Carissa Női Labdarúgó Bajnokság II. Forduló

Carissa Női Labdarúgó Bajnokság II. Forduló 2018.

Esemény ideje: 
2018. március 15. csütörtök 08:30
Oszd meg másokkal!

Ismét a hölgyeké volt a főszerep március 15-én délután a Dunaújváros Sportcsarnok kistermében. Baracsról, Dunaföldvárról, Magyarkanizsáról és Székesfehérvárról is érkeztek csapatok igazán színessé téve a mezőnyt. Természetesen a pályán még tovább színesítették a napot a lányok, hiszen ismét megmutatták, hogy a labdával milyen nagyszerűen bánnak. Izgalmas találkozókból tehát ezúttal sem volt hiány és a csajok nem mentek a szomszédba ezúttal sem egy kis keménységért. Meg kell jegyeznünk, hogy kiemelkedően jó játékvezetői teljesítményt is láthattunk az estig tartó mérkőzéseken, de a nagy gólok és a szép megoldások sem maradtak el.

Carissa Női Bajnokság DLSZ

Nagyszerű gárdával érkeztek a fehérvári lányok (Ikarus-Maroshegy) és igen megnehezítették az abszolút favoritnak számító Baracs SE dolgát. Olyannyira, hogy az első körben magabiztos kétgólos sikert arattak Fehérvári József csapatával szemben, így a kupagyőztes kiléte csak a második körben dőlt el végleg. Nagyban megkönnyítette a dolgát azonban a címvédő Baracsi lányoknak a Holler UNFC, amikor hősies küzdelemben pontot szereztek a mérkőzést végig támadó, de a szerencsével ezúttal hadilábon álló Ikarustól. Hozzá kell tenni, hogy kellett a bravúrhoz a zseniálisan védő Farkas Réka teljesítménye is, hiszen a földváriak hálóőre több nagy ziccert is hárított. A mindent eldöntő visszavágón így a Baracs címvédéséhez egy minimális arányú győzelem is elegendő volt, amit le is hoztak a bajnokcsapat játékosai és végül az 1:0-s siker a kupagyőzelmet jelentette számukra.

Gratulálunk a résztvevő hölgyeknek és a csapatvezetőknek. A különdíjasoknak pluszban jár a gratuláció, hiszen nagyon jó helyre kerültek az egyéni díjak és bízunk abban, hogy jövőre veletek – ugyanitt!

Baracs SE

Fehérvári József (Baracs SE) csapatvezetője: A Baracsi női csapat nevében köszönetünket fejezzük ki a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek, hogy ismét játéklehetőséget biztosítottak a lányok számára is nemzeti ünnepünk alkalmával. Az Ikarus  csapatával kemény néhol már férfimérkőzésekhez hasonlítható összecsapásokat láthattak a nézők. Örülünk, hogy ismét a mi nyakunkba akasztották az aranyérmet, és hogy két csapat társunk is különdíjban részesült. Köszönöm a lányoknak azt a hozzáállást, amit a mai délutánon láthattunk, és természetesen gratulálunk minden csapatnak és különdíjasnak. Hajrá Baracs ! Hajrá Foci!

Mihalók Erika (Ikarus Maroshegy), csapatvezetője: Szeretnénk ismételten megköszönni a torna megrendezését. Évről évre egyre színvonalasabb szervezéssel, egyre inkább egyénre szabott díjazási rendszerrel találkozunk. A torna időpontja abszolút jól eltalált, tökéletesen beépíthető a csapat bajnokságban lévő menetelésébe. Bízunk benne, hogy a májusban megrendezésre kerülő, jótékonysági tornán szintén szerepelhetünk.

Kazi Zsolt (Kanizsa FC), klubvezetője: mint a klub elnöke, elmondhatom, hogy nagyon jól éreztük magunkat Dunaújvárosban! Egy kicsit sajnálom, hogy nem tudtunk a felnőtt csapattal menni, de nekünk most a nagypályás bajnokság az első, ahol a 2. helyért harcolunk, de így legalább az utánpótlásunk egy picit belekóstolhatott a felnőtt fociba. A többi csapat nagyon korrekt volt, összességében pedig jó hangulat jellemezte a tornát. A következő megmérettetésen is ott leszünk és próbálunk helyt állni a kupán.

Carissa Női kupa Kovács Klaudia a legjobb kapus 2018

Kovács Klaudia (Baracs SE) a torna legjobb kapusa: Március 15-én a DLSZ jóvoltából ismét egy színvonalas tornán vehettünk részt. Mint minden ilyen esemény, ez is izgalmasnak ígérkezett, küzdős és éremre pályázó csapatokkal. A női foci mindig érdekesebb, valamiért a lányok jobban tudnak küzdeni. Nagyon jó csapatok voltak, igazi ellenfélnek az Ikarust említeném, akik elég pörgős labdarúgást képviselnek sok jó játékossal. A kanizsai lányok nagyon ügyesek voltak és sportszerű focit játszottak. Őket még nem ismertük ez izgalmat vitt a játékba. Azt hiszem egyben volt a csapatunk, fejben és erőnlétben egyaránt. Így sikerült összesen kettő kapott góllal lehoznunk a tornát. Várjuk már a következő kihívást. A legjobb kapus díjat nagyon szépen köszönöm.   Elsőként  Fehérvári Józsefnek, aki bízott bennem és segíti a csapatot - velük együtt engem is, és természetesen a csapatnak is nagyon-nagyon köszönöm. Nem utolsó sorban a DLSZ vezetőségének, akik ismét engem láttak a legjobb hálóőrnek. További jó munkát kívánok és hasonló sport rendezvény megszervezését, amely kicsit összehozza a csapatokat, vidékieket, városiakat, rég nem látott régi csapattársakat.

Carissa Női kupa Farkas Réka a Nap Pillanata 2018

Farkas Réka (Holler UNFC) a „Nap Pillanata” díjasa: Köszönöm a rendezőknek ezt a megtisztelő különdíjat, amit nekem ítéltek - nagy meglepetést okozva. Izgalmas, pörgős meccseket láthattak a kilátogató nézők szerintem sajnálhatja, aki lemaradt a meccsekről. Ezt a díjat a csapatomnak köszönhetem, akik mindent megtettek a pályán, utolsó erejükig küzdöttek. Az Ikarus elleni meccsen, mindenki remekül játszott, erőn felül teljesített. Örülök, hogy a produkcióm elnyerte a szervezők tetszését.

Legjobbak Carissa Női kupa DLSZ

Bozsik Brigitta (Baracs SE), a torna gólkirálynője: Köszönjük a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek, hogy megrendezte a Carissa Női Kupa II. fordulóját. Nehéz, küzdelmes és szoros meccseket játszottunk. Külön öröm számunkra, hogy sikerült megnyernünk a tornát, a legjobb kapust és a gólkirálynőt is a mi csapatunk adta! Köszönjük a színvonalas szervezést, a szép kupákat és a nőnap alkalmából kapott virágot!

Polyák Virág (Játékvezető), a tona DLSZ+ díjasa: Elsősorban szeretném megköszönni, hogy részt vehettem játékvezetőként a DLSZ női labdarúgó tornán, és szeretném megköszönni, hogy alkalmasnak találtak a DLSZ+ Díj jelölésére, amit a torna végén megkaphattam. Gratulálok a vezetőségnek a magas színvonalú torna megrendezéséhez. Egy élmény volt, remélem a továbbiakban is részt tudok venni  a rendezvényeken.

NŐI CARISSA FOCI KUPA "A LÁNYOK IS FOCISTÁK..." DUNAÚJVÁROS
VÉGEREDMÉNY
1. HELY  BARACS SE
2. HELY  IKARUS-MAROSHEGY
3. HELY  HOLLER UNFC
4. HELY  KANIZSA FC
KÜLÖN DÍJAZOTTAK
JÁTÉKOS  OPPERMANN ILONA (IKARUS-MAROSHEGY)
KAPUS  KOVÁCS KLAUDIA (BARACS SE)
GÓLKIRÁLY  BOZSIK BRIGITTA (BARACS SE)
DLSZ +  POLYÁK ANIKÓ VIRÁG (JÁTÉKVEZETŐ)
A NAP PILLANATA  FARKAS RÉKA (HOLLER UNFC)

Képek a Carissa Női Kupáról (katt a képre)

Facebook képek DLSZ

Carissa Női Labdarúgó Bajnokság II. Forduló

Folytatódik a bajnokság, amit már sokan nagyon vártak. A női foci egy olyan színfoltja a labdarúgásnak, mint amilyen csodálatos színfoltja a nő, a hölgy, a kislány, a nagylány, és a nagymama a mindennapi életünknek. Örülünk, hogy újra a pályán látunk benneteket! Igyekszünk mindent elkövetni, hogy jól érezzétek magatokat! Minden egyes labdarúgónak virággal szeretnénk kedveskedni és most kerül bevezetésre az a díjunk is, amit a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség hosszú éveken keresztül kíván majd átadni egy-egy tornán, sportnapon, rendezvényen. A szokás szerint nagyszerűnek ígérkező mérkőzések végén tehát nem csak az fog kiderülni, hogy ki a legjobb ezen a remek napon, hanem az is, hogy ki fogja majd átvenni első alkalommal a "A NAP PILLANATA" díjat. Szerettel várunk tehát benneteket március 15-én, Nemzeti Ünnepünkön, és invitálunk minden érdeklődőt is, hogy jöjjön és nézze meg a nagyszerű labdarúgó hölgyeket, akikre méltán lehetünk büszkék!

További információ a rendezvényről:

Időpont: 2018. március 15. csütörtök 15.15 - 19.00
Helyszín: Dunaújváros Sportcsarnok - Dunaújváros, Eszperantó út 2-4.
Főtámogató: DMJV Önkormányzata
Támogató: Carissa Virágüzlet Dunaújváros
Rendező: Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség
Résztvevők: női játékosok
Jelentkezési díj: 4.999 Ft / Csapat
Minden játékos: ajándékban részesül
Jelentkezés: www.dlsz.hu
Telefon: +36-70-616-5941

Női Carissa kupa kupa díjazása:

1. hely: kupa + díszoklevél + érem
2. hely: kupa + díszoklevél + érem
3. hely: kupa + díszoklevél + érem
4. hely: kupa + díszoklevél + érem
Legjobb játékos: díszserleg + díszoklevél
Legjobb kapus: díszserleg + díszoklevél
Gólkirály: díszserleg + díszoklevél
DLSZ+: díszserleg + díszoklevél
A Nap Pillanata: díszserleg + díszoklevél

NŐI CARISSA KUPA  DUNAÚJVÁROS
 CSAPAT JELENTKEZÉS  NEVEZÉS
  BARACS SE IGEN IGEN
  KANIZSA FC IGEN IGEN
  IKARUS-MAROSHEGY IGEN IGEN
  HOLLER UNFC IGEN IGEN

Mindenkit szeretettel várunk a Női Carissa kupán, a Dunaújváros Sportcsarnokba, hogy megtapasztaljuk: „A Lányok is Focisták!”

KÖRMÉRKŐZÉSEK
DUNAÚJVÁROS, 2018. MÁRCIUS 15. CSÜTÖRTÖK
15.15 HOLLER UNFC  0 - 3  BARACS SE
15.35 KANIZSA FC  1 - 6  IKARUS-MAROSHEGY
15.55 KANIZSA FC  0 - 2  HOLLER UNFC
16.15 IKARUS-MAROSHEGY  2 - 0  BARACS SE
16.35 KANIZSA FC  0 - 4  BARACS SE
16.55 IKARUS-MAROSHEGY  0 - 0  HOLLER UNFC
17.15 IKARUS-MAROSHEGY  3 - 2  KANIZSA FC
17.35 BARACS SE  3 - 0  HOLLER UNFC
17.55 IKARUS-MAROSHEGY  0 - 1  BARACS SE
18.15 HOLLER UNFC  5 - 0  KANIZSA FC
18.35 IKARUS-MAROSHEGY  3 - 0  HOLLER UNFC 
18.55 BARACS SE  5 - 0  KANIZSA FC
18.30 EREDMÉNYHIRDETÉS
NŐI CARISSA FOCI KUPA "A LÁNYOK IS FOCISTÁK..." DUNAÚJVÁROS
VÉGEREDMÉNY
1. HELY BARACS SE
2. HELY IKARUS-MAROSHEGY
3. HELY HOLLER UNFC
4. HELY KANIZSA FC
KÜLÖN DÍJAZOTTAK
JÁTÉKOS OPPERMANN ILONA (IKARUS-MAROSHEGY)
KAPUS KOVÁCS KLAUDIA (BARACS SE)
GÓLKIRÁLY BOZSIK BRIGITTA (BARACS SE)
DLSZ + POLYÁK ANIKÓ VIRÁG (JÁTÉKVEZETŐ)
A NAP PILLANATA FARKAS RÉKA (HOLLER UNFC)