2014. év

Folytatja a rájátszás küzdelmeit, ráadásul újabb "hatpontos" rangadóra készül a DF Green Pet futsal együttese: csapatunk a BME alakulatát fogadja a Dunaújvárosi Sportcsarnokban hétfőn este - és ismét rendkívüli akcióval csábítja a drukkereket. Kedvcsináló és további részletek az Akcióporta hasábjain!

FGSZ Siófok - Dunaújváros PASE

2014. április 19-én, szombaton 1700-kor kerül sor a DPASE siófoki vendégjátékára. A rangadónak kikiáltott találkozón az dőlhet el, hogy csapatunk lépéselőnybe kerül-e az NBII hajrája előtt a vendéglátónkkal szemben, vagy a megszerzett pontelőny a minimálisra csökken. Többen úgy gondolják, hogy itt talán eldőlhet a bajnokság második helyének sorsa is, de azért ezt így nem szabad kimondani, hiszen még sok minden előfordulhat a folytatásban. Az biztos, hogy érdekes találkozó lesz a „hatpontosnak" is kikiáltható meccs. Az NBII-ben eddig megszerzett pontokat összehasonlítva azt láthatjuk, hogy nekünk jelen pillanatban néggyel van több, míg a lőtt gólok számából kiderül, hogy abban is jobban állunk. A DPASE 36-szor, míg a Siófok 32-szer talált be ellenfelei kapujába. A mi védelmünk valamivel stabilabbnak tűnik a számok alapján, hiszen kettő góllal kaptunk kevesebbet ellenfelünknél. Ez azonban elenyésző különbség csupán. A két csapat az őszi szezon 9. fordulójában találkozott legutóbb, ahol egygólos dunaújvárosi győzelem született.

Böőr Zoltán és Dobos Barna DPASE

(Böőr Zoltán és Dobos Barna sportigazgató)

Dobos Barna: Egy igazi rangadó lesz, hiszen a jelenlegi második és harmadik helyezett találkozik majd, ahol a második hely megszerzése a cél. Főként a Siófok számára lesz igazán jelentősége a meccsnek, ha abból a szempontból nézzük, hogy nekik megmaradjanak az esélyeik a második hely megszerzésére, ahhoz eredményt kell produkálniuk. Mi kedvezőbb helyzetben vagyunk, hiszen bármi is lesz Siófokon, akkor is a második helyen maradunk majd. Számunkra az a tét, hogy el tudunk-e lépni az üldözőnk elől, amivel nagyon komoly előnyre tennénk szert, vagy megmarad ez a távolság, ami megint csak komolynak mondható. A végelszámolásnál nagy jelentősége lesz a győztes mérkőzések számának, és ebben pillanatnyilag, de ez mérkőzésről mérkőzésre változhat, mi állunk jobban. Nem ez a mérkőzés fogja eldönteni számunkra, hogy belépünk-e az álmok kapuján, de egyértelműen jelentősége van.

Böőr Zoltán: A csapaton nincs teher, hiszen jó pár olyan játékos van a keretben, akik játszottunk az NBI-ben. Szerintem mi vagyunk ilyen szempontból a legrutinosabbak ebben a mezőnyben. Teher legyen a Siófokon, hiszen ők vannak győzelmi kényszerben. Egyértelműen győzni megyünk Siófokra. Mindenki kihegyezte erre a mérkőzésre az egész tavaszi szezont, de láthatjuk, hogy mindenki képes sikert elérni, de botlani is. Minden mérkőzésnek jelentősége van, de számunkra a lényeg most a győzelem megszerzése lesz, mert a klub NBI-es akar lenni. Nekünk az a feladatunk, hogy a klubot oda is juttassuk.

Csehi Tamás: Szeretném, ha azok a célok, amelyekért visszaigazoltam Dunaújvárosba, teljesülnének, hiszen ismét szeretnék - ezzel a csapattal - NBI-ben szerepelni. Azért jöttem ide, mert a klub is és én is komoly terveket szőttem, és most ehhez én is hozzáteszem a magamét. Újra át szeretném élni azt, amit Pakson, NBI-es játékosként. Ezért mindent megteszek a továbbiakban is.

A Siófok elleni összecsapásra 2014. április 19-én, szombaton, 1700-kor kerül sor, melyre két szurkolói buszt indít a vezetőség. Hajrá Dunaújváros PASE!

Ifjúsági Futsal Kupa 2014

IFJÚSÁGI FUTSAL TORNA "NE MARADJ OTTHON!" 2014

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ) 2014. május 1-én Ifjúsági Futsal Tornát rendezett a társadalmi integrációt segítő és drogprevenciós célú komplex programok megvalósítása Dunaújvárosban a TÁMOP-5.2.5.B-10/2-2010-0023 számú projekt keretében. A felhívásra 12 csapat nevezést tudták elfogadni a szervezők, így több mint 160 sportoló vehette birtokba a Dunaújvárosi Főiskola gyönyörű sportcsarnokát.

Dunaújváros PASE - Szolnoki MÁV

DUNAÚJÁROS PASE - SZOLNOKI MÁV

DUNAÚJÁROS STADION, 2014. ÁPRILIS 11. PÉNTEK 15.30 ÓRA

2014. április 11-én, pénteken 15.30-kor a Szolnok csapatát fogadja városunk csapata a Dunaújváros PASE csapat. Csapatunk a tabella második helyén, míg a vendégek a tizenegyedik helyen állnak. Mint minden találkozón, fontos lenne a győzelem megszerzése, hiszen számunkra ez azt jelentené, hogy továbbra is megőrizzük helyünket a tabellán. A megszerzett pontokat összehasonlítva azt láthatjuk, hogy nekünk hússzal van több, a lőtt gólok számából pedig az derül ki, hogy mindkét csapat támadó jellegű játékot játszik, hiszen a DPASE 36-szor, míg a Szolnok 31-szer talált be ellenfelei kapujába. A mi védelmünk stabilabbnak tűnik a számok alapján, hiszen tizenegy góllal kevesebbet kaptunk ellenfelünknél.

A két csapat az őszi szezon 8. fordulójában találkozott legutóbb, ahol szolnoki győzelem született. A végeredmény 3-2 volt.

Őszi mérkőzés eredménye:

NBII. mérkőzés, 2013. október 4. 2013/2014 szezon, 8. forduló

Szolnoki MÁV - Dunaújváros PASE 3-2 (2-2)

Góllövők: Grúz Tamás (18'), Máté János (25'), B. Tóth Balázs (85'), ill. Egejuru Godslove (7'), Burucz Barna (45')

Az elmúlt fél évben a Dunaújváros kétszer nyert hazai pályán és egyszer kapott ki. Az elmúlt fél év mérlege szerint a Szolnoki MÁV egyszer sem nyert idegenben, kétszer játszott döntetlent és háromszor kapott ki. Ebben az összehasonlításban csapatunk sikeresebb volt a közelmúltban. Ha az elmúlt egy évben, az NB II. mérkőzésein nyújtott hazai teljesítményt nézzük, a Dunaújváros 5 győzelmet, 1 döntetlent és 1 vereséget könyvelhetett el. A vendég csapat, a Szolnoki MÁV pedig idegenben kétszer nyert, egyszer játszott döntetlent és négyszer kapott ki. Tehát ebben az összevetésben is jobban szerepelt a Dunaújváros.

Gyertek minél többen, és zúgjon a: Hajrá Dunaújváros!

Forever Cupa 2014 a döntő legjobb játékosa DLSZ

(Suplicz Mihály, Diego Maradona, Balaskó Iván)

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség és a Zeusport Áruház Dunaújváros közösen támogatja a Forever Cup országos kispályás labdarúgó tornát. A torna döntőjének legjobb játékosának egy 60.000.- forint értékű Zeus Boxot ajánl fel közösen a DLSZ és a Zeus Sportáruház Dunaújváros.
Ennek apropóján a szövetség és a dunaújvárosi televízió a DSTV közös videoklipet forgatott, melynek főszereplője városunk két ikonja Suplicz Mihály, aki 2013-ban elnyerte az Pro Cultura Intercisae-díjat és a Balaskó Iván, aki a labdarúgópályán nyújtott kiemelkedő teljesítményt Dunaújvárosban.

A Forever Cup új klipje hamarosan elkészül, addig is nézzétek meg a forgatáson készült képeket, hiszen Misi, (Maradona) és Iván ismét nagyot alkotott!

A Forever Cup egy újonnan megalakuló foci kupasorozat Magyarországon. Célja egy olyan kispályás labdarúgó torna megszervezése, amilyenre még nem volt példa hazánkban. A Forever Cup mind a résztvevők számában, mind pedig összdíjazásában a legnagyobb torna hazánkban. Célunk egy 320 csapatos kupasorozatot megalkotni.

Az első kupa 2014 áprilisában kezdődik Budapesten. Mivel hétvégi napokon zajlanának így nem csak a pályán küzdő csapatok részvételére számítunk, hanem rokonaikból, barátaikból álló szurkolótáboraikra is. A kupa lebonyolításának sikerét profi és tapasztalt szervezői csapat garantálja, amely jelenleg is a legnagyobb amatőr bajnokságot működteti Magyarországon.

Az első, áprilisban induló tavaszi Forever Cup összdíjazása 4 millió forint lesz, ezen felül minden induló csapat 25000 Ft értékű ajándékban részesül a részletekért kattints ide. Az 5 hétvégén át tartó egy napos selejtezők során, a legjobb csapatok egy nagyszabású 6. hétvégi döntőn mérhetik össze ügyességüket és ekkor derül ki, hogy ki lesz a kupa végső győztese. A torna különlegessége, hogy a győztesek mellett pénzdíjas vigaszágat is lebonyolít, ami egyedülálló kezdeményezés.

Dunaújvárosi Hírlap

Örömmel tájékoztatjuk a sportszerető érdeklődőket, hogy a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség és a Dunaújvárosi Hírlap kommunikációs megállapodást kötött. Ennek értelmében a 2013/2014. évi Markó Lajos Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokság tavaszi eredményeinek, tabelláinak, híreinek, aktualitásának folyamatos és rendszeres közlése fog történni minden héten a Dunaújvárosi Hírlap és a DH Online oldalain.

A hét elején a Zeus és a Campus osztály eredményeit olvashatjátok, majd ezt követi a Női Baronesz és a Decathlon Senior osztály. Az alsóbb (C és D) osztályok eredményeiről, pedig minden hónap közepén lesz egy átfogó beszámoló. Az információk mellett találkozhatunk majd egy-egy csapatvezető nyilatkozatával, de tervezünk közös játékot is, melynek végén nyeremények várnak a szerencsésekre. Közös célunk a kispályás labdarúgás, valamint az egészséges életmód népszerűsítése. Reményeink szerint további pártolókat, sportolókat szerez majd ez a terület a bővülő kommunikációs csatornák segítségével.

Ezúton is üdvözöljük a Dunaújvárosi Hírlapnak azt a törekvését, hogy információkkal kívánja ellátni az olvasókat, érdeklődőket Dunaújváros legnagyobb taglétszámmal (több mint 1500 amatőr sportoló) rendelkező szövetségének bajnokságairól, tevékenységéről, hiszen szlogenünk is hirdeti: "Mindenki győztes, aki focizik"!

2014. április 04. Dunaújváros, Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség

Zemankó Zoltán DF Green Pet Futsal szakosztályvezető: Sajnos hétfőn este Békéscsabán vereséget szenvedtünk. Ennek okait keresve látjuk, hogy a Srácok nagyon fáradtak voltak. Vasárnap szinte mindenki végig játszott egy nagypályás mérkőzést. Hétfőn reggel dolgozni mentek, délután hosszú utazás, este pedig egy felsőházi futsal mérkőzés. Azt gondolom, hogy ez még kimondva is sok nemhogy átélve.

Viszokai László

Viszokai László, a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Játékvezetői Bizottságának elnöke, hétvégén, a Ferencváros - Lombard Pápa mérkőzésen 150. alkalommal szerepelt asszisztensként az élvonalban!


Gratulálunk a jubileumhoz és mérkőzésen mutatott hibátlan teljesítményhez és további sikereket kívánunk neki!

Oldalak