Ünnepélyes Évzáró!
Kellemes kötelességének tett eleget a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ), amikor ünnepélyes keretek között lezárta a 2013/2014-es kispályás labdarúgó szezont és megjutalmazta a legjobbakat, elismerve egész éves teljesítményüket. A Campus étterem hangulatos helyszíne volt a díjkiosztó ceremóniának, melyre július 11-én, pénteken délután került sor. A díjak, oklevelek, ajándékok, jutalmak kiosztása előtt a megjelent játékosokat, csapatvezetőket, érdeklődőket, valamint a sajtó munkatársait, és a támogatók képviselőit üdvözölte Kalácska András, a DLSZ elnöke.
Ezt követően Hingyi László a DLSZ elnökségi tagja, Dunaújváros Megye Jogú Város önkormányzati képviselője tartott nagyszerű beszédet a sportról, és az egészséges élet fontosságáról, kiemelve azt az évek óta folytatott remek munkát, melyet a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség végez. Megemlítette a szövetség jótékony vállalásait, hiszen az a hatalmas bázis (több mint 1500 igazolt amatőr sportoló), melyet maga mögött tudhat a szövetség, már sokszor bebizonyította, hogy jó ügyek mellé egy emberként áll és segít, amikor szükséges. Hingyi László két példát említett. Az egyik a DLSZ kis pártfogoltjának, Szatmári Ádámnak a patronálása – Ádám ugyanis nem csak örökös tagja a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek, hanem évek óta egy népszerű labdarúgó torna főszervezője és közvetve névadója is. A másik sikeres kezdeményezés, amiről beszélt a képviselő úr, januárban a XII. Carissa Kupán elindított adománygyűjtés volt, hiszen Dunaújváros Megyei Jogú Város önkormányzata, a sportszerető közösségek, magánemberek,cégek és vállalkozók 1.000.000 forintot gyűjtöttek össze városunk kórházának, hogy könnyebben elérhető legyen az új CT berendezés megvásárlása.
A folytatásban rövid bizottsági beszámolók következtek, majd megkezdődött a díjazottak köszöntése, a gyönyörű serlegek és a jutalmak átadása. A városi televízió kamerája megörökítette ezeket a remek pillanatokat, így megmarad az utókornak, amikor az egykori legendás edző Fejes László lánya, Horváthné Fejes Ibolya köszöntötte a bajnokság legjobb 21 év alatti játékosát, Kovács Zsoltot, vagy amikor Szatmári Ádám gratulált Vincze Dezsőnek a gólkirályi címhez. Nagyszerű hangulatban, Szirmai György konferálása mellett vehették át a díjakat a legjobbak.
Sorrendben: a Dunaújváros Kupa helyezettjei és a döntő legjobbja, a női bajnokság helyezettjei és a legjobb góllövők, az öregfiúk bajnokság helyezettjei és a legsikeresebb csapatvezető, a férfi bajnokságok helyezettjei, valamint az első osztály különdíjasai.
Szirmai György zárszavában elmondta, hogy jövőre kisebb átszervezések történnek a lebonyolításban, de ez – az elképzelések szerint – még jobbá, még izgalmasabbá teheti a bajnokságot. Így legyen!
Jövőre veletek ugyanitt! Kellemes nyarat és jó pihenést!
További képek:
Képek: Varga Zsófi