2014. év

II. Szilveszteri kupa DLSZ 2014

Mészi Frucht Kft.

(Mészi Frucht Kft.  - 1. hely)

Dunaújváros Önkormányzat csapata
Mikulás-napi jótékonysági akció és nagyszerű dunaújvárosi szereplés a Magyar Önkormányzatok Foci Kupáján!
Évet zárt a DLSZ!

Sikeresnek értékelte a mögöttünk hagyott esztendőt a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség elnöksége, s különböző bizottságai is. Erről tegnap este, a Campus étteremben megtartott évzárón adtak számot a szövetség vezetői.

Ligakupa nyolcaddöntő

A Videotonnal játszunk Ligakupa mérkőzést

A mai FTC - Paks Ligakupa-mérkőzés után a SportTV-ben kisorsolták a Ligakupa nyolcaddöntőjének párosításait. A városunk csapata a székesfehérvári Videoton FC csapatával került kisorsolásra. A továbbjutásról két mérkőzés dönt oda visszavágós renszerben. Az első találkozó Duanújvárosban lesz 2014. december 2-án , a visszavágót egy héttel később pedig Székesfehérváron rendezik meg. Érdekesség, hogy a két Ligakupa-mérkőzés között egy bajnokit is játszunk a Videoton FC csapata ellen itthon december 6-án 16.00 órakor a Duanújváros Stadionban.

LIGAKUPA, NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁS

Sopron (II. osztály) – Debrecen VSC - Teva
Dunaújváros – Videoton 2014. december 2. kedd 15.30 óra
Pécsi MFC – Szombathelyi Haladás
MVM-Paks – MTK Budapest
Újpest FC – Ferencváros TC
Győri ETO–SZTK-Erima (II.)
Diósgyőr VTK – Budapest Honvéd
Békéscsaba (II.osztály) – Nyíregyháza Sparcatus

Csoprtmérkőzéseket az alábbi linken lehet megtekinteni:

Ligakupa csoportmérkőzések

 

Dunaújváros - MVM PAKS
Dunaújváros – MVM Paks 1-0 (0-0)

Vezették: Andó-Szabó Sándor, Buzás Balázs, Kóbor Péter

Dunaújváros PASE: Nagy Gergely – Villám Balázs, Farkas Viktor (Szalai Tamás az 50. percben), Lázár Zsolt, Csehi Tamás, Böőr Zoltán, Sárközi Norbert, Petneházi Márk (Timotej Dodlek a 88. percben), Zsótér Donát (Riberio Thiago a 68. perben), Orosz Márk, Nikházi Márk. Vezetőedző: Dobos Barna.

MVM Paks: Molnár Péter – Gévay Zsolt, Kovács Gábor, Báló Tamás, Kecskés Tamás, Tamási Zsolt (Kesztyűs Barna a 68. percben), Vági András, Bertus Lajos (Kiss Tamás a 75. percben), Bartha László, Kulcsár Dávid (Könyves Norbert a 68. percben), Haraszti Zsolt.Vezetőedző: Csertői Aurél.

Dunaújváros - MVM Paks 1 - 0

Nem tud hibázni hazai pályán a DPASE labdarúgócsapata, mely ma este a Paksot is legyőzte 1-0-ra a Dunaújvárosi Stadionban. Dobos Barna tanítványai a meccs nagy részében jobban játszottak ellenfelüknél, mely későn hajrázott, ám ez már kevés volt számára a pontszerzéshez.

Dunaújváros - MVM PAKS 2014

Nehéznek ígérkező mérkőzés várt ma este a DPASE labdarúgó csapatára, mely a bajnokság egyik élcsapatát, a harmadik helyen álló Paksot látta vendégül a Dunaújvárosi Stadionban.
A találkozó első perceiben aktívabbnak is tűntek a látogatók, ám a hazai védelem jól zárt, így hiába a kezdeti mezőnyfölény, még helyzetet sem tudtak kialakítani Csertői Aurél tanítványai a dunaújvárosi kapu előtt. A folytatásban kiegyenlítettebb lett a játék képe, mert a vendégeknek láthatóan nem ízlett a mieink letámadása, ami miatt több labdát is veszítettek.

Egyre aktívabban támadta ellenfele kapuját a DPASE, mely Csehi távoli lövésével, majd két Zsótér-fejessel igyekezett veszélyeztetni, de Molnár kapus magabiztosan fogta a próbálkozásokat. Az inkább küzdelmes, mint színvonalas első félidőben már csak két paksi sárgát jegyezhettünk fel et követően, gólt, de még helyzetet se nagyon, így 0-0-s döntetlennel vonulhattak pihenőre a csapatok.

A játék képe a térfélcserét követő első tíz percben sem változott, némi hazai fölénnyel fűszerezett mezőnyjáték folyt a pályán, helyzet nélkül. Az 55. perctől viszont felpörögtek az események, mert előbb Petneházi vágta fölé öt méterről Lázár keresztbe lőtt labdáját, majd két újabb paksi is besárgult. A 61. percben viszont megszerezte a vezetést a DPASE, miután Petneházi tért ölelő szabadrúgására Nikházi emelkedett a legmagasabbra, s két paksi védő közül, tizenkét méterről fejelt a jobb felső sarokba (1-0).

A bekapott gól után gyorsan azonnal aktívabb lett a Paks, de a mieink kontráiban is benne volt a veszély, így nem unatkoztak a meccsre kilátogató drukkerek. Együttesünk nagyon taktikusan tartotta előnyét, de az utolsó tíz percre állandósult a vendégek fölénye, mely ekkor már komoly helyzetekben is megmutatkozott. Előbb Villám mentett nagyot haraszti elől, majd Kiss lőtt zúgó kapufát, tíz méterről, míg a kipattanónál Haraszti ollózását tolta oldalra Nagy kapus. A hajrában sorra ívelte fel a labdákat a dunaújvárosi kapu elé a vendégcsapat, de sikerült átvészelni a kritikus időszakot, így sorozatban harmadik hazai mérkőzésén örülhetett győzelemnek a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata, mely mai győzelmével feljött a tizenkettedik helyre a táblázaton, igaz közvetlen riválisai még egy meccsel kevesebbet játszottak.

Dunaújváros - MVM Paks

Dobos Barna (vezetőedző, Dunaújváros): – Nagyon gratulálok a csapatnak. A szó igazi értelmében ismét csapatként teljesítve, jó játékot mutatva egy nagyon jó ellenfelet győztünk le. Végig tudatosan, szervezetten játszottunk. Az első félidőben még nem tudtunk igazából dominálni, de a folytatásban már igen. Az egygólos vezetésünk után is voltak lehetőségeink, melyekből nagyobb előnyt is szerezhettünk volna, de a Paks mindent megtett az egyenlítésért, ez főként ívelésekben mutatkozott meg, ennek következményeként beszorultunk. Ezt sikeresen megoldottuk, ennek eredménye lett a győzelem is. A folytatásban azzal kell foglakoznunk, hogy minél több helyzetet alakítsunk ki, és mindig jobb teljesítményt nyújtsunk. Mi egy kis csapat vagyunk, akiknek a céljai változatlanok. Legalább két csapatot meg kell előznünk. Ehhez van erőnk, és a folytatásban is kell, hogy legyen. Rengeteg idegenbeli mérkőzést kibírtunk. Ha azt túléltük, akkor sok mindenre képesek vagyunk. A hátralévő két hazai mérkőzésen is szeretnénk pontokat gyűjtögetni, és bízom abban, hogy tudjuk folytatni ezt a jó hazai sorozatot, ezzel végleg elkerülünk a kieső helyről.

Csertői Aurél (vezetőedző, Paks): - A focit gólra játsszák. Az utolsó húsz percben három ziccert kihagyni, ugyanakkor úgy gólt kapni, hogy a mezőny egyik legkisebb embere fejel a kapunkba, nehéz meccset nyerni. Ráadásul volt két tizenegyes, amit nem adott meg a bíró, mi több, a szabálytalankodó hazai futballistát ki kellett volna állítania Ezt vártuk, hogy ez így lesz. Voltak periódusok, amikor jobban, voltak, amikor rosszabbul játszottunk. A pálya talaja a játékra alkalmatlan volt, estünk, keltünk. Ettől függetlenül gratulálok csapatomnak az első félévben nyújtott teljesítményéért, és a megszerzett 26 pontért. Csodálatos időszakon vagyunk túl.

Nikházi Márk (gólszerző, Dunaújváros): – A győzelem igazi csapatmunka volt. Azt, hogy ki szerzi a gólt, az másodlagos, hiszen mindenki a győzelemért küzd. Az egygólos sikerek a legnagyobb győzelmek, hiszen ezek mutatják meg a csapat erejét. A végére elfáradtunk, de alázattal, akarattal és egymást segítve átlendültünk a holtpontokon. Ez volt a siker kulcsa. Nagyon fontos három pontot szereztünk, hiszen az index továbbra is kint van, melyet megpróbálunk minél tovább ott is hagyni, így eltávolodni a kiesési zónából. Nagyszerű volt ma is, hogy éreztük a szurkolóink bíztatását. Mi is, és ők is mindent megtettek a győzelemért, mely bizonyára a folytatásban is így történik majd.

I. Ádám Anita Emléktorna
Tiszteletre méltó megemlékezés!
Coca-Cola foci kupa 2014. november 27.

A középiskolás lányok egyre jobban szeretnek focizni

Futsal Bajnokság DLSZ 2014

Hétfőn rajtol Dunaújvárosban először a Futsal Bajnokság, melyet a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség írt ki a helyi amatőr csapatok számára.

Retro női labdarúgó csapat

(Retro női kispályás labdarúgó csapat)

BOTOS ANITA (1979-2014)

Tisztelt Csapatvezetők, Játékosok, Sporttársak!

Mély fájdalommal vettük tudomásul, hogy a sors ismét elvett tőlünk egy sikeres sportolót, egy nagyszerű embert, Botos Anitát, aki szerencsétlen baleset áldozata lett. Értelmetlen halál ragadta el közülünk 35 esztendősen, pedig tele volt tervekkel, célokkal. Harcolt, küzdött, ha kellett a pályán és a hétköznapokon egyaránt, de az utolsó napon esélyt sem kapott a győzelemre. Betölthetetlen űrt hagyott maga után.

Botos Anita „Csomag”, a Női Baroness osztályban szerepelt a RETRO csapatában, de oszlopos tagja volt a Dunaújvárosi Pentele FC Női NBI-es alakulatának is. A mosolygós, vidám kapus – amilyennek mindig ismertük – sajnos már nincs köztünk, csak az emlékeink vannak, amelyeket soha nem tudnak elvenni tőlünk.

A RETRO kispályás labdarúgó csapat és a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség úgy döntött, hogy 2014. november végén emléktornát rendez, Anita előtt tisztelegve.

Hozzátartozóinak szeretnénk részvétünket kifejezni és kitartást kívánunk a nehéz napokra.

Köszönünk mindent Ani! Nyugodj békében, emlékünkben tovább élsz!

Botos Anita Csomi

(Botos Anita - Csomi)

Anita végső búcsúztatója 2014. november 12 –én, 15 órakor lesz a cecei temetőben.

Tisztelettel:

A RETRO kispályás labdarúgó csapat játékosai, és a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség.

Dunaújváros, 2014. november 9.

Oldalak