Jól szolgálta a résztvevő csapatok felkészülést az elmúlt egy hónapban megrendezett Decathlon Nyári Kispályás Labdarúgó bajnokság, mellyel nem csak mi a szervezők a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség lehettünk elégedettek, hanem a résztvevő csapatok is. Az egyhónapon át tartó küzdelemben nyolc csapat vett részt a bajnokságban, melyet végül nagy csatában a Zéró Tolerancia gárdája nyert meg, egyetlen ponttal megelőzve a Gyalog Galopp együttesét, míg a harmadik helyen a Dzsó-Ker FB csapata végzett hét lejátszott mérkőzést követően. A végig szoros küzdelemekben összesen 275 gól a 7 fordulóban, ami 9-es gólátlagot jelettet a mérkőzéseken.
Petrás Gábor DLSZ főtiktkára: Nagy érdeklődést mutatott a bajnokság, hiszen idén úgy írtuk ki a felkészülési versenyt az amatőr csapatok számára, hogy akár öt próbajátékost is nevezhettek a mérkőzésekre. Így lehetősége nyílt a csapatoknak a kiszemeltek megfigyelésére is a bajnokság kezdete előtt. Úgy gondolom végig izgalmas volt a bajnokság, hiszen csak az utolsó fordulóban dőltek el a dobogós helyezések. Sajnos volt olyan csapat, akik jogosulatlanul játszatott játékost, amit az ellenfél csapatvezetője megóvott és helyt adunk az óvásnak. A sikeres bajnokságot jövőre is megrendezzük, hiszen fontos, hogy az amatőr sportolóknak játéklehetőséget biztosítsunk a nyári időszakban is. Gratulálunk a dobogós helyezést elért csapatoknak és a különdíjazottaknak.
Kiss Gábor a bajnokcsapat csapatvezetője: Először is szeretnék gratulálni csapatom minden játékosának a Nyári Bajnokságban nyújtott kiváló teljesítmény miatt! Az első mérkőzés előtt nem nagyon tervezgettem a kiegyenlített mezőny miatt, azért, mint mindig reménykedtem benne, hogy odaérhetünk a dobogóra. Az első két forduló után látszott, sikeres volt az erősítés. Egyetlen gyengébb mérkőzésünk volt, ahol ugyan a pályán kikaptunk, ám jogosulatlan szereplés miatt miénk lett a győzelem. Innentől kezdve már csak a Gyalog Galopp elleni döntetlennel veszítettünk pontot, a többi mérkőzést sikerült hoznunk és ezzel megnyerni a tornát. Szeretnék köszönetet mondani a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek a bajnokság szervezéséért és szintén szeretném megköszönni azoknak a szurkolóknak, akik végig mellettünk álltak.

IV. DECATHLON NYÁRI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG 2015 VÉGEREDMÉNYE |
1. HELY |
ZÉRÓ TOLERANCIA |
2. HELY |
GYALOG GALOPP |
3. HELY |
DZSÓ KER FB |
KÜLÖNDÍJAK |
GÓLKIRÁLY |
BROSCHEK DÁVID (MIRAGE) 18 GÓL |
CSAPATVEZETŐ |
KISS GÁBOR (ZÉRÓ TOLERANCIA) |
Nyári felhívás a focistáknak!
A nyári hőségben is a focipályára hívjuk az amatőr labdarúgó csapatokat, hogy lehetőségük legyen a csapatépítésre és a testmozgàsra. A Decathlon bajnokságra 8 csapat nevezését fogadjuk el, akik bajnoki rendszerben küzdenek meg a helyezésekért. A mérkőzések csütörtökön és pénteken az esti órákban lesznek a Lorántffy Sportpályán, ahová várjuk a kilátogatókat, szurkolókat. A bajnokság érdekessége, hogy a csapatok 5 fő próbajátékossal indulhatnak a bajnokságnak, így lesz alkalmuk kipróbálni és beépíteni az új játékosokat is a csapatba. Természetesen a bajnokság végén a legjobbakat díjazásban részesítjük, hogy elismerjük eredményüket, tehetségüket!
Várunk benneteket is a IV. Decathlon Nyári Bajnokságban, mert ha nyár akkor is FOCI!
Jelentkezni a +36 70 616 59 41 telefonszámon lehet vagy a szövetség irodájában!
IV. DECATHLON NYÁRI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG 2015 VÉGEREDMÉNYE |
1. HELY |
ZÉRÓ TOLERANCIA |
2. HELY |
GYALOG GALOPP |
3. HELY |
DZSÓ KER FB |
KÜLÖNDÍJAK |
GÓLKIRÁLY |
BROSCHEK DÁVID (MIRAGE) 18 GÓL |
CSAPATVEZETŐ |
KISS GÁBOR (ZÉRÓ TOLERANCIA) |
IV. DECATHLON NYÁRI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG EREDMÉNYHIRDETÉSE |
2015. AUGUSZTUS 18. KEDD 16.00 DECATHLON ÁRUHÁZ DUNAÚJVÁROS |
IV. DECATHLON NYÁRI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG 2015 |
NEVEZETT CSAPATOK |
1. |
EXTRA MÉDIA |
5. |
ZÉRÓ TOLERANCIA |
2. |
DZSÓ KER FB |
6. |
PENAROL |
3. |
MIRAGE |
7. |
TÁNÓ GYROS |
4. |
ELIT ALAKULAT |
8. |
GYALOG GALOPP |
IV. DECATHLON NYÁRI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG 2015 |
H |
CSAPAT |
M |
GY |
D |
V |
RG-KG |
P |
1. |
ZÉRÓ TOLERANCIA |
7 |
5 |
2 |
0 |
37 -18 |
17 |
2. |
GYALOG GALOPP |
7 |
5 |
1 |
1 |
32 - 20 |
16 |
3. |
DZSÓ-KER FB |
7 |
3 |
1 |
3 |
41 - 34 |
10 |
4. |
TÁNÓ GYROS |
7 |
3 |
1 |
3 |
39 - 39 |
10 |
5. |
MIRAGE |
7 |
3 |
0 |
4 |
34 - 37 |
8 |
6. |
ELIT ALAKULAT |
7 |
2 |
2 |
3 |
33 - 37 |
8 |
7. |
PENAROL |
7 |
2 |
1 |
4 |
34 - 41 |
7 |
8. |
EXTRA MÉDIA |
7 |
1 |
0 |
6 |
25 - 49 |
3 |
* 1 Büntetőpont levonva
IV. DECATHLON NYÁRI KISPÁLYÁS LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG 2015 GÓLLÖVŐK |
A BAJNOKSÁG ÖT LEGEREDMÉNYESEBB JÁTÉKOSA |
1. |
BROSCHEK DÁVID (MIRAGE) |
18 GÓL |
2. |
ANTAL TAMÁS (DZSÓ-KER FB) |
17 GÓL |
|
KIS NORBERT (ELIT ALAKULAT) |
17 GÓL |
4. |
BÍRÓ BENCE (ZÉRÓ TOLERANCIA) |
11 GÓL |
5. |
CSAJTAI ZOLTÁN (DZSÓ-KER FB) |
10 GÓL |
|
LENDVAI ANDRÁS (DZSÓ-KER FB) |
10 GÓL |
1. FORDULÓ |
2015. JÚLIUS 16. CSÜTÖRTÖK |
19.30 |
GYALOG GALOPP |
6 - 5 |
MIRAGE |
20.30 |
TÁNÓ GYROS |
10 - 7 |
PENAROL |
2015. JÚLIUS 17. PÉNTEK |
19.30 |
ELIT ALAKULAT |
4 - 6 |
ZÉRÓ TOLERANCIA |
20.30 |
EXTRA MÉDIA |
4 - 13 |
DZSÓ KER FB |
2. FORDULÓ |
2015. JÚLIUS 23. CSÜTÖRTÖK |
19.30 |
DZSÓ-KER FB |
7 - 7 |
ELIT ALAKULAT |
20.30 |
MIRAGE |
5 - 4 |
EXTRA MÉDIA |
2015. JÚLIUS 24. PÉNTEK |
19.30 |
GYALOG GALOPP |
5 - 1 |
PENAROL |
20.30 |
ZÉRÓ TOLERANCIA |
5 - 5 |
TÁNÓ GYROS |
3. FORDULÓ |
2015. JÚLIUS 27. HÉTFŐ |
19.30 |
ELIT ALAKULAT |
4 - 4 |
PENAROL |
20.30 |
TÁNÓ GYROS |
6 - 3 |
EXTRA MÉDIA |
2015. JÚLIUS 28. KEDD |
19.30 |
GYALOG GALOPP |
2 - 4 |
DZSÓ-KER FB |
20.30 |
ZÉRÓ TOLERANCIA |
5 - 0 óvás után
|
MIRAGE |
4. FORDULÓ |
2015. JÚLIUS 30. CSÜTÖRTÖK |
19.30 |
DZSÓ-KER FB |
4 - 8 |
MIRAGE |
20.30 |
ZÉRÓ TOLERANCIA |
7 - 2 |
PENAROL |
2015. JÚLIUS 31. PÉNTEK |
19.30 |
TÁNÓ GYROS |
3 - 7 |
ELIT ALAKULAT |
20.30 |
GYALOG GALOPP |
5 - 1 |
EXTRA MÉDIA |
5. FORDULÓ |
2015. AUGUSZTUS 06. CSÜTÖRTÖK |
19.30 |
MIRAGE |
4 - 6 |
ELIT ALAKULAT |
20.30 |
EXTRA MÉDIA |
3 - 9 |
PENAROL |
2015. AUGUSZTUS 07. PÉNTEK |
19.30 |
TÁNÓ GYROS |
3 - 5 |
DZSÓ-KER FB |
20.30 |
GYALOG GALOPP |
3 - 3 |
ZÉRÓ TOLERANCIA |
6. FORDULÓ |
2015. AUGUSZTUS 10. HÉTFŐ |
19.30 |
ELIT ALAKULAT |
3 - 8 |
EXTRA MÉDIA |
20.30 |
MIRAGE |
6 - 4 |
PENAROL |
2015. AUGUSZTUS 11. KEDD |
19.30 |
ZÉRÓ TOLERANCIA |
3 - 2 |
DZSÓ-KER FB |
20.30 |
TÁNÓ GYROS |
4 - 6 |
GYALOG GALOPP |
7. FORDULÓ |
2015. AUGUSZTUS 13. CSÜTÖRTÖK |
19.30 |
DZSÓ-KER FB |
6 - 7 |
PENAROL |
20.30 |
ZÉRÓ TOLERANCIA |
8 - 2 |
EXTRA MÉDIA |
2015. AUGUSZTUS 14. PÉNTEK |
19.30 |
GYALOG GALOPP |
5 - 2 |
ELIT ALAKULAT |
20.30 |
MIRAGE |
6 - 8 |
TÁNÓ GYROS |
Szinkód: #00abf4;