Vaskó Tamás Dunaújváros

Szombat este jön a Puskás!

Oszd meg másokkal!

Dunaújváros - Az elmúlt két fordulóban négy pontot szerzett a Dunaújváros PASE labdarúgócsapata. Szombaton Puskás Akadémia ellen szeretnék folytatni a pontgyűjtést.

Az OTP Bank Liga NB I huszonnegyedik fordulójában szombaton 18.30 órakor ismét hazai környezetben lép pályára az újvárosi együttes. A szerda délelőtti edzést követően a vezetőedző, Artner Tamást kérdeztük, miként értékeli néhány nap elteltével az múlt héten szerzett egy pontot, és mit vár a szombati találkozótól.

Dunaújváros - Puskás Akadémia FC

Az MTK elleni döntetlent követően volt egy kis hiányérzetem az elmaradt győzelem miatt, hiszen úgy érzem, mindent megtettünk azért, hogy megszerezzük a három pontot. Utólag azonban azt kell mondanom, hogy egy jó csapat ellen igen értékes pontot szereztünk. Az eredmények ismeretében elmondható, hogy még teljesen nyílt a bentmaradásért vívott küzdelem. Öldöklő harc várható az utolsó öt helyen álló csapat között. Amennyiben az elmúlt két találkozón látott mentalitás megmarad, akkor reális esély van az első osztályú tagságunk megtartására. Természetesen ehhez az is szükséges, hogy a meghatározó játékosaink hadra foghatóak legyenek. A szombati ellenfelünk jó játékosálománnyal, jó infrastrukturális és anyagi lehetőségekkel rendelkezik. Nekünk azonban mindenféleképpen meg kell szereznünk a három pontot. Döntő lesz melyik csapat tudja ráerőltetni az akaratát a másikra. Tudom, hogy ősszel kétgólos vezetést követően vesztettünk az ősszel, de abban biztos vagyok, ha most előnybe kerülünk, nem fogunk kikapni. Nikházi eltiltása lejárt, így ő újra a csapat rendelkezésére áll. Godslove és Wolfe továbbra is sérült, de bízom benne, hogy Böőr játékára már számíthatok.

Az elmúlt két találkozón a védelem biztos pontja volt a télen igazolt Vaskó Tamás, aki hosszú sérülést követően léphetett újra pályára.

Rendkívül fontos pontot szereztünk az elmúlt héten. Nyerhettünk volna, de akár ki is kaphattunk volna. Belülről úgy éreztem, hogy egy nagyon küzdelmes mérkőzés volt, ahol kevés ziccer adódott a kapuk előtt. A váratlan nagy meleg rányomta a bélyegét a játékra.

Dunaújváros

A Puskás Akadémia együttese ellen kizárólag a három ponttal lennék elégedett. Ezt érzem játékostársaimon is. Ráadásul nekem egy hihetetlen nagy presztízscsata is lesz, hiszen előző klubom ellen játsszunk, ahol megsérültem, és ahol nem tartottak rám igényt, nem bíztak bennem. Ez azóta is fáj, így most százhúsz százalékkal készülök a találkozóra. Be szeretném bizonyítani, hogy hibáztak akkor. Az lenne az igazi, ha még egy góllal is hozzá tudnék járulni a csapatom sikeréhez.