Mészáros István Fifa instruktor

Mészáros István: a síp már szögre akasztva

Oszd meg másokkal!

BEFEJEZTE Mészáros István ezek után már csak a FIFA instruktoraként dolgozik

Írásom főszereplője egyáltalán nem mazochista típus. Futballkarrierje nem tartott sokáig, mert egy sérülés ezt félbe szakította, de hogy a labda körül éljen, játékvezetőnek állt.

A dunaújvárosi Mészáros Istvánról van szó, akinek néhány napja van hátra a játékvezetői pályából. Sajna kiöregedett, s jövőre már más feladatot lát el, és nem is a pályán. A FIFA instruktorának választották. Azaz az oktatás, a továbbképzés területén számítanak majd a tapasztalatára. Mészáros István huszonegy évvel ezelőtt tette le a játékvezetői vizsgát.

 Utána végigjártam a ranglétrát A megyei bajnokságok három lépcsőjén, azután harmad- másodosztályban, végül NB I-ben vezettem. Nyolc évvel ezelőtt kezdődött egy másik sorozat, a strandfutball. Ennek jóvoltából négy földrészt is bejárhattam, ahol természetesen homok van. Egyedül Ausztráliában nem vezettem strand-labdarúgásban. Ebben a sportágban világbajnoki döntőn, Európa Bajnokság döntőjében és a Bajnokok Ligája döntőben is bíráskodtam.

Mennyiben más a homokfocinál bíráskodni?

 Egyrészt könnyebb, mert nagyon családias a hangulat, nagyobb a sportszerűség, másrészt nehezebb, mert a homokban történt szabálytalanságokat nehéz elbírálni.

Ugorjunk vissza! Nyilván megszerette a játékvezetést, ha már eddig csinálta. De nem zavarta, amikor a lelátóról melegebb éghajlatra küldték?

 A szitkok egy része lepörök az emberről, meg azután aki ezt nem tudja elviselni, az hamar ki is lép ebből a körből. Én azok közé tartoztam, akik kényes szituációkban megbeszéltem röviden az esetet a játékossal. Ha kellett ápoltam a lelküket, igyekeztem partnerként kezelni őket. Természetesen vannak olyanok is közöttünk, akik jóval merevebbek. Én az év végi felméréseknél is kimutathatóan kevés sárga és piros lapot osztottam ki. Nem leszek nyájas. Amit időnként lát a tévét (is) néző szurkoló játékvezetőinktől, nem valami kellemes élmény... – Én mégis azt mondom: a kritikák ma élesebbek, mint amennyit megérdemelnek a játékvezetőink. Szinte minden világversenyre meghívnak magyarokat. Ez mást bizonyít. A mérkőzéseket közvetítik, lassítanak, persze, hogy tisztábban lát a játékvezetőnél a néző. Az is baj, hogy manapság sok labdarúgó nem partner, megtéveszti a játékvezetőt alakításával. Ha jól bíráskodik a játékvezető, azt a teljesítményt jobban kellene értékelni. Ez fontos, mert a játékvezető ettől nagyobb önbizalmat kaphat. Azért mégis van szerintem egy gond. Ez pedig az, hogy sok játékvezető nem futballozott működése előtt. Ez nem szerencsés. Egy szabálytalanságnál nem ismeri fel az ütközés lényegét, súlyosságát, mert őt még soha nem rúgták fel a pályán.

Vajon van-e a különböző nemzetek labdarúgó-játékvezetőinek sajátos, jellemző stílusa?

 Másfajta egy-egy nemzet labdarúgása, így persze a játékvezetése is. De mivel a világversenyeken egységesen kell ítélkezni, a sajátosság csökken. A FIFA több hetes tanfolyamot tesz kötelezővé egy-egy rangos futballesemény előtt. Ezeken a felkészüléseken kiderül, hogy irigylik a magyarokat, mert az ország lélekszámához viszonyítva több nagy nemzetközi mérkőzésre, világbajnoki döntőre, vagy BL-döntőre is magyar játékvezetőket hívnak meg. Most januárban indul a játékvezető-képzési tanfolyam. Talán a jelentkezők között ott van a jövő világbajnoki döntőjének netán dunaújvárosi bírója? Ezt még senki sem tudhatja. De én annak is örülnék, ha közülük lenne olyan valaki, aki tőlem és a még aktív Viszokai Lászlótól később átvenné a stafétabotot. 

Forrás: Dunaújvárosi Hírlap