V. ZEUS Nyári Foci Fieszta

Oszd meg másokkal!

V. Zeus Nyári Foci Fieszta 2013 

V. ZEUS NYÁRI FOCI FIESZTA DUNAÚJVÁROS, 2013. JÚLIUS 13.
AMATŐR FÉRFI MEZŐNY VÉGEREDMÉNYE
1. HELYEZETT FRANKCITY
2. HELYEZETT OPTIMAVILL KFT. 
3. HELYEZETT HANGOVER 
KÜLÖN DÍJAZOTTAK
A TORNA JÁTÉKOSA SZILI SZABOLCS (OPTIMAVILL KFT.)
A TORNA KAPUSA BUGLYÓ GERGŐ (FRANKCITY)
GÓLKIRÁLYA PALÓKA CSABA (FRANKCITY)
HETESKIRÁLY BOROS TAMÁS (FANATIC SE) 

Bibel Zoltán (Frankcity FC. - Mészi Frucht Kft.) a tornagyőztes csapat vezetője:

Bibel Zoltán FrankcityNagyon meg voltunk elégedve a szervezéssel, pedig nem úgy kezdődött számunkra a torna, ahogy elterveztük, hiszen mindjárt az első mérkőzésen kikaptunk. Szerencsére aztán már jöttek a győzelmek. A mezőny erős volt, de ez nem lepett meg bennünket, számítottunk erre, ezt vártuk – a csapatok nagyon odatették magukat. Az elődöntőben remekül játszottunk és 4:0-ra sikerült nyernünk, a döntőben pedig a csoportmeccsek során már egyszer legyőzött (2:0) Optimavill Kft. alakulata várt ránk, akiket csak nehezen tudtunk ismét két vállra fektetni egy szikrázóan kemény mérkőzésen (1:0). Úgy gondoljuk, hogy megérdemelten végeztünk az első helyen, hiszen fokozatosan javult a játékunk és a legjobb nyolc között már gólt sem kaptunk. Egyébként nagyon jó volt ilyen kiváló talajon játszani – a labda nem pattogott el, tehát a pályára senki nem foghatta a hibákat. Megjegyzem: nekünk most azért is jött jól ez a siker, mert osztályozó mérkőzésekre készülünk az „A" csoportba jutásért, úgyhogy az önbizalmunkat – reményeink szerint – fokozni fogja a tornagyőzelem a fontos párharc előtt főleg úgy, hogy még hiányzóink is voltak a mai napon. Jövőre – címvédőként – ismét eljövünk és megpróbáljuk megvédeni a kupát.

Boros Tamás (Fanatic SE) a hetes rúgó verseny győztese:

Boros Tamás Fanatic SENagyon jó dolognak tartom, hogy volt hetes rúgó verseny, hiszen mindenki kipróbálhatta, hogy mennyire ügyes egy profi kapussal szemben. Örülök, hogy sikerült megnyernem ezt a remek versengést, kisfiamnak Zazinak viszem a nyeremény Zeus labdát, aki nagyon fog neki örülni. A Corso tálat pedig kis családommal fogom elfogyasztani! Mégegyszer köszönöm a szervezőknek ezt a remek napot!  

 

V. Zeus Nyári Foci Fieszta 2013

V. ZEUS NYÁRI FOCI FIESZTA DUNAÚJVÁROS, 2013. JÚLIUS 13.
AMATŐR NŐI MEZŐNY VÉGEREDMÉNYE
1. HELYEZETT DUNAÚJVÁROS PASE
2. HELYEZETT ÚGYIS A TALAJRA FOGJUK 
3. HELYEZETT TÓPARTI ANGYALOK 
KÜLÖN DÍJAZOTTAK
A TORNA JÁTÉKOSA SZALKAI KITTI (ÚGYIS A TALAJRA FOGJUK)
A TORNA KAPUSA LOMBOS BETTINA (TÓPARTI ANGYALOK)
GÓLKIRÁLYA  ZUMBULISZ MARTINA (DUNAÚJVÁROS PASE)

Lombos Bettina a „Tóparti angyalok" kapusa a Zeus női torna legjobb hálóőre: 

Lombos BettinaRemek hangulatú torna volt, sportszerű csapatokkal, kiváló minőségű talajon, színvonalas játékvezetéssel. Bronzérmet sikerült szereznünk az erős mezőnyben, és mivel nem régen alakult a csapatunk elégedettek lehetünk az eredménnyel, pláne úgy, hogy az ezüstérmes („Úgyis a talajra fogjuk!" – fantázianevű) gárdában is szerepelt néhány játékosunk. Így beszéltük meg a torna előtt, gyakorlatilag két csapattal indultunk. Egyébként részt veszünk a Fejér megyei labdarúgó bajnokságban is, de nagyon szívesen megyünk ilyen rendezvényekre, hiszen gyakorlásra, felkészülésre rendkívül alkalmasak ezek a tornák. A szervezőktől hallottuk, hogy jövőre is megrendezik a Zeus kupát, úgyhogy ismét eljövünk. Most pedig jöhet a nyár, de persze egy kis foci mindig belefér!

Képek: Varga Zsófia

 

V. Zeus Nyári Foci Fieszta 2013

V. Zeus Nyári Foci Fieszta
2013. július 13-án, szombaton a Dunaújváros Stadionban kerül megrendezésre az ötödik alkalommal kiírt Zeus Nyári Foci Fieszta. A tornán a férfiak mezőnyét a városi bajnokság „B”, „C” és ”D” osztályában szereplő csapatok, valamint senior alakulatok alkotják majd, de indítunk női kupát is, valamint U11-es csapatoknak is tervezünk versenyzési lehetőséget. Lesz hetes rúgó verseny, ahol a gólvadászok külön is csatázhatnak. A torna alatt büfé várja a megéhezőket, megszomjazókat! A tornára 10 férfi csapatot, 8 női csapatot és 8 utánpótlás csapat jelentkezését fogadjuk el. A mérkőzések reggel 09.00 órától kezdődnek a Dunaújváros Stadionban (4 pálya), a csoportmérkőzések közben  hetes rúgó versenyt szervezünk, melynek fődíja egy kétszemélyes Corso tál és egy Zeus focilabda. A kupa eredményhirdetés várhatóan 14.00 - 16.00 óra között lesz.

A rendezvény főtámogatója:

  • Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata
  • Zeusport Áruház Dunaújváros

A foci fiszeta időpontja:

  • 2013. július 13. szombat

A rendezvény helyszíne:

  • Dunaújváros Stadion, Dunaújváros Eszperantó út 2. - 4.
 
V. ZEUS NYÁRI FOCI FIESZTA 2013 CSOPORTBEOSZTÁS
   A CSOPORT  B CSOPORT
 1.   OPTIMAVILL KFT. ELIT ALAKULAT 
2. ROYAL FLUSH  VARÁZS KÉP
3. FANATIC SE IRAPUATÓ 
4. FRANKCITY  MIRAGE 
5. HANGOVER  B.W.S  
1. PÁLYA
A CSOPORT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
09.00 OPTIMAVILL KFT. 5 - 2 ROYAL FLUSH
09.30 FANATIC SE 4 - 2 FRANKCITY
10.00 HANGOVER 0 - 0 OPTIMAVILL KFT.
10.30 ROYAL FLUSH  1 - 2 FRANKCITY
11.00 FANATIC SE 4 - 1 HANGOVER
11.30 OPTIMAVILL KFT.  0 - 2 FRANKCITY
12.00 ROYAL FLUSH  0 - 5 HANGOVER
12.30 FANATIC SE  0 - 3 OPTIMAVILL KFT.
13.00 FRANKCITY  0 - 1 HANGOVER
13.30 ROYAL FLUSH  1 - 3 FANATIC SE 
2. PÁLYA
B CSOPORT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
09.00 ELIT ALAKULAT 1 - 2 VARÁZS KÉP
09.30 IRAPUATÓ 2 - 2 MIRAGE
10.00 B.W.S 2 - 1 ELIT ALAKULAT
10.30 VARÁZS KÉP  1 - 3 MIRAGE
11.00 IRAPUATÓ 1 - 2 B.W.S
11.30 ELIT ALAKULAT  1 - 3 MIRAGE
12.00 VARÁZS KÉP  1 - 2 B.W.S
12.30 IRAPUATÓ  2 - 0 ELIT ALAKULAT
13.00 MIRAGE  6 - 1 B.W.S
13.30 VARÁZS KÉP  2 - 5 IRAPUATÓ

  

2. PÁLYA
9. HELYÉRT
14.00 ROYAL FLUSH 0 - 1 ELIT ALAKULAT
1. PÁLYA
14.30 (A) FANATIC SE 0 - 4 VARÁZS KÉP
15.00 (B) MIRAGE 0 - 2 FRANKCITY
2. PÁLYA
14.30 (C) OPTIMAVILL KFT. 3 - 1 B.W.S
15.00 (D) HANGOVER 2 - 1 IRAPUATÓ
1. PÁLYA
15.30 VARÁZS KÉP 2(1)-(2)2 OPTIMAVILL KFT.
2. PÁLYA
15.30 FARNKCITY 4 - 0 HANGOVER
1. PÁLYA
BRONZ MÉRKŐZÉS
16.00 VARÁZS KÉP 0(0)-(2)0 HANGOVER
ARANYMÉRKŐZÉS
16.30 OPTIMAVILL KFT.  0 -  1 FRANKCITY 

 

V. ZEUS NYÁRI FOCI FIESZTA 2013
NŐI - NEVEZETT CSAPATOK
1. HILD ISKOLA
2. TÓPARTI LÁNYOK (GÁRDONY)
3. ÚGYIS A TALAJRA FOGJUK (GÁRDONY)
4. APOSTAG
5. FERENCVÁROS
6. DUNAÚJVÁROS PASE

 

3. PÁLYA
CSOPORT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
09.00 HILD ISKOLA 0 - 3 DUNAÚJVÁROS PASE
09.25 APOSTAG 0 - 0 TÓPARTI LÁNYOK
09.50 FERENCVÁROS 0 - 3 ÚGYIS A TALAJRA FOGJUK
10.15  TÓPARTI LÁNYOK 0 - 0 DUNAÚJVÁROS PASE
10.40 FERENCVÁROS 1 - 2 HILD ISKOLA
11.05 ÚGYIS A TALAJRA FOGJUK 1 - 0 APOSTAG
11.30 DUNAÚJVÁROS PASE 1 - 0 FERENCVÁROS
11.55 TÓPARTI LÁNYOK 0 - 0 ÚGYIS A TALJRA FOGJUK
12.20 HILD ISKOLA 2 - 2 APOSTAG
12.45 FERENCVÁROS 1 - 1 TÓPARTI LÁNYOK
13.10  DUNAÚJVÁROS PASE 2 - 0 APOSTAG
13.35  ÚGYIS A TALAJRA FOGJUK 1 - 0 HILD ISKOLA
14.00  APOSTAG  0 - 7 FERENCVÁROS
14.25  HILD ISKOLA 2 - 2 TÓPARTI LÁNYOK
14.50  DUNAÚJVÁROS PASE 0 - 0 ÚGYIS A TALAJRA FOGJUK 

Linkek: http://dunaujvaros.com/hirek/2013/07/foci_fieszta_ujra_megerdemelt_siker

V. ZEUS NYÁRI FOCI FIESZTA 2013
U 11 KOROSZTÁLY - NEVEZETT CSAPATOK
1. DUNAÚJVÁROS PASE 5. HOLLER UFC II.
2. HOLLER UFC 6.
3. MEZŐFALVA SC 7.
4. APOSTAG 8.

 

Letölthető dokumentum: 
CsatolmányMéret
PDF ikon V. Zeus Nyári Foci Fieszta Versenykiírás 2013396 KB