Készül az új pályatest!

Készül az új pályatest!

Oszd meg másokkal!

Szeptemberre elkészül a pályatest

Nagyszabású beruházás keretében elkészült a világítás, az eredményjelző, most pedig tart a pályatest megújítása. 2015. május 26-án kezdődött el az a munkafolyamat, mellyel teljesen megújul a Dunaújváros Stadion játéktere.

A nettó 169 millió forintos beruházás a szerződés szerint 120 napig tart, tudtuk meg beruházási menedzserétől, Csomor Sándortól:

A munkálat az időarányos tervhez viszonyítva jó ütemben halad, így az is előfordulhat, hogy a négy hónap kivitelezés helyett a füves pálya területe szeptember elsején labdarúgásra alkalmas állapotban lesz. Addig azonban rengeteg feladatot kell elvégezni, melyek közül az első lépésen vagyunk túl. Ehhez a stadion teljes belső területén, ami közel 7400 négyzetméter, 35-40 centiméter mélyen kiszedték a földet, vagyis a régi pályatestet eltüntették. Az elmúlt héten megkezdődött az automata locsoló berendezés szerelése, valamint az esővíz elvezetésére alkalmas dréncsövek lefektetésének előkészítése. Ez gépészeti és földmunkálatokat egyaránt jelent. A hét végéig mind a kivitelezési kiírás, mind a vállalkozóval kötött megállapodás szerint el kell jussunk a vízelvezetéshez szükséges kavicsozásig. Ezt nyomáspróba követi, majd a vízvezetékeket földdel borítják.

Pálya test Dunaújváros Csomor Sándor

(Csomor Sándor a beruházás menedzsere)

Összességében milyen vastag réteg kerül visszahordásra?

Az új pályatest kétirányú bogárháttal rendelkezik majd, hogy a nagymennyiségű csapadék könnyen lefusson róla. Visszahordásra ugyanolyan vastag réteg kerül, mint amit kihordtunk. Ez körülbelül 20 centiméter vízelvezető, vízszűrő paplan rétegből, valamint ugyanilyen vastagságú termőrétegből áll majd, ami humusszal kevert homokréteg lesz. Ez szintén gyorsan átengedi a lezúduló vizet. Erre kerül a 3-5 centiméter vastagságú gyepréteg.

A kiépülő rendszer mennyire lesz korszerű?

A nyugat európai stadionokban található, a FIFA előírásainak megfelelő minőségű pályatest készül el Dunaújvárosban. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a pályatest a gyorsan lezúduló vizet el kell, hogy tudja vezetni. Kiépítésre kerül az automata öntözőrendszer, valamint az automata fűtés is, amelyet tavasszal, vagy ősszel a kevés mennyiségű hó elolvasztásához lehet alkalmazni. A fűtőrendszert két nagy teljesítményű gázkazán működteti majd, melyek a Dunaújváros Sportcsarnok kazánházában lesznek elhelyezve.

Pályatest csere Dunaújváros

Mindehhez el kell készíteni azokat a műveket is, melyek az áram felvételhez, vagy az esővíz elvezetéséhez szükségesek. Ezekkel hol tartanak?

A stadion építési program elején 2001, 2002-ben a közművek elkészültek. Két homokfogón keresztül fogunk bekötni a csapadékvíz elvezetési rendszerbe, illetve az áramellátás az ősszel, a világítótestek kiépítésekor elkészült. Tavasszal elkészült az új eredményjelző is.

Vannak-e Magyarországon referenciaként működő, a Dunaújvárosihoz hasonló pályatestek?

Vannak, de mérvadó tapasztalatokkal nem rendelkezünk. Ezt arra értem, hogy volt, ahol akadtak problémák, amely a felépített rendszer bonyolultságából fakad. A pálya karbantartási munkálatokat meg kell tanulni, melyeket több helyen külföldről érkezett szakemberek oktatnak. Bízom abban, hogy mire a mi pályánk elkészül, addigra olyan gyakorlati készségekkel rendelkező magyar karbantartók lesznek, akik kellő esetben nekünk tudnak majd segítséget nyújtani.

Forrás: www.dpase.hu www.dunaujvaros.com