IV. Szabadság Kupa

IV. Szabadság Kupa "A Nemzet Ereje"

Esemény ideje: 
2017. október 23. hétfő 09:00
Oszd meg másokkal!

Ünnepeltünk…

Nemzeti Ünnep – Nemzeti Kupa. Negyedik alkalommal döntött a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség és 115 amatőr labdarúgó, hogy sporttal, focival teszi emlékezetessé Nemzeti Ünnepünket, október 23-át. Az ünnepi hangulat ezúttal is nagyszerű játékkal, remek mérkőzésekkel párosult. A nyitó találkozón ugyan még nem született gól (Black&White – FC Fakabát 0:0), de a folytatásban a csoportmeccseken 89 (!), az egyenes kieséses szakaszban és a helyosztókon pedig további 24 találat esett. Összesen 113 alkalommal zörrent meg a háló és a gólzápor mellett külön érdekessége volt a tornának, hogy egyetlen alkalommal sem kellett büntetőkkel eldönteni a kiesést és a helyosztókon sem volt szükség hétméteresekre ahhoz, hogy kialakuljon a végső sorrend.

A mezőny kiegyensúlyozottságára jellemző volt, hogy a legjobb nyolc között lejátszott nyolc mérkőzésen, nem született kétgólosnál nagyobb arányú győzelem. Az elődöntők rendkívül izgalmasra sikerültek, hiszen mindkét találkozón 2:1 lett a végeredmény, végletekig kiélezett hajrá-percekkel. Aztán a nap végére kialakult a bronzmérkőzés párosítása (Ruform – Kinder Surprise) és a döntő szereplőire is fény derült (Kemi-Ker Kft – Rozé Fröccs). A kisdöntőben a Bácsbokodról érkező Ruform végül alulmaradt ugyan, de az utolsó pillanatig kérdéses volt a bronzérem sorsa (Ruform – Kinder Surprise 0:2), a döntőben pedig hatalmas csatában tudott diadalmaskodni a Balogh Dávid által vezetett Rozé Fröccs csapata. (Kemi-Ker Kft – Rozé Fröccs 0:2)

Szabadság Kupa DSLZ 2017

Fáradtan, de jól eső érzéssel tapsoltuk meg a díjkiosztón a dobogós csapatokat és a különdíjasokat. Felemelő pillanat volt, amikor a Bácsbokodról (140 km) rendszeresen (így ezúttal is) Dunaújvárosba látogató Ruform csapatának vezetőjét, Aladics Tamást a DLSZ különdíjával (a DLSZ PLUSZ díjjal) jutalmazták a szervezők. Összességében ismét bebizonyosodott, hogy a szabadságharc hőseire sportos közösségi programmal is nagyszerűen lehet emlékezni. Valószínűleg ez a rendezvény ilyen szempontból egyedülálló talán még országos szinten is, és azzal mindenki egyetértett, hogy remek dolog – talán éppen ezért…

Köszönjük a résztvevőknek, a játékosoknak, a csapatvezetőknek, a játékvezetőknek, a kilátogató nézőknek, a szervezőknek, hogy részvételükkel, közreműködésükkel, jelenlétükkel fejet hajtottak az 56-os történelmi események előtt. A támogatóknak pedig köszönjük, hogy megrendezésre kerülhetett ez a remek sportnap.

Találkozzunk jövőre is!

Rozé Fröccs DLSZ

KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ KUPA DÍJAZOTTJAI
DÍJAZOTTAK
1. HELY ROZÉ FRÖCCS
2. HELY KEMI-KER KFT
3. HELY KINDER SURPRISE
KÜLÖNDÍJAZOTTAK
JÁTÉKOS BALOGH DÁVID (ROZÉ FRÖCCS)
KAPUS KOVÁCS ÁDÁM (KEMI-KER KFT)
GÓLKIRÁLY NYÚL PÉTER (KINDER SURPRISE)
DLSZ + ALADICS TAMÁS (RUFORM)

Balogh Dávid és Tóth Imre DLSZ

Mészáros Árpád csapatvezető (Rozé Fröccs): Egy nagyon szuper tornán vagyunk túl, kiváló szervezés, kiváló játékvezetés mellet nagyon jó csapatokat láthattunk a mai napon! Sikerült megszerezni a kupagyőzelmet, aminek nagyon örülök. Köszönöm csapattársaimnak a hozzáállást valamint Balogh Dávid barátomnak a segítséget a szervezésében! Gratulálok a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek, hogy ismét egy nagyon színvonalas kupát szerveztek!

Tomi Hruby és tóth Imre DLSZ

Hruby Tamás csapatvezető (Kinder Surprise): Csapatommal nagyon vártuk már a Szabadság Kupát, mert ez egy újabb alkalom volt arra, hogy egy sporttal és rengeteg humorral telített napunk legyen. A társaságunk nagyon összetartó, és amikor sikerül egy-egy kupára összejönnünk akkor garantált a jókedv is, amit sokszor a pályára is ki tudunk vinni. Amikor láttuk a sorsolást kicsit megijedtünk, mert a "Halálcsoportba" kerültünk.

Az első meccsen egy sok helyzetet hozó, végig kiélezett meccsen az utolsó másodpercben tudtuk megverni a Steelworkerst, majd a második meccsen a későbbi győztes „Rozé Fröccs” ellen kaptunk ki 1:0-ra. A 3. meccsünkön a Ruform ellen 1:1-es döntetlennel vonultunk le a pályáról, majd az Únió Taxi elleni 4:0-ra, és a már negyeddöntőre készülő Mirage ellen 5:0 arányban tudtunk nyerni így a legjobb gólaránnyal, 2. helyen sikerült továbbjutnunk, aminek nagyon örültünk. A negyeddöntők mondhatni az elvárásoknak megfelelően alakultak, mivel az erősebbnek tűnő „B csoport” csapatai rendre megnyerték a meccseiket. Itt szeretném megjegyezni, hogy érdekesnek találtuk azt, hogy az elődöntő párosítása nem volt túl igazságos, mivel a csoport első és második játszott egymás ellen, illetve a csoport 3. és 4. a másik elődöntőben. Véleményünk szerint, ilyenkor nem szabadna összekerülnie a két, úgymond magasabban rangsorolt csapatnak, de ezt más csapatok véleményei is alátámasztották. Az elődöntőben nem sikerült visszavágnunk a Rozé Fröccsnek és 2-1 arányban alulmaradtunk. Szeretnék nekik gratulálni, mert megérdemelten, nagyszerű összeszedett játékkal sikerült megnyerniük a tornát. A 3. helyért a Ruform csapatával játszottunk, és mivel nagyon szerettünk volna éremmel távozni így nagy küzdelemben 2-0-ra nyerni tudtunk. Számomra a Ruform csapata egy pozitív élmény volt, mert egyénileg és csapat szinten is rengeteget fejlődtek az elmúlt években, és egész nap látványosan játszottak, melyhez szintén gratulálni szeretnék nekik. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, mert végig tökéletesen helytálltak a kupán és megérdemelt érmekkel és különdíjjal tudtunk távozni.

Szeretném megköszönni a DLSZ-nek is a lehetőséget, mert egyfolytában tudnak fejlődni a szervezés terén, és folyton minőségi és igényes munkát nyújtanak, mely a szervezésben, a díjazásban és a lebonyolításban is megnyilvánul. Remélem, mihamarabb találkozunk újra egy ilyen izgalmas és nagyszerű kupán!

Legjobbak DLSZ 2017

Balogh Dávid (Rozé Fröccs) a torna legjobb játékosa: Nagyon örülök, hogy a különdíjasok közt lehettem. Rengeteg jó egyéni teljesítmény volt a kupán, ezért is nagy megtiszteltetés ez a díj. Csapatunk egységes volt, ezért úgy gondolom, hogy nem EGY jó egyéni teljesítmény hozta meg a sikert, hanem a csapategység. Minden játékosunk nagyszerűen teljesített, így bármelyikünknek oda lehetett volna adni ezt a díjat! Végig kiegyensúlyozottan játszottunk – valószínűleg – ezzel tudtunk a többi csapat fölé kerekedni és megnyerni a tornát! Köszönjük a DLSZ-nek a nagyszerű szervezést! Gratulálok a többi csapatnak és különdíjazottnak! HAJRÁ ROZÉ !!!! HAJRÁ FOCI!!!

Kovács Ádám (Kemi Ker Kft.), a torna kapusa: Köszönöm a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek. hogy egy ilyen nagy színvonalú kupát szervezett meg nekünk sportolóknak. Izgalmas és gólokban gazdag mérkőzéseket láthattunk a Szabadság kupán. Nagyon örülök, hogy minden csapat sportszerűen játszott ezen az ünnepi napon. Ezúton szeretném megköszönni a díjat amit át vehettem a szervezőktől, igazán jól esett, hogy engem láttak a nap végén a legjobb kapusnak a többi remek kapus között. Végül szeretném meg köszönni a Juhász Jánosnak a Kemi-Ker csapatának, hogy meghívott erre a tornára, melyet a dobogó második helyén fejeztünk be.

Nyúl Péter (Kinder Surprise), a torna gólkirálya: Csapatom nevében is köszönöm a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek ezt a napot, ismét nagyon színvonalas tornát sikerült rendezniük! Csapatommal ez már a harmadik kupánk Újvárosban és teljes mértékben megvagyunk elégedve a szervezéssel ezért is szeretnénk minél több kupán szerepelni. Nehézséget okoz ugyan, hogy a csapat nagy része nem Dunaújvárosban lakik, és így nehezen tudjuk összeszedni ezt a baráti csapatot, de amikor tudunk, akkor jövünk. A mai mérkőzések nagyon-nagyon kemények voltak mivel erős csoportba kerültünk, de bíztunk abban, hogy tovább tudunk lépni. Meg is tettünk mindent ennek érdekében, de sajnos az első két meccsen nem igazán volt velünk Fortuna, mert sok helyzetet kihagytunk, kapufákat lőttünk, szóval nem volt szerencsénk. Később aztán már több sikerrel jártunk, szép gólokat lőttünk  és jó meccseket játszottunk. A csoportból történő továbbjutást követően megbeszéltük, hogy kupa nélkül nem megyünk ma haza! Elszántak voltunk, és amit terveztünk, az végül sikerült, hiszen megszereztük a 3. helyet és  elhoztuk a Gólkirályi címet is (amin az egész csapat meglepődött mert nem számoltunk vele – még én sem). Köszönjük még egyszer a DLSZ-nek a mai tornát és a gratulálni szeretnék  minden egyes csapattársamnak nagyon jók voltak ma. Hajrá Kinder Surprise!!

Aladics Tamás és Petrás Gábor DLSZ

Aladics Tamás csapatvezető (Ruform): Először is szeretném megköszönni a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek a díjat, meglepetésként ért. Nem gondoltam volna, hogy én kapom. Megtisztelő számomra, mivel más tornákon még nem találkoztam ilyen elismeréssel.  Nagyon vártuk már ezt a kupát. Egy jó összetételű kerettel érkeztünk, amit úgy gondolom a jó eredmény is mutat. Reméljük legközelebb sikerül a dobogón végezni. A torna során pozitív élményekkel gyarapodtunk, az elmúlt két év legjobb helyezését értük el. Nem volt könnyű a csoportból való továbbjutás, három csapat is 7 pontot szerzett a csoportmérkőzések során. Végül az egymás elleni eredmény alapján sikerült az egyenes kieséses szakaszba jutnunk. Ott már sajnos elfáradtunk az egész napos küzdelmek során és így csak a 4. helyet tudtuk megszerezni. További terveink között szerepel a jövő évi tornák valamelyikén való részvétel.  Köszönjük a szövetségnek a remek szervezést, és hogy lehetőségünk volt a tornán részt venni.

Petrás Gábor DLSZ

Petrás Gábor a DLSZ Főtitkára:  A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség megragad minden olyan alkalmat, amikor az amatőr kispályás labdarúgókat meg tudja mozgatni. Ezt tettük október 23-án, nemzetünk ünnepén is, ahol együtt, közösen az amatőr játékosokkal fejet hajtottunk az 56-os hősök előtt. Ezt követően már pattoghatott a labda a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, remek mérkőzések, kiváló hangulat, sportszerű játék jellemezte a tornát. A nap végén természetesen díjaztuk a legjobbakat is, kupákkal, érmekkel és oklevéllel ismertük el aznapi remek teljesítményüket. Mindemellett jár a köszönet Dunaújváros önkormányzatának, hiszen velük közösen tudjuk megvalósítani céljainkat, vagyis, hogy sportolásra hívjuk akár a nemzeti ünnepen is a Dunaújváros és környéke lakosságát.

Dénes Nikolett rendezvényszervező (DLSZ): Október 23-án immár negyedik alkalommal került megrendezésre a Szabadság Kupa, ahol méltó módon emlékeztünk meg 1956-os bajtársainkról. „A Nemzet Ereje” Szabadság Kupa lehetőséget adott, hogy a sportolókhoz és a DLSZ tagjaihoz egyaránt eljusson az október 23-i ünnep üzenete. A rendezvény hangulata ismét nagyszerű mérkőzésekkel és kiváló játékosokkal párosult. Köszönet a sportolóknak, a csapatvezetőknek, a nézőknek és a közreműködőnek, hogy hozzájárultak sportnapunkhoz és egy mérkőzésekkel teli nap keretén belül sikerült megemlékeznünk hőseinkről.

Szabadság Kupa DLSZ 2017

Boldog József a Szabadság kupa fotósa: Rendkívül jól éreztem magam az október 23.-ai sporteseményen, és jó volt látni, hogy a csapatok lelkesedése végig kitartó volt a torna alatt. Nagyon szeretem a sportot, mint témát hisz sokáig én is kapusként védtem az Adonyi klubnál.Remélem lesz még alkalmam máskor is eme neves eseményt lencsevégre kapni, hisz mind a csapatok mind a szervezők kitettek magukért, valamint együtt emlékeztek az 1956-os magyar hősökre! 

Képek a Szabadság kupáról (katt a képre)

DLSZ képek

Előzmények, eredmények a kupáról

IV. Nemzeti Kupa - "A Nemzet Ereje"

Az 1956-os forradalom a magyar nép 20. századi szabadságharca, történelmünk egyik legmeghatározóbb eseménye volt. Dunaújvárosban immár hagyomány, hogy Nemzeti Ünnepünket sporttolással tesszük emlékezetessé. Idén sem lesz ez másképp, nagyszerű ünnepi hangulatú kispályás labdarúgó tornával tisztelgünk az 56-os hősök előtt. A "Nemzet ereje" több mint 60 éve egész Európát megrengette. Büszkék vagyunk a hősökre, akikre együtt fogunk emlékezni Október 23-án. A résztvevő csapatok pedig szokás szerint remek játékkal, gólokkal és nagyszerű megmozdulásokkal fogják szórakoztatni azokat, akik kijönnek ezen a jeles napon a Dunaújváros Sportcsarnokba, hogy együtt ünnepeljünk. Várunk mindenkit Október 23-án!

„A magyar vér oly nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét.” – Albert Camus

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség fontosnak tartja, hogy nemzeti ünnepnapunkon is mozgásra ösztönözze a város amatőr sportolóit és egy pillanatra megemlékezzünk, tisztelegjünk az 1956-os bajtársaink, hőseink előtt, akik életükkel fizettek a magyar szabadság kivívásáért. Fontos információ, hogy a nevezés csak az ürlap kitöltésével és a nevezési díj befizetésével együtt érvényes!

Dénes Nikolett (DLSZ rendezvényszervező): A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség immár negyedik alkalommal rendezi meg városunkban „A nemzet ereje! - Szabadság Kupát”. Szinte már hagyománnyá vált, hogy minden évben október 23-án sportolással ünnepeljük az 56-os forradalom évfordulóját. Labdarugóink már izgatottan készülnek, hogy a rendezvényen méltó módon emlékezzenek meg 1956-os hőseinkről. Bízunk benne, hogy mint az elmúlt időkben, idén is nagy lesz az érdeklődés a Szabadság Kupa iránt és együtt buzdíthatjuk majd az amatőr kispályás labdarúgóinkat izgalmas mérkőzéseiken.

Mészáros István a DLSZ Versenybizottság elnöke: Többféleképpen lehet emlékezni az 56-os forradalmárokra. A DLSZ a profiljába illően, focival állít emléket. Az ünnepnapon megrendezett torna lehetőséget teremt arra, hogy azokhoz  is eljusson az 56-os hősök szellemisége, akiket egyébként esetleg nem érintene meg a politikai megemlékezéseken keresztül. A Lazio szimpatizánsai éneklik meccseiken, emléket állítva a forradalomnak, hogy "Előre, budai srácok, Előre, pesti fiúk! ....." Én most azt mondom, előre újvárosi srácok és fiúk! Tiszta játékot és sok sikert kívánok mindenkinek!

Hruby Tamás a Kinder Surprise csapat csapatvezetője: Örülök, hogy ismét részt tudunk venni egy amatőr kispályás kupán a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség szervezésében. Ahogy jön a teremszezon, a szövetség már ki is tölti a hétvégéinket és nem hagy minket kijönni a ritmusból, ilyen lesz a Szabadság Kupa is. A nevezett csapatokat elnézve már biztosra mondható, hogy izgalmas, szoros és nagyszerű meccsek lesznek a Szabadság Kupán. A csapatommal nagyon várjuk, hiszen idén a májusi kupán amikor először léptünk közösen pályára, akkor sikerült a bronzérmet megszerezni a pesti csapatokkal teletűzdelt mezőnyben. Remélem, hogy ismét hasonló, vagy még nagyobb sikert tudunk elérni, szép gólokkal és sportszerű meccsekkel. Illetve bizakodom abban, hogy majd a legközelebbi kupán is tudunk indulni, ami barátunkról, Héger Ádámról szól, aki sajnos már nincs közöttünk. Örülnék, ha sok néző lenne a sportcsarnokban október 23.-án, hogy együtt emlékezzünk az 56-os Magyar Hősökre. Természetesen köszönjük a DLSZ-nek a lehetőséget!

További információ a rendezvényről:

  • Időpont: 2017. október 23.  hétfő 08.00 - 19.00
  • Helyszín: Dunaújváros Sportcsarnok kis és nagyterem - Dunaújváros, Eszperantó út 2. - 4.
  • Főtámogató: DMJV Önkormányzata
  • Támogató: Nimrod Energy Drink, Decathlon Áruház
  • Rendező: Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség
  • Résztvevők: Nincs megkötés (Maximum 12 csapat).
  • Jelentkezési díj: 5.999 Ft / Csapat
  • Minden játékos: NIMROD Energia Italt kap
  • Jelentkezés: www.dlsz.hu
  • Telefon: +36-70-616-5941

Sorsolás és technikai megbeszélés:

  • Időpont: 2017. október 13. péntek 15.00 óra
  • Helyszín: DLSZ iroda. Dunaújváros, Városháza tér 1. VIII. emelet 805 iroda

Diablo kupa díjazása:

  • 1. hely: kupa + 12 darab érem + díszoklevél
  • 2. hely: kupa + 12 darab érem + díszoklevél
  • 3. hely: kupa + 12 darab érem + díszoklevél
  • Legjobb játékos: díszserleg + díszoklevél
  • Legjobb kapus: díszserleg + díszoklevél
  • Gólkirály: díszserleg + díszoklevél
  • DLSZ+: díszserleg + díszoklevél
  • Ajándék: minden játékos 1 darab „Nimrod” energia italt kap. 
IV. SZABADSÁG KUPA KISPÁLYÁS AMATŐR LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG
NEVEZETT / JELENTKEZETT CSAPATOK
"A SZABDSÁG OTT KEZDŐDIK, AHOL MEGSZŰNIK A FÉLELEM"
1.  FC FAKABÁT 10.  STEELWORKERS
2.  ZÉRÓ TOLERANCIA 11.  H-Z TETŐSZERVIZ
3.  KULCS SE 12.  KEMI-KER KFT
4.  UNIÓ TAXI 13.  GASZISPORTVIDEO
5.  BLACK & WHITE 14.  ASZTALOS GUMISZERVIZ
6.  RUFORM 15.  B.T.MIRAGE
7.  ROZÉ FRÖCCS 16.  ESÉLYÜNK SE
8.  KINDER SURPRISE 17.  EXTRA
9.  KAN-ÁSZOK 18.  TIPP.MIX

Pirossal jelöljük a nevezett csapatokat (Akik a nevezési díjat befizették)!

 III. SZABADSÁG KUPA CSOPORTBEOSZTÁS
A CSOPORT B CSOPORT
 1.    BLACK & WHITE 1.  KINDER SURPRISE
2.   FC FAKABÁT 2.  STEELWORKERS
3.   KULCS SE 3.  ROZÉ FRÖCCS
4.   ZÉRÓ TOLERANCIA 4.  UNIÓ TAXI
5.  KAN-ÁSZOK 5.  RUFORM
6.  H-Z TETŐSZERVIZ 6.  KEMI-KER KFT
AZ A CSOPORT MÉRKŐZÉSEI
DUNAÚJVÁROS, 2017. OKTÓBER 23. HÉTFŐ
08.00 (N) BLACK & WHITE  0 - 0  FC FAKABÁT
08.20 (N) KULCS SE  2 - 1  ZÉRÓ TOLERANCIA
08.40 (N) KAN-ÁSZOK  1 - 1  H-Z TETŐSZERVIZ
09.00 (N) BLACK & WHITE  1 - 2  KULCS SE
09.20 (N) FC FAKABÁT  1 - 0  KAN-ÁSZOK
09.40 (N)  ZÉRÓ TOLERANCIA  2 - 1  H-Z TETŐSZERVIZ
10.00 (N) BLACK & WHITE  2 - 2  KAN-ÁSZOK
10.20 (N) KULCS SE  4 - 3  H-Z TETŐSZERVIZ
10.40 (N) FC FAKABÁT  1 - 2  ZÉRÓ TOLERANCIA
11.00 (N) KULCS SE  1 - 1  KAN-ÁSZOK
11.20 (N) BLACK & WHITE  0 - 0  ZÉRÓ TOLERANCIA
11.40 (N) FC FAKABÁT  0 - 0  H-Z TETŐSZERVIZ
12.00 (K) ZÉRÓ TOLERANCIA  2 - 1  KAN-ÁSZOK
12.20 (K) FC FAKABÁT  0 - 1  KULCS SE
12.40 (K) BLACK & WHITE  1 - 3  H-Z TETŐSZERVIZ
B CSOPORT MÉRKŐZÉSEI
DUNAÚJVÁROS, 2017. OKTÓBER 23. HÉTFŐ
11.00 (K) KINDER SURPRISE  2 - 1  STEELWORKERS
11.20 (K) ROZÉ FRÖCCS  6 - 0  UNIÓ TAXI
11.40 (K) RUFORM  1 - 3  KEMI-KER KFT
 12.00 (N) KINDER SURPRISE  0 - 1  ROZÉ FRÖCCS
12.20 (N) STEELWORKERS  0 - 3  RUFORM
12.40 (N) UNIÓ TAXI  0 - 2  KEMI-KER KFT
13.00 (N) KINDER SURPRISE  1 - 1  RUFORM
13.20 (N) ROZÉ FRÖCCS  2 - 0  KEMI-KER KFT
13.40 (N) STEELWORKERS  2 - 1  UNIÓ TAXI
14.00 (N) ROZÉ FRÖCCS  3 - 0  RUFORM
14.20 (N) KINDER SURPRISE  4 - 0  UNIÓ TAXI
14.40 (N) STEELWORKERS  2 - 2  KEMI-KER KFT
15.00 (N) UNIÓ TAXI  2 - 5  RUFORM
15.20 (N) STEELWORKERS  4 - 0  ROZÉ FRÖCCS
15.40 (N) KINDER SURPRISE  5 - 0  KEMI-KER KFT
A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
H  CSAPAT M GY D V RG-KG P
1.  KULCS SE 5 4 1 0 10 - 6 13
2.  ZÉRÓ TOLERANCIA 5 3 1 1 7 - 5 10
3.  H-Z TETŐSZERVÍZ 5 1 2 2 8 - 8 5
4.  FC FAKABÁT 5 1 2 2 2 - 3 5
5.  KAN ÁSZOK FC 5 0 3 2 5 - 7 3
6.  BLACK & WHITE 5 0 3 2 4 - 7 3
B CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
H  CSAPAT M GY D V RG-KG P
1.  ROZÉ FRÖCCS 5 4 0 1 12 - 4 12
2.  KINDER SUPRISE 5 3 1 1 12 - 3 10
3.  KEMI KER KFT. 5 2 1 2 7 - 10 7
4.  RUFORM 5 2 1 2 10 - 9 7
5.  STEELWORKERS 5 2 1 2 9 - 8 7
6.  UNIÓ TAXI 5 0 0 5 3 - 19 0
EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
NÉGY KÖZÉ JUTÁSÉRT
16.00 (1) KULCS SE  0 - 2  RUFORM
16.20 (2) ZÉRÓ TOLERANCIA  2 - 3  KEMI-KER KFT.
16.40 (3) H-Z TETŐSZERVÍZ  2 - 4  KINDER SUPRISE
17.00 (4) FC FAKABÁT  0 - 1  ROZÉ FRÖCCS
DÖNTŐBE JUTÁSÉRT
17.20 (5) RUFORM  1 - 2  KEMI-KER KFT
17.40 (6) KINDER SURPRISE  1 - 2  ROZÉ FRÖCCS
BRONZMÉRKŐZÉS
18.00 RUFORM   0 - 2  KINDER SURPRISE
ARANYMÉRKŐZÉS
18.20 KEMI-KER KFT  0 - 2  ROZÉ FRÖCCS
18.40 EREDMÉNYHÍRDETÉS
KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ KUPA DÍJAZOTTJAI
DÍJAZOTTAK
1. HELY ROZÉ FRÖCCS
2. HELY KEMI-KER KFT
3. HELY KINDER SURPRISE
KÜLÖNDÍJAZOTTAK
JÁTÉKOS BALOGH DÁVID (ROZÉ FRÖCCS)
KAPUS KOVÁCS ÁDÁM (KEMI-KER KFT)
GÓLKIRÁLY NYÚL PÉTER (KINDER SURPRISE)
DLSZ + ALADICS TAMÁS (RUFORM)