folyó bajnokságban elfoglalt helyezés) alapján fogadta el a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség, mindkét osztályban.
A liga színvonala tehát garantált volt és erre szerencsére nem cáfoltak rá a csapatok sem. Nagy küzdelmek, alakultak ki, színvonalas játékkal fűszerezve, szinte az összes találkozón. Az első osztályban komoly versenyfutás volt a dobogós helyezésekért, de a középmezőnyben tanyázó csapatok is szépen gyűjtötték a pontokat. Kiemelkedett a mezőnyből a végső győztes Háromkirályok Colosseum FC csapata, akik az I. osztály küzdelmeit veretlenül 100 %-os teljesítménnyel abszolválták elnyerve ezzel a gyönyörű vándorkupát. A dobogó második és harmadik fokára három gárda igyekezett felkapaszkodni (Csövesek, Dunaferr Vasas, Karmacsi Autó). Kiélezett hajrában végül az ezüstérmet a Csövesek játékosainak a nyakába akasztották, a bronzérmes pozíciót pedig a Dunaferr Vasas szerezte meg. Mindkét csapat egy vereséggel zárta tornát, így kijelenthető, hogy megérdemelt az előkelő pozíció. Nagyon jól teljesített a két alsóbb osztályú együttes, hiszen a Major Házépítő Kft csapata a bravúrosnak mondható 5. helyen fejezte be a versengést, míg a Varázs-Kép alakulata – több meglepő eredményt is produkálva – a 9. lett a tabellán. A tavalyi bronzérmes Akrasz Bau nem tudta megismételni a 2012-es teljesítményét,így csak a tabella 8. helyén végzett. A Fejó Therm Kft alakulata, ahogy a bajnokságban úgy a teremligában is csak néha-néha mutatta meg valós erejét. Mivel a fiatal játékosok nem tudják állandósítani jó formájukat egyelőre csak a táblázat(ok) alsó régióiban találjuk meg őket. A Dunabiztos-Micro és a Füredi Panzió '09 a középmezőny masszív csapatai voltak, míg a Hild Kollégium szereplése és 10. helye mindenképpen a csalódás kategóriába sorolható, csakúgy, mint a Sárga Taxi 11. pozíciója.
A II. osztály szintén izgalmas, nagy csatákat hozott. Sajnos a Dunafin alakulata a torna végére „elfogyott" így ők kiszálltak a versengésből. Ez azonban semmit sem von le a végső győztes Yaffaszünet teljesítményéből, hiszen 10 mérkőzésükből 10–et nyertek meg, így ebben az osztályban is lett 100%-os eredményt produkáló csapat. A Yaffaszünet gólaránya is imponáló, mert amíg ők 82 (!) alkalommal zörgették meg ellenfeleik hálóját, addig kapujukba mindössze 19 alkalommal találtak be a riválisok. Érdekesség még az is, hogy házi gólkirályuk Kápolnási Attila egymaga 36-szor (!) volt eredményes, amihez ezúton is gratulálunk. Üde színfoltja volt a másodosztály versengésének a „Füredi Panzió Senior" csapatának szereplése, ugyanis a rutinos játékosokból álló gárda nemcsak felvette a versenyt a fiatalokkal, hanem egyenesen az ezüstéremig lendültek, Tapaszi József vezetésével. A bronzéremért óriási csata folyt ebben az osztályban is, végül a szépen csillogó medáliát a Mirage csapata gyűjtött be.
Összességében elmondható: bebizonyosodott, hogy a dunaújvárosi amatőr labdarúgóknak igen komoly igényük van a mozgásra télen is, amikor a kinti körülmények erre nem alkalmasak. Másfelől, nagyon jó ötlet volt az idén első alkalommal útjára indított másodosztály, hiszen remek mérkőzéseket játszottak a csapatok és egyöntetű vélemény volt az is, hogy hiánypótlás volt ez a kezdeményezés. A két liga osztályban több száz labdarúgó lépett pályára és az igazi hiánypótlás azt gondoljuk, hogy leginkább ez volt.

 

Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség, Dunaújváros, 2013. március 09.

 

Energott Liga

 A II. Energott Ligára az I. osztályban betelt a 12 hely, A Ligát az alábbi csapatok részvételével bonyolítjuk le 2012. november - 2013. március közötti időszakban az Arany János Iskola Sportcsarnokában:

II. ENERGOTT LIGA
I. OSZTÁLY
1. SÁRGA TAXI 7. FEJÓ THERM
2. HILD KOLLÉGIUM 8. KARMACSI AUTÓ
3. VARÁZS KÉP 9. MAJOR HÁZÉPÍTŐ
4. CSÖVESEK 10. HÁROMKIRÁLYOK C. FC
5. AKRASZ BAU 11. DUNABIZTOS MICRO
6. DUNAFERR VASAS 12. FÜREDI PANZIÓ 09'

A II. Energott Liga II. osztályára még keressük a csapatokat, hogy itt is beteljen a maximum 12 fős csapatlétszám. Ezért a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség 2012. november 13.-ig meghosszabbítja a nevezési határidőt. A II. osztályba az alábbi csapatok neveztek az Energott Ligára:

II. ENERGOTT LIGA
II. OSZTÁLY
1. HANGOVER 7. MIRAGE
2. YAFFA SZÜNET 8. RIKI FC
3. EXTRA MÉDIA 9. DR INK TEAM 
4. HUNGÁRIA 10. ANTI FF
5. MŰVÉSZ PRESSZÓ 11. KÉK OSZTRIGA
6. FÜREDI SENIOR 12. DUNAFIN

A leadott nevezések beérkezése után elkészítjük mindkét osztályra a mérkőzések beosztását, majd ezt követően technikai megbeszélést tartunk a szövetség irodájában, ahol a versenykiírást és a felmerülő kérdéseket megbeszéljük!

Tisztelt Csapatvezetők!

A DLSZ Versenybizottsága hamarosan elkészíti a 2012/2013 évi Markó Lajos Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokság versenykiírását, a 2012. évi Dunaújvárosi Kupa versenykiírását és a 2012. évi Energott Liga versenykiírását.

Csatolva küldjük az előző év versenykiírásait, hogy átnézzétek és javaslatot tegyetek a bizottság felé.

Kérjük a csapatvezetőket, hogy észrevételeikkel, illetve ötleteikkel segítség a Versenybizottság munkáját, hogy életszerűbb és jobb versenykiírást tudjanak készíteni.

Kérjük segítsétek a bizottság munkáját. A visszaküldött észrevételeket a bizottság elé visszük!

Oldalak