A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Gyermek,- és Ifjúsági Bizottság 2018. novemberében hagyományteremtés céljából és az ifjúsági korosztály versenyeztetésének elősegítésére útjára indítja a Centrum égisze alá került Középiskolai Intézmények számára a Centrum Kupát! A kupára lány és fiú csapatok külön külön jelentkezhetnek. Egy Intézményből akár több csapat regisztrációját is elfogadjuk! A kupasorozat első fordulója 2018. november 21-én szerdán a Dunaújvárosi Sportcsarnokban kerül megrendezésre, melyre várjuk az iskolák csapatait!
Dénes Niki (DLSZ) Gyermek és,- Ifjúsági bizottság tagja a Centrum kupa szervezője
A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum, valamint a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség, Gyermek-és Ifjúsági Bizottsága az idei évtől lehetőséget kíván nyújtani a középiskolásoknak arra, hogy egy szervezett torna keretein belül mutathassák be labdarúgó tudásukat. A szervezőknek fontos, hogy az egészséges életvitel és a sport a fiatalok körében is természetes legyen, ehhez kínál kiváló lehetőséget a november 21-én megrendezésre kerülő I. Centrum Kupa. A tornán iskolájukat képviselve, fiúk és lányok egyaránt megmérkőzhetnek a szebbnél szebb kupákért, érmekért, ajándékokért, továbbá a sportrendezvény legjobbjai külön díjazásban is részesülnek. Bízom benne, hogy a Centrum Kupa minél több intézmény érdeklődését kelti majd fel, ezáltal teremtve lehetőséget a gyerekeknek a mozgásra és a kikapcsolódásra. Sok szeretettel várjuk az iskolák csapatainak jelentkezését. Biztosan állíthatom, hogy egy vidám és izgalmakkal teli sportnapnak nézünk elébe.
CENTRUM KUPA FIÚ MEZŐNY |
SOR |
CSAPATNÉV |
INTÉZMÉNY |
TESTNEVELŐ |
1. |
KERÓS FIÚK |
KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI |
MOLNÁRNÉ DANKÓ KRISZTINA |
2. |
KERI FIÚK |
KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI |
MOLNÁRNÉ DANKÓ KRISZTINA |
3. |
ARANYCSAPAT |
DUNAFERR SZAKISKOLA |
BENKE ZOLTÁN |
4. |
KERI 9 |
KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI |
HORVÁTH EDINA |
5. |
BÁNKI |
BÁNKI DONÁT SZAKISKOLA |
PAPP PÉTER |
6. |
HILD FIÚK |
HILD JÓZSEF SZAKISKOLA |
KŐVÁRI LÁSZLÓ |
7. |
RUDAS B |
RUDAS KÖZGAZDASÁGI SZAKISKOLA |
ÁRGYELÁN DOMINIKA |
8. |
RUDAS A |
RUDAS KÖZGAZDASÁGI SZAKISKOLA |
KOVÁCS ZSOLT |
9. |
HÉT VEZÉR |
SZABOLCS VEZÉR GIMNÁZIUM PUSZTASZABOLCS |
ÓDOR LAJOS - HORVÁTH BÁLINT |
10. |
KINTI FIÚK |
DUNAFERR SZAKISKOLA |
BENKE ZOLTÁN |
11. |
CSONTZENÉSZEK |
DUNAFERR SZAKISKOLA KÖZPONTI |
BENKE ZOLTÁN |
12. |
MÁKOSGUBÁK |
DUNAFERR SZAKISKOLA KÖZPONTI |
NÉMETH PÉTER |
13. |
POK |
PANNON OKTATÁSI KÖZPONT GIMNÁZIUM |
KOVÁCS ERDŐSI VERA |
14. |
BÁNKI II. |
BÁNKI DONÁT SZAKISKOLA |
PAPP PÉTER |
CENTRUM KUPA LÁNY MEZŐNY |
SOR |
CSAPATNÉV |
INTÉZMÉNY |
TESTNEVELŐ |
1. |
KERÓS CSAJOK |
KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI |
HORVÁTH EDINA |
2. |
KERI LÁNYOK |
KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI |
HORVÁTH EDINA |
3. |
DUNAFERR |
DUNAFERR SZAKISKOLA |
MARTON KRISTÓF |
4. |
KERI 9 E,D |
KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓIPARI |
HORVÁTH EDINA |
5. |
HILD LÁNYAI |
HILD JÓZSEF SZAKISKOLA |
FEHÉR KRISZTIÁN |
6. |
RUDAS |
RUDAS KÖZGAZDASÁGI SZAKISKOLA |
HORVÁTH ISTVÁN |
7. |
II. RÁKÓCZI |
II. RÁKÓCZI FERENC SZAKISKOLA (KISKUNHALAS) |
DÁVID GÉZA |
8. |
LORI LÁNYOK |
LORÁNTFFY ZSUZSANNA SZAKISKOLA |
BALI ATTILA |
További információ a rendezvényről:
- Időpont: 2018. november 21. szerda 07.45 - 14.00
- Helyszín: Dunaújváros Sportcsarnok kis és nagyterem - Dunaújváros, Eszperantó út 2. - 4.
- Főtámogató: DMJV Önkormányzata
- Támogató: Acerbis Dunaújváros
- Rendező: Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség
- Résztvevők: Középsikolás csapatok
- Jelentkezési díj: 0, Ft / Csapat
- Jelentkezés: www.dlsz.hu
- Telefon: +36-70-616-5941
Centrum kupa díjazása:
- 1. hely: kupa + 12 darab érem + díszoklevél
- 2. hely: kupa + 12 darab érem + díszoklevél
- 3. hely: kupa + 12 darab érem + díszoklevél
- Legjobb játékos: díszserleg + díszoklevél
- Legjobb kapus: díszserleg + díszoklevél
- Gólkirály: díszserleg + díszoklevél
- DLSZ+: díszserleg + díszoklevél
Minden nevezett Intézmény csapata 1 darab Acerbis labdát kap ajándékba, valamint a testnevelő tanára egy gálapólót kap ajándékba!
CENTRUM KUPA FIÚ MEZŐNY DUNAÚJVÁROS, 2018. NOVEMBER 21. |
A CSOPORT |
1. |
HILD FIÚK |
2. |
KERI FIÚK 2. |
3. |
BÁNKI 2. |
4. |
CSONTZENÉLŐK |
5. |
BÁNKI 1. |
CENTRUM KUPA FIÚ MEZŐNY DUNAÚJVÁROS, 2018. NOVEMBER 21. |
B CSOPORT |
1. |
ARANYCSAPAT |
2. |
KERI 9. |
3. |
RUDAS A |
4. |
KINTI FIÚK |
5. |
KERÓS FIÚK |
CENTRUM KUPA FIÚ MEZŐNY DUNAÚJVÁROS, 2018. NOVEMBER 21. |
C CSOPORT |
1. |
HÉTVEZÉR |
2. |
RUDAS B |
3. |
MÁKOSGUBÁK |
4. |
POK |
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK 1. PÁLYA |
A CSOPORT - NAGYTEREM |
08.00 |
HILD FIÚK |
2 - 0 |
KERI FIÚK 2. |
08.15 |
BÁNKI 2. |
0 - 2 |
CSONTZENÉLŐK |
08.30 |
BÁNKI 1. |
1 - 0 |
KERI FIÚK 2. |
08.45 |
HILD FIÚK |
0 - 0 |
BÁNKI 2. |
09.00 |
CSONTZENÉLŐK |
2 - 1 |
BÁNKI 1. |
09.15 |
BÁNKI 2. |
0 - 1 |
KERI FIÚK 2. |
09.30 |
BÁNKI 1. |
1 - 2 |
HILD FIÚK |
09.45 |
KERI FIÚK 2. |
0 - 2 |
CSONTZENÉLŐK |
10.00 |
BÁNKI 1. |
2 - 0 |
BÁNKI 2. |
10.15 |
CSONTZENÉLŐK |
1 - 0 |
HILD FIÚK |
A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE |
HELY |
CSAPAT |
M |
GY |
D |
V |
RG-KG |
P |
1. |
CSONTZENÉSZEK |
4 |
4 |
0 |
0 |
7 - 1 |
12 |
2. |
HILD FIÚK |
4 |
2 |
1 |
1 |
4 - 2 |
7 |
3. |
BÁNKI 1. |
4 |
2 |
0 |
2 |
5 - 4 |
6 |
4. |
KERI FIÚK 2. |
4 |
1 |
0 |
3 |
1 - 5 |
3 |
5. |
BÁNKI 2. |
4 |
0 |
1 |
3 |
0 - 5 |
1 |
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK 2. PÁLYA |
B CSOPORT - KISTEREM |
08.00 |
ARANYCSAPAT |
1 - 0 |
KERI 9. |
08.15 |
RUDAS A |
3 - 0 |
KINTI FIÚK |
08.30 |
KERÓS FIÚK |
1 - 0 |
KERI 9. |
08.45 |
ARANYCSAPAT |
0 - 2 |
RUDAS A |
09.00 |
KINTI FIÚK |
0 - 4 |
KERÓS FIÚK |
09.15 |
RUDAS A |
1 - 0 |
KERI 9. |
09.30 |
KERÓS FIÚK |
1 - 2 |
ARANYCSAPAT |
09.45 |
KERI 9. |
0 - 6 |
KINTI FIÚK |
10.00 |
KERÓS FIÚK |
1 - 2 |
RUDAS A |
10.15 |
KINTI FIÚK |
1 - 4 |
ARANYCSAPAT |
B CSOPORT VÉGEREDMÉNYE |
HELY |
CSAPAT |
M |
GY |
D |
V |
RG-KG |
P |
1. |
RUDAS A |
4 |
4 |
0 |
0 |
8 - 1 |
12 |
2. |
ARANYCSAPAT |
4 |
3 |
0 |
1 |
7 - 4 |
9 |
3. |
KERÓS FIÚK |
4 |
2 |
0 |
2 |
7 - 4 |
6 |
4. |
KINTI FIÚK |
4 |
1 |
0 |
3 |
7 - 11 |
3 |
5. |
KERI 9. |
4 |
0 |
0 |
4 |
0 - 9 |
0 |
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK 3. PÁLYA |
C CSOPORT - NAGYTEREM |
10.30 |
HÉTVEZÉR |
0 - 2 |
RUDAS B |
10.45 |
MÁKOSGUBÁK |
0 - 1 |
POK |
11.00 |
POK |
3 - 0 |
HÉTVEZÉR |
11.15 |
RUDAS B |
0 - 0 |
MÁKOSGUBÁK |
11.30 |
HÉTVEZÉR |
0 - 3 |
MÁKOSGUBÁK |
11.45 |
RUDAS B |
0 - 1 |
POK |
C CSOPORT VÉGEREDMÉNYE |
HELY |
CSAPAT |
M |
GY |
D |
V |
RG-KG |
P |
1. |
POK |
3 |
3 |
0 |
0 |
5 - 0 |
9 |
2. |
MÁKOSGUBÁK |
3 |
1 |
1 |
1 |
3 - 1 |
4 |
3. |
RUDA B |
3 |
1 |
1 |
1 |
2 - 1 |
4 |
4. |
HÉTVEZÉR |
3 |
0 |
0 |
3 |
0 - 8 |
0 |
EGYENES KIESÉSES SZAKASZ |
NÉGY KÖZÉ JUTÁSÉRT |
12.00 (1) |
CSONTZENÉSZEK |
1 - 0 |
KERÓS FIÚK |
12.15 (2) |
POK |
0 - 2 |
BÁNKI 1 |
12.30 (3) |
RUDAS A |
0(2)-(1)0 |
MÁKOSGUBÁK |
12.45 (4) |
HILD FIÚK |
4 - 0 |
ARANYCSAPAT |
DÖNTŐBE JUTÁSÉRT |
13.00 |
CSONTZENÉSZEK |
1 - 0 |
BÁNKI 1 |
13.15 |
RUDAS |
1 - 0 |
HILDFIÚK |
BRONZMÉRKŐZÉS |
13.30 |
BÁNKI |
1 - 0 |
HILD FIÚK |
ARANYMÉRKŐZÉS |
13.45 |
CSONTZENÉSZEK |
1 - 0 |
RUDAS |
14.00 EREDMÉNYHÍRDETÉS |
I. CENTRUM KUPA DUNAÚJVÁROS, 2018. NOVEMBER 21. SZERDA |
VÉGEREDMÉNY |
1. HELY |
CSONTZENÉSZEK |
2. HELY |
RUDAS |
3. HELY |
HILD |
KÜLÖN DÍJAZOTTAK |
LEGJOBB JÁTÉKOS |
KOVÁCS KRISZTIÁN (DUNAFERR) |
LEGJOBB KAPUS |
IVÁNYI ZALÁN (RUDAS) |
GÓLKIRÁLY |
JERZSABEK BOTOND (HILD) |
DLSZ+ DÍJ |
BENKE ZOLTÁN FELKÉSZÍTŐ (DUNAFERR) |
Benke Zoltán az I. Centrum Kupa fiú bajnok csapatának vezetője (Dunaferr): - A Dunaferr iskolában minden olyan lehetőségnek örülünk, amikor a labdarúgást szerető diákjainkat versenyeztethetjük. A Centrum-kupa különösen remek kezdeményezés, hiszen nem volt korlátozás a nevezhető csapatok létszámában. Így aztán Németh Péter kollégámmal úgy döntöttünk, hogy nem csak a kiválasztottaknak adjuk meg a lehetőséget, hanem aki szeretne focizni, az induljon. Sajnos nekünk a központi élpületben kicsi a termünk, így várható volt, hogy több csapatunk is lesz. Marton Kristóf hozta a lányait, míg a fiúknál négy együttest tudtunk nevezni. Sajnos a lányoknak és egy fiú gárdánknak nem sikerült a csoportjukból tovább jutni, de a legjobb nyolc között három duneferres csapat is volt. Az pedig külön öröm, hogy a „Csontzenészek”, akik az egyenes kieséses szakaszban állva maradtak, a végső győzelmet is megszerezték. Nagyszerü nap volt! Mindenkinek jár a köszönet: azoknak, akik a Centrum-kupa létrehozásában szerepet vállaltak, és azoknak is, akik részt vettek az eseményen.
CENTRUM KUPA LÁNY MEZŐNY DUNAÚJVÁROS, 2018. NOVEMBER 21. SZERDA |
A CSOPORT |
1. |
HILD LÁNYOK |
2. |
KERI LÁNYOK |
3. |
II. RÁKÓCZI |
4. |
RUDAS |
CENTRUM KUPA LÁNY MEZŐNY DUNAÚJVÁROS, 2018. NOVEMBER 21. SZERDA |
B CSOPORT |
1. |
DUNAFERR |
2. |
KERÓS CSAJOK |
3. |
KERI 9.E,D |
4. |
LÓRI LÁNYOK |
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK |
A CSOPORT - KISTEREM |
10.30 |
HILD LÁNYOK |
3 - 0 |
KERI LÁNYOK |
10.42 |
II. RÁKÓCZI |
3 - 0 |
RUDAS |
10.54 |
RUDAS |
3 - 1 |
HILD LÁNYOK |
11.06 |
KERI LÁNYOK |
0 - 1 |
II. RÁKÓCZI |
11.18 |
HILD LÁNYOK |
1 - 0 |
II. RÁKÓCZI |
11.30 |
KERI LÁNYOK |
0 - 3 |
RUDAS |
A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE |
HELY |
CSAPAT |
M |
GY |
D |
V |
RG-KG |
P |
1. |
II. RÁKÓCZI |
3 |
2 |
0 |
1 |
4 - 1 |
6 |
2. |
RUDAS |
3 |
2 |
0 |
1 |
6 - 4 |
6 |
3. |
HILD LÁNYOK |
3 |
2 |
0 |
1 |
5 - 3 |
6 |
4. |
KERI LÁNYOK |
3 |
0 |
0 |
3 |
0 - 7 |
0 |
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK |
B CSOPORT - KISTEREM |
11.42 |
DUNAFERR |
0 - 2 |
KERÓS CSAJOK |
11.54 |
KERI 9.E,D |
0 - 1 |
LÓRI LÁNYOK |
12.06 |
LÓRI LÁNYOK |
2 - 1 |
DUNAFERR |
12.18 |
KERÓS CSAJOK |
3 - 0 |
KERI 9.E,D |
12.30 |
DUNAFERR |
3 - 0 |
KERI 9.E,D |
12.42 |
KERÓS CSAJOK |
3 - 1 |
LÓRI LÁNYOK |
B CSOPORT VÉGEREDMÉNYE |
HELY |
CSAPAT |
M |
GY |
D |
V |
RG-KG |
P |
1. |
KERÓS CSAJOK |
3 |
3 |
0 |
0 |
8 - 1 |
9 |
2. |
LÓRI LÁNYOK |
3 |
2 |
0 |
1 |
4 - 4 |
6 |
3. |
DUNAFERR |
3 |
1 |
0 |
2 |
4 - 4 |
3 |
4. |
KERI 9.E,D |
3 |
0 |
0 |
3 |
0 - 7 |
0 |
EGYENES KIESÉSES SZAKASZ |
DÖNTŐBE JUTÁSÉRT |
12.54 (1) |
II. RÁKÓCZI |
0(2)-(1)0 |
LÓRI LÁNYOK |
13.06 (2) |
RUDAS |
0 - 1 |
KERÓS CSAJOK |
BRONZMÉRKŐZÉS |
13.18 |
RUDAS |
0(1)-(2)0 |
LÓRI LÁNYOK |
ARANYMÉRKŐZÉS |
13.30 |
II. RÁKÓCZI |
1(1)-(0)1 |
KERÓS CSAJOK |
13.45 EREDMÉNYHÍRDETÉS |
Géza Dávid a női bajnokcsapat vezetője (II. Rákóczi): Szeretnénk köszönetet mondani a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek, hogy részt vehettünk az I. Centrum Kupán. A torna kiváló lehetőséget nyújt a világ legszebb sportágának népszerűsítéséhez. Profin szervezett versennyel és remekül felkészített csapatokkal találkozhattunk, külön öröm, hogy a helyi lányok körében is hasonlóan népszerű a foci, mint nálunk Kiskunhalason. Bízom benne, hogy egy hosszú távú sportkapcsolat alapköveit helyeztük most el a két város között, ami további kölcsönös meghívásokban is testet ölthet majd.
I. CENTRUM KUPA LÁNY MEZŐNY - DUNAÚJVÁROS, 2018. NOVEMBER 21. SZERDA |
VÉGEREDMÉNY |
1. HELY |
II. RÁKÓCZI |
2. HELY |
KERÓS CSAJOK |
3. HELY |
LÓRI LÁNYOK |
KÜLÖN DÍJAZOTTAK |
LEGJOBB JÁTÉKOS |
KENDERESI KÍRA (II. RÁKÓCZI) |
LEGJOBB KAPUS |
SZABÓ DANIELLA BRENDA (LORÁNTFFY) |
GÓLKIRÁLY |
MISKOVICZ KITTI (KERESKEDELMI) |
DLSZ+ DÍJ |
HORVÁTH EDINA FELKÉSZÍTŐ TANÁR (KERESKEDELMI ISKOLA) |
A Dunaújvárosi Labdarugó Szövetség, mondhatni hagyományává vált, hogy folyamatosan megállás nélkül talál ki ösztönös, új programokat. Ilyen az ,,I. Centrum kupa” is. A rendezvényre kizárólag középiskolák nevezhettek, de például a Rudas és a Dunaferr is két-két csapattal indult. A rendezvény közel 300 gyermeket mozgatott meg és mondhatjuk, a fair play szabályainak teljesen eleget téve folyt le az első torna.
A férfiakon kívül a hölgyek is megmérették tudásukat. a dunaújvárosi sportcsarnok kis-és nagyterme adott otthon az eseménynek. Természetesen eredmények is születtek és olykor vérre menő küzdelmeket láthattak a kupára kilátogató szurkolók. Három csoport volt, a csoportmérkőzések után egyenes kiesés szakaszba folyt tovább a küzdelem. Csoportmeccsek után mondhatjuk, a csapatoknak sokszor nem volt a elég a tizenkétperc játékidő. Ezalatt azt lehet érteni, hogy többször büntetőkre került a sor. Az 1-0 avagy a 2-1 es eredmények domináltak. A mérkőzések színvonalát tekintve nem lehetünk csalódottak, mert ahogy már említésre került, vérre menő de profi mentalitás volt a jellemző a csapatokra.
Az meg, hogy hölgyeket is sikerült ilyen szép számban megversenyeztetni az külön öröm, mindenki számára! Jó volt látni, hogy a kiesett csapatok, csapatvezetőjükkel, edzőjükkel azonnal mentek és gratuláltak a győztes csapatoknak. De aki ezen a tornán részt vett, az már győztes volt. Őszintén tudjuk azt mondani, hogy folyamatosan bővül és fejlődik a Dunaújvárosi fociélet.
Dénes Nikolett Gyermek és Ifjúsági bizottság tag és a kupa főszervezője (DLSZ): 2018. november 21-én hagyományteremtő szándékkal indult útjának az I. Centrum Kupa. Már a jelentkezés során nagy volt az érdeklődés. Végül 14 fiú és 8 lánycsapat regisztrációjával kezdtük meg a sorsolást. A torna nagyszerűen sikerült, sportértékekben gazdag, vidám hangulatú napot zártunk. Ezúton szeretném megköszönni fő támogatóink hozzájárulását, illetve a DLSZ Gyermek- és Ifjúsági Bizottságának, valamint a játékvezetőknek azt a munkát, mely lehetővé tette, ezt az élményt. Bízom benne, hogy a Centrum Kupa második fordulóján sok ismerős arccal fogunk találkozni és hogy még az első forduló varázsát is felülmúljuk!
Petrás Gábor (DLSZ főszervező): - Mikor augusztusban létrehoztuk a DLSZ Gyermek- és Ifjúsági Bizottságát, eldöntöttük, hogy az ovisokat, az általános iskolásokat és a középiskolásokat is megmozgatjuk szervezett körülmények között. Szerencsére nagyon gyorsan elterjedt a hír, hogy a középiskolásoknak is szervezünk kupát, s a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum főigazgatójával, Csapó Gáborral egyeztetve engedélyeztettük, hogy egy külsős intézmény is részt vegyen a kupán. Sok előkészületet igényelt a rendezvény, de még mi is meglepődtünk azon, hogy milyen gyorsan beteltek a helyek, így összesen huszonkét együttes háromszáz sportolója küzdött meg egymással a Centrum Kupa első fordulójában.
Garda Bálint játékos (Rudas): Nagyon örülök, hogy ismét reszt tudtam venni DLSZ által szervezett rendezvényen. Azt tudom mondani, hogy ismételten hibátlan volt a szervezés. Sajnálom, hogy a döntőben maradtunk alul de gratulálok a Dunaferrnek a győzelemhez. Mindenkinek sok sikert kívánok és a következő fordulókban remélem találkozunk!