Hidvégi Sándor

Rutinos hátvédővel erősödött csapatunk!

Oszd meg másokkal!

Fél éves megállapodást kötött a Dunaújváros PASE csapatával a 185 cm magas, 1983. április 9-én született hátvéd

A Rákosszentmihályi AFC volt az első felnőtt csapata, ahonnan a Győri ETO-hoz, majd a másodosztályú Soroksár SC-hez került. 2007 nyarán az NB II-es Jászberény szerződtette. Ezt követően másfél év múlva érkezett az MTK-hoz. Első NB I-es meccsét 2009. február 21-én a Kaposvári Rákóczi FC ellen 2–1-re megnyert bajnokin játszotta, ahol kezdőként végig szerepelt. 
Első NB I-es gólját 2009. május 30-án szerezte a REAC ellen. A 2009-2010-es idényben az MTK meghatározó játékosa volt, a bajnokság játékosai közül egyedüliként az összes bajnoki mérkőzésen szerepet kapott és mindet végig is játszotta.

Hidvégi Sándor

Egyetlen gólját április 3-án lőtte a Paksi FC ellen, míg a magyar kupa küzdelmei során öt mérkőzésen egyszer volt eredményes. 2010 júniusában kétéves szerződést kötött a bajnoki ezüstérmes Videoton FC csapatával, ahonnan a Zalaegerszeg és az MTK érintésével 2013. július 8-án az OTP Bank Ligában szereplő Ferencvároshoz érkezett, majd bő egy év után ismét az MTK színeiben játszott. A Dunaújvárossal fél éves, 2015. június 30-ig tartó megállapodást kötött a Ferencvárostól érkezett védő.

Köszöntjük csapatunkban, és sok sikert kívánunk számára!