Strandfoci Kupa - A Homok Királyai II. rész

Strandfoci Kupa: A Homok Királyai 2. rész

Esemény ideje: 
2015. július 4. szombat 08:00
Oszd meg másokkal!

Balaskó Iván irányításával az Inox Csőszer együttese nyerte az idei Strandfoci Kupát és lett a Homok Királya!

Remek idő, rengeteg néző és szebbnél szebb cselek, védések, gólok jellemezték az idei első strandfoci kupát, melyet a DVG Zrt. szervezett a Szalki- szigeten.

A nyolc csapat szinte vérre menő mérkőzéseket játszott a forró homokban.  A reggel kilenc órakor kezdődő csoportmérkőzéseken már látványos ollózásoknak és büntető párbajoknak lehettek szemtanúi a napozni vágyók, akik végig a pályák mellett nézték a strandfoci kupát.

strandfoci kupa DLSZ

Délutánra kialakultak a csoport helyezések, majd ezután  következtek a csaták a helyezések eldöntésére. A 7. helyet a kunszentmiklósi Mapet Power szerezte meg, az 5. helyet pedig a kulcsi utánpótlás fiataljai gyűjtötték be. Következett a döntőbe jutás, ahol a legjobb négy közé három dunaújvárosi, valamint a tavalyi győztes Chicago csapata került. A fővárosi együttes azonban hiába szerette volna, nem tudta megvédeni tavalyi címét, hiszen az elődöntőben és a 3. helyért is elvérzett a Frankcity Kálvin iskola ellen, így a finálét a Riki FC és az Inox Csőszer gárdái vívták egymással, mely igazi álomdöntő volt. A döntőt Éliás Zsolt vezetésével a Riki Fc kezdte jobban, hiszen három góllal is vezetett, de ekkor Balaskó Iván csapata megrázta magát és sorozatban hat gólt szerezve fordította meg a mérkőzést és lettek a Homok Királyai.

Strandfoci Kupa Dunaújváros 2015

Az eredményhirdetésen a dobogós csapatok kupát, oklevelet és érmeket kaptak a szervezőktől, valamint frissítő jegyeket, melyeket a közeli büfében vásárolhattak le. Természetesen a legjobbak díjazása sem maradt el, hiszen megválasztották a strandfoci legjobb kapusát, játékosát és gólkirályát, akiket egy -egy emlék serleggel jutalmaztak. A legjobb kapusnak járó elismerést az Inox hálóőre, Paco Ruit Rojas vehette át, aki tavaly a bajnokcsapat Videoton FC kapusedzője volt, a legjobb játékosnak Kuti Andrást (Riki FC) választották, míg a gólkirályi címet Palóka Csaba (Frankcity) szerezte meg tizenöt találattal

Strandfoci kupa a legjobb kapus

Petrás Gábor, a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség főtitkára: Nagyon örülünk, hogy újra meg tudtuk tölteni a szabadstrand labdarúgó pályáját, még ebben a hatalmas kánikulában is rengetegen voltak kíváncsiak a Strandfoci Kupára. A mai rendezvény maximálisan elérte a célját, hiszen amellett, hogy jó szórakozási lehetőséget tudtunk biztosítani a nézőknek, sikerült ismét megmozgatnunk több mint száz sportolót. A kupa népszerűségét jelzi, hogy négy dunaújvárosi együttes mellett négy "vidéki" csapat is részt vett a megmérettetésen. A színvonalra sem lehetett panasz, igen jó és izgalmas meccseket játszottak a csapatok, így már most nyugodtan kijelenthetem, hogy lesz folytatása a rendezvénynek.

STRANDFOCI KUPA "A HOMOK KIRÁLYAI"
VÉGEREDMÉNY
1. HELY INOX CSŐSZER KFT
2. HELY RIKI FC
3. HELY FRANKCITY KÁLVIN ISKOLA
STRANDFOCI  KUPA KÜLÖNDÍJASOK
JÁTÉKOS KUTI ANDRÁS (RIKI FC)
KAPUS PACO RUIZ ROJAS (INOX CSŐSZER KFT)
GÓLKIRÁLY  PALÓKA CSABA (FRANKICTY KÁLVIN ISKOLA)
Előzmények

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának és a DVG Zrt- nek a támogatásával, valamint a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség szervezésében idén is megrendezésre kerül a Strandfoci Kupa 2015. július 4.-én szombaton a Szalki - sziget homokos strandfocipályáján! A hagyományőrző rendezvényre várjuk a homokfoci szerelmeseit, hogy megmérettessék magukat a nyári kánikulában és élvezzék az újonnan átadott kempinget és a pazar Szalki - szigetet. Természetesen a tornára vidéki csapatokat is várunk sok szeretettel Dunaújvárosba 2015. július 4 -én szombaton.

A tornára 8 csapat nevezését fogadjuk el, melyek két négyes csoportba kerülnek besorolásra. Idén is az első három csapatot kupa, érem és oklevél díjazásban is részesítjük. Továbbá díjazzuk a legjobb játékost, a legjobb kapust és a strandfoci gólkirályát is.

A tavalyi évben a budapesti Chicago csapata hódította el a kupát és lett a Homok királya, melyet idén meg akarnak védeni, de vajon sikerül - e nekik a címvédés?

Petrás Gábor DunaújvárosPetrás Gábor a DLSZ főtitkára: Egyik legkedveltebb nyári rendezésünk a strandfoci kupa, hiszen Dunaújváros egyik legszebb természeti övezetében kerül megrendezésre az amatőrök számára a versenyzés. A strandfoci pályát 2007-ben építettük a várossal közösen, hogy visszacsalogassuk a város lakóit a Szalki szigetre és megtöltsük élettel, sporttal. Ennek egyik rendezvénye a Strandfoci kupa, melyet DMJV Önkormányzatával és a DVG Zrt.-vel közösen rendezünk július 4. én szombaton. Nagy öröm számunkra, hogy a helyi amatőr sportolók mellett  Budapestről és vidékről is érkeznek csapatok Dunaújvárosba, hogy elhódítsák a bajnokoknak járó "Homok Királya" címet és magukkal vigyék a serleget. Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt és sok sikert kívánunk a résztvevő csapatoknak, játékosoknak!

Gergő Edmond DVG Z.rt ÁgazatvezetőGergő Edmond a DVG Zrt. ágazatvezetője: A DVG Zrt., a dunaújvárosi Szabadstrand üzemeltetőjeként azt a célt tartja szemelőtt, hogy a létesítmény minél jobban ki legyen használva és minél tartalmasabb kikapcsolódást nyújtson a városlakók számára. Ezt a célt szolgálják a strand területén rendezett sport és kulturális rendezvények. Bízunk abban, hogy képesek leszünk a strandra látogatók pihenési és sportolási igényeit egyre magasabb színvonalon kielégíteni.

Sorsolás és technikai megbeszélés:

  • 2015. június 30. kedd 16.00 óra
  • Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség tárgyaló VII. emelet
STRANDFOCI KUPA - A HOMOK KIRÁLYAI - 2. RÉSZ
JELENTKEZETT CSAPATOK
  A CSOPORT    B CSOPORT
1.  INOX CSŐSZER 1.  MAPET POWER
2.  U FC 2.  MÉSZI FRUCHT KFT.
3.  KULCS SE 3.  FRANKCITY KÁLVIN ISKOLA
4.  RIKI FC 4.  CHICHAGO

 

STRANDFOCI KUPA "A HOMOK KIRÁLYAI" 2015
A CSOPORT B CSOPORT
1. INOX CSŐSZER 1. MAPET POWER
2. U FC 2. MÉSZI FRUCHT KFT
3. KULCS SE 3. FRANKCITY KÁLVIN ISKOLA
4. RIKI FC 4. CHICHAGO
A - B CSOPORT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
09.00 INOX CSŐSZER 5 - 2 U FC
09.25 KULCS SE 4 - 8 RIKI FC
09.50 MAPET POWER 4 - 5 MÉSZI FRUCHT KFT
10.15 FRANKCITY KÁLVIN ISKOLA 6 - 6 CHICHAGO
10.40 INOX CSŐSZER 11 - 0 KULCS SE
11.05 U FC 2 - 5 RIKI FC
11.30 MAPET POWER 2 - 8 FRANKCITY KÁLVIN ISKOLA
11.55 MÉSZI FRUCHT KFT 4 - 4 CHICHAGO
12.20 INOX CSŐSZER 5 - 7 RIKI FC
12.45 U FC 2 - 2 KULCS SE
13.10 MAPET POWER 2 - 7 CHICHAGO
13.35 MÉSZI FRUCHT KFT 0 - 10 FRANKCITY KÁLVIN ISKOLA
STRANDFOCI KUPA DUNAÚJVÁROS 2015
A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE B CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1.   RIKI FC 1.  FRANKCITY KÁLVIN ISKOLA
2.  INOX CSŐSZER KFT. 2.  CHICHAGO
3.  KULCS SE 3.  MÉSZI FRUCHT KFT.
4.  U FC 4.  MAPET POWER
STRANDFOCI KUPA DUNAÚJVÁROS 2015
7. HELYÉRT
14.00 U FC  0 - 3  MAPET POWER
DÖNTŐBE JUTÁSÉRT
14.25  RIKI FC  3 - 2  CHICHAGO
14.50  FRANKCITY KÁLVIN ISKOLA  4 - 7  INOX CSŐSZER KFT.
5. HELYÉRT
15.15 KULCS SE  3 - 0  MÉSZI FRUCHT KFT.
BRONZ MÉRKŐZÉS
15.40 CHICHAGO  0 - 3  FRANKCITY KÁLVIN ISKOLA
ARANY MÉRKŐZÉS
16.05 RIKI FC  3 - 6  INOX CSŐSZER KFT.
16.35 EREDMÉNYHIRDETÉS
STRANDFOCI KUPA "A HOMOK KIRÁLYAI"
VÉGEREDMÉNY
1. HELY  INOX CSŐSZER KFT.
2. HELY  RIKI FC
3. HELY  FRANKCITY KÁLVIN ISKOLA
STRANDFOCI  KUPA KÜLÖNDÍJASOK
JÁTÉKOS  KUTI ANDRÁS (RIKI FC)
KAPUS  PACO RUIZ ROJAS (INOX CSŐSZER KFT.)
GÓLKIRÁLY  PALÓKA CSABA (FRANKICTY KÁLVIN ISKOLA)
Letölthető dokumentum: 
CsatolmányMéret
PDF ikon DLSZ Strandfoci szabályzat 2015354.9 KB
PDF ikon DLSZ Strandfoci versenykiírás 2015340.23 KB