
V. Farsang Foci Kupa - Dunaújváros
Összefoglaló:
Fantasztikus hangulat, álomgól a döntőn és Bianca Trade győzelemmel zárult az V. Farsang Kupa a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség szervezésében.
A tornára 10 csapat nevezését fogadtuk el, akiket két 5 -ös csoportba sorsoltunk ki. A csoportmérkőzések alkalmával már lehetett tudni, hogy remek hangulatú tornát szerveztünk a dunaújvárosi amatőr csapatok részére, hiszen a továbbjutások szinte az utolsó percekben és mérkőzéseken derültek csak ki.
A legjobb nyolc csapat, akik továbbjutottak egyenes kieséses szakaszban folytatták a küzdelmeket. Nagy meglepetésre az SZP Asztalos csapata korai kieséssel távozott a kupáról. A Zéró Tolerancia csapata viszont szárnyalt és remek csapategységgel 2 - 0 -as győzelemmel menetelt a legjobb négy csapat közé. A másik két ágon pedig a Siker Ablak és a Bianca Trade jutott a legjobbak táborába.
A döntőbe jutásért mindkét mérkőzésen büntetőkkel zárult az összecsapás. Bronzmérkőzést a Zéró Tolerancia és a Siker Ablak játszott, ahol a rutinosabbnak számító Ablakosok 2 - 0 -as győzelemmel szerezték meg a bronzérmet.

A döntő mérkőzésen pedig a Mirage csapata és az egységes Binaca Trade csapata nézett egymással farkasszemet. A torna legszebb gólját Juhász János szerezte, aki egy felívelt labdát fejjel csúsztatott a torna legjobb kapusának választott Elter Zoltán kapujába. Így 1 - 0 -as győzelemre állt a Mirage csapata, de az utolsó percekben Vincze Dezső egyenlített ki és lett a rendes játékidőben 1 - 1 a végeredmény. A büntetőpárbajban pedig a Bianca Trade csapata bizonyult jobbnak így ők hódították el az V. Farsang Kupát Dunaújvárosban.

A torna eredményhirdetésén Szurma Zalán és Szurma Marcell segített, akik még csak 7 évesek,de már hivatásuknak tekintik a Futballt. Szövetségünk a torna ideje alatt figyelte a kiemelkedő teljesítményt nyújtó játékosokat, így a legjobb kapust, játékost és gólkirályt külön - külön díjazásban részesítettük. A kupa ideje alatt pedig 7-es rúgó versennyel színesítettük a programot, melynek győztese a Mirage csapatából Ürmös Tamás lett, aki egy Zeus melegítőt és egy Diabló pizzátt vihetett haza a kupa után. A városi amatőr labdarúgó kupa főtámogatója Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata volt.
Az eredményhirdetés után egy közös képet készítettünk az első három csapatról és a különdíjazottakról, hogy megörökítsük a legjobbakat...
Folytatás jövőre, és természetesen Focistának öltözve várjuk a VI. Farangi kupára a csapatokat!

Deimel Dávid a Bianca Trade csapat csapatvezetője: Köszönjük a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek, hogy részt vehettünk az V. Farsang Foci Kupán. Nem először vettünk részt ebben a hagyományt teremtő sorozatban, ahol remek volt a szervezés és a lebonyolítás is. Idén jól jött ki a lépés a csapatnak, hiszen sikerült elhódítani az első helyet. Azt gondolom megérdemelten került nyakunkba a legfényesebb érem, mert egy ilyen rangos mezőnyben egyedüliként maradt veretlen a csapatunk. Ez a siker közös, hiszen mindenki hozzátette a tudása legjavát a pályáralépők közül. Ez úton is gratulálok a többi indulónak, a csapattársaimnak és külön kiemelném Elter Zoli, kapusunk teljesítményét aki a kupa legjobb kapusa lett. Valamint köszönjük Sájer Istvánnak a lehetőséget, aki biztosította a csapat számára a kupán való indulást.
Előzmény:
A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség farsang alkalmából újra pályára hívja az amatőr kispályás labdarúgókat 2016. február 13-án szombaton az Arany János Iskola sportcsarnokába. A tornára 10 csapat jelentkezést fogadjuk el, akiket két 5-ös csoportba sorsolunk. Az első négy csapat továbbjut és egyenes kieséses rendszerben folytatják a küzdelmeket a döntőig.
Szövetségünk Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával az első 3 helyezett csapatnak oklevelet, kupát és érmet ad át a díjátadó ünnepségen, valamint a szövetség szakemberei a legjobb játékost, kapust és a torna gólkirályát is díjazzák egy- egy emlékserleggel, hogy elismerjék a tehetségeket.
A torna az Arany János Általános iskola sportcsarnokában lesz megrendezve reggel 08.00 órától este 19.00 óráig, ahová várjuk a szurkolókat, nézőket. Természetesen a sportrendezvény ingyenesen tekinthető meg.
Várjuk a csapatok jelentkezését!
Technikai információk:
- 10 csapat
- 2 ötös csoport
- 8 továbbjutó
- 7-es rúgó verseny
Sorsolás és technikai megbeszélés:
- 2016. február 8. hétfő 16.30 óra DLSZ iroda 8. emelet
A torna helyszíne és időpontja:
- Arany János Általános Iskola Sportcsarnok, Dunaújváros Március 15. tér
- 2016. február 13. szombat 08.00 - 18.00
| V. FARSANGI AMATŐR LABDARÚGÓ KUPA | ||
| CSAPAT | JELENTKEZÉS | NEVEZÉS |
| 1. MIRAGE | IGEN | IGEN |
| 2. SIKER ABLAK GSV | IGEN | IGEN |
| 3. JÓS-ZOLI | IGEN | IGEN |
| 4. ZÉRÓ TOLERANCIA | IGEN | IGEN |
| 5. ELIT ALAKULAT | IGEN | IGEN |
| 6. SZÉCHENYI PÉKSÉG | IGEN | IGEN |
| 7. BIANCA TRADE | IGEN | IGEN |
| 8. SZP ASZTALOS XXL M.M.I | IGEN | IGEN |
| 9. GASZIVIDEO SIKER ABLAK | IGEN | IGEN |
| 10. GYALOG GALOPP | IGEN | IGEN |
| 11. STEELWORKERS | IGEN | NEM |
| 12. OLD WEST SÖRÖZŐ | IGEN | NEM |
| 13. KULCS SE UTÁNPÓTLÁS | IGEN | NEM |
| 14. KAN ÁSZOK | IGEN | NEM |
| V. FARSANG KUPA | |||
| CSOPORTBEOSZTÁSOK | |||
| A CSOPORT | B CSOPORT | ||
| 1. | SZP ASZTALOS XXL M.M.I. | 1. | BIANCA TRADE |
| 2. | SZÉCHENYI PÉKSÉG | 2. | SIKER ABLAK GSV |
| 3. | ZÉRÓ TOLERANCIA | 3. | GYALOG GALOPP |
| 4. | ELIT ALAKULAT | 4. | MIRAGE |
| 5. | GASZIVIDEO SA | 5. | JÓS-ZOLI |
| CSOPORTMÉRKŐZÉSEK | |||
| A CSOPORT | |||
| 08.00 | SZP ASZTALOS XXL M.M.I. | 2 - 2 | SZÉCHENYI PÉKSÉG |
| 08.20 | ZÉRÓ TOLERANCIA | 0 - 3 | ELIT ALAKULAT |
| 08.40 | GASZIVIDEO SA | 1 - 2 | SZP ASZTALOS XXL M.M.I. |
| 09.00 | SZÉCHENYI PÉKSÉG | 1 - 4 | ELIT ALAKULAT |
| 09.20 | ZÉRÓ TOLERANCIA | 4 - 0 | GASZIVIDEO SA |
| 09.40 | SZP ASZTALOS XXL M.M.I. | 2 - 0 | ELIT ALAKULAT |
| 10.00 | SZÉCHENYI PÉKSÉG | 0 - 1 | GASZIVIDEO SA |
| 10.20 | ZÉRÓ TOLERANCIA | 2 - 2 | SZP ASZTALOS XXL M.M.I. |
| 10.40 | ELIT ALAKULAT | 1 - 1 | GASZIVIDEO SA |
| 11.00 | SZÉCHENYI PÉKSÉG | 0 - 5 | ZÉRÓ TOLERANCIA |
| CSOPORTMÉRKŐZÉSEK | |||
| B CSOPORT | |||
| 11.20 | BIANCA TRADE | 1 - 0 | SIKER ABLAK GSV |
| 11.40 | GYALOG GALOPP | 1 - 0 | MIRAGE |
| 12.00 | JÓS-ZOLI | 0 - 3 | BIANCA TRADE |
| 12.20 | SIKER ABLAK GSV | 1 - 1 | MIRAGE |
| 12.40 | GYALOG GALOPP | 4 - 1 | JÓS-ZOLI |
| 13.00 | BIANCA TRADE | 3 - 2 | MIRAGE |
| 13.20 | SIKER ABLAK GSV | 3 - 1 | JÓS-ZOLI |
| 13.40 | GYALOG GALOPP | 0 - 2 | BIANCA TRADE |
| 14.00 | MIRAGE | 4 - 2 | JÓS-ZOLI |
| 14.20 | SIKER ABLAK GSV | 1 - 1 | GYALOG GALOPP |
| A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE | |||||||
| HELY | CSAPAT | M | GY | D | V | RG-KG | P |
| 1. | SZP ASZTALOS XXL M.M.I. | 4 | 2 | 2 | 0 | 8 - 5 | 8 |
| 2. | ELIT ALAKULAT | 4 | 2 | 1 | 1 | 8 - 4 | 7 |
| 3. | ZÉRÓ TOLERANCIA | 4 | 2 | 1 | 1 | 11 - 5 | 7 |
| 4. | GASZIVIDEO SA | 4 | 1 | 1 | 2 | 3 - 7 | 4 |
| 5. | SZÉCHENYI PÉKSÉG | 4 | 0 | 1 | 3 | 3 - 12 | 1 |
| B CSOPORT VÉGEREDMÉNYE | |||||||
| HELY | CSAPAT | M | GY | D | V | RG-KG | P |
| 1. | BIANCA TRADE | 4 | 4 | 0 | 0 | 9 - 4 | 12 |
| 2. | GYALOG GALOPP | 4 | 2 | 1 | 1 | 6 - 4 | 7 |
| 3. | SIKER ABLAK GSV | 4 | 1 | 2 | 1 | 5 - 4 | 5 |
| 4. | MIRAGE | 4 | 1 | 1 | 2 | 7 - 7 | 4 |
| 5. | JÓS - ZOLI | 4 | 0 | 0 | 4 | 4 - 14 | 0 |
| EGYENES KIESÉSES SZAKASZ | |||
| NÉGY KÖZÉ JUTÁSÉRT | |||
| 14.40 (1) | SZP ASZTALOS XXL M.M.I. | 0 - 3 | MIRAGE |
| 15.00 (2) | ELIT ALAKULAT | 1 - 2 | SIKER ABLAK GSV |
| 15.20 (3) | ZÉRÓ TOLERANCIA | 2 - 0 | GYALOG GALOPP |
| 15.40 (4) | GASZIVIDEO SA | 0 - 1 | BIANCA TRADE |
| DÖNTŐBE JUTÁSÉRT | |||
| 16.00 (5) | MIRAGE | 1 - 1 (b: 2-1) | ZÉRÓ TOLERANCIA |
| 16.20 (6) | SIKER ABLAK GSV | 1 - 1 (b: 1-2) | BIANCA TRADE |
| BRONZMÉRKŐZÉS | |||
| 16.40 | ZÉRÓ TOLERANCIA | 0 - 2 | SIKER ABLAK GSV |
| ARANYMÉRKŐZÉS | |||
| 17.00 | MIRAGE | 1 - 1 (b: 1-3) | BIANCA TRADE |
| 17.20 EREDMÉNYHÍRDETÉS | |||
| V. FARSANG KUPA | |||||
| VÉGEREDMÉNY | |||||
| 1. HELY | BIANCA TRADE | ||||
| 2. HELY | MIRAGE | ||||
| 3. HELY | SIKER ABLAK GSV | ||||
| KÜLÖN DÍJAZOTTAK | |||||
| JÁTÉKOS | BALASKÓ IVÁN (MIRAGE) | ||||
| KAPUS | ELTER ZOLTÁN (BIANCA TRADE) | ||||
| GÓLKIRÁLY | SZALAI NORBERT (SIKER ABLAK GSV) 4 GÓL | ||||
| HETESKIRÁLY | ÜRMÖS TAMÁS (MIRAGE) | ||||