Suli Foci Kupa Szuperdöntő Dunaújvárosban

Suli Foci Kupa Szuperdöntő 2019.

Esemény ideje: 
2019. május 17. péntek 08:00
Oszd meg másokkal!

Suli Foci Kupa Szuperdöntő Dunaújvárosban

Régi idők hagyományát hoztuk vissza a Suli Foci Kupával, hiszen mindannyian jól emlékezhetünk még a hangulatos Merényi-Kupákra. Sokaknak hiányzott ez valószínűleg, mert rendkívül jól fogadták az általános iskolások ezt a programot. Négy korcsoport küzdelmeit izgulhattuk végig decembertől márciusig és kijelenthető, hogy izgalmas nagyszerű mérkőzéseken vagyunk túl.

Az I. korcsoportban (2010-es és azután született tanulók) a Vasvári Pál Általános Iskola mindkét fordulót magabiztosan nyerte meg és az egyik körben ezüstérmes, a másik kiírásban bronzérmes Nagyvenyimmel találkozik majd a szuperdöntőben.

A 2008-as, 2009-es születésű diákoknál, vagyis a II. korcsoportban is a vasvárisok vitték el az elsőségeket, de a Sárbogárdi Mészöly Géza Általános Iskola csapatával alaposan meggyűlhet a bajuk az aranymérkőzésen.

A III. korcsoport (2006-ban és 2007-ben született játékosok) sem hozott meglepetést, hiszen a Vasvári Iskola itt is bejutott a döntőbe, viszont az Apostagi Nagy Lajos Általános Iskola többször is borsot tört az orruk alá, sőt a második kört meg is nyerték, így méltán vannak ott a Szuperdöntőbe, ahol újabb győzelemre készülnek!

 A legnagyobbak (a IV. korcsoport diákjai, 2004-2005-ös születésűek) szolgáltatták talán a legkomolyabb izgalmakat. Az első körben a Ráckeresztúri Petőfi Sándor Általános Iskola gyűjtötte be az elsőséget a bogárdi Mészöly sulit megelőzve, viszont a második fordulóban javított az előzőleg bronzérmes Vasvári és a dobogó tetejére állt, megszerezve ezzel a lehetőséget arra, hogy a Ráckeresztúri fiúkkal összemérjék a tudásukat a döntőben.

Nagyon izgalmas mérkőzések, remek csaták várhatóak tehát május 17-én a Suli Foci Kupa szuperdöntőiben, Hajrá Foci!

Suli Foci Kupa 2019 Dunaújváros Szuperdöntő

További információ a rendezvényről:

Időpont: 2019. május 17. péntek 08.20 - 12.00
Helyszín: Dunaújváros Egyetemi Sportcsarnok, Dunaújváros,
Főtámogató: DMJV Önkormányzata
Támogató: Dunaújvárosi Egyetem, Kiskohász Vendéglő, Mprint Dekoráció, Tourinform Iroda Dunaújváros, Varázs Kép Egyedi Termékek, Acerbis Sportáruház, Pusztaszabolcsi Agrár Zrt.
Rendező: Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség
Játékrendszer: 5 + 1 kispályás labdarúgás
Résztvevők: I. - II. - III. - IV. korcsoport csapat / azok a játékosok, akik részt vettek a selejtezőkön és nevezési lapon fel voltak tüntetve 
Telefon: +36-70-616-5941

Menetrend:

Regisztráció: 08.20 óra
Megnyitó: 08.40 óra
Döntő mérkőzés I. korcsoport: 09.00 óra (2*14 perc)
Döntő mérkőzés II. korcsoport: 09.40 óra (2*14 perc)
Eredményhirdetés: 10.15 óra
Döntő mérkőzés III. korcsoport: 10.30 óra (2*15 perc)
Döntő mérkőzés IV. korcsoport: 11.10 óra (2*15 perc)
Eredményhirdetés: 11.45 óra

Suli Foci Kupa Szuperdöntő díjazása:

1. hely: vándorserleg, kupa, 12 darab érem, díszoklevél, 1 garnitúra mez
2. hely: kupa, 12 darab érem, díszoklevél 
A döntő legjobb játékosa: díszserleg + díszoklevél

Mindenkit szeretettel várunk a Suli Foci Kupa I. Szuperdöntőjére a Dunaújvárosi Egyetem Sportcsarnokba, hogy közösen írjunk történelmet!

Suli Foci Kupa Szuperdöntő 2019 DLSZ

I. SZUPERDÖNTŐ SULI FOCI KUPA I. KORCSOPORT
2019. MÁJUS 17. PÉNTEK 09.00 ÓRA DUNAÚJVÁROS EGYETEM SPORTCSARNOK
VASI 1.  1 - 2  NAGYVENYIM
SZALAI PÉTER GÓLSZERZŐK  KISS RICHÁRD, FÁBIÁN VINCE

 Suli Foci Kupa Szuperdöntő 2019 DLSZ
(SZUPERDÖNTŐ BAJNOKA: NAGYVENYIM )

Kürti Viktor a Szuperdöntő győztes csapat vezetője (Nagyvenyim): Rendkívül büszke vagyok a srácokra, mert hatalmasat küzdöttek egész évben, hogy eljuthassanak ide az I. Suli Foci Kupa Szuperdöntőjébe és megérdemelten nyerték el a vándorserleget a legkissebbjeink.  Köszönjük szépen a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek ezt a csodálatos élményt, amivel gazdagabbak lettek elsősorban a gyerekek illetve edzők/testnevelők, a rengeteg ajándékot és különféle díjakat és a magával ragadó légkört, amit megteremtettek a torna lebonyolításához! Jövőre címvédésre készülünk! Hajrá Nagyvenyim! Hajrá DLSZ! 

I. SZUPERDÖNTŐ SULI FOCI KUPA
I. KORCSOPORT
1. HELY  NAGYVENYIM
2. HELY  VASI 1.
KÜLÖN DÍJAZOTT
A DÖNTŐ JÁTÉKOSA  FÁBIÁN VINCZE (NAGYVENYIM)

Suli Foci Kupa Szuperdöntő 2019 DLSZ
(SZUPERDÖNTŐ LEGJOBB JÁTÉKOSA: FÁBIÁN VINCE - NAGYVENYIM)

I. SZUPERDÖNTŐ SULI FOCI KUPA II. KORCSOPORT
2019. MÁJUS 17. PÉNTEK 09.40 ÓRA DUNAÚJVÁROS EGYETEM SPORTCSARNOK
VASI 2.  0 - 4  MÉSZÖLY
GÓLSZERZŐK  HOLLÓSI ISTVÁN 4 GÓL

Suli Foci Kupa Szuperdöntő 2019 DLSZ 
(SZUPERDÖNTŐ BAJNOKA: MÉSZÖLY SÁRBOGÁRD)

I. SZUPERDÖNTŐ SULI FOCI KUPA
II. KORCSOPORT
1. HELY  MÉSZÖLY (SÁRBOGÁRD)
2. HELY  VASI 2.
KÜLÖN DÍJAZOTT
A DÖNTŐ JÁTÉKOSA  HOLLÓSI ISTVÁN (MÉSZÖLY)

SULI FOCI KUPA SZUPERDÖNTŐ LEGJOBB JÁTÉKOS 2019
(SZUPERDÖNTŐ LEGJOBB JÁTÉKOSA: HOLLÓSI ISTVÁN - SÁRBOGÁRD)

I. SZUPERDÖNTŐ SULI FOCI KUPA III. KORCSOPORT
2019. MÁJUS 17. PÉNTEK 10.30 ÓRA DUNAÚJVÁROS EGYETEM SPORTCSARNOK
VASI 3.  2(2)-(3)2   APOSTAG
HORVÁTH TAMÁS (2)  GÓLSZERZŐK  VALACZKA BENJAMIN, KUN JÓZSEF

 Suli Foci Kupa Szuperdöntő 2019 DLSZ
(SZUPERDÖNTŐ BAJNOKA: APSOTAG)

I. SZUPERDÖNTŐ SULI FOCI KUPA
III. KORCSOPORT
1. HELY  APOSTAG
2. HELY  VASI 3.
KÜLÖN DÍJAZOTT
A DÖNTŐ JÁTÉKOSA  KUN JÓZSEF (APOSTAG)

SULI FOCI KUPA SZUPERDÖNTŐ LEGJOBB JÁTÉKOS 2019
(SZUPERDÖNTŐ LEGJOBB JÁTÉKOSA: KUN JÓZSEF - APOSTAG)

I. SZUPERDÖNTŐ SULI FOCI KUPA IV. KORCSOPORT
2019. MÁJUS 17. PÉNTEK 11.10 ÓRA DUNAÚJVÁROS EGYETEM SPORTCSARNOK
VASI 4.  0(3)-(1)0   PETŐFI KERU
GÓLSZERZŐK   -

 Suli Foci Kupa Szuperdöntő 2019 DLSZ
(SZUPERDÖNTŐ BAJNOKA: VASVÁRI DUNAÚJVÁROS)

I. SZUPERDÖNTŐ SULI FOCI KUPA
IV. KORCSOPORT
1. HELY  VASI 4.
2. HELY  PETŐFI KERU (RÁCKERESZTÚR)
KÜLÖN DÍJAZOTT
A DÖNTŐ JÁTÉKOSA  SOMODI LEVENTE (PETŐFI KERU)

SZUPERKUPA DÖNTŐ LEGJOBB JÁTÉKOSA 2019
(SZUPERDÖNTŐ LEGJOBB JÁTÉKOSA: SOMODI LEVENTE - RÁCKERESZTÚR)

Az I. korcsoportban (2010-es és azután született tanulók) a Vasvári Pál Általános Iskola mindkét fordulót magabiztosan nyerte meg és az egyik körben ezüstérmes, a másik kiírásban bronzérmes Nagyvenyimmel találkozott a fináléban. A 2008-as, 2009-es születésű diákoknál, vagyis a II. korcsoportban is a vasvárisok vitték el az elsőségeket, s a döntőben a sárbogárdi Mészöly Géza Általános Iskola csapatával kellett farkasszemet nézniük. A III. korcsoport (2006-ban és 2007-ben született játékosok) sem hozott meglepetést, hiszen a Vasvári Iskola itt is bejutott a döntőbe, s ellenfele az apostagi Nagy Lajos Általános Iskola csapata volt, míg a legnagyobbak (a IV. korcsoport diákjai, 2004-2005-ös születésűek) versengésében a ráckeresztúri Petőfi Sándor Általános Iskola és a Vasvári találkozott egymással.

 Suli Foci Kupa Szuperdöntő 2019 DLSZ
(SZUPERDÖNTŐ DÍJÁTADÓI: GOMBOS ISTVÁN, LÁSZLÓNÉ KENYERES KRISZTINA, HINGYI LÁSZLÓ, POLÁNYI KOVÁCS ANITA, CSIKÓS GÁBOR, KARMACSI TAMÁS)