Évadzáró Díjátadó

2016/2017-es bajnoki szezon évadzárója

Oszd meg másokkal!

Tisztelt Sportbarátok! A bevezetőben szeretnénk megköszönni mindenkinek a 2016/2017-es bajnoki szezonban végzett munkát és a remek teljesítményeket! A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségben végzett szervezői munka a hét minden napjára ad feladatot a szövetség bizottságainak, hiszen az, hogy rendezett kereteken belül sportolhasson közel 60 csapat közel 1.500 amatőr játékosa szükséges az alapos és sokrétű tevékenység. A szövetség munkáját a bizottságok elnökei, tagjai, a szövetség elnöke, főtitkára és technikai személyzete önkéntes feladatként látja el több mint 45 éve. Csak gondoljunk bele, hogy évente több mint 1600 mérkőzést kell megszervezni, lebonyolítani a bajnoki rendszerben, valamint éves szinten 22 kupát szervezve közel 3000 sportolót koordinálni.

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség nem csak Dunaújváros legnagyobb amatőr labdarúgó bázisa, hanem országos szintén is az egyik legjelentősebb ilyen típusú tömörülés, hiszen szervezése alatt évente 5000 sportoló lép pályára Dunaújvárosban. Erre méltán lehetünk büszkék. A DLSZ alapvető célja, hogy minél több gyereket szólítson a pályákra, valamint az ifjúsági, felnőtt korosztályt aktív életre ösztönözze, és az idősebb, azaz senior korosztálynak is lehetőséget biztosítson a testmozgásra, valamint a szebbik nem képviselőit, vagyis a hölgyeket is sportolásra biztassa.

Vivi és Niki DLSZ 2017

Az idei évről

Komoly tervekkel vágtunk neki a 2016/2017-es szezonnak, és szerencsére az elképzeléseink nagyobbik részét meg is tudtuk valósítani. Természetesen voltak nehézségek, azonban idén is – csakúgy, mint már évek óta mindig – közösen meg tudtuk oldani a problémákat.

Célunk, hogy minél többen sportoljanak rendszeresen és vegyenek részt az egészséges életmód hirdetésében. Munkánkat a Magyar Labdarúgó Szövetség is támogatja immáron 3 éve, aminek köszönhetően az adatbázis rendszer az országos informatikai rendszerbe került bele, valamint több rendezvényünket is tsegíti az MLSZ, vagy éppen közösen szervezünk amatőr kispályás labdarúgó tornákat, ahol anyagi támogatással segíti a csapatok nevezési díját, ezért köszönettel tartozunk Schneider Béla igazgató úrnak! 

Továbbra is gondot okoz azonban, hogy a rendelkezésünkre álló pályák nagy igénybevételnek vannak kitéve, emiatt az állandó karbantartásra fokozottan oda kell figyelnünk, hogy azokat megfelelő biztonsággal lehessen igénybe venni, illetve a tartozékokat pótolnunk, cserélnünk kell. Bízunk benne, hogy közös álmaink megvalósulnak és több kispályás labdarúgó pályát tudunk a városvezetéssel karöltve építeni az amatőr sportolók számára.

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség négy évvel ezelőtt létrehozta a Társadalmi Felelősségvállalás Bizottságát, mely dunaújvárosiak, városi szervezetek, intézmények vagy éppen bajba jutott magánszemélyek számára nyújt segítséget.

Szövetségünk bevételt is generál, hiszen rendezvényeinken a nevezési díjakból befolyt összeget nagy odafigyeléssel kezeli, és könyvelési szabályzattal ellenőrzi annak felhasználást, amit önkormányzatunk felé elszámol. Természetesen az így képződő pénzügyi forrást 100 %-ban visszafordítjuk a sportba, a csapatoknak, játékosoknak, ezzel is szolgálva a város amatőr sportolási lehetőségeit vagy éppen hozzánk csábítva a sportolókat.

DLSZ Díjátadó ünnepség 2017

Rendezvényeink 2017-ben

Az idei esztendőben is megrendeztük népszerű, immár hagyományosnak tekinthető rendezvényeinket, de új elemekkel is bővül a palettánk. Idén már 15. alkalommal rendeztük meg az országos kispályás labdarúgó tornát a Carissa Kupát, valamint hatodszor a Szatmári Ádám megsegítésére - öt évvel ezelőtt útjára indított - „Akarat Ereje Kupát”, ami a két zászlóshajója a DLSZ szervezésében lebonyolított labdarúgó tornáknak. Kis patronáltunkat, Szatmári Ádámot ezúttal egy óriás falfestménnyel leptük meg, melyet a csapatvezetőkkel, valamint Izsák Mátéval, DMJV Önkormányzat képviselőjével, az Oktatási, kulturális, ifjúsági és sportbizottság elnökével adtunk át közösen májusban.

Áprilisban zártuk a III. Amatőr Futsal Bajnoskágot, melyet a FMLSZ szervezésével és a Dunaferr DUE Renalpin Futsal Klub támogatásával írtunk ki a helyi fiatalok részére.

Május hónapban új hagyományteremtő rendezvényre került sor, hiszen az I. Mprint kupát bonyolítottuk le, és rekordidő alatt keltek el a helyek, hiszen nem kellett 2 óra és benevezett a 16 csapat a kupára! A februári „Farsangi Kupa”, valamint a 40 év feletti amatőr labdarúgóknak szervezett Senior Kupa népszerűsége is vitathatatlan, a március 15-ét pedig már a harmadik alkalommal kiírt Nemzeti Kupával ünnepeltük.

A Parázs Varázs országos gasztronómia fesztivál keretében került megszervezésre, a „Parázs Kupa”, ahol nagyszerű csatákat hoztak a mérkőzések.

Júliusban tizenötödik alkalommal írtuk ki a Dunaújváros Kupát, amely kuparendszerű verseny a városi csapatok részére.

Július végén, Baracson rendeztük meg a női bajnokság záró fordulóját, a nagyszerű helyszínt ezúton is köszönjük Fehérvári József elnök úrnak!
A nyári hőség ellenére nagyon népszerű, ezért 6. alkalommal is kiírtuk a Decathlon Nyári Felkészülési bajnokságot, melynek lényege, hogy a következő szezonra készítse fel a csapatokat a bajnokságra és az együttesek kipróbálhassanak új játékosokat. Ez a bajnokság jelenleg is folyik a Lorántffy sportpályán.

Szirmai György DLSZ 2017

DLSZ Rendezvények 2017-ben

  1. Markó Lajos Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokság (I. II. II. IV. osztály, 35. év felettiek, 42. év felettiek, női osztály)
  2. Carissa Kupa
  3. Senior Kupa
  4. Farsang Kupa
  5. Nemzeti Kupa
  6. Mprint Kupa
  7. II. Ovi Foci Kupa
  8. Akarat Ereje Kupa
  9. Dunaújváros Kupa
  10. III. Ovi Foci Kupa
  11. Parázs Kupa
  12. Dunaújváros Kupa
  13. Decathlon Nyári felkészülési bajnokság 
  14. II. Peca Foci Kupa
  15. Strandfoci Kupa „A homok királyai”
  16. Szent István Kupa
  17. Szabadság Kupa
  18. Dunaújvárosi Szuper Kupadöntő
  19. IV. Dunaújvárosi Futsal Bajnokág
  20. Héger Ádám Emléktorna
  21. Ádám Anita Emléktorna
  22. Éjszakai Mikulás Kupa
  23. Fejér Megye Bajnoka
  24. Old Boys Kupa
  25. Szilveszteri Kupa

A bajnokságokban és a kupasorozatokban több mint 4000 (!) játékos lép pályára és ez a legfontosabb törekvésünket realizálja, hiszen a DLSZ nagy hangsúlyt fektet az egészség megőrzésére és a közösségi élet szervezésére. Ennek elsődleges formája a versenyeztetés, melyet a sportszövetség a saját maga által kialakított versenyrendszer keretében végez immár 46 éve.
Emellett a szövetség vezetői felismerték, hogy a hatalmas bázis (melyhez elérnek a mozgásra, versenyzésre szólító felhívásaik), aktív akkor is, ha jótékony célokat és kezdeményezéseket fogalmaz meg.

Idén a Mentőállomás javára szerveztünk gyűjtést a Carissa Kupán, melynek eredménye képpen 2 darab infúziós pumpát vásároltunk a dunaújvárosi mentőállomásnak. vagy éppen a Szatmári Ádám és családja megsegítésére rendezett tornánk nagyszerű példa erre, hogy csak néhányat említsünk a számtalan akciónk közül. Nyilván programjaink, rendezvényeink, versenyeink, akcióink, nem jöhetnének létre az amatőr tömegbázis, a támogatók, a segítők és a szimpatizánsok nélkül, akiknek ezúttal is köszönjük, hogy egyetértenek szövetségünk céljaival és hitvallásával, miszerint a testkultúra az egyetemes kultúra része, az egészségvédelem (a megelőzés és a rekreáció) fontos eszköze a szabadidő eltöltésének és társadalmilag is hasznos. A sport és ezen belül a labdarúgás pedig jelentős szerepet tölt be az ifjúság erkölcsi-fizikai nevelésében, a személyiség formálásában.

DLSZ Hingyi László és Mészáros István

XV. Dunaújváros Kupa eredményhirdetése

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség ebben a szezonban is meghirdette a Dunaújváros Kupa versenysorozatot, immár 15. alkalommal. A múlt hét közepén (egészen pontosan június 29-én, csütörtökön) fejeződtek be a küzdelmek, amely a „kis” és „nagycsapatok” találkozásáról szól, kuparendszerű versenykiírásban. Ahogyan már megszoktuk a 15 év alatt, rengeteg izgalmas és fordulatos mérkőzés volt, és – szintén szokás szerint – meglepetések is születtek.

A kupasorozat gólkirálya:

  • Juhász János 8 góllal, a Kemi-Ker Mirage játékosa (kupa + emlékoklevél + Diablo pizzautalvány)

A döntő legjobb játékosa:

  • Král László, a Kemi-Ker Mirage játékosa (kupa + emlékoklevél + Diablo pizzautalvány)

A Dunaújváros kupa helyezettjei:

  • 4. hely: Gyalog Galopp (kupa + labda + emlékoklevél)
  • 3. hely: Dunabiztos Micro (kupa + labda + emlékoklevél)
  • 2. hely: Siker Ablak GSV (kupa + labda + emlékoklevél)
  • 1. hely: Kemi-Ker Mirage (vándorserleg + kupa + labda + emlékoklevél + Diablo pizzautalány 2 darab)

Kemi Ker Kft. Mirage DLSZ 2017

Carissa Női bajnokság eredményhirdetése

A legjobb góllövők:

  • Bronzcipő: Szabó Alexandra 6 góllal, a Dunaújváros PASE játékosa (kupa + virágcsokor + emlékoklevél + Carissa virágcsokor)
  • Ezüstcipő: Bozsik Brigitta 8 góllal, a Baracs SE játékosa (kupa + virágcsokor + emlékoklevél + Carissa virágcsokor)
  • Gólkirálynő: Pasker Renáta 9 góllal, a Baracs SE játékosa (kupa + virágcsokor + emlékoklevél + Carissa virágcsokor)

Legjobb játékos:

  • Aranylabda: Schnierer Fanni, a Dunaújváros PASE játékosa (kupa + virágcsokor + emlékoklevél + Carissa virágcsokor)

Legjobb kapus:

  • Aranykesztyű: Szabó Zsófi, a Dunaújváros PASE kapusa (kupa + virágcsokor + emlékoklevél + Carissa virágcsokor)

A bajnokság helyezettjei: 

  • 3. hely: Holler UNFC (kupa + érem + labda + emlékoklevél + Carissa virágcsokor)
  • 2. hely: Baracs SE (kupa + érem + labda + emlékoklevél + Carissa virágcsokor)
  • 1. hely: Dunaújváros PASE (kupa + érem + labda + emlékoklevél + Carissa virágcsokor)

Dunaújváros PASE DLSZ 2017

Corso Old Boys osztály, 42 év feletti bajnokság eredményhirdetése

Aranycipő díj:

  • Füredi János, a Füredi Senior játékosa, 24 góllal (serleg + emlékoklevél)

A bajnokság helyezettjei: 

  • 3. hely: Sporik (kupa + érem + labda + emlékoklevél)
  • 2. hely: Pentelei Aszuk (kupa + érem + labda + emlékoklevél)
  • 1. hely: Füredi Senior (kupa + érem + labda + emlékoklevél + vacsora meghívás a Corso Étterembe)

Füredi Panzió DLSZ 2017

Decathlon Senior osztály, 35 év feletti bajnokság eredményhirdetése

Aranycipő díj:

  • Szarka Balázs az Akrasz-Holiday és Idei Szabolcs a Macső játékosa 32-32 góllal (A Decathlon Áruház ajándék sportfelszerelését kapják + serleget és díszoklevelet)

A bajnokság helyezettjei:

  • 3. hely: Akrasz-Holiday (Decathlon Áruház ajándék sportfelszerelése, kupa + érem + labda + oklevél)
  • 2. hely: Africas (Decathlon Áruház ajándék sportfelszerelése, kupa + érem + labda + oklevél)
  • 1. hely: Macső (Decathlon Áruház ajándék sportfelszerelése, kupa + érem + labda + oklevél)

Macső DLSZ 2017

IV. osztály bajnokság eredményhirdetése

Aranycipő díj:

  • Csordás István, a Kan-Ászok FC játékosa 25 góllal (serleg + emlékoklevél)

A bajnokság helyezettjei:

  • 3. hely: Kék Osztriga gárdája (kupa + érem + labda + emlékoklevél)
  • 2. hely: Gaszivideo SikerAblak csapata (kupa + érem + labda + emlékoklevél)
  • 1. hely: Kan-Ászok FC (kupa + érem + labda + emlékoklevél)

Kan Ászok DLSZ 2017

III. osztály bajnokság eredményhirdetése

Aranycipő díj:

  • Timkó Ferenc, a Naposparty játékosa 29 góllal (serleg + emlékoklevél)

A bajnokság helyezettjei:

  • 3. hely: Penarol SE (kupa + érem + labda + emlékoklevél)
  • 2. hely:Papa SE (kupa + érem + labda + emlékoklevél)
  • 1. hely: Széchenyi Pékség (kupa + érem + labda + emlékoklevél)

Széchényi Pékség DLSZ 2017

Campus II. osztály bajnokság eredményhirdetése

Aranycipő díj:

  • Horváth Dániel, a Steelworkers játékosa 44 góllal (serleg + emlékoklevél)

A bajnokság helyezettjei:

  • 3. hely: Akrasz-Bau SE (kupa + érem + labda + emlékoklevél)
  • 2. hely:Steelworkers (kupa + érem + labda + emlékoklevél)
  • 1. hely: Kemi-Ker Mirage (kupa + érem + labda + emlékoklevél)

Kemi Ker Kft. DLSZ 2017

Mindig jó és felemelő kimondani, hogy Dunaújvárosban komoly sportélet van. A profi sportot városunkban kiegészíti az amatőr és a rekreációs sport. Igazából az amatőr sport a kiindulási pontja minden sportnak. Erre tud épülni, és emelkedhet egyre magasabb szintre a profi sport is. Az amatőr sportot Dunaújvárosban, a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség azt gondolom, hogy magas szinten szervezi és működteti, mondhatnánk és mondjuk is ki, hogy profi szinten, hiszen évente többezer sportolót mozgat meg kupa és bajnoki rendszerben hétről, hétre, napról napra! tudjuk, hogy a rendszeres sportolás pozitívan hat az egészségre, a társadalmi életre – kibillenti a játékosokat a mindennapi stresszből, a napi gondokból. Szövetségünk számára nagyon fontos, hogy a rendezvények után a legjobbakat elismerjük ezzel is ösztönözzük a csapatokat, játékosokat a sporteseményeken való elinduláson. Ezért is bízunk abban, hogy a jövőben még többen csatlakoznak hozzánk és így még többen töltik hasznosan, egészségesen szabadidejüket, jó közösségekben, barátok közt.

Zeus I. osztály különdíjak

Lovász Béla díj / legjobb csatároknak járó díj

Alsóház gólkirálya:

  • Molnár Tamás 11 góllal, a Dunabiztos Micro csapatából (serleg + emlékoklevél)

Bronzcipő díj:

  • Bogáti Péter 21 góllal, a Dunaferr Vasas csapatából (serleg + emlékoklevél)

Bogáti Péter és Lovász Béla

Ezüstcipő díj:

  • Kővári László 22 góllal a Karmacsi Autó FC csapatából (serleg + emlékoklevél)

Aranycipő díj:

  • Kovács Zsolt 24 góllal, a Mészi-Frucht Kft. csapatából (serleg + emlékoklevél)

Fejes László díj / legtehetségesebb 21 év alatti játékosnak járó díj

Bronzifjú:

  • Ásványi Norbert az SZP Asztalos X.X.L játékosa (serleg + emlékoklevél)

Ezüstifjú:

  • Juhász Bence, a Fejó Therm Kft. játékosa (serleg + emlékoklevél)

Aranyifjú:

  • Papp Attila, a Gyalog Galopp játékosa (serleg + emlékoklevél + 25.000 Forintos ajándékutalvány Horváthné Fejes Ibolya felajánlása)

Papp Attila DSLZ 2017

Markó Lajos díj / a legjobb játékosnak járó díj

Bronzlabda díj:

  • Facskó József, a GBB Zrt. játékosa (serleg + emlékoklevél)

Ezüstlabda díj:

  • Éliás II. Zsolt, az SZP Asztalos X.X.L játékosa (serleg + emlékoklevél)

Aranylabda díj:

  • Szurma Pétert, a Fejó Therm Kft.játékosa (serleg + emlékoklevél)

Szurma Péter, Petrás Gábor, Villám Balázs

Török Kálmán díj / a legjobban kapusnak járó díj

Bronzkesztyű díj:

  • Ács Gábor, a Dunaferr Vasas kapusa (serleg + emlékoklevél)

Ezüstkesztyű díj:

  • Elter Zoltán, a Mészi-Frucht Kft. kapusal (serleg + emlékoklevél)

Elter Zoltán, Ifj Török Kálmán

Aranykesztyű díj:

  • Tóth Norbert a Fejó Therm Kft. kapusa (serleg + emlékoklevél + 25.000 Forintos ajándékutalvány Horváthné Fejes Ibolya felajánlása)

Fair Play díj / akinek, akiknek a munkája, teljesítménye, vagy éppen egy nagyszerű cselekedete erre feljogosítja

Fair Play díj:

  • Holler UNFC Női labdarúgó csapat (serleg + emlékoklevél)

Holler UNFC

Legfiatalabb játékos díja / ösztönző díj

Ösztöndíj:

  • Dorogi Benjámin a Steelworkers játékosa 14 éves (serleg + emlékoklevél + ajándék póló)

Villám Balázs és Dorogi Benjámin DLSZ 2017

Év játékvezetője díj / kimagasló teljesítményével és példaértékű hozzáállásával 

Aranysíp díj

  • Krajcsovics Adrián 

Krajcsovics Adrián DLSZ 2017

Életút díj - a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség különdíja

A „Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség ebben az évben egy különleges díjat is átad. Az „Életút díj” kitüntetést beérkezett javaslatok alapján adományozzuk. A díjat egy olyan jól ismert sportember, játékvezető, sportszervező kapja, aki közel öt (!) évtizede segíti a dunaújvárosi labdarúgást, kezei alatt generációk nevelkedtek fel, aki nem ismeri azt a szót, hogy nem, mindig csak és csak a munkában hisz! Teszi ezt önkéntesen, társadalmi munkában 1970 óta. Az Ő neve egybeforrt Dunaújváros labdarúgásával, hiszen minden rendezvényen, sportmérkőzésen legyen az kis vagy nagypálya ott volt – játszott, bíráskodott vagy éppen vezette csapatát, a fiatalokat mindig rendre és tisztességre nevelte. Személyiségének köszönhetően őt magát is tisztelik és becsülik a játékosok, sportvezetők! Egyik főszervezője, kitalálója volt az országos hírerejű Carissa kupának, a Dunaújváros kupának és a Decathlon Nyári Bajnokságnak is!.

Életút díj:

  • Rácz Ferenc, Feri bácsi

Rácz Ferenc és Hingyi László

Tisztelet díj / DLSZ díj

A „Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Tisztelet díját”, azon személynek vagy közösségnek adományozza a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ), aki a helyi labdarúgóéletben kiemelkedő szerepet tölt be, hozzájárul a dunaújvárosi labdarúgás színvonalának emeléséhez, népszerűsítéséhez, példaértékűen kiváló, magas színvonalú munkát végez, megbízható, magatartása és kötelességtudata elismerésre méltó, a labdarúgás területén elért eredményeivel, teljesítményével a város érdekeit szolgálja, és Dunaújváros jó hírnevét öregbíti.

Ez a díj nem tekint vissza nagy hagyományokra, hiszen mindössze négy éve létezik és nem is adtuk ki minden évben – ez idáig három alkalommal ítéltük oda. Most úgy éreztük, hogy ismét van egy olyan sportember, aki a teljesítményével kiérdemelte ezt az elismerést.

A beérkezett javaslatok alapján a DLSZ Társadalmi Felelősségvállalás Bizottságának döntése szerint, 2017-ben a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség „Tisztelet díj”-át Viszokai Lászlónak adjuk, aki egyedülállót produkált ebben a szezonban, hiszen a labdarúgó szövetségben végzett nagyszerű munkája mellett, FIFA játékvezető asszisztensként a Wembley Stadionban, vagy éppen a Nou Campban, Barcelonában irányította a világsztár labdarúgókat képviselve ezzel Magyarországot és Dunaújvárost!

Tisztelet díj:

  • Viszokai László 

ZEUS I. osztály bajnokság eredményhirdetése

  • 3. hely: Mészi Frucht Kft. (kupa + érem + labda + emlékoklevél + Acerbis sportfelszerelés)
  • 2. hely: Dunaferr Vasas (kupa + érem + labda + emlékoklevél + Acerbis sportfelszerelés)
  • 1. hely: Karmacsi Autó FC (vándorkupa + kupa + érem + labda + emlékoklevél + Acerbis sportfelszerelés)

Karmacsi Autó FC DLSZ 2017

A Markó Lajos Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokság legmagasabb osztályában 19. alkalommal szerezte meg a bajnoki címet a Karmacsi Autó FC, aki ezzel a címmel országos mércével is egyedülálló teljesítmény!

GRATULÁLUNK MINDENKINEK, AKI RÉSZT VETT AZ IDEI BAJNOKI KÜZDELMEKBEN!

ZÁRSZÓ

Átadtuk a díjakat, de mindenképpen meg kell említenünk egy év közben kapott elismerést! 2017. februárjában Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata Dunaújváros sportjáért díjban részesítette a DLSZ főtitkárát, Petrás Gábort! Gratulálunk Gábor és további jó egészséget és sok munkát kívánunk!

Petrás Gábor DLSZ 2017

Még mielőtt hivatalosan is befejeződne a díjátadó gála, engedjétek meg, hogy megköszönjem DMJV Önkormányzatának az egész évben nyújtott erkölcsi és anyagi támogatását, valamint azon személyeknek, vállalatoknak, cégeknek, akik hisznek a DLSZ munkájában és segítik azt!

Végül, de nem utolsó sorban engedjék meg, hogy felsoroljam azokat a partnereket támogatókat, akik sokat tettek azért, hogy újra nagyszerű és eredményes évet zárhatunk.

  • Cserna Gábor DMJV polgármestere
  • Dr. Dorkota Lajos a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke
  • Schneider Bélát, az MLSZ Fejér Megyei Igazgatója
  • Holler Ferenc – Zeus Sportáruház
  • Horváth Attila – Campus Étterem
  • Nemes Ferenc – Roneko Kft.
  • Bába Attila és Bognár Zoltán – Corso Étterem
  • Arth Imre – Carissa Virágüzletek
  • Takács István - Decathlon Sportáruház
  • Deák István – Széchényi Pékség
  • Brindza Csaba – Varázs Kép
  • Nemes Elvira – Orinoco Kft.
  • Kiss Árpád – DAV Zrt.
  • Palkovics Miklós – Szendvics.com
  • Farkas Zoltán – Mprint Kft.
  • Várkonyi Zsolt – Dunaújvárosi Hírlap
  • Gróf András – Rádió 24
  • Gyöngyösi Péter – D+ Televízió
  • Molnár Emese – Dunaújváros Közéleti Magazin
  • Szentimrey Tamás – Dunaújváros Online

DLSZ támogatók

Köszönjük a támogatóknak, a sportolóknak és minden segítőnek, közreműködőnek ezt a remek esztendőt! Köszönöm a csapatok, csapatvezetők, játékvezetők munkáját és nem utolsó sorban a szövetség valamennyi tagjának, köszönöm, hogy egy ilyen nagyszerű tartalmas éven lehetünk túl. Ne felejtsétek a szlogent:

„Mindenki győztes, aki focizik!”

További jó szórakozást, kellemes nyarat és aktív pihenést kívánok mindenkinek!

Fényképsorozat folytatása:

Eredményes, szép szezont zárt a DLSZ